Film

Az animék atyja – Kedvenc Miyazaki Hayao filmjeink

Hirdetés

Az anime rajongók istenítik, a rajzfilmkészítők szintén. Ő a híres rendező, akit csak úgy ismernek, mint az animék „atyja”, Miyazaki Hayao. Ez a kedves mosolyú, mára már öregúr rengeteg generációt ajándékozott meg szívhez szóló tanulságos animéivel. Persze számtalan alkotása született az évtizedek során, melyek legtöbbje a gyermekek számára szolgált tanulságul, de minden műve hordoz értékes üzenetet a felnőttek számára is. Olyan mára már klasszikussá vált filmekért felel, mint a Vándorló palota, Totoro – A varázserdő titka, Porco Rosso és még sorolhatnánk.

Miyazaki mester az évtizedek során számtalan felnőttet és gyermeket nevettetett vagy éppen siratott meg szívhez szóló alkotásaival. A Ghibli Stúdió neve eggyé vált a mesterével, habár ő maga állandóan nyugdíjba vonul, főnixként mégis mindig visszatér egy „utolsó” filmre. Míg a gyermekeknek egy-egy új kaland tárul a szeme elé és egy varázslatos világba csöppenhetnek minden egyes alkalommal, úgy a felnőttek nosztalgiával, gyermeki ártatlanságuk újra felfedezésével szembesülhetnek. Most összegyűjtöttük a mi kedvenc filmjeinket a mestertől.

A kedvenc Miyazaki filmjeink

A kedvenc Miyazaki filmjeink

A Vadon hercegnője

A Vadon hercegnője a mester legsikeresebb animéi közé tartozik, mely a mai napig megállja a helyét az animációs filmek világában. A történet az ősi időkben játszódik, mikor Japánban még a szellemek és az istenségek az emberek mellett éltek, és egyfajta harmónia volt a világok között. A mű erősen építkezik a japán mondavilágra, mindennek szelleme és lelke van; az állatoknak, a hegyeknek, a növényeknek, a teljes faunának. A történet a természetes egyensúly felbomlásáról szól, és az ebből fakadó háborúról az ember és a természet erői között. Főhősünknek, Ashitakanak az a fő feladata, hogy újra egyensúlyba hozza a két világot, és ezáltal békét teremtsen, megmentve nem csak az erdőt, de önnön magát is. Színes karakterekkel teli történet ez, hiszen ott van Mononoke, aki a vadonban nevelkedett az állatok és a szellemek világában, és persze nem maradhat el az antagonista karakter sem, akit Eboshi úrnő testesít meg.

Maga az alkotás nem éppen gyerekeknek szól, bár nem is zárja ki őket, hiszen közülünk is sokan egész kicsi korunkban láthattuk először Ashitaka és Mononoke hercegnő kalandjait. Elmosódott határok ember és szellem között, világok csatája ez, melyben a természet vadsága és az ember kapzsisága csap össze a világ sorsáért. Egy átok, mely feloldásra vár. Aki kíváncsi egy igazán epikus kalandra, annak kötelezően ajánlott animáció.

A Vadon hercegnője

A Vadon hercegnője

Kiki, a boszorkányfutár

Kiki, a kis boszorkány története remek szórakozás az egész család számára, szívmelengetően tanulságos történet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Főhősnőnk, Kiki boszorkányképzésére indul, hogy tanonckodjon, mielőtt teljes értékű boszorkánnyá válna, ám a sors más utat jelöl ki számára, aminek következtében egy általa sosem képzelt helyen köt ki. Klasszikus felnövéstörténet ez, mely meglepően könnyen húzza be nézőjét saját hangulatába. Miyazaki remekül bemutatja, hogy fiatalként milyen nehézségekkel is kell szembenéznünk, milyen élményt nyújt, mikor először jön szembe az albérlet, a rezsi, a munka és persze az első igazi szerelem.

Megnézhetjük, miként cseperedik hősnőnk kislányból érett felnőtté, milyen megpróbáltatások nehezítik útját és milyen varázslatos kalandok gazdagítják. Persze egy ilyen történetből nem hiányozhat a legjobb barát sem, ami, mint a boszorkányok esetében lenni szokott, úgy itt is egy fekete macska, Dzsidzsi, aki hősünk teljes jogú társa a történetben, egy megbízható segéderő. Az egész család számára szórakoztató és tanulságos alkotás ez, melyre évekkel később is kellemesen emlékszünk majd.

Kiki, a boszorkányfutár

Kiki, a boszorkányfutár

Kaguya hercegnő története

Kaguya hercegnő története a japán mondavilág egyik leghíresebb mondája és a szigetországban nincs is olyan gyermek vagy felnőtt, aki nem ismerné, akinek ne mesélték volna a felmenők. Több feldolgozása is született, szinte borítékolható módon Miyazaki mester is elkészítette a saját verzióját. Kaguya a monda szerint egy favágó házaspár gyermekeként nevelkedett, ám születése körülményei ismeretlenek, hiszen nevelőapja egy bambuszfában talált rá a gyermekre. Hősnőnk persze született hercegnő, mindenben tehetséges, azonban ő maga mégsem a sikert, vagy a hercegnői létet keresi, csupán az igaz szerelem meglelése foglalkoztatja.

A feldolgozásban a legérdekesebb nem is maga a történet, hanem az ábrázolásmód az, ami igazán egyedivé teszi Miyazaki verzióját. A sztori a Heian korszakban játszódik, így az animátorok törekedtek a kornak megfelelő grafikai ábrázolására, festésére és színhasználatra, mely ennél fogva persze messze eltér a Ghibli Stúdiótól megszokott és afféle névjegyként szolgáló technikáktól, ellenben hűen tükrözi a korszakot és hívja életre Kaguya hercegnő legendáját.

Kaguya hercegnő története

Kaguya hercegnő története

Chihiro szellemországban

Sokunk gyerekkorának talán az egyik legkedveltebb és legfélelmetesebb animéje volt a Chihiro szellemországban, de az kétségtelen, hogy maradandó élményt nyújtott. Chihiro szüleivel elkeveredik a szellemvilágban, ahol rengeteg megpróbáltatáson keresztül menve kell megmentenie őket az örök mosléktól. A Miyazakitól megszokott módon a látványvilág a legapróbb részletekig kidolgozott, telis-tele a japán mondavilágból származó rejtett utalásokkal, gazdag szimbólumokkal, mindezt gyönyörű hátterekkel és kidolgozott karakterekkel támogatva.

Akárcsak Kiki, a kis boszorkány esetében, úgy a Chihiro is a felnőtté válásról mesél, azonban míg előbbinél meghitt, mondhatni nyugodt út vezet kifelé a gyermeklétből, úgy Chihiro esetében jóval realistább és olykor kifejezetten kegyetlen az ábrázolás, noha strukturálisan hasonló köröket ír le a történet. Itt mindennek ára van és Chihirónak mindenért keményen meg kell dolgoznia, hogy egyedül képes legyen túlélni ebben a sosem látott, rideg világban. Talán éppen ridegsége, groteszk mivolta teszi félelmetessé, ugyanakkor a mester egyik legemlékezetesebb alkotásává.

Chihiro szellemországban

Chihiro szellemországban

Szél támad

Listánk végén egy kissé komolyabb, ámbár szintén remek alkotás szerepel, a Szél támad címmel. Miyazaki ezt az alkotását már világosan kimondva is felnőtteknek szánja, tragikus és komoly témákat vázol fel, melyeknek a korábban emlegetett művekben csupán a felszínét karcolta. A történet a múlt század közepén játszódik, főhősünk, Jiro életén keresztül szembesülünk a történelem borzalmaival az 1923-as nagy Kantoi földrengés időszakától kezdődően, miközben egy álom létrejöttének leszünk szemtanúi.

Ami felettébb érdekes, az a mű önéletrajzi ihletettsége, hiszen a főhős az a Jiro, aki az első japán vadászgépeket tervezte, azon hadászati műremekeket, melyek később százával bombázták le Pearl Harborban az amerikai hadiflotta nagyrészét. Miyazaki ezt mosta össze Tatsuo Hori 1937-es azonos című novellájával, ebből kerekedett rendezői pályafutása egyik legnagyszerűbb alkotása, talán azért is, mert ezúttal elhagyta a rá korábban oly jellemző mitologikus szálakat, és egy jóval realistább megközelítést alkalmazott, mely újdonságnak hatott rendezői repertoárjában, noha a hangnem és a mély mondanivaló változatlan maradt.

Szél támad

Szél támad

Kapcsolódó cikkek

A tragikus sorsú komikus élete másodízben elevenedik majd meg a vásznon

Hosszú idő után végre elkészülhet a John Belushi-életrajzi film

A produkció klasszikus felemelkedés-bukás történetnek néz ki, és már megvan a főszereplő is.

Hírek

2020. 11. 28.

Denzel Washington lenne az elmúlt 20 év legjobb színésze

A New York Times szerint Denzel Washington az elmúlt húsz év legjobb színésze

A New York Times riporterei egy kis játékos listázásba kezdtek, készülve az év végére.

Hírek

2020. 11. 27.

Leslie Nielsen (1926-2010)

A nagy svindlik Laurence Oliver-je – 10 éve hunyt el Leslie Nielsen

Nagy nevettetőként emlékszünk rá, pedig ő sosem akart azzá válni.

Film

2020. 11. 26.

Dan Brown: Az elveszett jelkép

Kútba hullni látszik A Da Vinci kód szerzőjének regényéből készülő sorozat

Pedig a szerző maga is segített Az elveszett jelkép mozgóképes adaptálásában.

Hírek

2020. 11. 26.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Leslie Nielsen (1926-2010)

A nagy svindlik Laurence Oliver-je – 10 éve hunyt el Leslie Nielsen

Nagy nevettetőként emlékszünk rá, pedig ő sosem akart azzá válni.

Film

2020. 11. 26.

Felejthetetlen filmek a felkelő nap országából

Japán-láz – 10 kihagyhatatlan film a felkelő nap országából

Utánozhatatlan távol-keleti hangulatok egy helyen.

Film

2020. 11. 25.

Filmek, melyek újraírták a történelmet

Változó idővonalak – 7 film, mely újraírta a történelmet

Avagy betekintés Hollywood alternatív idősíkjaiba.

Film

2020. 11. 24.

A hosszú álom (1946)

Hollywood-i akták 30. – A hosszú álom (1946)

A film noir kiemelkedő alkotása, a Bogart-Bacall-páros jutalomjátéka.

Film

2020. 11. 23.

Amerika politikai lelkiismerete – A 9 legkiválóbb Oliver Stone-film

A szakasz, Tőzsdecápák, Nixon és még egy sor zseniális alkotás.

Film

2020. 11. 20.

Hirdetés