Kovács Krisztián
2020. szeptember 30. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hollywood-i akták 27. – Dűne (1984)

Hollywood mindig keresi a kihívásokat – pontosabban manapság már olykor egyre kevésbé – így idén sem először fordul elő, hogy egy korábban megfilmesíthetetlennek titulált regényből filmadaptáció készül. A Denis Villeneuve által dirigált, sztárokkal teletűzdelt és részben Magyarországon forgatott új Dűne-film is közéjük tartozik, igaz, az első előzetesek abszolút bizakodásra adnak okot. Frank Herbert lenyűgöző, és nagy hatású regényéből nem először készül feldolgozás, és bár Alejandro Jodorowsky bicskája beletört grandiózus vállalkozásába, David Lynch végül mégis összehozta a filmes változatot.

Herbert eredetileg 1965-ben megjelent regénye a sci-fi történetének legsikeresebb műve, egy epikus történet, melyet vallási, szociológiai, ökológiai és pszichológiai szálak szőnek át, és mely éppen ezért kimért tempójával, filozofikus mondanivalójával egészen új színt hozott a tudományos-fantasztikumba. Éppen összetettségénél, és a karakterek gondolatgazdag ábrázolásmódjánál fogva tűnt rémesen nehéz feladatnak a mozgókép szűkebb lehetőségei közt feldolgozni, és bár Lynch filmjének ma is meglehetősen ellentmondásos a megítélése, olykor kellemes nosztalgiát kelt az emberben. Hollywood-i akták sorozatunk 27. epizódjában a Dűne.

Dűne

Bukott projektek után

Frank Herbert hat évet, éjszakába nyúló kutatást, és írást szentelt méltán világhírű regénye elkészítésének, a minden korábbi a sci-fiben látható elvárással szembemenő mű pedig gyakorlatilag ugyanabba a kategóriába esett végül, mint Isaac Asimov Alapítvány-sorozata: a rajongók, és a filmesek is azonnal ítéletet mondtak, miszerint megfilmesíthetetlen.

A chilei filmes, Alejandro Jodorowsky a könyv nagy rajongójaként azért tett egy próbát: pszichedelikus víziója közel tíz órásra nyúlt volna, főszereplőként Mick Jaggerrel és Salvador Dalíval, Moebius és H. R. Giger konceptrajzai alapján a Pink Floyd zenéjével készült volna.

Éppen grandiózus mivoltánál fogva a projekt megvalósíthatatlannak látszott, egyetlen stúdió sem kockáztatott, azonban a producer, Dino De Laurentiis továbbra is látott relevanciát egy lehetséges adaptáció elkészültében.

1976-ban, két évvel a befuccsolt projekt után vásárolta meg a Dűne jogait, és felkérte Herbertet, hogy írja meg a forgatókönyvet, aki egy 176 oldalas változatot szállított le végül. De Laurentiis 1979-ben kérte fel Ridley Scottot az adaptáció rendezésére, valamint arra, hogy dolgozza át Herbert kezdeti szkriptjét, és már legalább három különböző változat létezett, mikor Scott inkább úgy döntött, inkább egy másik sci-fi, Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényét adaptálja. Közben, 1981-ben lejártak a megvásárolt jogok, így De Laurentiis újratárgyalta a lehetőségeket Herberttel, és lánya Raffaella De Laurentiis ajánlására – aki le volt nyűgözve az Elefántember című filmtől – David Lynch egyéni látásmódjában látta a produkció sikerét, és beajánlotta a rendezőt édesapjánál.

Lynch és Herbert a forgatás első napján

Egy sci-fit nem szerető sci-fi rendező

Lynch ekkoriban rengeteg ajánlatot kapott – George Lucas is megkereste A Jedi visszatér rendezési munkálataival – végül miután a producer kikötötte, hogy a hangulatteremtés terén szabadkezet kaphat, elvállalta a Dűne rendezését. Az egyetlen probléma az volt, hogy Lynch nem igazán lelkesedett a sci-fiért, Herbert regényét sem olvasta, így csupán a korábbi forgatókönyvek változataiból indult ki, és ez alapján írta újra a szövegkönyvet. Az elkövetkező két évben összesen öt változatot készített, mire az utolsó alapján a film 1983 márciusában zöld utat kapott. A Dűne papíron valóban még így is grandiózus vállalkozásnak tűnt, a Mexikóban lekötött forgatási helyszíneken egyidejűleg közel 1700 ember dolgozott, ám a problémák gyakorlatilag csak akkor kezdődtek, mikor a kész nyersanyag már rendelkezésre állt.

Az eredetileg 135 oldalas forgatókönyvből egy négy órás változat készült, a Universal pedig kikötötte, hogy az eredeti terveknek megfelelően ezt két órába kell sűríteni. Lynch Dino és Raffaella De Laurentiis együtt fogott bele a film újravágásába, ám már ekkor érezték azt,

ami végül a kész és bemutatott film legnagyobb gyermekbetegségévé is vált: a sűrítés miatt a cselekmény olykor nehezen érthető lett, és éppen azok a szociológiai, ökológiai, pszichológiai fejtegetések maradtak ki belőle, melyek annyira egyedivé tették a regényt.

Arról nem beszélve, hogy a vágás során számos pótforgatást kellett eszközölni, ami a hatalmas stáb miatt tovább növelte a film egyre magasabbra kúszó költségeit.

A homokférgek felvétele

Nagy elvárások, nagy bukások

A Dűne 1984. december 3-án mutatkozott be a nagyközönség előtt, majd december 14-től vetítették világszerte. Herbert ekkorra már a tudományos-fantasztikum élő legendájának számított, ráadásul a regény megfilmesíthetetlennek ítélt híre miatt óriási érdeklődés övezte a bemutatót a sajtó részéről is, mindenki sokat várt Lynch két korábbi filmjének minősége miatt. A Dűne – a Csillagok háborúja által ekkoriban teremtett divatot követve – saját franchise termékeivel együtt került a mozikba: társasjátékok, gyűjtőkártyák és akciófigurák sorakoztak a boltok polcain, ráadásul számos újság még a film premierje előtt optimistán dicsérte annak minőségét, pedig még a tesztvetítések is várattak magukra. A film a második helyen nyitott a Beverly Hills-i zsaru első része mögött nagyjából 6 millió dolláros bevétellel, ami nem számított rossznak, de különösebben kiemelkedőnek sem.

A probléma nem itt kezdődött, inkább akkor, mikor megjelentek a Dűne első kritikái, melyek nem fukarkodtak a jelzőkkel.

Roger Ebert, az egyetlen Pulitzer-díjas filmkritikus saját négyfokozatú skáláján egyest adott neki, és azt írta róla a Chicago Sun-Times-ban: „Ez a film egy túláradó rendetlenség, érthetetlen, és csúnya, egy értelmetlen kirándulás minden idők egyik legzavaróbb forgatókönyvének mélyére”.

Ebert, aki egyébként társaihoz képest mindig jóhiszeműen állt a populárisabb filmekhez még így is az év legrosszabb filmjének választotta. Janet Maslin a The New York Times írója sem kímélte a filmet, ötből csak egy csillagot adott neki, Richard Corliss a TIME-ban azt mondta róla „olyan nehéz, mint egy záróvizsga”, ugyanakkor ő pl. dicsérte a fiatal Kyle MacLachlan alakítását Paul Atreides szerepében.

McLachlan és Herbert

Lynch letagadta volna

Akadt persze, aki megvédte Lynch filmjét, többek közt az általában mindenki véleményével szembemenő sci-fi legenda, Harlan Ellison, aki szerint a tudományos-fantasztikum legsűrűbb művének lényegi részét mégis helyesen mentette át a vászonra, és többen megjegyezték, hogy Brian Eno és a Toto is kifejezetten hangulatos zenét hozott össze a produkcióhoz. Persze a kevés pozitív kritika nem sokat javított a Dűne megítélésén, ami a kritikai bukás mellé végül még saját költségvetését sem tudta visszahozni. Bár Lynchet korábban a második és a harmadik rész megrendezésére is szerződtették, a bukást látva a Universal azonnal lelőtte a folytatások előkészítési munkálatait. Lynch épp a Dűne messiása forgatókönyvén dolgozott, mikor megkapta a hírt.

Alejandro Jodorowsky irigykedve nézte Lynchet, mikor megtudta, hogy a rendező adaptálja Herbert regényét, és állítólag nagyon boldog volt, mikor a Dűne katasztrofálisat bukott a mozikban, ugyanakkor hozzátette, saját magán kívül Lynch a másik szakember, aki szerinte érett volt erre a grandiózus feladatra, és szerinte nem a rendező, hanem a stúdió kicsinyessége tette tönkre a filmet.

Lynch karrierjére végül a film nem nyomta rá a bélyegét annyira, mint azt esetleg a kritikusok beharangozták volna, hiszen az elkövetkező években elkészítette többek közt a Kék bársonyt, majd a 90-es évek elején a Twin Peaks-set, szerzői filmjei pedig továbbra is az egyik leginkább egyéni hangú rendező hírében tartották. Az azonban kétségtelen, hogy interjúk során a mai napig nem szívesen beszél a Dűne adaptációjáról.

Idestova 36 év telt el a film bemutatója óta, és az Extended változat a megjelenésével némileg árnyalta is az adaptáció minőségéről kialakult képet, és alighanem némileg megerősítette mindazt, amit Jodorowsky mondott a stúdió felelősségéről. Bár a 2000-es évek elején William Hurt főszereplésével készült még egy háromrészes minisorozat is Herbert művéből, a világ sci-fi, és filmrajongó közössége nem véletlenül várja messiásként Denis Villeneuve filmjét, és mi is csak reménykedni tudunk benne, hogy ez a lenyűgöző, ám papíron a legkevésbé sem közönségbarát regény végre megkapja méltó adaptációját. Hiszem, hogy Lynch nem indult el rossz úton, azt pedig remélem, hogy Villeneuve vele ellentétben célba is fog érni.