- Kovács Krisztián
- 2022. április 21. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Jack Nicholson a modern film élő legendája. Bár csak holnap tölti be a 85-öt, és immáron 13 éve, hogy gyakorlatilag egyetlen szó nélkül nyugdíjazta magát, azaz utoljára láthattuk a vásznon, alighanem nincs ember, aki ne ismerné el művészi nagyságát, és azt a lenyűgöző önazonosságot, mely a szerepformálásaiból árad. Márpedig Nicholson számtalan filmben megfordult, komoly, drámai szerepben, lélekmelengető családi filmben, romantikus alkotásban, bűnügyi thrillerben, horrorban, sőt, még képregényfilmben is tökéletesen állta meg a helyét.
Több mint öt évtizedet felölelő pályafutása alatt hét Golden Globe-díjat, és három Oscar-szobrot gyűjtött be, utóbbit három egymást követőn évtizedben, ám filmjei közt legnagyobb gondja mindig az volt, hogy időben odaérjen kedvenc kosárlabdacsapata, a Los Angeles Lakers hazai meccseire. Egy ember, akinél mostohább körülmények közt kevesen nőttek fel, akinek közvetlen szerettei hazudtak hosszú éveken át, ám aki páratlan tehetségével gyakorlatilag azonnal Hollywood egyik legfényesebben ragyogó csillaga lett, és akit még maga a nagy Marlon Brando is saját szellemi és művészi örökösének tartott. Íme, most a mi 10 kedvencünk a legendától.
Egy legendás film, Milos Forman halhatatlan rendezése Ken Kesey megdöbbentő erejű regényéből, mely azonban egészen új dimenziót kapott Jack Nicholson zseniálisan átélt alakításával. Az elmegyógyintézeti ápoltak hangadójává váló elítélt bűnöző, Patrick McMurphy vélhetően Nicholson karrierjének egyik emblematikus szerepformálása, melyért természetesen megkapta élete első Oscar-díját is, ám rajta kívül elvitte a legjobb film, a legjobb rendező, és a legjobb adaptált forgatókönyv szobrát is. Nicholson talán először, de nem utoljára alakított olyan figurát, aki bár kicsit zakkant, akár szociálisan is visszamaradott, ám rendkívüli szenvedély él a szívében.
Száll a kakukk fészkére (1977)
Közel húsz évvel később, egy újabb Oscar-szobor, immáron a harmadik, egy film, ami történetét tekintve igazából semmi különöset nem ad, ám Nicholson így is brillírozik a magának való bunkó szerepében, aki lassan-lassan, és rendkívül visszafogottan, sőt, ügyetlenül kezd udvarolni egy pincérnőnek, és barátságot köt homoszexuális szomszédjával. Rövid, ám bámulatos fejlődéstörténet, Nicholson pedig rendkívül finom eszközökkel, olykor cinikus humorral, máskor szívmelengető drámaisággal nyúl a szerephez, nem csoda, hogy az Akadémia ismét érdemesnek találta a kitüntetésre, ő pedig nem hazudtolva meg önmagát, táncra perdülve vette át az Oscar-díjat.
Lesz ez még így se (1998)
Nicholson egyik korai filmje, melyben azonban már mind a később általa előnyben részesített figurák, mind földöntúli tehetsége ezek eljátszására bőven megmutatkozik. Főszereplőnk szintén egy magának való, rendkívül tehetséges, de önpusztító figura, aki minden, ám leginkább önmaga elől menekül, miközben senkit és semmit nem tisztel. Egy igényesen fényképezett, sem hangulatában, sem történetében nem könnyű, ám fontos film, Nicholson pedig – aki előtt még ott állnak élete nagy szerepei – rendkívül érett alakítást hoz azzal a zabolátlan, nyers erővel, ami csak úgy sugárzik az alakjából.
Öt könnyű darab (1970)
Ismét egy érzékeny alakítás, ezúttal egy szürke kisember alakján át, aki ráébred, hogy észrevétlenül zúgott el mellette az élete. Nicholson szenzációsan jeleníti meg az öregkorral, az elmúlással járó fájdalmas szembenézést, ám története ezúttal egyfajta ébredés is, az emberé, aki rájött, hogy még nem járt le teljesen az ideje, de le fog, ám azt a kis időt még kiteljesedve tölthetné el. Igazi, keserédes tanmese ez az emberi élet értékének felismeréséről, a minket körülvevő apróságok észrevételezéséről, és értékeléséről Nicholson visszafogott és megható alakításában.
Schmidt története (2002)
Hiába a pályája csúcsa felé közelítő Tom Cruise, ezt az egyébként rendkívül fontos katonai etikai és morális kérdéseket is érintő bűnügyi, bírósági drámát mégis Jack Nicholson viszi el a hátán az olykor agresszív, nyers és arrogáns, kizárólag a saját etikai kódexének élő ezredes kérlelhetetlen alakításában. Nicholson itt egyszerre tud partnere lenni az igazság nyomában kajtató védőügyvédeknek, ugyanakkor félelmetes figura, aki gyakran összetéveszti a saját maga által vallott érdekeket a haza érdekével. Bár Nicholson nem tölt sok időt a vásznon, mégis elképesztően komplex és izgalmas figurát jelenít meg.
Egy becsületbeli ügy (1992)
Kihagyhatatlan a listából egyesek szerint minden idők legjobb Joker alakítása. Bár Heath Ledger és Joaqiun Phoenix egyaránt Oscar-díjat nyert ugyanezzel a karakterrel, mégis sokan a bűn bohóchercegének leginkább képregényhű szerepformálásának tartják Nicholson jelenlétét Tim Burton filmjében. És valóban, ő itt nem hűvös pszichopata, vagy ébredő antiszociális eleme a társadalomnak, hanem valóban az, aminek annak idején Bob Kane alkotó megírta: egy bohóc, aki kiválóan szórakozik mások fájdalmán, és aki minden vigyorával saját társadalma karikatúrája, azé a társadalomé, ami már csak legyint egy-egy újabb halálhír hallatán.
Batman (1989)
Sean Penn rendezése Friedrich Dürrenmatt művének modern adaptációja, vagy még inkább variációja egy meglehetősen kegyetlen történet egy nyugdíjas éveit éppen csak megkezdő zsaruról, aki egy meggyilkolt kislány esetének nyomába ered. Visszafogott, lassan csordogáló bűnügyi történet, egészen egyedi atmoszférával, Nicholson is tökéletesen idomul mindehhez, és egy jóval melankolikusabb alakítást hoz, mint amit tőle megszokhattunk, ugyanakkor kiválóan jeleníti meg a Dürrenmatt-féle szenvedéstörténetet, a film befejezése pedig kifejezetten megrendítő.
Az ígéret megszállottja (2002)
Hiába gyűlöli az alapanyag írója, Stephen King Stanley Kubrick adaptációját, így is minden idők egyik legfélelmetesebb filmjéről van szó, aminek a fojtogató hangulaton, a vágás és hangok játékán túl igazi ékköve az alkoholistából dühöngő pszichopatává váló Jack Nicholson alakítása, mint a Panoráma Szálló gondnoka. A családja ellen forduló Nicholson igazi, nagybetűs gonosztevő, a popkultúra sokat idézett, ikonikus antihőse, aki a mai napig azt állítja, ha nincs Stanley Kubrick megszállottsága, vélhetően belőle sem tör elő ez az alakítás, noha azt is hozzáteszi, hogy egyetlen film forgatásának végén sem érezte magát olyan fáradtnak, mint mikor elkészültek a Ragyogással.
Ragyogás (1980)
A noir műfajba a noir csillagának leáldozása után közel harminc évvel új életet lehelő Roman Polanski-remekmű, ahol együtt játszott Nicholson, Faye Dunaway, és a már életében legendának számító színész-rendező, John Huston is. Nicholson elképesztően összetett figurát alakít itt is, aki legjobb jeleneteiben egyértelműen megidézi a film noirok Humphrey Bogart-féle nyomozóinak sablonjait, de sokkal inkább képes azok paródiájaként is működni, miközben a felszín alatt ott lapul az átlagember, aki a temérdek, vállát nyomó hazugságból igyekszik kihámozni a látszólag elérhetetlennek tűnő igazságot.
Kínai negyed (1974)
A Larry McMurtry azonos című regényéből készült adaptációt annak idején 11 Oscar-díjra jelölték, Nicholson pedig a második aranyszobrát gyűjtötte be érte, ezúttal is teljesen megérdemelten. Nicholson ezúttal egy nyugdíjba vonult egykori asztronauta bőrébe bújik ebben a lassan építkező, vígjátéki elemekkel tarkított drámában, ahol ő a maga nyers modorával, és életszeretetével igyekszik elvezetni Shirley MacLaine karakterét személyégének egy új dimenziójához. Nicholson ezúttal is a kimértebb énjéhez nyúl vissza, alakítása rendkívül precíz, a humora pedig egészen ellenállhatatlan.
Becéző szavak (1983)
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
