- Kovács Krisztián
- 2018. szeptember 28. | Becsült olvasási idő: 6 perc
Hollywoodban a dolgok egyszerűen működnek. Ha nincs megfelelő új alapanyag, akkor helyezd a hangsúlyt a speciális effektekre. Ha ez nem működik, inkább készíts folytatást. Ha pedig totálisan kifogyott a puskaporod, készíts egy rebootot. Ez utóbbi az álomgyár lustaságát és ötlettelenségét támasztja alá, a huszonötödik rókabőr lehúzásának galád pénzszerszerzési akciójáról, és így a nézők hülyére vételéről nem is beszélve.
Mert egy-egy reboot alkalmával, mi a hivatalos marketingszöveg? Hogy az egyébként kiváló alapanyagot, melyek leginkább elavultságánál fogva a fiatalabb réteg már nem nézne meg, aktualizálják, és a jelenkor felgyorsult igényeihez igazítsák. Mit nem látnak a stúdiók? Hogy ezáltal épp azokat az értékeket ölik meg, melyek az alapanyagot olyan emlékezetessé tették, kevés kivételtől eltekintve pedig ez meg is látszik az elkészült műveken. Ezek a feldolgozások ugyanis olyannyira feleslegesek, hogy míg az eredeti aranyköpéseit olykor máig ismételgetjük baráti eszmecserék és sörözések alkalmával, addig egy hét múlva már arra sem fogunk emlékezni, hogy egyáltalán láttuk a feldolgozást.
Így aztán íme 8 példa csak Nektek a fenti tézis megerősítésére. Ha e filmek kapcsán meg tudtok cáfolni, ám rajta, de én sajnos eltántoríthatatlan vagyok ezúttal.
Az Arnold Schwarzenegger-féle 1990-es eredeti film igen kreatív módon használta fel Philip K. Dick a mozi alapjául szolgáló novelláját, tette mindezt egészen egyedi képi világ felhasználásával, ehhez talán köze volt annak is, hogy a forgatókönyv tíz éven át formálódott, érlelődött. Ezzel szemben a 2012-es feldolgozás rögtön elveti az eredeti film egyik legfontosabb, a sztori előremozdításában is létfontosságú elemét, a Mars bolygót, és a főszereplő vágyát az odajutásra. Az eredeti mű nem mellesleg átmentett némi hangulati alapanyagot az éppen divatos cyberpunk műfajból is, és 1990 egyik legjobb nyitóhétvégéjét produkálta a pénztáraknál, ráadásul a vizuális effektekért járó Oscar-szobrot is hazavitte. Ezzel szemben a Colin Farrell főszereplésével készült változat mintha nem igazán akarná tudni, hova is tart a történetmesélésben, és sem látvány, sem karakterek szintjén semmiféle maradandó élményt nem tud nyújtani, csendben bele is szürkült a 2012-es filmfelhozatalba, és nem tett hozzá semmit az eredeti filmhez, mely egyébként a VHS-korszakban is igen keresettnek számított.
Total Recall – Az emlékmás Forrás: imdb.com
Talán felesleges is ecsetelni, miért volt elképesztő bárgyúság feldolgozni a filmtörténelem egyik legfontosabb és legkultikusabb darabját. A Psycho az alapsztorit figyelembe véve mai szemmel sem túlságosan bonyolult, és már megjelenése évében sem ez tette kiemelkedővé, hanem számos olyan tényező, melyeket egyetlen feldolgozás sem lenne képes reprodukálni. Kezdjük azzal, hogy a filmet a valaha volt egyik legjobb hollywoodi rendező, Alfred Hitchcock készítette, akinek forradalmi, markáns és rendkívül egyedi stílusa még egy unalmas történetet is élettel és borzongással volt képes megtölteni. A rendező eszköztára, a zseniális vágások, az árnyjáték ugyan apróságoknak tűnnek, de hát nem ezek azok a tulajdonságok, melyek miatt a mai napig emlegetjük a filmet? És akkor még nem beszéltünk Anthony Perkins hideg tekintetéről, aki olyan beleéléssel, mégis könnyedséggel hozta a pszichopata figuráját, hogy azt talán csak Anthony Hopkins közelítette meg később Hannibal Lecter szerepében. Az új verzió éppen ezek hiányában inkább üres erőlködésnek tűnik, ráadásul miután egy az egyben másolja az eredetit, az égvilágon semmi értelme sem volt elkészíteni.
Psycho Forrás: imdb.com
A helyzet nagyjából ugyanaz, mint eggyel fentebb. Az új, Scarlett Johansson főszereplésével készült mozi kisebb változtatásokkal egy az egyben ülteti át mozgóképre az egykori anime-t, amivel tudtán kívül is rengeteget kockáztat. Először is az 1995-ös eredeti Mamoru Oshii-film Katsuhiro Otomo Akirájával együtt mai napig az egyik legtöbbet emlegetett japán animációs film, mely rengeteget tett azért, hogy az anime műfaja szélesebb körű ismeretségre tegyen szert, ráadásul egy filozófiai szálakkal sűrűn átszőtt fordulatos sztorit épített fel magával ragadó atmoszférával egy cyberpunk világba. Az új film működőképesebb lehetett volna, ha némileg aktualizálják, így csupán egy teljesen felesleges élőszereplős változat, ami éppen ennél fogva még arra sem elég jó, hogy afféle tisztelgésként tekintsünk rá az eredeti előtt. Ennek is megvan egyébként az oka. A Ghost in the Shell története egész egyszerűen jobban működött animációs keretek közt, hiszen eredetileg is arra tervezték, ráadásul épp a megfelelő időben jelent meg, így ugyanaz a jövőkép több mint húsz évvel később már messze nem üt, és nem is üthet akkorát.
Páncélba zárt szellem Forrás: imdb.com
Hollywood olykor számomra teljesen képtelen döntéseket hoz, a Holtpont feldolgozása egyszerűen sehogy sem fér a fejembe. Bár én kimondottan kedvelem az eredeti filmet, elsősorban Patrick Swayze és Keanu Reeves párosának jól működő dinamikája miatt, de bármennyire is jó a dramaturgia, az sem több mint egy a kor elvárásainak tökéletesen megfelelő akciófilm, ami egyben ráadásul egy kőegyszerű macsófilm is. A főszereplő párosnak, a vágásnak, és az akciójeleneteknek hála egyébként a mai napig működőképes, éppen ezért töprengtem el, vajon ehhez mit lehet még hozzátenni manapság? Kerestem az okot a feldolgozásra, de nem találtam, és a film alá is támasztotta, hogy nincs is olyan. Az, hogy az extrém sportos bankrablók most még inkább extrém sportosak, a filmhez és a sztorihoz az égvilágon nem ad hozzá semmit, az akciók együgyűsége pedig olykor a legújabb Halálos iramban-filmeket idézi, a két főszereplő pedig olyan szinten jellegtelen, hogy párosuknak esélyük sincs beszippantani a történetbe.
Holtpont Forrás: imdb.com
Franklin J. Schaffner 1968-as remeke a sci-fi filmművészet egyik kimagasló alkotása, kétlem, hogy aki látta, elfelejtené Charlton Heston arcát, amikor először hallja beszélni a majmokat, a csavart hozó zárójelenet pedig olyannyira kultikus, hogy számtalan alkalommal használták mémként is az elmúlt évtizedekben. A magam részéről Hestont sosem tartottam akkora színészegyéniségnek, mint kortársait, akár Marlon Brandot, Gregory Pecket, vagy Paul Newmant, de hogy karizmatikus egyéniség volt, aki betöltötte a vásznat, az tagadhatatlan. A 2001-es Tim Burton rendezte feldolgozás főszereplője ezzel szemben az a Mark Whalberg, aki nyilatkozatai alapján szimpatikus srác, de színésznek, főleg egy olyan szerepben, melynek mélysége is van, csapnivaló. Így aztán hiába kiválóak a jelmezek – ez egyébként Tim Burton-film révén nem meglepő – Tim Roth karaktere pedig ugyan egészen félelmetes, összességében mégsem működőképes, és azt a filozófiai, szociológiai mondanivalót képtelen átmenteni, mely naggyá tette az eredeti filmet. És akkor még nem beszéltünk a csavarról a végén, mely összehasonlíthatatlanul gyengébb az eredetinél.
A majmok bolygója Forrás: imdb.com
Pedig itt mindent megpróbáltak a készítők, behozták Michael Keatont, Gary Oldmant, és Samuel L. Jacksont is, a film mégis pocsék lett, és megintcsak azért, mert úgy fest, egyszerűen nem értette meg, hogy az eredeti film mit akart mondani a nézőjének, így újra egy egyébként sokrétű sztorit sikerült bugyuta akciófilmmé redukálni. Az eredeti egy véres, 18-as karikás akciómozi, a korra jellemző kreatív látványvilággal, egy tragikus hőssel a középpontban, aki lassan ébred rá, hogy ki is ő valójában. Ezeket az apróságokat az új film tökéletesen kifelejtette, pedig éppen ezek adják a történet értelmét, és gondolatiságát, túlmutatva az egyszerű akciójeleneteken. Az új film ugyanígy képtelen volt átmenteni azokat a szatirikus, társadalomkritikával átszőtt vonásokat, melyek a mai napig aktuálissá teszik az 1987-es mozit. Ezen felül még egy sor bugyuta ás átgondolatlan megoldás is alkalmaz, így pl. itt a Robotzsaru motorral jár, én viszont megkérdezném, hogyha elfog egy bűnözőt, vajon motoron hogyan viszi be az őrsre? Persze az új filmet egy sorozat kezdő darabjának szánták, szerencsére csúfosan megbukott, így már nem alázzák tovább az alapanyagot a későbbiekben.
Robotzsaru Forrás: imdb.com
Megint egy ikonikus darab totális szétzilálása. A 2011-es feldolgozás mondjuk ki, egy iszonyatosan buta film, túltolt akciójelenetek és logikátlanságok tömkelege, ezt rögtön a film elején be kell lássuk, nagyjából 10 perc után. Tudom-tudom, az eredeti sem a mély mögöttes tartalmáról volt híres, de a Schwarzenegger-féle 1982-es filmnek legalább volt atmoszférája, volt karaktere, és érzésem szerint hangulatában tökéletesen visszaadta Robert E. Howard Conan-novelláit. Az új, 2011-es Conan, a barbár viszont mindent felrúg, ami egy filmet filmmé tesz. Itt a történtek mögött mozgatórugót, a szereplők tettei közt motivációt és logikát, a karakterekben mélységet találni rendkívül hálátlan feladat. És bár értem, hogy a készítők azt gondolták, majd történet híján az akcióorgia, meg a vérontás elviszi hátán a filmet, de miután azt is pocsékul és kapkodva csinálták meg, Conan itt is kardjába dőlt. Az pedig sokat elárul, hogy a film egyetlen pozitívuma a címszereplőt alakító Jason Momoa, aki testfelépítését tekintve méltó utódja Schwarzeneggernek, ráadásul képes olyan állatiasan agresszív arckifejezéssel nézni, hogy valóban elhiszem neki, ő egy barbár.
Conan, a barbár Forrás: imdb.com
Érdekes helyzet, ugyanis az általam eredetinek tekintett 1960-as remek is már eleve Akira Kurosawa Hét szamurájának feldolgozása, legendákkal a csatasorban. De tényleg, ilyen erős névsort kevés film tudhatott magáénak, hisz ott volt Yul Brynner, Steve McQueen, Charles Bronson, James Coburn, Robert Voughn, és persze Eli Wallach, mindez kiegészülve egy máig emlegetett aranyköpésekkel teli forgatókönyvvel, és Elmer Berstein szenzációs zenéjével. Meg is rettentem, mikor hallottam a lehetséges feldolgozás hírét, azt gondolva, normálisak ezek? Ebből semmi jó nem sülhet kis, és igazam lett. A film az alaptörténeten túl egyetlen dologban hasonlít John Sturges filmjéhez, abban, hogy próbált hasonlóan kimagasló névsort összehozni, ami a színészeket illeti. Hozzá kell azonban tegyük, hogyha nincs Denzel Washington, Ethan Hawke és Chris Pratt, akkor a film jellegtelensége miatt vélhetően még a mozik se mutatták volna be, mert korrekt iparosmunkán kívül nem sok mindennek nevezhető, és semmilyen szempontból sem ér a közelébe az eredeti, mára legendás filmnek, mely legalább olyan jelentőségű darabja a westerntörténelemnek, mint a Volt egyszer egy vadnyugat, vagy A jó, a rossz, és a csúf.
A hét mesterlövész Forrás: imdb.com
Fóbiafilmajánló – Avagy filmek, melyek ösztönös félelmeinkhez kötődnek
7 Oscar-díjas film, 7 tévedés 1990-től napjainkig
10 remek film, főszerepben a politika
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
