• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!

Film

Amerika politikai lelkiismerete – A 9 legkiválóbb Oliver Stone-film

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Az Egyesült Államokban meglehetősen vékony a határvonal aközött, aki szándékos és erőszakos módon igyekszik hatni az amerikaiak lelkiismeretére, és aközött, aki ugyanezt intelligens módon teszi egy történelmi film kereteibe csomagolva. Előbbire jó példa Michael Moore, akinek Fahrenheit 9/11 című alkotását egyesek szentírásnak, mások gúnyos demagógiának veszik, utóbbira pedig a többszörös Oscar-díjas Oliver Stone, aki úgy tudott kemény lenni hazájának politikai rendszerével, hogy azért ma is mély tisztelet övezi.

Oliver Stone, bár utóbbi filmjeivel, mint a Vadállatok, a W. – George Bush élete, vagy a Snowden messze nem teljesít már úgy, mint a 80-as, 90-es években, alighanem már letette az asztalra azt, ami miatt mindig is emlékezni fogunk rá. Bár kétségtelen, hogy művészete nem mentes az érzelmi részlehajlásról, tény az is, hogy ha egy Stone-filmet nézünk, biztosak lehetünk benne, hogy alapos körüljárását látjuk az adott témának, olyan mozgóképes remeket, mely legalább annyi kérdést vet majd fel bennünk, mint ahányat megválaszol. És mi egy jó film ismérve, ha nem ez? Íme most a Stone-életmű általunk legjobban kedvelt darabjai.

Oliver Stone és George W. Bush

Oliver Stone és George W. Bush Forrás: factinate.com

Salvador

Stone még azelőtt érzékeny témához nyúlt, hogy legsikeresebb filmje mozikba került volna. 1986-ban mutatták Salvador című munkáját, melyben egy fotoriporter alakján át kalauzolja el a nézőket az El Salvadorban zajló polgárháború mélyére, melynek keretében az USA a népet mindennapos félelemkeltéssel és kivégzésekkel sanyargató regnáló kormányt támogatta, miután ők ugyanazt a kommunizmusellenességet képviselték, mint az Egyesült Államok intézményei. A filmben egészen kiváló alakítást nyújt mind a főszereplőt alakító James Woods, mint a barátját életre keltő James Belushi. Stone gyakorlatilag mindent kockára tett a film elkészülte érdekében, és bár kezdetben nem lelkesedtek érte a kritikusok, mára kultikus státuszba emelkedett.

Salvador

Salvador Forrás: imdb.com

A szakasz

A film, melynek tervét és kész forgatókönyvét Stone már a 70-es évek óta dédelgette, és mely végül 1986-ra készült el egy sor, később igazi sztárrá emelkedő színész közreműködésével, mint Charlie Sheen, Tom Berenger, Willem Defoe, Forest Whitaker, vagy épp Johnny Depp. A szakasz az egyik első film volt, mely kíméletlenül szembesítette az amerikai társadalmat saját, a Vietnámi-háború idején elkövetett kegyetlenkedéseivel. Stone filmje négy Oscar-szobrot vitt haza, köztük a legjobb film, és a legjobb rendező díját, és még egy sor amerikai és nemzetközi díj fő várományosa volt abban az esztendőben, mára pedig a tematika széles körben elismert egyik legfontosabb alkotásának tartják. Egyben nyitó darabja Stone később trilógiává bővülő Vietnám-sorozatának is.

A szakasz

A szakasz Forrás: imdb.com

Tőzsdecápák

A szakaszt követően Stone egy másik téma felé fordult, és igyekezett megmutatni a társadalomnak, hogy a magas tisztségekben lévő pénzemberek miként döntenek gyakorlatilag egy egész város, vagy egy egész ország sorsáról. A történet egy feltörekvő tőzsdeügynök, és egy tőzsdemogul szakmai kapcsolatát tárja fel a korrupció és piaci manipuláció legmélyebb bugyraiig, ahol már nem számít sem barátság, sem szerelem, sem család, kizárólag a pénz, és a játék. Gordon Gekko szerepéért Michael Douglas hazavitte a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját, Charlie Sheen karrierje pedig itt kezdte meg igazi felívelését. Stone 2010-ben elkészítette a film folytatását is, amiből sajnos épp annak a piaci könyörtelenségnek az ábrázolása maradt ki, ami ezt a filmet igazán naggyá tette.

Tőzsdecápák

Tőzsdecápák Forrás: imdb.com

Született július 4-én

Stone Vietnám-trilógiájának második része, mely ezúttal más terepre téved, mint világhírű elődje, és bemutatja, milyen szenvtelenül bánik Amerika azokkal, akik a hazájukért harcoltak, majd visszatértek az Egyesült Államokba testileg, vagy lelkileg megnyomorodva. A Ron Kovic életrajzi regényére épülő filmben Tom Cruise kiválóan kelti életre a tolószékbe kényszerült háborús veteránt, aki képtelen megtalálni a helyét a társadalomban, és aki végül az egyik leghangosabb háborúellenes aktivistává vált. Tom Cruise olyannyira komolyan vette a felkészülést és a szerepet, hogy még arra is hajlandó lett volna, hogy a forgatás idejére deréktól lefelé valóban lebénítsák, de végül egyetlen orvos sem garantálta, hogy később az eredeti állapotot vissza tudják állítani nála.

Született július 4-én

Született július 4-én Forrás: imdb.com

Ég és föld

Stone Vietnám-trilógiájának záró darabját jóval kevesebbszer emlegetik, mint két elődjét, pedig a Tommy Lee Jones főszereplésével készült alkotás ezúttal ismét új nézőpontját adja a háborús traumák bemutatásának, ráadásul azzal is újat húzott a zsáner képviselőinek körében, hogy ezúttal szokatlan módon egy háborús dráma egyik főszereplőjévé egy vietnámi nőt tett meg. Az Ég és föld így leginkább azok krónikája, akik akaratukon kívül szorultak két tűz közé, és váltak a szembenálló felek áldozataivá. A film óriási pechje, hogy a premierje gyakorlatilag egy időpontba esett Steven Spielberg Schindler listája című művével, és annak elképesztő sikere lényegében tökéletesen elhalványította Stone alkotását, pedig történelmi hitelét és mondanivalóját tekintve legalább olyan fontosságú film.

Ég és föld

Ég és föld Forrás: imdb.com

JFK – A nyitott dosszié

Stone leginkább 1991-es filmje kapcsán kezdett az amerikai jogállam politikai lelkiismeretének szerepében tetszelegni, és talán itt is csinálta a legjobban. A Kennedy elleni merényletben vádat emelő New Orleans-i államügyész, Jim Garrison története igazi, monumentális, közel 3 és fél órán át hömpölygő, szerteágazó nyomozás Amerika történetének leghírhedtebb összeesküvéselmélete után, olyan sztárparádéval, melyet nagyon ritkán látni, hiszen feltűnik a vásznon Kevin Costner, Tommy Lee Jones, Sissy Spacek, Walter Matthau, John Candy, Jack Lemmon, Gary Oldman, Donald Sutherland, Joe Pesci, és Kevin Bacon is. A filmet sokan minden részlehajlásával együtt is Stone egyik legkiforrottabb alkotásának tartják, nem hiába jelölték összesen 8 Oscar-díjra.

JFK - A nyitott dosszié

JFK – A nyitott dosszié Forrás: imdb.com

Nixon

Politikai filmeket tömörítő listánkon említettük már Sir Anthony Hopkins fantasztikus szerepformálását, mint az Egyesült Államok történetének legvitatottabb megítélésű elnöke, Richard Nixon, és ebben a remekben Stone ugyanott folytatja, ahol a JFK-nél abbahagyta. Ezúttal nem csupán Nixon elnökségre, és a bukásához vezető útra koncentrál, de igyekszik feltárni azokat az életrajzi szálakat és eseményeket is, melyek a felemelkedéshez, a kemény és korrupt politizáláshoz, és végül az Egyesült Államok legnagyobb belpolitikai válságához, a Watergate-botrányhoz vezettek. Hopkins-t természetesen Oscarra jelölték szerepéért, és bár üresjáratai miatt nem emlegetik Stone legjobb filmjei közt, számunkra örök kedvenc, és ismét igazi sztárparádé, ahol feltűnik James Woods, Powers Boothe, Larry Hagman, Ed Harris és Bob Hoskins is.

Nixon

Nixon Forrás: imdb.com

Minden héten háború

A politikai filmek után Stone is igyekezett más vizek felé evezni, ám nem engedett örök elhatározásából, hogy szembe fordítsa az amerikai társadalmat saját tükörképével. Ezúttal a dollármilliókat napi szinten forgató amerikai futball liga mindennapjaiba kalauzol el bennünket egy Al Pacino által kiválóan alakított, leszálló ágban lévő edző, és felkapott, és öntelt sztárjátékosa kapcsolatán keresztül. Stone filmjei sosem takargatták a világ erőszakos természetét, ennek megjelenítését ezúttal a futballpályára is átültette, amiért bizonyos kritikusok erőteljesen elmarasztalták, megint mások a mai napig az egyik legjobb sportfilmként könyvelik el. És persze nem maradhat el a már bejáratott, Stone-féle sztárparádé: Dennis Quaid, Jamie Foxx, Cameron Diaz, Aaron Eckhart, és a legendás Charlton Heston is feltűnik a színen.

Minden héten háború

Minden héten háború Forrás: imdb.com

Comandante

Egy meglepő alkotás, mely formáját tekintve némileg elüt a Stone-tól megszokottaktól, témaválasztását alapul véve viszont tökéletesen illeszkedik a korábbi politikai filmek sorába. A 2003-as Comandante egy viszonylag átfogó portré Fidel Castroról, ahol a XX. század egyik leghíresebb politikusa saját maga vall pályafutásáról közvetlenül Oliver Stone-nak. A dokumentumfilm megosztotta a kritikusokat, egyesek szerint Stone meglehetősen alákérdezett, és túlságosan finom volt Castroval, de tegyük hozzá, hogy ez az alkotás még akkoriban készült, mikor nem oldódtak fel a mai szintre a kubai-amerikai diplomáciai kapcsolatok, így ez is bőven csúcsteljesítménynek tekinthető. A Comandante némileg közelebb hoz minket Castro-hoz, nem akarja idealizálni az alakját, sem elítélni a tetteit, inkább arra törekszik, hogy az államférfi mögött megbúvó embert mutassa meg. Ebben pedig nem teljesít rosszul.

Comandante

Comandante Forrás: imdb.com

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Wednesday, a sorozat /Forrás: https://www.euronews.com/culture/2022/11/30/wednesday-beats-stranger-things-to-become-netflixs-biggest-english-language-show/

Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

A rémesen vicces Addams-feldolgozás

Legendás állatok. 3. /Forrás: https://www.digitalspy.com/movies/a675773/fantastic-beasts-3-4-5-release-date-cast-plot-news-trailer/

Lesz-e folytatása a Legendás állatok és megfigyelésük-sorozatnak?

A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. szeptember 6.

    Középfölde kisokos – 5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    • 2022. szeptember 1.

    Hollywood hercegnőjére egy igazi herceg is felfigyelt – 40 éve hunyt el Grace Kelly

    A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.

    • 2022. augusztus 26.

    Betűkből filmet – Hollywood aranykorának 7 világhírű forgatókönyvírója

    Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.

    • 2022. július 19.

    Gondolatok a jövőből – 9 csavaros sci-fi, amit látnod kell

    Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.

    • 2022. július 8.

    Öt órai tea és fényezett családi ezüst – A Downton Abbey világa

    Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?