
- Kovács Krisztián
- 2021. április 16. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Alighanem mindenki gyerekkorában akad egy-egy olyan titkolt kedvenc, mely mai szemmel nézve talán érthetetlen módon vált azzá. A magam részéről az 1998-as Roland Emmerich-féle Godzilla abszolút közéjük tartozik, mert bár egyértelműn elfuserált próbálkozás volt arra, hogy a nyugati piacon újra kelendővé tegye a Japánban már közel ötven éve népszerű kaiju-filmeket, és bár a koncepció teljes átértelmezése kínos bukást hozott, atmoszférájában mégis megtalálni még valamit a hamisítatlan 90-es évekbeli katasztrófafilmekből, ami olyan kellemes nosztalgiává teszi.
Godzilla alakja legelőször 1954-ben tűnt fel Honda Ishiró szörnyfilmjében, melynek fő célja egyfajta reakció volt a japánok kollektív világháborús traumájára, melyet a Hiroshimára és Nagasakira ledobott nukleáris töltetek okoztak. A próbálkozás bevált, fellángolt az ún. kaiju (óriásszörny) kultusz, melyet aztán az elkövetkező években számos hidegháború ihlette amerikai film is átvett, Godzilla alakja pedig a popkultúra egyik legkelendőbb franchise-termékévé vált. Ezt a divatot igyekezett még inkább fellendíteni a Hollywood-i akták sorozat 38. epizódjának szereplője, Roland Emmerich Godzillája.
Godzilla (1998)
Furcsamód, hiába a hidegháború ihlette paranoiathrillerek, egészen az 1980-as évek elejéig nem merült fel Hollywoodban az ötlet, hogy remake-t készítsenek Honda Ishiró filmjéből.
A kezdetben megszavazott 30 milliós költségvetés mellé a filmeseknek alkalmazkodniuk kellett a jogtulajdonosok szigorú megkötéseihez, többek közt ahhoz, hogy nem változtathatnak jelentős mértékben az addigra már sokat hivatkozott szörny fizikai megjelenésén. Hiába készült el azonban a forgatókönyv, a bérbe adott jogok 1983-ban anélkül jártak le, hogy egyetlen kockát is leforgattak volna a filmből.
Legközelebb csak 1992-ben a Tristar Pictures vállalkozott a Godzilla-film elkészítésére, akik rögtön három filmre szóló szerződést kötöttek a Tohó-val. Elsőként a stúdió Roland Emmerich és Dean Devlin párosát kérte fel a forgatókönyv átírására, de ők visszautasították a felkérést A függetlenség napja munkálatai miatt, és mert nem igazán láttak potenciált egy óriásszörnyes filmben, mely leginkább csak a tizenéves korosztályt vonzaná a mozikba. A forgatókönyvet végül Ted Elliott és Terry Rossio írták meg 1994-ben, mikor Jan de Bont már egy éve élő szerződéssel rendelkezett a rendezői székre. A világhírű maszkmester, Stan Winston – akinek a Jurassic Park, és a Terminátor teremtményeit is köszönhettük – grandiózus látványterveket készített, ám mire a forgatás zöld utat kapott volna, a becsült költségvetés 140 millió dollárra duzzadt, amit a stúdió nem vállalt, így 1995 végére ejtették a film tervét.
Jean Reno, Matthew Broderick, és a rendező, Roland Emmerich
1998. júliusában aztán mozikba került Emmerich A függetlenség napja című filmje, melynek jogait Japánban épp a Tohó stúdió kezelte. A hatalmas sikeren felbuzdulva a Tohó egy 75 oldalas jegyzetet juttatott el a Tristar vezetőségének, és tovább szorgalmazták a Godzilla-film elkészültét. Ekkorra azonban már az amerikai szakemberek jelentősen átértelmezték a koncepciót, és magát a szörnyet is. Emmerich és Devlin az új tervekkel személyesen utazott Japánban a Tohó döntnökeihez, azzal, hogy elkészítik a filmet, amennyiben teljes egészében szabad kezet kapnak. A Tohó dönthetett: vagy hagyják kútba hullani a tervet – ismét – vagy a nyugati terjeszkedés érdekében belemennek Emmerich-ék feltételeibe. Sokak szerint, a döntésük előre determinálta a későbbi bukást.
Az előkészítés során a legnagyobb problémát az jelentette, hogy az eredetileg a forgatókönyv rendbetételére kijelölt Devlin a temérdek produceri teendő miatt alig-alig tudta javítani a szövegkönyv hibáit, ami a kész film egyik legnagyobb gyengesége lett, olyannyira, hogy Matthew Broderick később azt nyilatkozta, hogy soha nem látott teljes, kész és egész változatot belőle.
A film egy részét animatronikus bábokkal oldották meg
Godzilla leguánszerű külseje azóta is viták tárgya, a viselkedése pedig szintén, ez pedig számos vitához vezetett a film internetes oldalán, ahol a premiert követően maga Devlin állt le védeni a készítők álláspontját, ám a viták olyannyira eldurvultak, hogy a szolgáltató kénytelen volt letiltani az oldalt. Egyesek szerint az állatok mozgása túlságosan is hajaz a Jurassic Parkra, holott a film a marketingkampányában éppen azon volt, hogy élesen elhatárolja magát Spielberg alkotásától. A reklámkampány egyébként is a film bukásának másik kiváltó oka lehetett. Egyrészt a stúdió kérte a merchandise termékek árusítására szerződött partnereit, hogy a premierig tartsák titokban a szörny kinézetét, ám ezt több cég is megszegte. Ezt követően a stúdió konzekvensen letagadta, hogy a kiszivárgott fotókon látható állat valóban a filmbéli Godzilla, a teljesen indokolatlan hazudozás pedig a premiert követően igazi népharaggá fejlődött.
Az 1998. május 20-án mozikba került film egyébként nem nyitott rosszul, a nyitóhétvégén több mint 50 millió dollárt hozott össze, noha alulmaradt a várakozásokkal szemben, pedig rekordszámú, 7363 filmszínház vetítette az Egyesült Államok területén. Amerikán belül végül 130 milliós költségvetéséhez képest 136 millió dollárt hozott, amivel egyértelmű bukásnak könyvelték el, hiába gyűjtött világszerte összesen közel 400 milliót.
Az egyetlen, kézzel is tapintható sikert a film rockzenei albuma könyvelhette el, mely egy nappal a premiert megelőzően jelent meg az Epic Records gondozásában, és a Billboard lista második helyére ugrott, majd mindössze egy hónap alatt platinalemezzé vált.
Így készültek a Godzilla-fiókák
A film összesen hat Arany Málna-jelölést kapott, és gyakorlatilag minden kritikus a földbe döngölte. A The Washington Post-ban Michael O’ Sullivan azt írta róla: „A kérdés a következő: A lenyűgöző szörnyeffektek és tomboló harcjelenetek vajon elegek ahhoz, hogy megfeledkezzünk az ostoba történetről, a tudományos pontatlanságokról és az alapvető lehetetlenségekről?” A ReelViews hasábjain James Berardinelli azt mondta róla: „agyhalottak számára íródott. A forgatókönyv nem egyszerűen lebutított, hanem lobotomizált.” Akadt persze, aki értékelte a később a filmet szintén hibaként hivatkozó Emmerich és Devlin munkáját. A Variety pl. azt írta: „Egy profin kivitelezett hullámvasút, tele szakadatlan izgalmakkal.” Jellemző a film fogadtatására az eredeti jogtulaj, a Tohó reakciója, mely a bemutatót követően hosszú hónapig váratott magára. Akkor aztán egyhangú nyilatkozatban fejezték ki nemtetszésüket a film iránt, az pedig tudvalévő volt, hogy a bukás hatására a két beígért folytatást a stúdió nem fogja bevállalni.
A film további hozadéka, hogy bár a saját merchandise termékei megbuktak, az ellene irányuló gyűlölethadjárat felszította az érdeklődést a régi Godzilla-filmekre alapuló termékek iránt, melyek eladása megnégyszereződött a bemutató követő egy évben. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy Hollywood jó időre jegelt mindennemű óriásszörnyes tematikát ábrázoló filmet, és legközelebb csak kilenc évvel később készülhetett el a Cloverfield, majd 2013-ban a Tűzgyűrű, hogy aztán mára elérjünk a Godzilla-filmek újabb amerikai reneszánszához. Roland Emmerich 1998-as filmje mai szemmel nézve is hemzseg a hibáktól, és az infantilis gyermekbetegségektől, objektíven nézve egyáltalán nem jó film, mégis olyan végtelenül kellemes nosztalgiát idéz meg bennünk gyermekkorunk iránt, hogyha néha napján műsorra tűzi valamely csatorna, engem egészen biztosan a képernyő elé szegez.
Godzilla (1998)
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?