- Kovács Krisztián
- 2020. május 25. | Becsült olvasási idő: 7 perc
A T-Rex és a dinoszauruszok nem először kerültek az érdeklődés fókuszába. Elsőként talán Sir Arthur Conan Doyle Az elveszett világ című regénye emelte valódi szereplővé a zsarnokgyíkot, és úgy egyáltalán a dinoszauruszok kultuszát, amit a hidegháború alatt gyártott, óriásgyíkokról szóló agymenések kis híján, vagy akár teljesen agyon is csaptak, hogy aztán nem várt helyről érkezzen az elképesztő siker, melynek nyomába egyetlen folytatás sem érhetett.
Immáron 27 éve, hogy Magyarországon is bemutatták 1993. szeptember 24-én a Jurassic Parkot, ami egészen hihetetlen diadalmenetet produkált, és szó szerint letarolta a mozipénztárakat szerte a világon. A filmet szinte mindenhol imádták, a feltétlen, és egyébként mai napig kitartó rajongás több mindenből táplálkozik, melyeket Steven Spielberg tökéletes egyensúllyal egyesített a két órás játékidőben. A Hollywood-i akták sorozatunkban a Jurassic Park.
Ez mindennek az alapja, ezen nincs mit csodálkozni. Az épp pályája csúcsán lévő Michael Crichton, aki önálló irodalmi zsánert teremtett a techno-thriller létrehozásával, és akinek olyan hihetetlen népszerűségű regényeket köszönhetünk, mint Az Androméda-törzs, A gömb, a Kongó, vagy a Gyilkos nap, és aki mindezek mellett a Vészhelyzet című sorozat ötletgazdája is, 1990-ben írta meg Őslénypark című regényét, melyet még kiadás előtt álló kéziratként vásárolt meg Steven Spielberg, hogy aztán néhány éven belül megfilmesíthesse.
Chrichton mindig is népszerű volt tudományos alapossággal írt munkáiról (az éppen 10 éve elhunyt kiváló íróról részletesebben is megemlékeztünk itt), nincs ez másként az Őslénypark esetében is. A tudomány akkori állását használta fel, és fejlesztette tovább némileg, így meglehetősen hihető hátteret épített fel ahhoz, hogy a regény története megfelelően zsigerien hasson az olvasóra, és bár a film ezen tompított némelyest, Spielberg, és a forgatókönyvön Crichtonnak segédkező David Koepp végül megtartotta azt a forradalmi gondolatiságot, mely végül messze a valaha volt legjobb „szörnyfilmmé” tette a Jurassic Parkot.
A siker minden bizonnyal az alapanyagban gyökerező mély gondolatiságból fakadt. Crichton, és így végül Spielberg sem úgy tekintett a történetre, mint buta kalandfilmre, ahol a dinoszauruszok mindössze térkitöltőként, és az aktuális szörny szerepében tetszelegtek.
A Jurassic Park hamar 180 fokot fordít fordít az alapfelálláson. Az ember a rossz, a birtokló, az istent játszó, a felelőtlen, míg a dinoszaurusz csupán eszköze nagyravágyásának, figyelmen kívül hagyva a természet törvényeit, vagy épp nem számolva a lehetséges következményekkel. Ahogy látjuk a borostyánból nyert DNS-t, valamint az apró, újszülött velociraptort, ahogy erőlködve előbújik a tojásból, majd mindezek után Jeff Goldblum karaktere megjegyzi, hogy „az élet utat tör magának” (az egész franchise arc poeticáját megfogalmazva), már nem látjuk többnek ezeket a több millió éve kihalt őslényeket, mint egyszerű állatoknak, akik, mint mai társaik, ki vannak téve az ember kénye-kedvének.
És ez még nem minden. Amint a csapat az automata kocsiból kiszabadulva összetalálkozik a legyengült triceratops-szal, a mi szívünk is ellágyul, mert végérvényesen érezzük azt, amit eddig is gyanítottunk, hogy ezek nem szörnyek, ezek állatok, akik ugyanúgy megmutatják érzelmeiket, mint egy kutya, vagy egy macska. És bár sejtjük, hogy öles léptekkel haladunk a konfliktus felé, talán már kicsit vágyunk is rá, hogy beüssön a krach, és ezek az állatok, akik nem kérték saját feltámasztásukat, mindössze csak boldogulni akarnak a számukra teremtett helyzetben, végre lerázzák magukról az emberi rabigát. Ma már klisévé redukálódott egy-egy sztori mondanivalóját az emberi gyarlóságához kivezetni, és ha 1993-ban sem számított már forradalminak, senki nem egy szörnyfilmtől várta a tanulságot, melyben dinoszauruszok falnak fel embereket.
Sokak szerint a karakterek a Jurassic Park gyenge pontjai. Aki olvasta a regényt, meg fog erősíteni benne, hogy ott Crichton mennyire figyelt a karakterek élővé tételére, hiszen így tudott megfelelő párhuzamot vonni tudós és állat közé. Kétségtelen, hogy Koepp kész forgatókönyve ezt a törekvést sok helyütt megnyeste, így a szereplőink hátterére, és előéletére nem igazán derül fény. Azonban ne felejtsük el azt sem, hogy Spielberg akkoriban már igazi profinak számított, és nagyjából a Jurassic Parkkal egy időben készítette a Schindler listáját, mely aztán az első Oscar-szobrot is meghozta neki, én pedig ismerve a rendező következetességét és tudatosságát, hajlamos vagyok feltételezni, hogy a karakterek „lebutítása” szándékos fogás annak elősegítésére, hogy ne kerekedhessenek az őslények fölé. Így ugyanis ember és állat fej-fej mellett halad, és csak az erő, és az evolúciós ösztön az, ami majd eredményt hirdethet köztük.
Mindazonáltal ez nem jelenti azt sem, hogy szereplőink ne lennének emlékezetesek. A kissé szkeptikus, nem igazán gyerekbarát Sam Neill, a munkájába temetkezni hajlamos Laura Dern, a cinikus Jeff Goldblum, és a saját isteni színjátékát csodálattal szemlélő Richard Attenborough is mind kitesznek magukért, és talán csak azért tűnnek kevésbé emlékezetesnek (bár a későbbi filmekhez viszonyítva egyenesen zseniálisak), mert az egész filmre olyan erős mondanivaló és atmoszféra nehezedik, mely némileg elhalványítja őket.
Spielberg ebben sosem ismert felületességet, és többek közt a filmben található akciójelenetek rendkívül lendületes vágása is neki köszönhető, de a technikai megoldások voltak azok, melyek egyértelműen új szintet jelentettek a hollywoodi filmkészítésben. A zseniális maszkokért, bábokért, és mozgatható robotokért a pálya akkori abszolút legismertebb neve, és korszakos zsenije, Stan Winston felelt, aki odáig merészkedett, hogy az élethű ábrázolás jegyében életnagyságú T-Rex robotot építtetett.
A speciális effektekért az Industrial Light & Magic szakemberei feleltek, akik korábban az Star Wars-szériával, az Indiana Jones, vagy épp a Star Trek-filmekkel szereztek hírnevet, később pedig többek közt a Jurassic Park feltétlen sikerének hála bármilyen projektet megkaphattak, ilyen volt a Harry Potter, a Men in Black és a Transformers-sorozat is. És ez nem véletlen, hiszen pl. a réten, a szereplők nyomában loholó digitálisan elkészített dinoszaurusz-horda olyan könnyed, légies és természetes mozgást mutat, melynek ábrázolására korábban egyetlen cég sem vállalkozott. És akkor még egy szót sem ejtettünk a szintén zseniális, és sokszor egyetlen hangról felismerhető John Williams zenéjéről, aki olyan indulót írt a film alá, mely a mai napig egyszerre képes lúdbőrzést kiváltani, és kellemes nosztalgiát ébreszteni az emberben.
A Jurassic Park közel 950 millió dollárt szedett össze a pénztáraknál, ezzel akkor a világ legnézettebb filmje lett, és az inflációval számolva még mindig az első 10-ben szerepel, pedig 27 év telt el a bemutatása óta, ráadásul ebben az időben olyan nagyágyúk jelentek meg, mint az Avatar, a Gyűrűk Ura sorozat, a Titanic, A Karib-tenger kalózai, a Bosszúállók, vagy a Sötét lovag, de Spielberg remeke még mindig tartja magát az élmezőnyben, ráadásul 2013-ban 3D-re konvertált változatban ismét a mozik műsorára került, ami jól jelzi megközelítőleg elnyűhetetlen helyét a legemlékezetesebb filmek sorában.
Ezek az ízek a széria feltámasztásával (valójában földbe tiprásával) 2015-ben koptak meg végleg. Az új szereplőket, új helyzetet, és tökéletesen logikátlan felvetéseket produkáló Jurassic World ötlettelen, mindenféle eredeti gondolatot nélkülöző, helyenként igencsak ostoba látványmozi lett, a mindössze néhány hónapja bemutatott ötödik rész pedig végérvényesen rossz szájízt hagy maga után, mert minőségben nagyjából az Asylum-stúdió szörnyfilmjeinek szintjére húzza le minden idők egyik legjobb szörnyfilmjének örökségét.
Szerencsére, amikor utóbbi film ostobaságaitól a hajunkat tépve kilépünk a moziból, és hazafelé a társasággal kielemezzük, mi is vitte a szériát abba a posványba, melyben jelenleg dagonyázik, hazaérkezésünk után lehetőségünk van betenni az eredeti, 1993-as filmet, hogy lelkivilágunk a helyére billenjen. És, hogy miért hat ez ránk így? Mert a Jurassic Park mind látványt, karaktereket, mondanivalót és gondolatiságot tekintve ugyanolyan egyedi és friss, amilyen 25 évvel ezelőtt volt, és szerencsére hiába érkezik majd újabb és újabb folytatás, az eredeti fényét nem halványítja el.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?