- Kovács Krisztián
- 2020. július 22. | Becsült olvasási idő: 7 perc
Volt szerencsém tavaly ott állni John F. Kennedy sírjánál Washingtonban, az Arlington Temetőben, nézni az örökmécsest, és eltöprengeni azon, bármennyire is hatalmas valaki, bármennyire is megváltóként tekint rá egy egész generáció, végül valóban mind ugyanott végezzük. A sírnál állva, körülvéve az egykori elnököt máig gyászoló, meghatott, könnyes szemű híveivel később egyik kedvenc filmem az újranézés során egészen más hatást fejtett ki, mint korábban: továbbra is elementáris erejű körkép, bűnügyi mozi, és dokumentarista dráma, felvetett kérdéseinek jelenősége azonban megtízszereződött.
Oliver Stone-t korábban mi magunk is az amerikai politikai közélet társadalmi lelkiismeretének neveztünk, a többszörös Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró megkóstolta Nixont és Busht, portrét készített Fidel Castróról, és belerúgott már az Egyesült Államok posztvietnám-szindrómájába is, ám hiába A szakasz, vagy a Született július 4-én, alighanem legjobb filmjét mégis 1991-ben készítette el egy sor sztár, és egy csavaros, ám tagadhatatlanul elfogult szövegkönyv segítségével. Hollywood-i akták sorozatunk következő epizódjában a JFK – A nyitott dosszié.
JFK – A nyitott dosszié
Oliver Stone 1987. március 30-án rendezőként is a csúcsra ért, amikor is a később a Vietnámi-háborút érintő filmek közt kultikus státuszra szert tevő A szakasz című filmjéért átvette a legjobb rendező Oscar-díját. A már akkoriban is az amerikai politikai lelkiismeretként megszólaló szakember következő filmjében kivételesen készült kilépni ebből a szerepkörből, és a The Doors legendás frontembere, Jim Morrison életének filmrevitelét tervezte. Megközelítőleg ezzel párhuzamosan a Sheridan Square Press kiadó vezetője eljuttatott egy példányt a politikai témákat köztudottan előnyben részesítő Stone-hoz egy bizonyos Jim Garrison magyarul Gyilkosok nyomában címen megjelent rövidke kötetéből, mely az egykori helyettes államügyész saját nyomozásának, és elveszített vádemelési perének lenyomata volt.
Stone pár nap alatt elolvasta a művet, és 250 ezer dollárért megvásárolta a kiadás jogát is. A rendező kevésnek találta a műben szereplő információkat, így megbízott egy csapatot, hogy végezzenek átfogó kutatást a Kennedy-gyilkosság témakörében, ugyanakkor ideje nagy részét továbbra is a The Doors címet kapó film munkálatai töltötték ki, a JFK terve egyelőre valóban csupán tervnek tűnt. Stone ugyanis akkoriban Howard Hughes életéről kívánt forgatni (amit aztán 2004-ben Aviátor címen Martin Scorsese tett meg),
Costner és Stone a finálé forgatásán
Stone-t régóta foglalkoztatta a Kennedy-gyilkosság, már egészen fiatalon sem hitt a Warren-jelentés igazságában, a készülő forgatókönyv tehát már korai szakaszában is annak éles ellentét jelentette, és ráerősített a merénylet kapcsán egyébként is a köztudatban lebegő összeesküvés-elméletekre. A szövegkönyv korai változatairól hamar elterjedt a pletyka, és bár a filmből még egyetlen képkockát sem forgattak le, de már a Washington Post, a The New York Times, és a Chicago Tribune is szapulni kezdte Stone-t, amiért próbált elmélyíteni egy az amerikai embereket szerintük egyébként is évtizedek óta mérgező paranoiát. Stone nyíltan nem válaszolt a vádakra, de felbérelt egy komplett PR-csapatot, hogy szervezzenek afféle ellenkampányt a megjelent cikkeknek.
A rendező szeme előtt számtalan nagy sikerű film képe sejlett fel az előkészületek alatt. A JFK olyan alkotásokból merít, mint Kurosawától A vihar kapujában, Az elnök emberei, A Parallax-terv, ám két fő vonulata mégis Costa-Gavras filmje, a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, mely a hangvételt, és formát, valamint a Cornelius Ryan regénye alapján készült A leghosszabb nap, mely a castingot határozta meg. Stone úgy képzelte el, hogy filmjében minden kisebb epizódszerepet híres színészekre oszt utóbbi film mintájára,
ám mellettük a film központi karakterének figurájának kiléte vált a legégetőbb kérdéssé.
A leghosszabb nap mintájára minden apróbb szerepet is ismert színészek alakítottak
Stone három színészt képzelt el a szerepre, és mindhárman megkaptak a forgatókönyv végleges változatát: Harrison Ford és Mel Gibson nemet mondott, akárcsak Kevin Costner. Utóbbit azonban ügynöke meggyőzte, érdemes belevágnia, így végül igent mondott, felkészülés gyanánt pedig hosszú órákat töltött el Jim Garrison társaságában, hogy magába szippantsa az ügyész személyiségét, és elsőkézből az ügy részleteit is. A forgatókönyv végső változata 550 oldalra rúgott, húzás után pedig a filmet 4,5 órásra tervezték, ez lett volna a legmonumentálisabb politikai film, melyet valaha készítettek. A 40 millió dollárra tervezett költségvetés végül dupláját jelentette a Warner által korábban megszavazott összegnek, de akkor már mindegy volt, Stone sokat kockáztatott, hogy a filmet tető alá hozza.
A JFK szakítást jelentett a rendező korábbi, lineáris történetvezetésű gyártási technikájával is, a film ugyanis előre-hátra ugrál az időben, archív felvételeket, vagy rekonstruált felvételeket vegyít a sztori fősodrával, úgynevezett oldalágakat hozva létre, amitől az egész élmény jóval komplexebb, mint egy átlagos film esetében. A forgatás a grandiózus tervek ellenére – miután főleg zárt térben történt – viszonylag hamar, mindössze 79 nap alatt lezajlott, ám ezt követően az utómunka éppen az említett oldalágak száma miatt még legalább négy hónapig tartott, és további tényezők is nehezítették. Stone mindenképpen John Williamst akarta ugyanis a zeneszerzői székbe, ám ő épp el volt foglalva a Hook munkálataival, ám így is elkészített összesen hat zenei motívumot, amihez Stone, hogy elég hangsúlyt kapjanak, hozzáigazította a vágást, a filmnek ettől egészen különös, sosem lanyhuló ritmusa lett.
Stone igyekezett végig ragaszkodni a végleges forgatókönyvhöz
A végső formájában 181 perces film végül 1991. december 20-án került az amerikai mozikba, és kezdetben sokan rendkívüli bukást vizionáltak vele kapcsolatban, mert a legtöbb filmszínház a film hosszára és az érzékeny témára való tekintettel eleve nem is tűzte műsorra. Végül aztán mégis alig két hónap alatt visszahozta az árát, és összességében 205 millió dollárt termelt világszerte a mozikasszáknál, 1992-ben pedig összesen nyolc kategóriában jelölték Oscar-díjra, melyből kettőt hozott el, a legjobb fényképezés és a legjobb vágás díját. A kritikák természetesen megoszlottak, de a film senkit sem hagyott hidegen; akadtak akik az egekbe magasztalták merészségét, mások elmarasztalták, mert túlságosan elfogult, és elméleteket tényként kezel.
Roger Ebert, Pulitzer-díjas filmkritikus az év legfontosabb filmjének nevezte, és az évtized tíz legjobb filmje közé is nevezte, de imádta a Time magazin, és az Entertainment Weekly is, ám a nagy orgánumok – Washington Post, Chicago Tribune, Boston Globe, The New York Times – továbbra is fanyalogtak, sőt, olykor erőszakosan emeltek szót ellene.
Kolléganője, Rita Kempley pedig hozzátette, olyan „az egész sztori, mintha Robert Ludlum találta volna ki.”
Tommy Lee Jones-t Oscar-díjra jelölték az alakításáért
Bár a JFK – A nyitott dosszié a mai napig megosztó filmnek számít az Egyesült Államokban, az őt ért kritikák a bemutatása óta eltelt közel harminc évben igencsak megenyhültek a nemzetet érintő társadalmi és politikai botrányok hatására, ma pedig már sokan egyöntetűen Oliver Stone legjobb filmjeként tartják számon, az itt alkalmazott történetvezetési és vágási technikát pedig néhány évvel később, az Anthony Hopkins főszereplésével készült Nixon című filmben is alkalmazta, mely azonban már nem tudta átvenni a JFK feszült tempóját. Lényégében ez volt az a film, melytől fogva Stone a politikai visszaélések terén már nem csupán az egyén tragédiájára összpontosított, hanem a teljes nemzetet ért igazságtalanságokat kutatta az olyan filmekben, mint az említett Nixon, a W., vagy a 2016-os Snowden.
A rendezőt láthatóan a mai napig nem hagyja nyugodni a Kennedy-gyilkosság ügye, a 2012-ben bemutatott Amerika elhallgatott történelme című sorozatában is külön epizódot szentelt a merényletnek, legnagyobb fájdalma pedig, hogy bár a Kennedy-ügyben elvileg 2017-ben lejárt a titkosítás ideje, továbbra sem derültek ki ellentmondást nem tűrő információk, így úgy tűnik, Stone Golden Globe-köszönőbeszédének gondolatának megvalósulása továbbra is várat magára.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
