Kovács Krisztián
2020. szeptember 15. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Hollywood-i akták 26. – Szigorúan bizalmas (1997)

A film noir műfaja valamikor 1941 táján született, amikor is a még rendezőként abszolút kezdőnek számító, de ambiciózus John Huston Humphrey Bogart főszereplésével elkészítette Dashiell Hammett regényének adaptációját, mely A máltai sólyom címet kapta. Ezzel gyakorlatilag beköszöntött a film noirok időszaka, és közel húsz éven át ki is tartott, miközben már maga Huston volt az, aki bővítette, és rombolta is némileg a saját maga által életre hívott tematikát az Aszfaltdzsungel című filmjével. Hosszú szünet után aztán 1974-ben Roman Polanski lehelt új életet a műfajba a Kínai negyeddel, majd újabb húsz évig hallgatás következett.

A klasszikus noir nem csupán a filmek, de az irodalom terén is némileg kiment a divatból, a krimin belül új zsánerek születtek a XX. század második felében, mígnem a műfaj eljutott oda, hogy nehéz volt vele újat mondani. Aztán jött James Ellroy, aki a legszebb hagyományokat elevenítette fel, szikár, kemény nyelvezet és hiteles történelmi háttér mögé bújtatva a történeteit, és talán éppen ez az újító frissesség volt az, melyet olyan kiválóan sikerült átmenteni Curtis Hansonnak a regény adaptációjába is. Hollywood-i akták sorozatunk 26. epizódjában a Szigorúan bizalmas.

Szigorúan bizalmas

Rajongóból rendező

A közismerten nehéz természetű Ellroy mintegy saját tapasztalatait is összegyúrva 1987-ben indította újtára az ún. L. A.-kvartett című sorozatát, mely legnagyobb sikerét a harmadik résszel könyvelhette el 1990-ben, ez volt a Szigorúan bizalmas. Curtis Hanson a megjelenés után nem sokkal vásárolta meg a regényt, és állítása szerint az elkövetkező években legalább féltucatszor olvasta, miközben minden sorába beleszeretett. Brian Helgeland akkoriban egy vikingekről szóló film forgatókönyvén dolgozott, melynek elkészülte bizonytalannak tűnt. Ekkor jutott a fülébe a hír, hogy a Warner megvásárolta Ellroy-regényének megfilmesítési jogait, melynek akkor már ő is nagy rajongója volt. Hanson akkor már túl volt a Halálos barátság, és a Hálószobaablak című filmeken, majd miután bemutatták harmadik filmjét, A kéz, amely a bölcsőt ringatja címen, világossá vált, hogy nem véletlenül lobbizik éppen ő a Szigorúan bizalmas rendezői székéért.

A projekt fejlesztés alatt állt, Hanson épp a Veszélyes vizekent forgatta, mikor Helgeland találkozót kért tőle, és felvázolta elképzeléseit a forgatókönyvről. Már ezen a megbeszélésen határozott célokat fogalmaztak meg arról, hogy az igencsak kusza cselekményű regényt miképp lehet úgy filmmé alakítani, hogy ne veszítsen eredeti értékéből.

Az elkövetkező két évben összesen hét különböző változatot készítettek a forgatókönyvből, miközben közös munkájukra a filmadaptációktól tartózkodó James Ellroy is áldását adta, ugyanakkor kijelentette, hogy nem szeretne belefolyni a munkálatokba.

Hanson és Helgeland aztán egy prezentáció keretében mutatták be a kész művet a stúdió vezetőségének, számtalan korabeli fotóval illusztrálva azt, mely végleg meggyőzte a Warnert, aki zöld utat adott a produkciónak.

A főszereplők, Cromwell, Pearce, Crowe és Spacey

Ausztrálok az amerikai noirban

A szereplőválogatást tekintve elsőként Russell Crowe került a képbe, akit Hanson is javasolt lehetséges jelöltnek, és aki ráadásul olvasta Ellroy korábbi regényét, a Fekete Dáliát, így képben volt az író noir világával. Crowe később azt mondta, a forgatókönyv alapján ő Bud White karakterét érzi közel magához, és ezzel gyakorlatilag meg is kapta a szerepet. Guy Pearce szintén egyetlen meghallgatás után nyerte el Ed Exley karakterét, és bár a stúdió kezdetben ellenezte két ausztrál színész szerepeltetését, mikor Hanson megmutatta nekik Crowe és Pearce közös próbajeleneteit, belátták, hogy kitűnő választás volt mindkettő. Jack Vincennes szerepére szintén a rendező javasolta Kevin Spacey-t, mert úgy érezte, ez a karakter a sztár a rendőrök közt, vagyis egy igazi sztárt akart Vincennes arcául, így az akkor már friss Oscar-díjas Spacey tökéletesen megfelelt e célra.

Hanson gyakorlatilag szabadkezet kapott a szereplők válogatásánál, a stúdió bízott a rendező értékítéletében, így kerülhetett be a filmbe Kim Basinger, Danny deVito, James Cromwell és Simon Baker is.

A rendező a színészeket Los Angelesbe költöztette, és arra kötelezte, hogy két hónapig az utcákat járják, magukba szippantva a város legapróbb részleteit és hangulatait is, miközben mindannyian számos korabeli zsarufilmet tanulmányoztak, ellesve a korszak zsargonját, szóhasználatát, gesztusait.

Hanson az operatőri feladatokat közben a zseniális Dante Spinotti-ra bízta, aki nem csupán egy noir-nosztalgiát képzelt el, de realisztikusabb megvilágítással modernizálni is kívánta az 1940-es évek hangulati és környezeti elemeit.

Hanson magyaráz Kim Basingernek

Egy nehéz verseny

A Szigorúan bizalmas esetében Hanson ragaszkodott hozzá, hogy egy grandiózus filmfesztiválon mutassák be a filmet, így végül 1997-ben debütált Cannes-ban, szembe menve azzal, amit a producerek szerettek volna, mert tartottak a fesztiválközönség ítéletétől.

Maga Ellroy is ekkor látta először a kész filmet, és később azt mondta, 40 perc után világossá vált a számára, hogy ez a maga nemében egy igazi műalkotás.

A világpremierre végül 1997. szeptember 19-én került sor, majd két héttel később egy több jelenettel kibővített kiadás is a mozikba került. 1997 nagy durranása egyértelműen a Titanic volt, emellett nem igazán rúghatott labdába sem a Good Will Hunting, sem Hanson filmje, mely ettől függetlenül azért megnégyszerezte a gyártási költségét, és végül világszerte közel 130 millió dollárt hozott össze.

A Szigorúan bizalmast imádták a kritikusok is. Roger Ebert, korának legkiemelkedőbb, és egyetlen Pulitzer-díjas filmkritikusa négyből négy pontot adott rá, és azt mondta: „csábítóan gyönyörű, cinikus és fordulatos, egyértelműen az év filmje.” A The New York Observer hasábokon át dicsérte Crowe, Pearce és Spacey alakításait, a Los Angeles Times a korhűséget, és a mondanivalót emelte ki, a The Independent-ben pedig Ryan Gilbey azt írta róla, hogy üdítő színfoltot jelent az egyre inkább mainstreammé váló amerikai mozis kínálatban. A The Washington Post arról értekezett, milyen fantasztikusan adagolja a film a karakterfejlődéseket, mennyire átláthatóak a döntések, milyen hitelesek, és mennyire megfelelnek a valóságnak. Egy szó, mint száz, a Szigorúan bizalmas minden létező téren zajos kritikai sikernek számított.

Spacey és Hanson a forgatáson

Az év filmje

Az ugyanakkor a Titanic bemutatását követő néhány napban világossá vált, hogy a következő Oscar-gálán – pontosan úgy, mint az év másik kritikai sikere, a Good Will Hunting esetében – nem igazán lehet esélye James Cameron grandiózus filmjével szemben. Ettől függetlenül a Szigorúan bizalmas összesen 9 jelölést kapott, a második legtöbbet a Titanic után, ám annak tarolása miatt végül csak két aranyszobrot vitt haza. Kim Basingert díjazták a legjobb női mellékszereplő szobrával, és szinte borítékolható módon Helgeland és Hanson szenzációsan, az eredeti mű integritását megtartó forgatókönyve is Oscarral gazdagodott. Rogert Ebert mellett egyébként a TIME magazin, a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetsége és a Los Angeles Times is az év filmjének választotta.

Bár mind Hanson, mind Helgeland ezek után számtalan lehetőséget kaptak, és készítettek is kiváló filmeket, a Szigorúan bizalmas grandiózus sikerét nem sikerült túlszárnyalniuk, a film pedig a neo-noir alkotások közt útmutatónak bizonyult, és azóta is annak számít. Az elmúlt húsz évben kétszer is felmerült a reboot lehetősége, sőt, 2003-ban Kiefer Sutherland, 2018-ban pedig Walton Goggins főszereplésével el is készült egy-egy pilotepizód az újkori feldolgozásból, de végül egyik sem kapott zöld lámpát, ami nem is biztos, hogy feltétlenül baj.

Hanson olyan tablót alkotott, olyan tökéletességgel adaptált egy egyébként több tucat szálon, közel 100 karaktert mozgató regényt, melyre ebben a formában talán azóta sem igazán volt példa.

A Szigorúan bizalmas az a film, mely minden akkoriban, és azóta kapott dicsérő szót maximálisan megszolgált, és meg is érdemel. Crowe az itteni alakítása miatt kapta meg Michael Mann A bennfentes című filmjének főszerepét, Helgeland az itt ábrázolt hangulatot vette alapul később a szintén általa adaptált Titokzatos folyóhoz, de merített belőle Martin Scorsese is a 2006-os A tégla című filmjéhez, ráadásul Hollywood felfedezte magának James Ellroyt, aki ezt követően több forgatókönyvet is szállított az álomgyárnak. Akárhogy is, a Szigorúan bizalmas nem hiába vált az évek során hivatkozási alappá, mert nem csupán felhasznált mindent, amit John Huston közel 60 évvel korábban kitalált, de szinte észrevétlenül modernizált is egy letűnőben lévő zsánert.