• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Khartoum - A Nílus városa (1966)

Film

Hollywood-i akták 32. – Khartoum – A Nílus városa (1966)

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Az 1960-as években tombolt a történelmi filmek kora, a rendezők azonban az 50-es években jellemző „szandálos”, tehát javarészt ókorban játszódó alkotások után egyre bátrabban nyitottak a hasonló sztárparádéval, és költségvetéssel megvalósuló, de a történelem újabb kori időszakának epizódjait megjelenítő ötletek iránt. Ebből az elhatározásból született többek közt 1962 vitathatatlan sikerfilmje, az Arábiai Lawrence, vagy az ugyancsak David Lean által rendezett és Borisz Paszternak regényén alapuló 1965-ös Doktor Zsivágó. Törvényszerű, hogy egy ilyen korban nem minden alkotás válik kultuszfilmmé, da akad olyan, mely azóta sajnos némileg kikopott az emlékezetből.

Pedig jelen cikkünk tárgya több szempontból is formabontó, leginkább azért, mert brit filmként – kortársaival némileg szembemenve – nyíltan mer kritikát megfogalmazni a brit történelem gyászos és tragédiába torkolló epizódjairól, mindehhez egy szinte rekordáron elkelt, és sokszorosan díjazott forgatókönyvet, és a hollywoodi aranykor két legendás férfiszínészét használja fel, manapság ugyanakkor bizonyos vonásainál fogva vélhetően kétséges lenne a visszhangja. Hollywood-i akták sorozatunk 32. epizódjában a Khartoum – A Nílus városa.

Khartoum - A Nílus városa (1966)

Khartoum – A Nílus városa (1966)

Egy borsos árú forgatókönyv

Robert Ardrey az aranykori Hollywood sokat foglalkoztatott forgatókönyvírója volt, aki éppúgy elboldogult egy Broadway-darabbal, mint egy nagyköltségvetésű mozifilmmel, Thunder Rock című, 1939-ben született darabját a mai napig játsszák az amerikai színházak, és az ország történetének egyik legzseniálisabb darabjaként tisztelik. Ardrey az 1960-as évek elején – a Ben-Hur sikerét követően – kapott felkérést Julian Blaustein független producertől, hogy írjon egy szövegkönyvet az 1881-ben kirobbant Mahdi-felkelésről, és a britek szerepéről, valamint a konfliktusban központi szerepet játszó Charles George Gordon, azaz Gordon pasa tragédiájáról. Blaustein eposzi csatákat, és leginkább Gordon pasa és a Mahdi ideológiai szembenállásának ábrázolását kérte Ardrey-től, aki három egész éven át dolgozott a forgatókönyvön.

Miután elkészült, a United Artists elképesztő, 150 ezer dolláros összegért vette meg tőle 1962-ben, hogy nagyszabású, leginkább az 55 nap Pekingben, és az Arábiai Lawrence keresztezéseként megjelölt háborús eposzt faragjon belőle.

A stúdió ragaszkodott az autentikus helyszínekhez, így aztán 1963 nyarán Ardrey és Blaustein együtt indultak útnak, hogy megfelelő forgatási helyszínt találjanak a filmhez, és körbejárták Afrika keleti felét, Egyiptomot, Kenyát, és Szudánt, ahol az eredeti események is játszódtak. Az MGM 12 millió dollárban határozta meg a költségvetést, és feltétlenül bízott a film sikerében, ami természetes, hiszen annak idején – leszámítva talán a botrányoktól hangos Kleopátrát – minden történelmi film hatalmas népszerűségnek örvendett. Ardrey ugyanakkor tudta, hogy a forgatókönyve pontos megvalósításához legalább kétszer ekkora összegre lenne szükség.

Charlton Heston, mint Gordon pasa

Charlton Heston, mint Gordon pasa

Költségvetési problémák

Ardrey nyíltan bejelentette az MGM döntéshozóinak, hogy vagy megduplázzák a költségvetést, vagy a film olyan minőséget fog termelni, ami garantált bukást jelent majd a stúdiónak. Az United Artists azonban úgy vélte, ha megfelelő húzóneveket szerződtet a főszerepekre, nem lesz probléma, így aztán 1964-ben megszerezték Gordon pasa szerepére Burt Lancastert, a Mahdi-szerepét pedig maga a színészkirály, Laurence Olivier kapta. Ahogyan azt azonban Ardrey megjósolta, a széljárás meglehetősen kedvezőtlen volt a produkció körül, ami azt is jelentette, hogy bár már minden készen állt, hogy belevágjanak a forgatásba, végül a teljes projekt több mint egy éves halasztásra került. Az okok nem világosak, de a legtöbben költségvetési vitákat emlegetnek, aminek következtében, mire a film végül zöld utat kapott, Burt Lancaster, és a rendezői székbe szerződtetett Lewis Gilbert is lelépett.

Ardrey ekkor már személyes kérdést csinált abból, hogy a film elkészüljön, és hajlandó volt bizonyos pontokon módosítani a szövegkönyvön, ha az szolgálta a költségek visszaszorítását, a stúdió pedig közben azon volt, hogy el ne veszítse Laurence Olivier-t is.

1965-ben aztán, nem sokkal a londoni Pinewood stúdióban történt forgatás megkezdése előtt megtalálták Lancaster utódát Charlton Heston személyében, aki gyakorlatilag a Ben-Hurért 1960-ban elnyert Oscar után azt vállalt már el, amit csak akart, és ekkor már nem számított az MGM házi színészének, ráadásul még hasonlított is Gordon pasára, így végül kitűnő választásnak bizonyult. Ekkor azonban Laurence Olivier közben egy újabb Shakespeare-adaptáción dolgozott a Warnernél, és az United Artists-nak pusztán szerencséje volt, hogy az Othello forgatása épp befejeződött, mire a Khartoum-é elkezdődött.

Az Arábiai Lawrence és az 55 nap Pekingben keresztezésének képzelték el a filmet

Az Arábiai Lawrence és az 55 nap Pekingben keresztezésének képzelték el a filmet

A bukás

A forgatás alapvetően simán ment. Ardrey a külső jelenetekre Egyiptomot javasolta, mely kivételesen nem ágált a történelmi korszak ábrázolása ellen, nem úgy, mint néhány évvel korábban Jordánia az Arábiai Lawrence forgatásakor. A stáb végül ingázott a belső jelenetek felvételeként funkcionáló londoni stúdió és a külső színekre használt egyiptomi sivatag közt, aminek egyik oka Laurence Olivier elfoglaltságaiban gyökerezett, aki színpadi szerepei szólítottak el a forgatásról, így aztán a felvételeket lényegében az ő időbeosztásához igazították, holott jóval kevesebb időt töltött vásznon, mint Charlton Heston. A munkájában meglehetősen szigorú és precíz Heston nem bánta a pihenőket, a stúdió szerencséjére 1966-ban ezt az egyetlen filmet vállalta csupán, miközben előtt évben négy, utána évben pedig három alkotásban volt látható.

A United Artists és Fergus McDonall a film fényképezésére az Ultra Panavision 70-et használta, mely a korszak legnépszerűbbje volt, és ami végül a Khartoum című filmmel búcsúzott ideiglenesen Hollywoodtól, hogy aztán legközelebb Quentin Tarantino használja közel 50 évvel később, a 2015-ös Aljas nyolcas című filmjében. Az United Artists végül büszke volt magára, mert a költségvetést 8 millió dolláron tartotta, és büszkén küldte mozikba a filmet. A Khartoum – A Nílus városát 1966. június 9-én mutatták be, és meglehetősen szerényen nyitott, ami óvatos optimizmusra adott okot a stúdiónak,

ám a számok később sem javultak, így végül mindössze 3 millió dollárral zárt a pénztáraknál, vagyis a költségvetése felét sem sikerült visszahoznia.

Laurence Olivier sokat vitatott szerepe

Laurence Olivier sokat vitatott szerepe

Gyönyörű, de unalmas

A filmet a kritikusok is csak óvatosan kritizálták, egyrészről értékelték, hogy hajlandó volt nyíltan bemutatni a brit kormány végzetes és tragédiához vezető döntését, mellyel cserben hagyták Gordon pasát, ugyanakkor szinte mindenki dicshimnuszokat zengett Charlton Hestonról, kiemelve, hogy azt csinálta, ami egyébként is a legjobban áll neki, valamint Ardrey szövegkönyvét, aki szenzációsan festette le Gordon hajthatatlan, bátor és szenvedélyes karakterét, méltó emléket állítva neki. Nem voltak azonban ennyire elnézőek az itészek – és a közönség sem – Laurence Olivier-vel, akiről azt írták, nem csupán nevetségesen festett a feketére mázolt arccal, de az akcentusa miatt rettenetesen kilógott a szerepéből, különösen abban a két, kulcsfontosságú jelenetben, melyben Hestonnal közösen szerepeltek.

Bár a United Artists díjesőt várt a filmtől, azt végül csupán egyetlen kategóriában jelölték, Richard Ardrey forgatókönyvéért, de neki sem sok esélye volt nyerni. A Sight and Sound azt írta a filmről „gyönyörűen fényképezett, intelligens cselekményvezetésű, de végtelenül unalmas”, a The Daily Telegraph és a New Statesman pedig a történelmi pontatlanságokat rótta fel neki, különösképpen azt, hogy túlromantizálta Gordon pasa életét, és halálát.

Martin Scorsese sok évvel később azt mondta róla: „ez az én bűnös örömöm. Charlton Heston fantasztikus, Laurence Olivier pedig láthatóan jól szórakozott. Tény, hogy nem túl jó film, mégis árad belőle valami megfoghatatlan misztérium.”

Manapság a Khartoum – A Nílus városa bizonyára több szempontból is kifogásolható volna: egyrészt a történetben egyáltalán nem szerepelnek nők, másrészt a Black Lives Matter évében a fekete arcúra mázolt Laurence Olivier bizonyára kiverte volna a biztosítékot. Kénytelen, hogy a film nem említhető egy lapon az olyan klasszikusokkal, mint az Arábiai Lawrence, a Ben-Hur, vagy a Doktor Zsivágó, de lenyűgözően gyönyörű operatőri munkája, fényképezése, intelligens forgatókönyve, és nem utolsó sorban Charlton Heston fantasztikusan ihletett játéka miatt a mai napig kellemes néznivaló, ha valaki már beleunt némileg a klasszikus szandálos filmekbe.

A Khartoum eredeti plakátja

A Khartoum eredeti plakátja

Kapcsolódó cikkek

Dűne (2021)

Mégsem megfilmesíthetetlen Frank Herbert királydrámája – Filmkritika

Denis Villeneuve rendezését látva csak azért kérdezzük, hol a folytatás?

Manhattan (1979)

Hollywood-i akták 51. – Manhattan (1979)

Woody Allen mesteri kompozíciója a Nagy Almáról.

Magyarországra érkezik a Doktor Szöszi Broadway-musical

Londonban és New Yorkban már nagy sikert aratott a színpadi adaptáció.

Lichter Péter: Kubrick-akció

A Stanley Kubrick-forradalom, avagy az agyfilmek tönkreteszik Hollywoodot – Könyvkritika

Hollywoodi tárgymutató, és szerelmeslevél az álomgyárhoz.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Tollriválisok 2.0

    Tollriválisok 2.0 – Még 7 legendás írói csatározás a XX. század irodalmából

    Világhírű írók, akik finoman szólva sem jöttek ki egymással, és ennek hangot is adtak.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. október 25.

    Hollywood-i akták 51. – Manhattan (1979)

    Woody Allen mesteri kompozíciója a Nagy Almáról.

    • 2021. október 21.

    A Blockbuster és a videotékák aranykora – Egy letűnt korszak története

    Fiatalságunk és a film fanatikusok szentélyének emlékezete.

    • 2021. október 19.

    Filmkritika és filmrajongók – Avagy a közönségfilmek kétes viszonya a posztmodern fogalmával

    Manapság látszólag mindenre felelőtlenül ráaggatott jelző.

    • 2021. október 18.

    A filmtörténelem 5 elválaszthatatlan színészpárosa, akik valóban jóbarátok voltak

    Ismerősökből kollégák, kollégákból olykor életre szóló barátok.

    • 2021. október 14.

    Könyv vs. Film, avagy az örök vita – De van-e egyáltalán miről vitázni?

    Az örök vita, melyben az igazság nem ott van, ahol gondolnánk.