Kovács Krisztián
2021. január 22. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hollywood-i akták 35. – Doktor Zsivágó (1965)

Az 1957-es év egyik legnagyobb nemzetközi könyvsikerét egy egészen meglepő helyről származó kötet adta. Az 1950-es évek elején már szivárogtak ki részletek nyugatra egy nagyszabású szovjet regényből, ám az végül csupán 1956-ban készült el, hogy aztán egy évvel később 26 héten át vezesse a New York Times bestsellerlistáját. A szerző, Borisz Paszternak egy csapásra a szovjet nép ellenségévé vált a párt szemében, akik tettek is róla, hogy ellehetetlenítsék, 1958-ban ultimátumot kapott: vagy visszautasítja a neki ítélt irodalmi Nobel-díjat, vagy elveszíti állampolgárságát, és kiutasítják hazájából.

A kötet elleni szovjet hadjárat persze épp a visszájára sült el, és sokak szerint nem csupán a regény minősége, megkapó története, és Paszternak lenyűgöző mesélőkedve tartotta fél éven át a legrangosabb listák élén, de épp az a gyűlöletkampány, melyet a Szovjetunió folytatott ellene. Ebben a hangulatban, a hidegháború kellős közepén szinte borítékolható volt, hogy a kötet előbb vagy utóbb kiáltani kezd a filmadaptációért, amit aztán végül csupán a nézők zártak igazán a szívükbe. Hollywood-i akták sorozatunk 35. epizódjában a Doktor Zsivágó.

Doktor Zsivágó (1965)

Carlo Ponti álmai

Az 1960-as évek elejére a Paszternakkal szembeni bánásmód, és a Doktor Zsivágó sikere miatt a regény hamar egyfajta ikonná vált, a szovjet- és kommunizmus ellenes harc részévé, nem csoda hát, ha olyan legendák igyekeztek filmre álmodni, mint az akkor még viszonylag pályája elején járó Stanley Kubrick. A rendező már 1959-ben levelet írt a szerzőnek a Szovjetunióba, amire aztán sosem kapott választ, és bár Kirk Douglas-szel karöltve már az autentikus, szovjet helyszíneken való forgatást vizionálták, a terv természetesen a politikai közeg hatására kútba hullott. Nagyjából ezzel párhuzamosan azonban egy másik neves alak, a világhírű producer, Carlo Ponti is szerette volna filmen látni a regényt, leginkább azért, mert annak női főszerepét feleségének, Sophia Lorennek akarta megszerezni.

Ponti rajongott az 1962-es Arábiai Lawrence-ért, ezért már a filmjogok megszerzése után nem sokkal világossá vált, hogy annak rendezője, David Lean kerül majd a rendezői székbe. Leannek megvolt a maga határozott elképzelése a film irányvonaláról, sőt, a karakterekről is. Omar Sharif, akivel Lean korábban épp az Arábiai Lawrence kapcsán dolgozott együtt, maga jelentkezett egy mellékszerepre a könyv feltétlen rajongójaként, és állítólag ő volt leginkább meglepődve, mikor az első munkamegbeszélésükön Lean azonnal felkérte Jurij Zsivágó szerepére. Sharif abszolút meglepetés, noha a stúdió hamar elismerte, hogy fizimiskája alapján bármilyen nemzetiséget képes lehet eljátszani, ráadásul az Arábiai Lawrence megfelelő ajánlólevél volt a számára.

Hozzá kell tenni azért, hogy Lean első választása épp a korábbi filmjében Lawrence-t alakító Peter O’Toole lett volna, aki azonban szívesen engedte maga elé Sharifot, akivel akkor már elválaszthatatlan jóbarátok voltak.

Omar Sharifot kifejezetten a rendező akarta Zsivágó szerepére

Rekkenő tél

Leannek, és a forgatókönyvíró Robert Boltnak ekkor még hátravolt egy komoly harc, meg kellett ugyanis győznie Carlo Pontit, hogy Sophia Loren alkalmatlan a szerepre, és nem tehetsége okán, hanem mert egyszerűen nem illik a szűz tizenéves lány, Lara szerepébe. Ponti, ha nehezen is, de elfogadta az indokaikat azért, hogy a filmet sikerre segítsék. Eközben azért megfordult még olvasópróbán Michael Caine is Zsivágó szerepére, sőt, állítólag néhány – később Lara szerepét megkapó – Julie Christie-vel közös próbafelvételt is készítettek vele, de aztán ő maga mondta Leannek, hogy Sharif alkalmasabb a szerepre nála. Komarovszky szerepe volt még kérdéses, miután pedig alakja igen fajsúlyos a történet alakulását, és a fő karakterek sorsát tekintve, megfelelő karizmával rendelkező színészt kerestek rá, ám mind Marlon Brando, mind James Mason elutasított az ajánlatot, így került a képbe Rod Steiger, aki ellenállhatatlanul ellenszenves, és kiváló módon keltette életre Komarovszkyt.

Az már Stanley Kubrick leveleinél világossá vált, hogy autentikus helyszíneken lehetetlen lenne forgatni, leginkább azért is, mert akkora már a teljes keleti blokkban betiltották Paszternak regényét. Lean korábban Spanyolországban forgatta az Arábiai Lawrence-t, és nagyon meg volt elégedve az ottani bánásmóddal, így ezúttal is a mediterrán országot javasolta az MGM fejeseinek. A stáb végül hozzáférést kapott az ország legnagyobb stúdiójához, a CEA-hoz, ahol a belső felvételeket rögzíthették, az időjárás előrejelzés pedig Spanyolország déli részére sűrű havazást jósolt, így Lean választása papíron tökéletesnek bizonyult egy zökkenőmentes forgatáshoz.

Igen ám, de hamar kiderült, hogy az előrejelzések tévesek voltak, Spanyolországra pedig az elmúlt 50 év legrekkenőbb időjárása köszöntött, aminek következtében a filmet állandó 25-30 fokban forgatták, még azon jeleneteknél is, mikor a szereplők tetőtől-talpig szőrmébe voltak öltöztetve.

A főszereplők a spanyolországi díszletek közt

Az orosz Elfújta a szél

A legtöbb jelenetet így műhóval oldották meg, amikor pedig ez is kevésnek bizonyult, az MGM egyszerűen átreptette a stábot Finnországba, ahol jeges tél tombolt. A költségeket persze nem csupán ez növelte, de annak ténye is, hogy a moszkvai díszleteket teljes életnagyságban felépítették Madrid tőszomszédságában, a vonatúton játszódó jelenetek kedvéért pedig egészen Kanadáig utazott a stáb, mert még Finnországban sem találtak megfelelő helyszínt hozzá. Az, hogy a költségvetést ennek ellenére is 11 millió dolláron sikerült tartani, mikor lezárult a 10 hónapos megfeszített forgatás, és a hosszúra nyúlt vágómunka, valóságos csodának számított, az MGM pedig bele is fogott, hogy az orosz Elfújta a szél-történetként aposztrofálva kezdje marketingelni a bemutatás előtt álló filmet, ami azonban már jó előre elgondolkodtatta a kritikusokat, akik baljós megérzése a végeredményt látva be is jött.

A Doktor Zsivágó végül 1965. december 22-én került a mozikba, és a nézők körében óriási sikert aratott, összességében 124 millió dollárt termelt, ami mai árfolyamon számolva elkerülné az egy milliárdot is, ám a kritikusok körében sűrű fanyalgásra adott okot.

A vélemények a legnagyobb filmes szaklapok részéről meglepően egybecsengtek, és szinte mindenki egyetértett abban, hogy David Lean és Robert Bolt a stúdió közreműködésével egyszerűen kilúgozták a filmből a regény lényegi mondanivalóját azért, hogy egy újabb nagyszabású, romantikus látványfilmet kreáljanak.

Kitűnő stábbal készült Paszternak regényének adaptációja

Az ezerarcú Sharif

A Doktor Zsivágó még épp idejében érkezett a mozikba, hogy részt vegyen a következő évi Oscar-versenyfutáson, ahol legnagyobb ellenfele A muzsika hangja volt. Lean alkotása végül 10 jelölésből 5-öt díjra váltott, ám a legjobb film, és a legjobb rendező aranyszobrát Robert Wise musicalje vitte haza. Emellett pedig egyre gyűltek a Doktor Zsivágó fanyalgó kritikái. Bosley Crowther, a The New York Times híres kritikusa szerint a film teljesen elbagatellizálja az orosz forradalom és polgárháború eseményeit. Brendan Gill a New Yorker magazintól „komor csalódásnak” nevezte, a The Guardiantől Richard Roud szerint „a film idegesítő és jelentéktelen események sorozatává redukálta a forradalom eseményeit”. Roger Ebert, Pulitzer-díjas filmkritikus azt írta a Chicago Sun-Times hasábjain, hogy a film ugyanúgy leegyszerűsítette a történelem eseményeit, ahogy korábban az Elfújta a szél tette, vagyis ebből az egy szempontból megfelel a marketingkampányban hangoztatott nagy elődnek.

Furcsamód a Doktor Zsivágó esetében meglehetősen elenyésző számban lehet csak magasztaló kritikákat olvasni, és szinte egyik sem merészkedik odáig, hogy kiemelje Sharif, Christie, vagy Steiger alakításait, ami miatt a film végül sajnálatos módon David Lean életművében is elhalványult némileg, és a legtöbbek szerint nem ér fel a Híd a Kwai folyón, vagy az Arábiai Lawrence minőségéhez. A nézőket persze a kritikák a legcsekélyebb mértékben sem érdekelték: akárcsak A muzsika hangja esetében, itt is tömegével tódultak a nézők a mozikba, ami miatt e két alkotás lett az év két legnézettebb filmje, együtt kis híján több bevételt termeltek, mint a többi moziba került alkotás együttvéve. Valamire azonban kétségtelenül felhívta a figyelmet, az pedig nem más, mint az ezerarcú Omar Sharif, aki egyrészt begyűjtötte karrierje második Golden Globe-díját, másrészt Hollywood végképp megjegyezte, hogy az egyiptomi származású színészre lényegében bármilyen nemzetiségű szerepet rá lehet bízni.