Kovács Krisztián
2020. április 20. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Hollywood-i akták 13. – Ben-Hur (1959)

Bár a magyar mozikban csak 1982. augusztus 26-án került bemutatásra, addigra már rég a világ legsikeresebb filmjének számított, díjesőjét a magyar premiertől számított tizenöt évig még egyetlen filmnek sem sikerült megdöntenie, ráadásul olyan minőséggel, olyan grandiózus módon mesélte el a világ legnépszerűbb történetét, hogy azzal örökre nyomot hagyott Hollywood történelmén, és nyugodtan kijelenthető, hogy William Wyler legendás filmje még ma, immáron 61 évvel a bemutatása után is időtálló remekmű. A Hollywood-i akták-sorozatban a Ben-Hur.

William Wyler filmjéről sokszor, sok helyütt, sok mindent elmondtak már, számtalanszor fejtegették, miért jelent ugyanúgy mérföldkövet a nagyszabású kosztümös filmek terén, mint a 20 évvel korábban a világ legsikeresebb filmjének számító Elfújta a szél, magasztalták Wyler vízióját, a látványvilágot, a csatákat, a minden korábbinál látványosabb és zsigeribb fogathajtóversenyt, vagy épp Charlton Heston elementáris erejű, ihletett játékát; most azonban következzék inkább néhány kevésbé ismert tény a 11 Oscar-díjjal kitüntetett alkotásról.

A Ben-Hur talán legikonikusabb jelenete

A történet, mely létrehozta a Metro-Goldwyn-Mayert

Kevesen tudják, de az általunk is ismert 1959-es Ben-Hur történet valójában a civilben ügyvédként dolgozó Lew Wallace regényének harmadik filmadaptációja volt. Maga Wallace is érdekes figura, hiszen végigharcolta az amerikai polgárháborút az északiak oldalán, majd később volt Új-Mexikó kormányzója és Indiana állam szenátora is, ráadásul úgy írta meg újra Krisztus történetét Juda Ben Hur alakján át, hogy soha életében nem tartotta magát hívő embernek.

Az első, amatőr változatot 1925-ben követte az eggyel már nagyszabásúbb második, itt azonban olyannyira elhúzódtak a film előkészületei, hogy időközben az eredeti gyártó csődközelbe került, és egyesült egy másikkal, hogy biztosítsa saját fennmaradását, ebből született meg az MGM, vagyis a Metro-Goldwyn-Mayer. A film végül elkészült, 4 milliós büdzséje minden korábbi pénzügyi rekordot túlhaladott, és érdekesség, hogy a film mellett bábáskodott közel 60 segédrendező közt ott volt már a fiatal William Wyler is.

Heston és Boyd a forgatási szünetben

A film, mely visszacsalta a nézőket a moziba

A Ben-Hur kapcsán az egyik legtöbbet emlegetett vonás egyértelműen a hihetetlenül nagyszabású látványvilág, a fantasztikus és rendkívül részletes díszletek, és kosztümök, melyek vászonra csalták időszámításunk első éveinek korát és történetét. Ez pedig egyáltalán nem véletlen. Az 1950-es évekre a televízió egyre nagyobb szerepet töltött be a családok életében, a stúdiók pedig nehezményezték, hogy ennek hála a potenciális moziba járó közönség inkább otthon marad, ha ingyen megkaphatja azt, amiért korábban fizetnie kellett.

Az MGM úgy döntött, szükség van egy igazi szuperprodukcióra, ami újra megmutatja az embereknek a szélesvászon jelentette kiváltságokat, a választásuk pedig leginkább a fogathajtóverseny miatt az 1925-ös Ben-Hur feldolgozására esett. Wylernek kereken 1 millió dollárt ajánlottak, hogy vállalja el a rendezést, ennél többet soha korábban nem kapott rendező, noha Wyler meg is dolgozott a pénzéért. Már jó előre eltervezte, hogy 9 hónapon keresztül a hét minden napján, napi 16 órában fog dolgozni a filmen, és ehhez olyannyira tartotta magát, hogy a végkimerültség határán is összesen csak 2 nap szabadságot engedélyezett magának. Pedig a munka egyáltalán nem volt könnyű, mert mielőtt egyetlen képkocka is dobozba került volna, a film forgatókönyvéből már összesen 40 különböző változat létezett.

Leslie Nielsen (balra) az első felvételeken, mint Messala

Egy fordulatos casting margójára

Ma már alighanem elképzelhetetlen Ben-Hur Charlton Heston nélkül, olyannyira ikonikus szerepévé vált az amerikai legendának, nem hiába nyerte el érte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-szobrot úgy, hogy összesen több mint két órát töltött a vásznon, ennél többet férfi főszereplő azóta sem. És külön érdekesség, hogy Heston eredetileg Messala szerepére pályázott, a castingon pedig nagy előnyt jelentett számára, hogy az 1956-os Tízparancsolat című filmben már hajtott kétlovas fogatot, tehát ebben megvolt a maga tapasztalata, de Ben-Hurként ennek ellenére is számtalan híresség előzte még meg Wyler listáján. Az elsődleges választott Paul Newman lett volna, de felmerült Montgomery Clift, Burt Lancaster, Kirk Douglas, Marlon Brando, Tony Curtis és Rock Hudson is.

Az első jelmezes próbákon Messalát még a fiatal Leslie Nielsen alakította, nem sokkal később került át a staféta Stephen Boydhoz, aki akkor még méretes szakállat viselt, amit hamar levágattak vele, hogy korhű megjelenést kölcsönözzenek a karakterének. További érdekesség, hogy kisebb szerepben feltűnik pl. a későbbiekben Robin Hoodot is alakító, illetve Bud Spencer partnereként is feltűnő Gulianno Gemma is, a fogatversenyen pedig nem kisebb rendezőegyéniség dolgozott, mint a spagettiwesternek királya, Sergio Leone.

A tengeri csata egy mesterséges tóban forgott

Az a bizonyos fogatverseny

Messala és Ben-Hur élet-halál küzdelme kétségkívül a film egyik csúcspontja, Wyler és legénysége pedig ennek megfelelően is készült rá. Csak az előkészületek több, mint egy évet vettek igénybe, azóta is kevés ennél nagyobb, épített forgatási helyszín létezik. Összesen 78 ló, 18 szekér, és 15 ezer statiszta vett részt ebben a jelenetben, ami önmagában 4 millió dollárt emésztett fel a költségvetésből. Wyler rájött, hogy a jelenetek sokkal élethűbbek, ha a kamera közelről követi a lovasokat, így sínpályát építettek neki, mely hihetetlenül élővé tette az élményt, a Messalát alakító Stephen Boyd azonban még ennél is tovább ment.

Az a jelenet, melyben Messala lovak közé esik, és halálosan megsebesül, nem egyszerű bábuval lett felvéve. Boyd valóban a lovak közé ugrott, ám előtte minden lehetséges ponton fémpántokkal és lapokkal bélelték ki a jelmezét, hogy ne eshessen komolyabb baja, ám többek közt emiatt is terjedt el a pletyka a film bemutatóját követően, hogy több tucat ló és statiszta lelte a halálát a jelenetben, mely híreket minden jelenlévő hevesen igyekezett cáfolni. A jelenet ikonikus voltát jól jelzi, hogy az itt használt egyik szekér 1970-ben egy aukción 4000 dollárért kelt el, igaz, tulajdonosát később letartóztatták, mert az olajválság idején felhajtott vele az autópályára.

Egy 4 millió dollárt felemésztő jelenetsor

Grandiózus, monumentális és egyebek

A Ben-Hur látványvilága – magabiztosan mondom – ma is tökéletesen megállja a helyét, ez pedig nem elhanyagolható tény egy 60 éves film esetében. Gondoljatok csak bele, milyen elképesztő számok ezek: 300 különböző díszlet, több mint ezer köbméter fa, 4.500 tonna gipszkarton, 40.000 tonna homok, 400 kilométer hosszú csővezeték, és tökéletesen felépített helyszínek, akár a fogathajtóverseny pályájára, akár a 10 teljes háztömböt kitevő jeruzsálemi színre gondolunk, vagy épp a mesterséges, kékre festett vízű tóban, víz alatti síneken 300 ember által mozgatott, életnagyságú hajómakettekre.

A Ben-Hur maga a filmtörténelem, minden kockájáról süt a precizitás, a profizmus, az ambíció, mely végül tökéletesen valóra váltotta az MGM jövőbeli reményeit. Az emberek ismét rákaptak a moziba járás ízére, Krisztus egyedi története pedig a kosztümös filmek új hullámát hozta el, ahol az elkövetkező években egymást követte a Spartacus, a Kleopátra, az Arábiai Lawrence, a Római Birodalom bukása, vagy az ugyancsak Hestonnal a címszerepben bemutatásra kerülő 1961-es El Cid.

A Ben-Hur összesen 11 Oscar-díjat zsebelt be 4 Golden Globe-díj és 1 BAFTA-díj mellett, miközben a filmzenéért felelős Rózsa Miklóst Grammy-díjra jelölték. Az összességében 16 millió dollárból készült mozi világszerte 200 millió dollárt hozott, ami az inflációval számolva ma is borzalmasan nagy összeg lenne, de ennél is fontosabb, hogy most, 60 évvel a bemutatója után is érdemes arra, hogy megemlékezzünk róla, úgyhogy, ha tehetitek, Ti is nézzétek újra, mert Judah története szemernyit sem kopott az eltelt évtizedek alatt.