Kovács Krisztián
2020. június 10. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hollywood-i akták 20. – Idegen a cowboyok között (1958)

Amikor egy-egy online portál, vagy filmes magazin rangsorolni kívánja a valaha készült legjobb westernfilmeket, általában az első tízben olyan legendás alkotásokat találunk, mint A hét mesterlövész, a Volt egyszer egy vadnyugat, A jó, a rossz és a csúf, Az üldözők, a Vad Banda, vagy a Rio Bravo, és bár mindegyik zseniális, és valóban halhatatlan klasszikus, olyan legendák rendezésében, mint John Sturges, John Ford, vagy Sergio Leone, mindig is fájt, hogy saját személyesen kedvencem általában lemarad a 10-es listáról, pedig több szempontból is egészen új színezetet adott a műfajnak.

1958-at írunk, a western műfaj ugyanúgy virágzik, mint a monumentális kosztümös, történelmi eposzok. William Wyler már Ben-Hur történetének megfilmesítésén gondolkodik, ám előtte még akad egy filmterve, amit okvetlenül végig szeretne vinni. Társaival együtt egy ponyvának is beillő rövidke westernregényt hizlalnak tovább, ötvözve a történelmi eposzok, és a korabeli westernek hangulati elemeit, aminek eredménye egy maradandó remekmű lesz. Hollywood-i akták sorozatunk huszadik állomása az Idegen a cowboyok között.

Idegen a cowboyok között

Ponyvából klasszikus

A kor népszerű ponyvaírója, Donald Hamilton 1957-ben kezdte írni, majd részleteiben publikálni a The Saturday Evening Post-ban az előbb Ambush at Blanco Canyon, majd később egyszerűen csak The Big Country címre keresztelt rövidke ponyvaregényét, melynek megfilmesítési jogaira igen hamar lecsapott William Wyler.

Barátjával, Gregory Peckkel az alapanyagban kiváló lehetőséget látott egy az addigi bevett westernsablonoktól eltérő történet felvázolására.

Az eredeti regény gyakorlatilag csak a film fináléjában helyet kapó Blanco Canyonban lezajlott összetűzésre összpontosít, így ahhoz, hogy a Wylerhez méltan monumentális történet szülessen, alaposan fel kellett azt duzzasztani.

Az alapanyag aztán a később, 1962-ben A vadnyugat hőskora című eposzért Oscar-díjjal kitüntetett James R. Webb kezébe került, aki Sy Bartlett és Robert Wilder közreműködésével, és nagyrészt Wyler és Peck elképzelései szerint alkotta meg a szövegkönyvet. Wyler mereven ragaszkodott az elképzeléseihez, ami a film stílusát és mondanivalóját illeti, és azon volt, hogy azt a lehető legtökéletesebb formában adhassa át a nézőnek, ám ez magával vonta azt is, hogy ritkán volt elégedett a forgatókönyvvel, ami akkor is akár napról-napra újabb változatokat eredményezett, mikor a forgatás már javában zajlott. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Wyler meglehetősen nehezen jött ki a főszerepeket alakító színészekkel, a gondok pedig bizonyos tekintetben már a castingnál elkezdődtek.

Idegen a cowboyok között

Az állandó viták melegágya

Wyler kezdetben egyetlen karakterben volt biztos Gregory Pecken kívül: Charles Bickforddal már dolgoztak együtt közel harminc évvel korábban a rendező egyik korai filmjében, ez volt az 1929-es Hell’s Heroes, mellé pedig olyan központi karaktereket szeretett volna, akik bár már jól menő névnek számítottak Hollywoodban, mégsem voltak szupersztárok. A főszerepet természetesen a projekt egyik társötletgazdája, Gregory Peck kapta, míg az ő antitézisének karakterét Charlton Hestonnak szánták, ám Heston kezdetben nemet mondott a szerepre. Ő ekkoriban szinte kizárólag főszerepre vadászott, és úgy érezte, hogy Steve Leech karaktere nem ad neki elég lehetőséget a vásznon. Végül az ügynöke győzte meg arról, hogy mégis fogadja el a rendező ajánlatát, gondolván arra, milyen presztízsértéke van egy nagyköltségvetésű alkotásnak, amiben Wylerrel és Peckkel kell együtt dolgoznia.

Heston végül a közös munkának köszönhette később a Ben-Hur főszerepét, ami aztán élete egyetlen Oscar-díját hozta másfél évvel később. A forgatás 1957 augusztusában rajtolt el végül a nevadai Sierra-hegység lábánál elterülő Farmington városkájának határában, itt építette fel a stáb a díszleteket, míg a kanyonban játszódó jelenetekhez speciális engedéllyel a Red Rock Canyon Nemzeti Parkban foroghatott a film. A meglehetősen hosszúra nyúló forgatást számos konfliktus tette feszültté. A két jóbarát, Wyler és Peck egész egyszerűen nem jött ki egymással, Peck szóvá tette a rendező kiszámíthatatlan természetét, Wyler pedig Peck gyenge alkalmazkodókészségére tett megjegyzéseket. A korábbi jóbarátok a forgatást követően aztán közel három évig szóba sem álltak egymással, sőt,

Wyler azt nyilatkozta egy újságírónak: „Akkor sem dirigálnám még egyszer Pecket, ha egymilliót fizetnél érte, és ezt nyugodtan idézheted.”

Idegen a cowboyok között

Az eltűnő rendező

Wyler hamar összeveszett a két női főszereplővel is; Jean Simmons és Carroll Baker szerint a rendező stílusa – különösen a nőkkel szemben – elfogadhatatlan volt, az pedig, hogy sok esetben csak az aznapi forgatás kezdetének reggelén kapták kézhez a forgatókönyvet, szintén feszültté tette a légkört. Charles Bickford sem jött ki a rendezővel, akire elmondása szerint rá sem ismert korábbi közös filmjük munkálatainak emléke után. Tulajdonképpen a később az alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott Burl Ives, valamint Charlton Heston volt az, akik nem igazán panaszkodtak a körülmények miatt, utóbbit sokkal inkább zavarta a hosszú forgatással a száraz, és forró vidéken töltött napok.

Wyler egyébként nem sokkal a forgatás vége előtt egyszerűen lelépett, hogy Olaszországba utazzon előkészíteni következő filmjét, a Ben-Hurt, mely akkor kapott zöld utat az MGM-től, Karl Tunberg pedig épp befejezte a forgatókönyv első változatát, miután pedig a stúdió akkoriban került válságközelbe, a Ben-Hurtól várták, hogy visszacsábítják a nézőket a mozikba saját filmjeikre (ma már tudjuk, hogy a számításuk bejött). Wyler a távozása előtt átadta a feladatait asszisztensének Robert Swinknek, aki az utolsó hetekben békés mederbe terelte a forgatást, így végül az ő keze alatt zárultak le a felvételek, és kezdődött meg az utómunka.

Idegen a cowboyok között

Eisenhower kedvence

Az Idegen a cowboyok között premierjére 1958. augusztus 13-án került sor Atlantic Cityben, és bár első ránézésre abszolút kilógott a kor divatos westernfilmjei közül, mégis sikert aratott – inkább a nézők, mint a kritikusok körében – és végül csak az Egyesült Államok és Kanada területén 3,5 millió dollárt szedett össze a mozipénztáraknál. Bár a The New York Times, vagy a New Yorker kritikájában inkább a negatívumokra összpontosított, a Variety kifejezetten értékelte az újító szándékot, Bickford és Yves, valamint Jerome Moross később Oscar-díjra is jelölt zenéjét pedig gyakorlatilag mindenki dicsérte. A film népszerűsége odáig ment, hogy Nagy-Britanniában sokáig a második legnépszerűbb amerikai filmnek tartották, Dwight D. Eisenhower pedig négy egymást követő este vetíttette le a Fehér Ház privát mozitermében annak ellenére, hogy állítólag a Bickford által életre keltett őrnagy alakját Wyler valójában róla mintázta, meglehetősen negatív színben feltüntetve.

Nem lehet ugyanakkor letagadni a film érdemeit: a western műfaj az 1950-es évek elejére igyekezett szakítani a korábban bevetett jó fiúk-rossz fiúk sablonokkal, és kísérletet tett rá, hogy a szereplőket a történetben elfoglalt helyük figyelembe vétele nélkül részletes és változatos jellemekkel lássák el, ez a törekvés pedig bizonyos szempontól Wyler filmjében tetőzött. Itt nincsenek jók és rosszak, mindenki ember, mindenki boldogulni akar, és bizony ez a vadnyugaton olykor összetűzésekbe torkollik.

Az egyetlen karakter, aki afféle morális iránytűként kiemelkedik a szereplők közül egyértelműen Gregory Peck, akinek a figurája mintegy a westernben újonnan megjelenő pacifizmus mintaképe, aki már nem golyóval, vagy ököllel kívánja a saját akaratát érvényesíteni.

Idegen a cowboyok között

Végtelen vidék

Az Idegen a cowboyok között rendkívül fontos film, nem csupán kiváló alakításait, és újszerű mondanivalóját tekintve. Gyönyörűen fényképezett alkotás a maga kimért, olykor melankolikus stílusában, képeivel is tökéletesen alkalmazkodik az eredeti címhez: The Big Country. És valóban: az Osztrák-Magyar Monarchia területén született, majd az Egyesült Államokba kivándorolt Franz F. Planer operatőr hosszú, a végeláthatatlan tájon türelmesen elidőző képei miatt rengetegen szerettek bele ebbe a vad, olykor kietlen, mégis állandóan mozgásban lévő tájba; az a típusú film, melynek kimért csendje is rengeteget képes hozzáadni a történethez, ennek kapcsán jól észrevehető, hogy a főszereplőink sem mindig párbeszéddel, sokkal inkább arckifejezésük változásaival játszanak.

2006-ban természetesen a filmet az Amerikai Filmintézet is beválogatta halhatatlan alkotásai közé. Még 1957-ben, tehát a mozipremier előtt Paul S. Newman a forgatókönyvet képregénnyé adaptálta, a Dell Comics pedig a nagy érdeklődésre való tekintettel többször is utánnyomta, majd egy évvel később keménykötésű, gyűjteményes kötetben Angliában is kiadta. Ahogy már említettük, Heston a Wylerrel való közös munkának köszönhette, hogy a rendező már az Idegen a cowboyok között forgatása közepén is számolt vele a Ben-Hur főszerepe kapcsán, Peck pedig itt mutatta meg igazán azt az igazságot a maga csendes, ám kérlelhetetlen módján kereső férfit, akinek alakja később Oscar-díjat hozott neki a Ne bántsátok a feketerigót! főszerepéért.