A tragédia a Los Angeles Times címlapján

Kovács Krisztián
2022. január 24. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Amikor a valóság vált horrorrá – 40 éve történt az Alkonyzóna-tragédia

Rod Serling 1959-ben megalkotta azt a sorozatot, mely George Lucas-tól Steven Spielbergig számos később világhírű rendezőnek adott kezdőlökést Hollywood felé, akik az Alkonyzóna újszerűsége és zsenialitása okán joggal hitték el, hogy ez nekik is sikerülhet. Az eredeti széria rebootja az 1970-es évek közepétől már rendre napirendre került Hollywoodban, ám a tényleges forgatás 1981-ig húzódott, leginkább azért, mert nehezen alakult ki a végleges koncepció, mely egy egész estés filmben akarta egyesíteni a sorozat narratíváját.

Ebből végül egy epizodikus felépítésű film készült, melynek négy szegmensét négy kiváló rendezőre bízták: Steven Spielberg, George Miller, Joe Dante és John Landis vélhetően nem számíthatott rá, hogy soron következő munkájuk során Hollywood modernkori történetének egyik legnagyobb tragédiája következik majd be.

A tragédia a Los Angeles Times címlapján

Az Alkonyzóna film végül egy antológiaszerű történetet mesélt el négy epizódban, és az első részben rögtön feltűnt főszereplőként Vic Morrow, aki a történet szerint visszakerül a Vietnámi-háborúba, ahol megment két vietnámi gyermeket, mintegy önmagát is feloldozva ezzel múltja bűnei alól. Az eredeti forgatókönyv persze kissé másképp festett, de az epizódot rendező John Landis végül úgy döntött, hogy valamelyest átírja, mert Morrow figurájának eredeti verziója annyira ellenszenvesre sikerült, hogy attól tartott, a film már az első epizódnál nézőket veszít miatta. Így aztán, hogy a karakter jellemét átformálja, és megtörténhessen annak megváltása, belekerült a két vietnámi gyermek megmentésének fináléja. A forgatás Kaliforniában zajlott, ahol meglehetősen szigorú szabályokhoz kötötték a filmekben végzett gyermekmunkát, így például fontos szempont volt, hogy tizenhat év alatt nem dolgozhatnak éjszaka, és nem vehetnek részt pirotechnikát igénylő jelenetek felvételén (legalábbis külön hatósági engedély szükségeltetett hozzá.)

Landis a forgatás előtti napokban íratta meg az említett jelenetet, így a forgatás ütemének megtartása miatt esélytelen volt, hogy a megfelelő engedélyekért folyamodjon. A két gyermek, a hétéves Myca Dinh Le és a hatéves Renee Shin-Yi Chen végül úgy került a produkcióba, hogy a film egyik gyártási asszisztense szólt a szüleiknek, hogy Landis sürgősen gyermekszereplőket keres. Nem írtak szerződést, készpénzben fizettek a szülőknek, hogy megkerüljék a hatályos törvényeket, és megígérték nekik, hogy a gyermekek semmiféle veszélyes jelenetben nem vesznek részt.

A társproducer, George Folsey Jr. odáig merészkedett, hogy a helyszínen tartózkodó, és a jeleneteket biztosító tűzoltóknak egyáltalán nem szólt a gyerekről, és egészen a felvételekig a díszletek mögött rejtegették őket. Morrow tudott róla, hogy gyermekekkel forgat, de meg sem fordult a fejében, hogy nem rendelkeznek a megfelelő engedélyekkel.

Vic Morrow

„Őrült vagyok, hogy megcsinálom ezt a jelenetet. Dublőrt kellett volna kérnem” – ezt állítólag Vic Morrow mondta az egyik asszisztensnek, mikor arra várt, hogy az utolsó jelenetet felvegyék. A forgatás egy tó közepén zajlott, Morrow-nak a két gyermekkel a hóna alatt a vietkong katonák elől kellett volna menekülnie úgy, hogy belegázol a vízbe, miközben körülöttük bombák csapódnak be, felettük pedig egy helikopter köröz. A helikoptert egy vietnámi háborús veterán, Dorcey Wingo vezette, aki már a felvételek kezdetén jelezte Landis-nek, hogy az előírt magasság, melyen lebegnie kéne, túlságosan alacsony (7,6 méter), de Landis ragaszkodott az eredeti elképzelésekhez. A csapó után Morrow elindult a gyerekekkel a hóna alatt, a pirotechnikusok pedig sorban robbantották fel a tölteteket a hátuk mögött. Az egyik töltet azonban épp a helikopter farokrotorja alatt robbant fel, amitől az meghibásodott, majd letört a gép pedig irányíthatatlanná vált.

Morrow ekkor a tó közepén járt, elejtette kezéből az egyik gyermeket, de utánakapott, és újra felemelte, mielőtt az elsüllyed a vízben. Az irányíthatatlanná vált helikopter abban a pillanatban zuhant a tóba, a fő rotorlapátok pedig lefejezték a főszereplőt és a karjában tartott gyermeket, Myca Dinh Le-t, majd a gép csúszótalpa rázuhant Renee Shin-Yi Chenre és agyonnyomta.

Mindhárman azonnal meghaltak. Egyetlen pillanat műve volt az egész. Landis leállította a felvételeket, de amíg a helyszínt biztosító tűzoltók a helikopterhez nem értek, és nem szembesültek vele, hogy a víz csupa vér, nem tudták, mekkora lehet a baj valójában. 1984 októberében a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács felfedte a baleset hivatalos okát: a helikopter túl alacsonyan szállt, a díszletekben a robbanótöltetek fölé pedig túl sok törmeléket zsúfoltak, melyek a robbanás erejétől felpattanva tönkretették a gép farokrotorját.

A két gyermek

Kalifornia állam, és a hozzátartozók polgári és büntetőperes eljárást indítottak a stúdió ellen, keresve a szörnyű baleset felelősét. A bíróságon meghallgatták szinte valamennyi stábtagot. Randall Robinson, a helikopter fedélzetén tartózkodó operatőr asszisztens azt vallotta, hogy Dan Allingham gyártásvezető azt mondta a pilótának: „Ez őrültség, menjünk innen!”, mire azonnal érkezett Landis válasza a rádióban: „Lejjebb kell menned! Menj lejjebb!” A gyermekek szülei mind a négyen azt vallották, hogy senki sem tájékoztatta őket, pontosan milyen jeleneteket is forgatnak majd Le-vel és Chen-nel, ám azt kikötötték, hogy semmiféle veszélyes mutatványban nem kell majd részt venniük.

Végül 1986 és 1987 között kilenc hónapon át tárgyalták az ügyet úgy, hogy a vádlottak padján ott ült John Landis, George Folsey, producer, Dorcey Wingo, a gép pilótája, Dan Allingham gyártásvezető és Paul Stewart robbanóanyag-specialistá, ám végül mindannyiukat felmentették gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól.

A meghallgatások során az egyik legbotrányosabb megszólalás a pilóta, Dorcey Wingo szájából hangzott el, aki azt mondta: öt másodperc telt el a gép meghibásodása, és a becsapódás közt, vagyis ha Morrow felnéz (ahogy állítólag azt korábban egyeztették vele), akkor elkerülhető lett volna a baleset. Később persze bocsánatot kért, elmondta, hogy nem akart kegyeletet sérteni, és senkit sem hibáztat a baleset miatt. A polgári és büntetőperes eljárások összesen közel egy évtizeden át húzódtak, a két gyermek családja több millió dolláros kártérítést kapott, és ahogy Mark Locher, a Screen Actors Guild szóvivője is elmondta: „Az egész persorozat tetőtől-talpig megrázta az egész szakmát.” Még a baleset évében, és a film bemutatása előtt a létező összes biztonságtechnikai kézikönyvet és szabályzatot módosították és szigorították, komolyabb, és átláthatóbb felügyelet alá helyezték, és létrehoztak egy forródrótot is, melyen a stábtagok bármikor érdeklődhettek a biztonságot érintő kérdéseik kapcsán.

A roncsok a tragédia másnapján

Steven Spielberg, aki Landis jóbarátja volt, a tárgyalások és a tanúk meghallgatása után úgy vélte, alapvetően Landis tehető felelőssé a tragédiáért, és megszakította barátságukat. Ahogy akkor mondta: „Egyetlen filmért sem érdemes meghalni. Remélem, hogy az emberek ezek után kiállnak azon producerekkel és rendezőkkel szemben, akik irreálisan sokat kérnek. Ha nem megfelelő a biztonság, minden színész és stábtag joga és kötelessége azt kiabálni: ennyi volt!” Bár Landist a szakma megbélyegezte, a történtek mégsem vetettek véget a karrierjének, mint ahogy akkoriban sokan várták volna. Az Alkonyzóna bemutatásának évében ő rendezhette meg minden idők legdrágább klipjét, Michael Jackson Thrillerét, az elkövetkező tíz évben pedig olyan – egyébként kiváló – vígjátékokért felelt, mint a Kémek, mint mi, az Amerikába jöttem és a Sylvester Stallone főszereplésével készült Oscar.

1996-ban a rendező egy interjúban azt mondta: „Ennek a történetnek nincs jó oldala. A tragédia minden egyes nap eszembe jut, és alapjaiban határozza meg a karrieremet és a munkához való hozzáállásomat.”

A megváltozott szabályozások az elkövetkező években, 1986-al bezárólag közel 70%-al csökkentették a forgatási balesetek számát, bár még ebben az időszakban is hat halálos kimenetelű eset történt, és a rákövetkező években is előfordult néhány. A legvisszhangosabb kétségtelenül Brandon Lee tragédiája, aki az 1994-es A holló című képregényfilm forgatásán vesztette életét, amikor egy kellékpisztolyba szorult alkatrész a fegyver elsütése után a halfalába fúródott, és néhány órával később megölte. A közelmúltból pedig Alec Baldwin esetéről alighanem mindenki hallott, a kérdés pedig mindig az: ki a felelős? Vajon a helikoptert vezető pilóta, a pisztolyt kézben tartó színész, a producer, vagy épp a munkafolyamatokat dirigáló rendező?