Kovács Krisztián
2018. március 26. | Becsült olvasási idő: 6 perc

Hamvába holt álmok, avagy legendás filmek, melyek sosem készültek el

Mindenkinek vannak tervei. Mérő László professzor úr szerint a tervezésre nem is azért vanszükség, hogy feltétlenül kövessük az előre kijelölt pontokat, hanem azért, hogy egy idő után a tervünk elkezdjen afféle önbeteljesítő jóslatként működni. Sajnos a filmszakma nem hallotta még ezt a definíciót, ott jobbára az eladhatósága és az ezzel párhuzamban álló költségvetése határozza meg, hogy az adott terv végül létrejön-e, vagy sem.

Csak a filmgyártás elmúlt ötven évéből számtalan példát találunk olyan művekre, melyeket kisebb-nagyobb mértékben már filmvászonra álmodtak, ám a végén mindig volt valami – megnyesett költségvetés, összeegyeztethetetlen időbeosztások, visszatáncoló támogatók, dilettáns producerek – ami/aki miatt a terv kútba esett. Akadnak köztük olyan projektek, melyek némelyikét egy-egy filmközeli szakember személyes megszállottsága táplálta, és olyan is, mely kézről-kézre járta útját hosszú éveken keresztül, a vele szembeni lendület olykor fellángolt, olykor elenyészett, és végül ott végezte, ahol kezdte: egy íróasztal fiókjában.

Részemről inkább a személyes megszállottságban gyökerező alkotói kedv témája az érdekesebb, de nézzünk azért példát a másik oldalra is. Itt van mindjárt Arthur C. Clarke két remekbe szabott regénye, az első írói korszakában született, az idegeneket a bibliai sátán vonásaival felruházó A gyermekkor vége, valamint a második írói korszakát bevezető (és talán Clarke legjobb műveként aposztrofálható) Randevú a Rámával. Előbbi tulajdonképpen az eredeti Stanley Kubrick-féle terveket követően negyven évvel háromrészes minisorozatként készült el, meglehetősen lassú, és zavaros feldolgozást kapva, és úgy, ahogy volt, el is sikkadt a köztudatból. Utóbbit Morgan Freeman, és David Fincher igyekezett leforgatni valamikor a 2000-es évek elején, de sem stúdiót nem találtak, aki finanszírozta volna, sem megfelelő forgatókönyvet, ami alapján érdemes lenne elkezdeni a film előkészítését. És akkor még nem is beszéltünk Isaac Asimov nagy hatású (egyébként összesen hét kötetes) Alapítvány-trilógiájáról, melyet számtalan klasszikus sci-fi történettel együtt megfilmesíthetetlennek tartanak, pedig Roland Emmerich, és Christopher Nolan öccse, Jonathan is próbálkozott filmre adaptálni, ezidáig sikertelenül. (A The Tourist című, rejtélyes és kultikus forgatókönyvről egyelőre nem beszélnék, szentelek majd neki külön írást a későbbiekben.)

Látványterv a Randevú a Rámával mozihoz Forrás: www.enterprisemission.com

És el is érkeztünk a második, kétségtelenül izgalmasabb kategóriához. A rögeszme, pszichológiai meghatározása szerint olyan egyetlen terület köré koncentrálódott zavart jelent, melynek hajhászása az érintett életminőségének romlására is kihatással van. Hogy ez az adott rendezőknél valóban kézzelfogható pszichológiai problémát jelent-e, arra maximum csak gyanakodhatunk, de az el nem készült filmtervekről fennmaradt beszámolók és dokumentációk arra engednek következtetni, hogy ezek valóban többek voltak egyszerű tervnél, és sokkal inkább egy máig lezáratlan korszakot jelentenek az adott rendező életében.

Ha már Stanley Kubrickot emlegettük, messze nem a A gyermekkor vége a legnagyszabásúbb fiókban maradt terve, ezt az címet ugyanis Napóleon története érdemelte ki magának, melyről asszisztenseivel elképesztő méretű, 15.000 db fotót felölelő dokumentációt készíttetett az egykori francia császár életének eredeti helyszíneiről, 50.000 statisztát szerzett egyenesen a román hadsereg tagjaiból, akik megjelenítették volna az eposzi küzdelmeket, ráadásul még talajmintát is hozatott Waterloo mezejének földjéből, nehogy a filmen esetleg eltérő színnel ábrázolják a talajt a katonák csizmáinak talpa alatt. Ráadásképp pedig olyan színészeket emlegettek a projekt kapcsán, mint Audrey Hepburn vagy Laurence Olivier. Ez önmagában Kubricktól nem annyira meglepő, hogy kimeríti-e a rögeszme fogalmát, mindenki döntse el maga.

Francis Ford Coppola két kiváló Keresztapa film, és a meglehetősen nehéz, de a szakmára megkérdőjelezhetetlen hatást gyakorló Apokalipszis most után közel húsz évvel jelentette be régóta dédelgetett terveit a Megalopolis című filmjére vonatkozóan, mely egy disztópikus, nem túl távoli jövőbe helyezte volna a cselekményt, melyben egy építész újra felépíti New York teljes városát. Az előkészületek javában folytak egy állítólag közel három és fél órás monumentális alkotáshoz, melynek kapcsán Paul Newman és Robert de Niro nevét is rebesgették, Kevin Spacey állítólag olvasópróbán is járt a rendezőnél, aztán egy szeptemberi reggelen két utasszállító gép csapódott a WTC tornyaiba, megölve háromezer embert, és New York egy időre afféle tabutémává vált, miután pedig Coppola filmjének főszereplője egyértelműen maga a város lett volna, a terv annak rendje és módja szerint kútba is esett.

Guillermo del Toro, aki idén friss Oscar-díjasnak mondhatja magát, mint a legjobb rendező A víz érintése kapcsán, szintén dédelget egy már számtalanszor félretett, ám számára rendkívül kedves filmtervet. Hosszú évekkel ezelőtt röppent fel a hír, hogy a mexikói rendező filmre viszi H. P. Lovecraft 1931-ben íródott Az őrület hegyei című (egyik, ha nem a legjobb) novelláját, mely egy félelmetes antarktiszi expedíciót mutat be, de tulajdonképpen önmagának és a körülményeknek is köszönhetően a terv mindig is meglehetősen komótosan lépdelt a megvalósulás útján. 2010-ben ugyan megkezdték az előkészületi munkálatokat James Cameron produceri felügyelete mellett, állítólag még Tom Cruise is igent mondott egy szerepre, ám a stúdió – ahogy lenni szokott – nem találta kellően befogadhatónak Del Toro ötletét arra vonatkozóan, hogy egy az egyben adaptálja az eredeti novellát, mely így egy hatalmas költségvetésű, bizarr horror lett volna, szigorúan 18-as besorolással, ami gazdasági szempontból nem igazán tesz jó egy film eladhatóságának.

H. R. Giger látványterve a Dűne homokférgeiről Forrás: nevsepic.com

Az egyik kétségkívül leghíresebb fiókban ragadt filmterv (nem véletlenül) a chilei származású író Alejandro Jodorowsky által áhított és tervezgetett Frank Herbert feldolgozás, a Dűne. Ha a fenti rendezőknél kérdés, hogy rögeszme volt-e részükről, vagy csak átmeneti intenzív fellángolás egy-egy adott filmterv elkészültének kérlelhetetlen hajhászása, hát Jodorowkynál ez nem lehet kérdéses, és erről ő maga is vallott a terv meghiúsulását követő több mint harminc évben nem egyszer. Jodorowksy filmje, ha elkészül, talán az egyik legnagyobb szabású film lett volna a fantasztikum, de talán az egész filmgyártás történetében, a maga 10-14 órás hosszával, LSD-tripre hajazó elborult jeleneteivel, nehézkes befogadhatóságával, a laikus nézők számára tökéletesen eladhatatlan módon. A látványtervekben a később az Aliennel hírnevet szerzett H. R. Giger, és a későbbiekben Jodorowskyval párban az Incal című képregényt alkotó Moebius segédkezett, a főbb szerepeket Orson Wellesre, Mick Jaggerre, vagy Salvador Dalira bízták volna, míg zene terén a legendás Pink Floydra esett a választás. Félelmetes névsor, olyannyira grandiózus és megalomán terv, hogy már-már szinte törvényszerű módon fulladt kudarcba, de már az ambíció jelentőségét is jól mutatja, hogy 2013-ban külön dokumentumfilm született róla, melyet nem sok el nem készült filmalkotás mondhat el magáról.

Azért nem minden terv marad terv, és ez még valahol talán bizonyítja is Mérő Laci bácsi első bekezdésben idézett gondolatát. A Félelem és reszketés Las Vegasban, a 12 majom, vagy a Brazil rendezője, Terry Gilliam húsz éven át tervezte csökönyösen Don Quijote-ról szóló nagyszabású filmjét, mely úgy fest, végül csak elkészült. Az ember, aki megölte Don Quijote-t nem kevés viszontagságon ment keresztül az évek során, egyszer egy árvíz tette tönkre az előkészített díszleteket, majd nem sokkal később az akkor a címszereplőt alakító Jean Rochefort hátgerincsérvet kapott, így hiába jutott egy szerep még Johnny Deppnek is, a film végül befejezetlen maradt. A viszontagságos forgatásról, és az ötlet történetéről született a 2002-es Lost in La Mancha című dokumentumfilm. Mindazonáltal, bármi is történt a múltban, 2017 márciusában elkezdődött, majd néhány hónappal később befejeződött a forgatás többek közt Jonathan Pryce és Adam Driver főszereplésével, ezt Gilliam közösségi médiában tett rövidke megnyilvánulásai is bizonyítják, így úgy fest, hogy valamikor nyáron végre mozikba kerülhet a rendező vesszőparipája.

Terry Gilliam Don Quijote-filmjéhez készült látványterv Forrás: geektyrant.com

Számomra többek közt az a kérdés, vajon ezek az egyébként egytől-egyik grandiózus tervek, amennyiben megvalósulnak az eredetileg megálmodott formájukban, milyen hatással bírtak volna a mozitörténetre, valamint még inkább készítőjük későbbi karrierjére. Mindegyik vállalkozás önmagában is a csillagos eget ígérte, de vajon elkészült formájukban képesek lettek volna megfelelni a saját maguk által támasztott gigantikus elvárásoknak? Egyszer talán még választ kapunk erre a kérdésre, hisz, ahogy Gilliam példája is mutatja La Mancha lovagjával, nem minden harc csupán szélmalomharc.