• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Szemtől szemben

Film

Hollywood-i akták 2. – Szemtől szemben (1995)

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Michael Mann 1995-re már jól bejáratott névnek számított Hollywoodban, köszönhetően a Daniel Day-Lewis főszereplésével készült és kiválóan sikerült Az utolsó mohikán sikerének, Al Pacino túl volt egy, Robert de Niro két Oscar-díjon, és számtalan jelölésen, gyakorlatilag mindhárman a csúcson ültek, a 80-as évek égi, 90-es évek eleji tesztoszterontól fűtött akciófilmek időszaka pedig lecsengőben volt. Ebben a közegben, ezeknek az embereknek hála született meg a valaha volt egyik legjobb akciófilm.

Két szenzációs alakítás, klasszikus zsarufilmes-szélhámosfilmes felütés, aztán egy annak tökéletesen ellentmondó mély lélektani harc, mely egészen új szintre emelte a filmes rabló-pandúr jelenségét, és melyet minőségében azóta sem tudtak megközelíteni sem. Michael Mann sztárszereposztással bíró eposza saját, elkaszált korábbi munkájának feldolgozása (erről majd lesz még szó), és bár a mozikasszáknál meglehetősen rosszul teljesített (erről is), manapság a szakma már egyöntetűen zsánerének egyik legkultikusabb alkotásaként tekint rá.

Szemtől szemben

Szemtől szemben

Rabló-pandúr újratöltve

1989-ben Michael Mann elkészítette saját ötletéből egy leendő sorozat pilot epizódját, mely a Los Angeles utcáin címet viselte. Ez Mann szerelemprojektje volt, 1979 óta dolgozott a forgatókönyvön, és mindent a legapróbb részletekig megtervezett, ő maga komponálta meg az akciójelenetek dramaturgiáját, és még az egyes jelenetek zenei aláfestését, vagy a vágóképeket is eltervezte. Irtózatos pech, hogy az NBC, látva a pilotot végül úgy döntött, nem rendeli be a sorozatot, így látszólag Mann ötlete porba hullott. Egészen 1995-ig, amikor leginkább Az utolsó mohikán anyagi sikerét látva olyan producerek álltak be mögé, akik nem csak lehetőséget, de pénzt is láttak Mann víziójában.

A történet egy klasszikus macska-egér párharc korának két legnagyobb színészegyéniségének vetélkedésében. Neil McCauley (Robert de Niro) profi tolvaj Los Angelesben, aki az utolsó balhéjára készül. Vincent Hanna nyomozó (Al Pacino) ered egy tömeges gyilkosságba torkolló rablás és így McCauley nyomába, és bár ez így elmesélve ma már meglehetősen sablonosan hat, a találás az, ami még 2019-ben is túlmutat az armadányi hasonló alkotás megvalósításán mind karakterek, mind történet, mind atmoszféra, mind akciójelenetek tekintetében.

Szemtől szemben

Szemtől szemben

A karakterek

A Szemtől szemben különlegességét többek közt az adja, hogy fantasztikus szereplőgárdával, és két, de inkább három parádésan és rétegzetten megírt karakterrel bír. Al Pacino, a kiégett, többszörösan elvált, szakmailag kiváló, mégis erőteljes önbecsülési zavarokkal bíró, magánéleti gondokkal küzdő zsaru, és Robert de Niro, a börtönviselt, hideg profi, akinek a rablás csak egy munka, egy munka, melyet fantasztikus érzékkel és pontossággal űz csapata élén. És persze ott van még a súlyos függőségekkel élő legjobb barát, Val Kilmer, aki a melóba menekül széthullóban lévő házassága elől.

Különös, hogy a film alapvetően de Niro és Pacino kettőséről szól, és mindketten ki is tesznek magukért, mégis a film 170 perces játékidejéből mindössze alig 10 percig láthatóak együtt a vásznon, az a 10 perc azonban zseniális. Rendőr és rabló beszélgetése egy zsúfolt kávézóban a hivatástudat és munkájuk mibenlétéről, miközben tudják, hogy egyikőjük nem fogja élve megúszni kettejük összecsapását, hátborzongatóan eredeti. Jól megmutatja, hogy attól, hogy halálos ellenfelek vagyunk, még tisztelhetjük egymást. Érdekes, hogy Mann eredetileg nem kettejüket képzelte el a főszerepekre, de tökéletes választásnak bizonyultak, és ami a legjobb, hogy azt a bizonyos kávéházi találkozást soha nem próbálták el előtte, de Niro ötlete nyomán egyetlen alkalommal vették fel csupán, hogy valóban úgy tűnjön, a két figura először találkozik. A hatás elementáris, én a mai napig lúdbőrzök alatta.

Szemtől szemben

Szemtől szemben

Az akcióorgia

Itt valóban ez a jó szó, mert ennyire látványosan, életszagúan, lüktetően megkomponált akciójeleneteket nem sokat látni, elég csak meghallgatni a fegyverropogást, mely valóban úgy szól, mint az életben, aki sütött már el fegyvert, pontosan tudja. Olyan szinten tűpontos a film realizmusa, hogy azt a bizonyos bankrablásjelenetet egy képzett profikból álló banda nem sokkal a film premierje után hajszálpontosan lekopírozta, de az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága oktatóvideóként is használja a filmet, mert állításuk szerint ebből az újoncok tökéletesen látják pl. miként kell gyorsan végrehajtani egy tárcserét, vagy mit kell tenni, ha nagyobb tűzerővel kerülnek szembe.

A hitelességet tovább növeli, hogy Mann az előkészületek során rendőrökkel, nyomozókkal, kiképzőtisztekkel, sőt, igazi bankrablókkal is találkozott, a párbeszédek, a szakzsargon mind ezekre az interjúkra épül, ráadásul a rendező mindkét, a szerepre rendkívüli mértékben rákészült szupersztárjának teret engedett az improvizációra, és számtalan ilyen jelenetet benne hagyott a filmben, mely vélhetően nagyban rásegített a hangulatra, és a karakterek közti dinamikára.

Szemtől szemben

Szemtől szemben

A 90-es évek nem értékelte

A 80-as években megszokott értelmetlen és hiteltelen pusztításban tobzódó mozikon szocializálódott közönség a bemutatót követően nem értékelte túlságosan a visszafogott, mély hangulatú, erőteljes vágóképekkel operáló, rendkívül realisztikus mozit, melynek hála a nagyjából 60 milliós gyártási költségét hazai földön éppen hogy visszahozta, de szerencséjére Európa és a világ többi része megtalálta magának Mann alkotását, és a nemzetközi szinten összekalapozott 120 millió dollárral végül a rendező egyik legsikeresebb filmjének számít.

Mann nem aprózta el a dolgot, gyakorlatilag még a mellékszerepekben is olyan kiválóságok tűnnek fel, mint Jon Voight, William Fichtner, Natalie Portman, Hank Azaria, Ted Levine, Tom Sizemore, Ashley Judd, Wes Studi, Danny Trejo és Xander Berkeley, aki már az eredeti 1989-es pilot epizódban is feltűnt egy másik szerepben. Val Kilmer szerepét eredetileg Keanu Reeves kapta volna meg, amennyiben a Kilmer a Mindörökké Batman miatt nem tudta volna vállalni a filmet, de végül összeegyeztette a két munkát. Kevesen tudják azt is, hogy a film számos pontja, és az alapötlet is igaz történeten alapul. Mann még a Crime Story tv-sorozat forgatásakor dolgozott együtt Chuck Adamson egykori rendőrrel, aki szakértőként működött közre. Adamson mesélte neki a rabló Neil McCauley történetét, akit ő fogott el, és akivel egyszer együtt kávéztak, miután összefutottak egy mosodában.

Szemtől szemben

Szemtől szemben

Hatások

Mann az 1970-es évek zsarusorozatait, és filmjeit, mint pl. a Francia kapcsolat, vagy a Serpico vette alapul, a színeket, és hangulatot pedig a rendező egyik kedvenc festménye, Alex Colville Pacific című műve alapozta meg, és ez a későbbiekben Mann védjegyévé is vált, és mindegyik későbbi filmjében megjelenik. A Szemtől szemben mind Pacino, mind de Niro véleménye szerint is az egyik legjobb, de mindenképpen legkülönlegesebb munkája, és Hollywood mai, legnevesebb rendezőgenerációjának tagjai is merítettek Mann alkotásából. Az egyikőjük az a Christopher Nolan, aki pl. A sötét lovag című filmjének alapját is a Szemtől szemben utcai jeleneteiből vette át.

Nolan egyébként óriási tisztelője nem csupán Mann munkásságának, de magának a Szemtől szemben című mozinak is, olyannyira, hogy néhány éve ragaszkodott hozzá, hogy ő moderáljon egy élő beszélgetést Mann, de Niro és Pacino közt. Akárhogy is, a Szemtől szembennél frissebb akciófilm véleményem szerint a mai napig nem létezik, pedig idén már közel negyedszázada, hogy mozikba került, mégis üde, pörgős, erőteljes és emlékezetes rabló-pandúr játszma ez a szürke és közönyös betondzsungel közepén, két ember vetélkedésén, és egymás iránti különös tiszteletén át bemutatva.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Wednesday, a sorozat /Forrás: https://www.euronews.com/culture/2022/11/30/wednesday-beats-stranger-things-to-become-netflixs-biggest-english-language-show/

Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

A rémesen vicces Addams-feldolgozás

Legendás állatok. 3. /Forrás: https://www.digitalspy.com/movies/a675773/fantastic-beasts-3-4-5-release-date-cast-plot-news-trailer/

Lesz-e folytatása a Legendás állatok és megfigyelésük-sorozatnak?

A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. szeptember 6.

    Középfölde kisokos – 5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    • 2022. szeptember 1.

    Hollywood hercegnőjére egy igazi herceg is felfigyelt – 40 éve hunyt el Grace Kelly

    A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.

    • 2022. augusztus 26.

    Betűkből filmet – Hollywood aranykorának 7 világhírű forgatókönyvírója

    Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.

    • 2022. július 19.

    Gondolatok a jövőből – 9 csavaros sci-fi, amit látnod kell

    Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.

    • 2022. július 8.

    Öt órai tea és fényezett családi ezüst – A Downton Abbey világa

    Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?