- Kovács Krisztián
- 2020. június 8. | Becsült olvasási idő: 6 perc
Szigorúan szubjektív persze, ki, mit tekint a világ legjobb filmjének, egyáltalán lehetséges és érdemes-e ilyen végletesen kijelenteni egy-egy alkotásról, hogy soha nem készült még nála jobb a filmművészet több, mint 100 éves történetében, objektív szempontok alapján pedig ezt legalább olyan nehéz megítélni, mint saját tetszési indexünk szerint. Ami biztos, hogy a világ egyik legnagyobb, vezető filmadatbázisa szigorúan rajongói szavazatok alapján immáron 2009 óta Frank Darabont Stephen King-adaptációját, A remény rabjait tartja annak.
Mennyire furcsa, hogy egy író, akit a legtöbb kritikus a horrorponyva királyának könyvelt el, ír egy a horrortól elrugaszkodott kisregényt, melynek megfilmesítési jogait 1 dollárért adja tovább egy mindössze egyetlen korábbi tévés rendezéssel bíró, Hollywoodban alig ismert névnek, aki épp abban az időszakban áll neki adaptálni a regényt, mikor átmenetileg néhány évre cikivé válik Kinget olvasni, ráadásul a 80-as évek akciófilm és horrordömpingjéből kikecmeregve a filmpiaci nézői vágyak is erőteljesen kezdenek átalakulni. Akárhogy is történt, ahogy sok filmklasszikus, úgy ez is végül megtalálta a célközönségét, a szívmelengető börtönsztori pedig már hosszú évek óta tartja első helyét. A Hollywood-i akták következő részében A remény rabjai.
A remény rabjai
A remény rabjai egy ártatlanul bebörtönzött könyvelő mindennapjait írja le több évtizeden keresztül a Shawshank Büntetésvégrehajtási Intézet falai közt, személyes kapcsolatain, barátságain, bántalmazásain, és az elítéltek életének megkönnyítését célzó törekvésein át az egyik legfantasztikusabb börtönszökésig, amit csak a Monte Cristo grófja óta láttunk, mindezt parádés szereposztában, a főszereplőt alakító Tim Robbins, valamint a jóbarátját játszó Morgan Freeman közreműködésével.
A remény rabjai egy végtelenül visszafogott, mégis katartikusan érzékeny film, mely észrevétlenül mesél a remény sokszínűségéről, értékéről, a hozzá való ragaszkodás hatásairól, az erkölcsi és etikai szabályok zárt közösségen belüli átrendeződéséről, a barátság mindent legyőző hatalmáról, vagy a bajtársiasság felszabadító erejéről. Igazi, örökbecsű motivációbomba a nehézségek legyőzéséről, kifogástalanul stílusosan elmesélve.
A remény rabjai
Valóban, Frank Darabont egy King által a saját kisregényei és novellái megfilmesítéséért indított „kampány” keretében mindössze 1 dollárért adta el a jogokat az akkor még első filmjét készítő rendezőnek,
Darabont ekkor már közel 10 éve dolgozott az adaptáción, így végül keresztülvitte akaratát Robbins és Freeman szerződtetését illetően, ami kifogástalan ötletnek bizonyult. Bár egyikük sem volt nyeretlen kétéves a szakmában, a film végül kemény lökést adott a pályájuknak.
King maga sem hitt az adaptáció sikerében, amit kerek-perec el is mondott Darabontnak, „halott ügyként” utalva az alig 96 oldalas kisregény filmes változatára, azonban az író ekkor még nem olvasta Darabont forgatókönyvét, melyre később Tim Robbins úgy emlékezett vissza, hogy a legjobb, ami valaha a kezébe került, és amivel valaha dolgoznia kellett. Valóban, Darabont úgy adott hozzá új ízeket az alapötlethez, hogy megtartotta az eredeti sztorit, és mondanivalót, de minden egyes általa hozzáadott epizód csak koherensebbé tette az egyébként is kiváló történetet.
A remény rabjai
Nem Tom Cruise volt az egyetlen választás a főszerepre. Miután ő kiszállt, mert nem akart egy zöldfülű rendezővel dolgozni, Kevin Costner jött a képbe, aki azonban annyira elfoglalt volt saját filmterveivel kapcsolatban (Waterworld), hogy nem tanúsított nagy érdeklődést a projekt iránt. Robbins a forgatókönyv és az operatőr személye miatt mondott igen, noha kétségei azért akadtak Darabont tapasztalatlansága miatt, akinek pedig a Castle Rock 3 millió dollár ajánlott azért, hogy átengedje a rendezői széket Rob Reinernek.
Freeman pedig már csak bőrszíne miatt is csupán az utolsók közt merült volna fel, ám a két legendának arra az időszakra már tele volt a naptárja. Freeman ezzel szemben a King-kisregény rajongójaként tökéletesen felkészült a szerepre, és szó szerint azt mondta, mindent megtenne, hogy benne legyen a filmben.
Mikor a forgatás végül zöld utat kapott, Darabont minden vasárnap megnézte Martin Scorsese Nagymenők című filmjét, mert pontosan ugyanazt a narrációs stílust képzelte el A remény rabjaiban is. Végül Red narrációját Morgan Freeman mindössze 40 perc alatt szalagra mondta, de a felvétel háttérzörejei miatt használhatatlannak bizonyult, így a forgatás végén 3 hét alatt kellett az egészet újravenni.
A remény rabjai
Természetesen az eredeti cím (Rita Hayworth and Shawshank Redemption) nem felelt meg az elvárásoknak, mert sok újságíró már az előkészületi fázisban értetlenkedett, hogy miként fér össze egy Rita Hayworthről szóló életrajzi film a börtön tematikájával, de aztán a későbbiekben, a különböző országokban is meglehetősen furcsa címeket kapott. A magyar címadók véleményem szerint kitűnő munkát végeztek, a magyar cím tökéletesen kapja el a film mondanivalóját, és ha megnézzük, máshol milyen néven fut a film, rájövünk, hogy ez többszörösen is igaz.
Finnországban a film Rita Hayworth – The Key To Escape, Szlovákiában Szökés a Shawshanki börtönből, Izraelben pedig Walls Of Hope címen fut, Tajvanon pedig a tökéletesen érthetetlen 1995: Fantastic címet kapta. Hiába tettek azonban ki magukért a főszereplők (Tim Robbins önként napokat töltött egy magánzárkában, Morgan Freeman megtanult baseballozni), és a rendező is (Darabont a szűkös forgatási határidő miatt pénzbírságokat osztott a késő stábtagoknak), A remény rabjai rendkívül csúnyán elhasalt a mozipénztáraknál.
A remény rabjai
A Warner ugyanis, miután A remény rabjai lekerült a mozik repertoárjából, összesen 320 ezer darab VHS-kazettát küldött szét a kölcsönzőknek, ami a film alacsony bevételeit, és mozis bukását követően meglehetősen optimista szám volt, ám a lépése bejött, hiszen egy évvel később 1995 legtöbbet kölcsönzött filmjévé vált, és gyakorlatilag szájhagyomány útján mindössze néhány év alatt közönségkedvenc lett belőle, mely végül oda vezetett, hogy 2008 végén, 2009 elején letaszította a legnagyobb online filmadatbázis, az imdb.com toplistájának csúcsáról a már régóta vezető Keresztapát, és azóta is stabilan tartja magát.
Hogy mi okozta ezt a hihetetlen közönségsikert, alighanem fentebb már megfogalmaztam. A remény rabjai már címében is utal arra, amik mi emberek is vagyunk életünk mindennapjaiban, így Darabont filmjéből alighanem kicsit mindenki magára ismer, mindenki lökést kap a szürke hétköznapok, és a mindennapi gondok elleni harcban. Minden giccstől tartózkodó, felemelő és hiteles történet ez. Morgan Freeman néhány éve azt mondta egy interjúban: „Akármerre megyek, az emberek azt mondják, hogy az A remény rabjai a legjobb mozi, amit valaha láttak.”
Amennyiben a magam részéről nem is említeném a világ legjobb filmjeként – nem hiszek benne, hogy létezik ez a kategória – de akárhányszor megnézem, mindig kapok tőle valamit, ha mást nem is, jó érzést, egy mosolyt, és egy kis melegséget, ami elhiteti velem, hogy a világ olyan jó is lehet, ahogy én azt magamnak elképzelem. Hiszen, ahogy King mondatja Andyvel: „A remény jó dolog, talán a legjobb. És a jó dolgok nem halnak meg, miként a rosszak sem élnek örökké.”
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
