Kovács Krisztián
2020. június 2. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Hollywood-i akták 18. – Arábiai Lawrence (1962)

A filmkészítésnek, azon belül is Hollywoodnak megvannak a maga korszakai. Jelenleg épp a képregényfilmek korát éljük, ám valamikor az 1960-as években a western műfaj, valamint a monumentális, kosztümös kalandfilmek határozták meg a moziműsorokat. Olyan alkotások születtek ekkor, mint a Lázadás a Bountyn, A nagy szökés, a Ben-Hur, a Kleopátra, vagy az El Cid – A legenda, és bár mind kiváló film, csupán néhányuk érdemelte ki, hogy manapság is a filmkészítés csúcsaként, és az aranykor kritikai-, és közönségkedvenceként emlékezzenek rá.

Bár a felsorolt filmek, és a kosztümös alkotások korszaka is egyértelmű kedvenceim közé tartozik, közülük is kiemelkedik egy gigászi hosszúságú film, mely abban az évben a díjszezon kedvence volt, és melynek csodájára jártak a mozinézők; ami grandiózus látványvilágával, felemelő történetével, szenzációs szereposztásával bőven felemelkedett a Ben-Hur mellé, és amely azóta is a jelenkor legnagyobb rendezőegyéniségeit inspirálta. Egy látszólag tökéletes recept egy letűnt korból, egy mese a kalandorok, a háborúk, és a hősök idejéből. Hollywood-i akták sorozatunk következő részében az Arábiai Lawrence.

Arábiai Lawrence (1962)

20 éves tervek

Thomas Edward Lawrence, az 1916-os arab felkelés egyik központi alakja volt, az arab országokban árulónak, nyugaton hősnek tartják, aki később Winston Churchill tanácsadójának szerepét is betöltötte, kalandos, ám sajnálatosan rövid élete régóta grandiózus filmet kívánt, és már az 1940-es évektől rendre felmerült a gondolat, hogy vászonra álmodják a rendkívüli kalandor történetét, ám nem volt konszenzus abban, hogy a film koncepciója Lawrence életét milyen aspektusból is mutassa be. Ekkoriban Alexander Korda Laurence Olivier és az Elfújta a szélből is megismert Leslie Howard főszereplésével képzelte el az adaptációt, de miután Howard elesett a második világháborúban, végül Korda is letett a megvalósításról.

Maga a későbbi rendező, David Lean is régóta kacérkodott már az ötlettel, mindig is érdekelte Lawrence története, akiről 1935-ös halála után még hosszú-hosszú évekig keringtek legendák az angol köztudatban. Lean ekkoriban egy Mahátma Gandhi életrajzi film elkészítésén gondolkodott, Alec Guinnessel a főszerepben, akivel a Híd a Kwai folyón című filmben dolgozott együtt, mely elképesztő sikert aratott, Guinness-nek Oscar-díjat is hozott. A második világháborús fogolytáborban játszódó eposz esetén a produceri teendőket Sam Spiegel látta el, egy beszélgetés alkalmával pedig Lean feldobta neki az Arábiai Lawrence elkészítésének ötletét.

A Columbia Pictures rábólintott a filmre, amihez már csak Lawrence testvérének jóváhagyását kellett megszerezni, hiszen ő birtokolta a Lawrence által írt A bölcsesség hét pillére című életrajzi mű jogait, mely alapján a filmet elképzelték.

Arnold Walter Lawrence végül 22 500 fontért adta el a megfilmesítés jogát, a készítők pedig elkezdték előkészíteni a már ekkor grandiózus látványvilágúnak ígérkező alkotást.

Lean, a rendező, és a címszereplő

Forgatókönyv nélküli forgatás

Sajnos már a forgatókönyv kapcsán problémákba ütköztek a készítők, az ugyanis Lawrence saját kezűleg írt művei alapján világossá vált, hogy az ő története jóval összetettebb és részletgazdagabb annál, semmint egy filmben tisztességgel vissza lehetne adni, így végül úgy döntöttek, kizárólag az arab konfliktusban való szerepvállalására összpontosítanak. Az első szkriptet végül Michael Wilson kezdte írni, aki korábban a Híd a Kwai folyónért is felelt, de Spiegel és Lean egyaránt elégedetlen volt a vázlattal, így Robert Boltra hárult a feladat, hogy újraírja azt. Boltot azonban letartóztatták, mert részt vett egy nukleáris fegyverarzenál leszereléséért folytatott tüntetésen, és Spiegelnek kellett kiállnia érte, hogy kiengedjék, és be tudja fejezni a szövegkönyvet, ami végül azt eredményezte, hogy a Jordániában és Marokkóban zajló munkálatoknak végleges forgatókönyv nélkül kellett nekiállni.

Bolt munkájával párhuzamosan zajlott a film castingja, ahol csupán néhány elképzelése volt Leannek. Abban biztos volt, hogy Alec Guiness benne lesz a filmben, ám arra például csak elképzelések mutatkoztak, ki kapja a címszerepet. Az első választás az az Albert Finney volt, aki később Hercule Poirot-t is eljátszotta a Gyilkosság az Orient Expresszen című Agatha Christie-adaptációban, de felajánlották a szerepet Marlon Brandonak, Anthony Perkinsnek, és Montgomery Cliftnek, de végül a többé-kevésbé még ismeretlen Peter O’Toole kapta meg Lawrence karakterét, mert bár 23 centivel magasabb volt Lawrence-nél, külsőre több hasonlóságot mutatott vele, mint a többi választott. Bár Faisal herceg szerepére eredetileg Laurence Olivier-t képzelték el, végül ez a karakter jutott Alec Guinness-nek, aki szokása szerint meghálálta a választást.

A forgatáson

Damaszkusz szerepében Sevilla

Guiness ugyanis annyira elmaszkíroztatta saját magát, hogy állítólag a jordániai és marokkói forgatás alatt a helyiek is közülük valónak hitték, még az Omar Shariffal történt beszélgetések alatt elsajátított akcentusa is autentikusnak hatott. A Sharif által életre keltett – egyébként a valóságban nem létező – Sherif Ali szerepét eredetileg a két évvel korábban A hét mesterlövészben feltűnt Horst Buchholz kapta volna, sőt, Alain Delon még próbán is járt, és mikor ő a barna szeme miatt kiesett a kalapból, a korábban egy kisebb szerepre szerződtetett Sharifot gyakorlatilag előléptették, a film pedig tulajdonképpen be is indította a nyugati filmes karrierjét. Feltűnt még a filmben fontos szerepben Anthony Quinn is, aki órákig sminkelte magát minden egyes nap, hogy a megszólalásig hasonlítson Auda hercegre.

A forgatás végül 1961. májusában kezdődött, és közel másfél évig tartott, 1962. szeptemberéig. Lean fő inspirációs forrásaként John Ford Az üldözők című filmjét használta, melyet többször is megtekintett a forgatás alatt,

ami egyébként meglehetősen döcögősen haladt. Egyrészt nem volt kész a forgatókönyv, másrészt a stáb egy része különböző betegségektől szenvedett az egzotikus ételektől, ráadásul, mikor a helyiek megtudták, hogy T. E. Lawrence ezredesről készítenek filmet, meglehetősen rossz szemmel néztek a készítőkre. Így a fő helyszíneket igen hamar Spanyolországba tették át, a filmben megjelenő Kairó, Jeruzsálem, vagy épp Damaszkusz szerepét mind-mind Sevilla városának történelmi helyszínei kapták.

Anthony Quinn, Peter O’Toole és Omar Sharif

Modern és időtálló mestermű

Lean vezényletével, lenyűgöző sztárszereposztással, és 15 millió dolláros költségvetéssel végül igazi mestermű született abban a másfél évben. A végső változat 222 percet tett ki, és 1962. december 10-én debütált a mozikban, azonnal elképesztő kritikai- és a közönségsikert aratva, és igen hamar meghatszorozta a bevételét. Bár sokszor felrótták neki azóta, hogy bizonyos pontokon történelmileg hiteltelen, és túlságosan nagy mértékben támaszkodott Lawrence személyes beszámolóira, később több brit levéltári forrás is megerősítette a kalandor által leírt mozzanatokat, de így is akadnak a történetben pontatlanságok, azonban a grandiózus látványvilág, a csaták, és főleg a kiváló alakítások elhalványították ennek tényét.

Az Amerikai Filmintézet jelenleg a 7. legjobb filmnek rangsorolta, de olyan jelzőkkel is illették, mint „sokkolóan gyönyörű látványvilág, hibátlan történet”,

ahogy a Sunday Telegraph fogalmazott, az Entertainment Weekly Peter O’Toole alakításától alélt el, és a jövő nagy sztárját látta benne, de gyakorlatilag nem volt olyan lap, mely ne zengett volna ódákat David Lean filmjéről, modern és időtálló mesterműnek titulálva. Az Arábiai Lawrence kétségtelenül a kalandfilmek egyik prototípusa, mozgalmas, látványos, izgalmas alkotás, nem hiába, a bemutatása óta eltelt közel hatvan évben többször is felújították, újravágták, és moziba küldték, 1989-ben a cannes-i filmfesztiválon, 2012-ben pedig Karlovy Vary-ban mutatták be ismét, hogy a közönség megbizonyodhasson, fénye mit sem kopott 1962 óta.

A film eredeti plakátja

Scorsese, Lucas és Frank Herbert kedvence

Bár a kritikusok legtöbbje Lean filmjei közül többre tartja a Híd a Kwai folyónt, kétségtelenül, hogy motívumaiban semmivel sem gyengébb az Arábiai Lawrence, nem hiába, megjelenése utáni évben összesen kilenc Oscar-díjra jelölték, és mindenki biztos befutóként számolt vele, végül hét aranyszoborral távozott a díjkiosztóról, és máig ez a valaha volt leghosszabb film – megelőzve az Elfújta a szelet – mely hazavitte a legjobb film díját. Szinte felsorolni is nehéz, hány rendező nevezte be kedvencei közé, de George Lucas, Sam Peckinpah, Stanley Kubrick, Ridley Scott és Oliver Stone is nagy rajongója, Martin Scorsese és Steven Spielberg pedig tisztelete jeleként még a 2000-es DVD-megjelenés előtti kópia felújításban is segédkezett.

Az Arábiai Lawrence hatása ráadásul e szakemberek munkásságában is felfedezhető, Lucas innen merítette a Tatoine bolygó felszíni klímáját, Spielberg Az elveszett frigyláda fosztogatóiban, George Miller pedig a Mad Max: A harag útja című filmben hívta segítségül Lean letisztult sivatagi látványvilágát, de az idén épp 100 éve született Frank Herbert is több interjúban elmondta, hogy a Dűne megírása, és az Arrakis bolygó ökológiájának megalkotása közben is az Arábiai Lawrence képsorai pörögtek a gondolataiban. David Lean alkotása lenyűgöző, és időtálló remekmű, így aki még nem látta, itt az idő pótolni a történelmi, kosztümös kalandfilmek valaha volt egyik legjobb darabját.