Kovács Krisztián
2020. május 6. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Hollywood-i akták 14. – Afrika királynője (1951)

Aki rendszeresen követi az oldalt, és az írásaimat, pontosan tudja, hogy nagy rajongója vagyok a Hollywood hős- vagy épp aranykorban született történelmi kalandfilmeknek, melyekből kedvenceimet korábban már külön listába is gyűjtöttem itt az oldalon. Nem véletlen a rajongásom: bár az álomgyárnak a második világháborút követő 2-3 évtizedben meglehetősen bajos cenzúrához, etikai és erkölcsi filmes szabályokhoz kellett alkalmazkodnia, ezek a filmek mégis képesek voltak valamiféle jó értelemben vett őszinte szórakoztatási vágyat ötvözni a kiváló történettel, és a kornak megfelelő, szemkápráztató díszletvilággal.

E filmek közül is egyik személyesen kedvencemig egészen 1951-ig kell visszamennünk, azaz egy idestova közel 70 éves alkotásról beszélünk, melyben a korszak három leginkább meghatározó egyénisége egyesítette erőit, és bár mára a film kétségtelenül itt-ott, bizonyos momentumaiban megöregedett, mégis tökéletesen hűen idézi meg a fentebb említett határtalan és tiszta szórakoztatni vágyást. Íme tehát a Hollywood-i akták széria tizennegyedik részében Katharine Hepburn, Humphrey Bogart és John Huston együttműködése, az Afrika királynője.

Afrika királynője

Huston, az újító

John Huston munkásságáról külön is megemlékeztünk már itt az oldalon, ez az ember maga volt Hollywood aranykora, és közel 60 évet felölelő pályafutása alatt mindig igyekezett előremozdítani a filmipart. Ő volt az, akinek köszönhetően megszületett a film noir (A máltai sólyom), ugyanakkor az is, aki először kezdte átszabni annak szabálykönyvét (Aszfaltdzsungel), és az első amerikai, aki mexikói földön forgathatott (A Sierra Madre kincse). Huston mindig többet, és újat akart, ezért is érezte tökéletes választásnak C. S. Forester 1935-ös regényének adaptálását, mely ismét elképesztő kihívás elé állította volna; a csökönyös, és rendkívüli tehetségnek tartott rendező ugyanis eltervezte, hogy ismét eredeti helyszíneken forgat majd.

Forester regénye, az Afrika királynője Brit-Kelet Afrikában, a mai Kongó területén játszódik az első világháború alatt, és egy merev, misszionárius vénkisasszony, és egy egyszerű, modortalan és iszákos hajóskapitány valószerűtlen románcát mutatja be. Huston a jogok megszerzése után maga kezdett bele a forgatókönyv megírásába, melyben aztán James Agee segítségét kérte. A szakmában veteránnak számító költő és novellista korábban Charlie Chaplin számára is írt forgatókönyvet, később pedig többek közt A vadász éjszakájának szövegkönyvéért is felelt, sőt, halála után posztumusz Pulitzer-díjban is részesítették. Agee aztán Forester regényének adaptációján dolgozva 1951 elején infarktust kapott Santa Barbara-i otthonában, így végül Hustonnak magának kellett befejeznie a forgatókönyvet.

Bogart és Huston (középen) a forgatási szünetben

A központi páros

Nem ez volt az egyetlen kellemetlen esemény, mely a film forgatása körül elhíresült a későbbiekben, ám addig meglepően könnyű dolga volt a rendezőnek. Bár a filmet gyártó Horizon Pictures nem volt kifejezetten elragadtatva a dzsungelben való forgatás ötletétől, Huston meggyőzte őket, hogy bizonyos jelenetek, és hangulat megjelenítéséhez elengedhetetlen az autentikus helyszín, a többit pedig úgyis majd Londonban, az Isleworth Stúdióban veszik majd fel. A kompromisszum működött, a stáb pedig elkezdte feltérképezni, mire is lesz majd szükségük az őserdei környezetben való forgatáshoz. Mindeközben zajlott a film castingja is, ami tulajdonképpen meglehetősen rövidre nyúlt, hiszen összesen két fontosabb szerepet kellett csak kiosztani, és mindkettőre megvolt az ideális jelölt Huston fejében.

Humphrey Bogart az 1941-es A máltai sólyom óta Huston egyik legközelebbi barátja volt, nem volt kérdéses, hogy ő kapja az egyik főszerepet, már csak azért sem, mert maga a rendező is úgy vélte, barátját méltatlanul mellőzték a Casablanca díjesője közben. A másik főszerepre Huston egy erőt sugárzó, kemény nőalakot képzelt el, amikor pedig az 1940-es, 1950-es években erről szólt a közbeszéd, akkor gyakorlatilag egyetlen ember volt, akinek a neve felmerülhetett. Ő nem más, mint Katharine Hepburn, aki korának kimagasló tehetsége volt, Huston pedig kíváncsian várta, hogy a két immáron fiatal évein túllépett, középkorú színész mit hoz majd ki egymásból, és az addigra végső csiszolásokon is átesett, meglehetősen szellemes forgatókönyvből.

Afrika királynője

Kongóban

Bár Huston, Bogart és Hepburn a forgatás közben kifejezetten jó barátságot kötött – sőt Hepburn, és a férjét, Bogartot a forgatásra elkísérő, és ott egyszerű háziasszonyként működő Lauren Bacall is – talán éppen ez volt az, ami átsegítette a stábot a meglehetősen nehéz körülményeken. Hiába igyekeztek korábban feltérképezni a leendő forgatási helyszínt, ez közel 70 évvel ezelőtt korántsem volt olyan egyszerű, mint manapság, ami azt eredményezte, hogy a stáb az egészségügyi előírásokat csak erős foghíjakkal tudta betartani, emiatt pedig rengetegen betegedtek meg különböző trópusi betegségekben, és a nyitott tereken zajló forgatási munkálatok közben számtalanszor akadtak össze vadállatokkal (Hepburn állítólag egyszer egy fekete mambát vett észre a mobilvécében).

Maga a hajó, az Afrika királynője egy olyan kisméretű gőzös volt, melyet egyesek szerint valamikor 1908 és 1911 között építhettek, tehát alaposan benne volt a korban, emiatt pl. egyik éjszaka egyszerűen elsüllyedt a folyóban. Maga Hepburn kérte meg a stábnak segédkező bennszülötteket, hogy szaladjanak vissza a táborba, és hozzanak segítséget a kiemeléshez, ami nem volt egyszerű, mert a bennszülöttek igencsak tartottak a fehér emberektől, akik hatalmas és furcsa gépeket használtak a dzsungelben. A forgatást nehezítette továbbá, hogy a közeli jelenetek felvételéhez a hajó nem bizonyult elég nagynak, képtelenség volt kamerákat aggatni rá, így végül a két világsztár közös pillanatait egy kölcsönvett nagyobb hajó fedélzetén vették fel.

A forgatási szünet is jó hangulatban telt

Hepburn és Bogart

Állítólag összesen két ember volt a stábban, akit nem sújtottak a trópusi betegségek: Hustont és Bogartot, vélhetően azért, mert ők ketten, amikor nem forgattak, gyakorlatilag végig részegek voltak. Hepburn, aki ekkor már nyitott kapcsolatban élt Spencer Tracy-vel, aki szintén gyógyult alkoholistának számított, nem győzte piszkálni őket azzal, hogy hagyjanak fel az ivással, míg végül be nem látta, hogy minden igyekezete hasztalan. A meglehetősen viszontagságos forgatás végül aztán Londonban folytatódott, és fejeződött be, később pedig a legtöbb szereplője élete egyik legnagyobb kalandjaként hivatkozott rá. Huston ezt a filmjét a korszakban még mindig kevésbé elterjedtnek számító technicolor színezéssel készítette, és ez volt ezáltal Hepburn első színes filmje is.

A film összbevétele az utómunkálatok lezárultakor nagyjából 1 millió dollárt tett ki, a stúdió pedig a legkevésbé sem tartott tőle, hogy ezt nem fogja túlszárnyalni. Egy színes, romantikus kalandtörténetről volt szó, melyben a korszak két legnagyobb sztárja szerepelt, és ennek megfelelően az 1951 karácsony másnapján mozikba került film hatalmas sikert is aratott, és összességében közel 11 millió dollárt hozott a stúdió konyhájára. Ráadásul nem csak a közönség, de a kritikusok is szerették, a The New York Times ugyan ócskaságnak titulálta, de a Variety, a New Yorker, és a The Washington Post is dicsérte többek közt Bogart és Hepburn párosát, és a rendkívül kellemes, és olykor cinikus forgatókönyvet is. Néhány hónappal a bemutatót követően az Akadémia végül négy Oscar-díjra jelölte, köztük Huston, Hepburn, és a forgatókönyvért az akkor már felépülőben lévő James Agee is a jelöltek közt volt, ám díjra csak Humphrey Bogart váltotta díja jelölését. Ez volt egyébként Bogart pályafutásának egyetlen aranyszobra.

Huston a szünetekben hódolt hobbijának, a vadászatnak

A királynő utóélete

Tény, hogy leginkább a kezdetleges (ugyanakkor korhű) effekteknek, vagy épp a túlságosan teátrális zenének köszönhetően a film nem öregedett túl jól, a kifejezetten szellemes párbeszédek, az egzotikus helyszín, és persze Bogart és Hepburn párosa még manapság is rendkívül kellemes néznivalót kínál, ráadásul mondanivalójában is még mindig aktuális. Huston és persze C. S. Forester ugyanis csavart egyet az ismert toposzon – két, teljesen ellentétes személyiségű és társadalmi helyzetű ember az átélt kalandok közben egymásba szeret – hiszen nem egy jóképű fiatalemberről, és egy szépséges fiatal lányról szólt, hanem két középkorú, kezdetben a legcsekélyebb romantikus vonást, vagy gyengédséget sem mutató ember románcát tárta a nézők elé.

Hepburn és Bogart nagy szavak nélkül is életük egyik legjobb alakítását nyújtják, a köztük lévő kémia pedig szinte utánozhatatlan, minden vásznon töltött percük igazi ajándék. Az Amerikai Filmintézet azóta természetesen beválasztotta minden idők 100 legjobb filmjének listájára is, 2010-ben pedig a Paramount Pictures felújította mind a hangot, mind a képet. Az Afrika királynője adta az ihletet később a Disneylandban álló Jungle Cruise látványossághoz is, egy évvel a bemutatót követően pedig maga Humphrey Bogart készített rádiójátékot belőle, melyet a Lux Radio Theatre sugárzott. A filmben használt hajó manapság turistalátványosságként van kiállítva Key Largon, és rengetegen látogatják, mutatva, hogy az Afrika királynőjének a mai napig tetemes közönsége van, ami talán nem csak a két főszereplőnek köszönhető, de annak a jóleső nosztalgiának is, amivel Huston filmje Hollywood romantikus hőskorára emlékeztet minket.