Kovács Krisztián
2021. július 13. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hollywood-i akták 44. – Terminátor 2. – Az ítélet napja (1991)

Manapság, a silány látványfilmek korában hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy a blockbuster évtizedekkel ezelőtt nem a bugyuta történet és a csillogó látványvilág pejoratív mezsgyéje volt, sokkal inkább egy műfaj, mely időről-időre képes volt integrálni a technológia fejlődését a filmművészet szabályrendszerébe, és ezzel kijelölni az utat az előtte álló évekre. Amikor pedig mindez egy olyan látnoki erővel bíró, és a technológia iránt rajongó zseni kezébe kerül, mint James Cameron, abból minden bizonnyal valami egészen egyedi születik majd.

A Terminátor – A halálosztó maszkjaival, kreatív történetével, baljós jövőképével, és egy egészen félelmetes Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben épp valami ilyesmit hozott létre 1984-ben, és a mindössze 6 hét alatt forgott remekmű hamar a nézőközönség kedvencévé vált, hogy aztán útjára indítsa a popkultúra egyik legkimunkáltabb franchise-át. Az Osztrák Tölgy állítólag már az első rész forgatásának végén megkérdezte Cameront, mikor készítik a folytatást, de arra végül hét teljes évet kellett várni, akkor azonban az emberek és gépek háborúja minden korábbi elvárást felülmúlt. Hollywood-i akták sorozatunk 44. epizódjában a Terminátor 2. – Az ítélet napja.

Cameron és Schwarzenegger

A technológia megvár

Valóban, a folytatás ötlete ott motoszkált Cameron fejében, azonban már az első epizód bizonyos részei is fejfájást okoztak a számára, mivel a CGI technológia akkoriban még meglehetősen szűk kereteket biztosított, ő maga pedig szerette volna ennek erejét is prezentálni a folytatás ötleteiben. Az, hogy mindezek mellett a jogok 50%-át birtokló Hemdale Film Corporation anyagi gondjai miatt szó sem lehetett arról, hogy pénzt áldozzon egy ilyen előreláthatólag is rettenetes kiadásokat vizionáló filmre, csak tovább rontott a helyzeten.

A technológiai lehetőségeket végül maga Cameron mutatta meg, mikor 1989-ben bemutatták A mélység titka című filmjét, melyben már ugyanazokat a speciális effekteket hasznosították, melyeknek továbbfejlesztett változata bekerült a Terminátor folytatásába is.

Arnold Schwarzenegger ezt látva felhívta a jogok másik felét birtokló, és jóval nagyobb lehetőségekkel rendelkező Carolco Pictures vezetőjét, Mario Kassart, és meggyőzte, hogy vásárolja meg a Hemdale részesedését.

Kassar végül 5 millió dollárt fizetett a jogokért, melyek épp akkor kerültek hozzá, mikor mind a korábbi film két főszereplője, Schwarzenegger és Linda Hamilton is szabad volt, Cameron pedig addigra befejezte A mélység titka promóciós körútját. Cameron, írótársával, William Wisherrel azonnal nekilátott a forgatókönyv megírásának, és 1990. május 10-án letettek a stúdió asztalára egy végleges, 140 oldalas változatot, mely alapján megkezdődött a munka. A fő csapásirány – hogy Schwarzenegger terminátora ezúttal a jók oldalán harcol – kezdettől megvolt, azonban akadt két szereplő, akiket még okvetlenül castingolni kellett. Cameron egy szikár testalkatú színészt képzelt el a T-1000-es szerepére, így többek közt Billy Idol is a jelöltek közt volt, de végül a Még drágább az életedben mutatott rövidke szerepe alapján esett Robert Patrick-re a választás, igaz, addigra Idol egy motorbaleset miatt egyébként is kikerült a képből.

Cameron ad instrukciókat

Mimetikus polialoid

Edward Furlongot személyesen Cameron választotta ki több mint száz jelentkezőből, aztán pedig a producerek létrehoztak egy külön céget, a T2 Productions-t, melynek egyetlen feladata a Terminátor második részének elkészítése lett. A cég közel 40 forgatási helyszínt térképezett fel Kaliforniában, és főleg Los Angelesben, mire a forgatás elindulhatott 1990. október 9-én. A legnagyobb feladat nyilván a határidők tartása volt, hiszen a világ egyik legnagyobb metropoliszában, összetett üldözéses és robbantási jelenetekre kellett lezárni a város bizonyos részeit, ami jelentősen megnövelte az egyébként is brutális költségvetést.

A Terminátor folytatásának ugyanakkor egyik legnagyobb feladata volt, hogy prezentálja az új számítógépes és vizuális technológiák filmes gyakorlati alkalmazhatóságát, melynek keretében alapvetően a Tron és Az utolsó csillagharcos, valamint A mélység titka által kijelölt úton haladt.

A munkálatokat az Indutrial Light & Magic szakemberei végezték, akik többek közt néhány évvel később az eredeti Star Wars trilógia vizuális felújításán is dolgoztak. A speciális effektekért felelős 6 fős személyzetet Cameron javaslatára, és személyes felügyelete alatt hamar 36 főre növelték, hogy a Robert Patrick által alakított, mimetikus polialoidból álló terminátor megjelenése a lehető legvalósághűbb legyen. A csapat nyolc hónapon át, napi 8-10 órában megállás nélkül dolgozott, a költségvetésből pedig nagyjából 5,5 millió dollárt emésztettek fel a munkálatok, melyek során megalkottak 3,5 percnyi CGI-jelenetsort. Emellett persze a színészek is kitettek magukért. Robert Patrick rövidtávúfutó edzéseket vett, hogy rezzenéstelen arccal tudja hozni a szikár és mozgékony gépet, Linda Hamilton pedig megtanult zárakat feltörni.

Schwarzenegger maszkjának elkészítése minden reggel közel 5 órát vett igénybe

Zajos sikerek

1984-ben, az első film befejezésekor Cameron még úgy vélte, 20 millió dollárból ki lehet hozni a folytatást, de végül a 8 hónapos forgatás alatt a költségek 102 millió dollárra kúsztak fel, így a Terminátor 2. már a bemutatása előtt a legdrágább filmes produkciónak számított az 1963-as Kleopátra óta. A költségeket növelték persze Stan Winston nagyszerű animatronikus bábjai, valamint a Sarah Connor nukleáris rémálmát képező robbanásban elsöpört, a 4-Ward Production vezetői, Robert és Dennis Skotak által gyártott makettváros is, de végül ahhoz képest, mennyire komplex ütemtervet voltak kénytelenek tartani az alkotók, a film különösebb visszhangos botrányok, és a feszültségben kiéleződő ellentétek nélkül zajlott le. Miután a film alapvetően erősen korhatárosnak számított, a merchandise termékeket kezelő cég végül úgy döntött, hogy már a bemutató előtt elkezdi a játékfigurák és fegyverek gyártását, mintegy bevezetve a produkciót, de végül óvatosságukra és előrelátásukra mondhatni nem volt szükség.

A Terminátor 2. – Az ítélet napja végül 1991. július 1-én került a mozikba, Los Angelesben, Century City-ben, majd két nappal később számos országban, és csak az Egyesült Államokban és Kanadában 2274 filmszínházban. A film a nyitóhétvégén 52 millió dollárost bevételi rekordot hozott, lenyomva az 1989-es Tim Burton-féle Batmant, az Egyesült Királyságban pedig A bárányok hallgatnak című filmet taszította le a trónról.

Végül világszerte 520 millió dollárt keresett, amivel minden idők legnagyobb bevételt termelő korhatáros filmje lett, és a készítők is alaposan megszedték magukat. Cameron markát 5 millió dollár ütötte, Schwarzenegger viszont honoráriumát beváltotta egy 12 millió dolláros Gulfstream III repülőgépre.

Edward Furlongot 100 jelentkező közül választották ki a szerepre

A franchise legjobbja

A Terminátor 2-re nem csupán a közönség volt vevő, a kritikusokat is lenyűgözte Cameron látomása. Richard Corliss a TIME magazinban azt írta róla, hogy „lenyűgöző, látomásos példázat”, a Pulitzer-díjas Roger Ebert a Chicago Sun-Times-ban pedig 3,5 csillagot adott rá a 4-ből, és kiemelte: „Schwarzenegger színészi zsenialitása egyértelműen abban rejlik, hogy olyan szerepeket választ magának, melyek képesek kihangsúlyozni és kiemelni fizikai adottságait.” Hal Hinson a The Washington Post-ban Cameront magasztalta, szerinte „a mai filmtermésben senki sem képes felnőni James Cameronhoz.” Persze, ahogy lenni szokott, akadtak fanyalgók: Leonard Maltin szerint a filmből hiányzik az első rész frissessége, amit akcióorgiával igyekszik pótolni, a The Guardian-ban megjelent kritikában Peter Bradshaw pedig annyit írt, hogy rendkívül dinamikus film, de hiányzik belőle az első rész ereje.

Az Akadémia végül hat – főleg technikai – kategóriában jelölte Oscar-díjra, ebből négy szobrot vihetett haza, természetesen a vizuális effektek, és a legjobb smink kategóriában is tarolt, nem csoda, utóbbi esetében Schwarzenegger filmvégi maszkjának elkészítése minden egyes forgatási nap reggelén 5 teljes órát vett igénybe. Sokan hitték, hogy a Terminátor 2. feltétlen sikere megágyaz majd újabb folytatásoknak, ám mintha James Cameron érezte volna, hogy hol kell abbahagyni, és ő maga is úgy nyilatkozott akkoriban, hogy a történet lezárt és kerek egész, melyet kár bolygatni. Nem csoda, hogy a rendező már újabb ötleteire fókuszált, és esze ágában sem volt beülni a 12 évvel később mozikba kerülő harmadik rész rendezői székébe, melyet így Jonathan Mostow vállalt magára, a film pedig lényegében a második rész gyengén sikerült újrája lett, amit a franchise rajongói éppúgy utáltak, mint a kritikusok.

A 2009-es negyedik rész már próbált újat húzni, ám hiába a Sötét lovaggal végleg szupersztárrá vált Christian Bale, a filmnek esélye sem volt felvenni a kesztyűt az első két epizóddal, és a legtöbb rajongó ma is az első duológiára hivatkozik alapként, a többi már csupán a Terminátor világát bővíteni kívánó, de rendre elbukó, pénzsóvár próbálkozás maradt a nézők szemében. Ettől még persze kis túlzással minden epizód hozzátett valamit a Terminátor világához, de olyan kreatívan ötvözni a látványvilágot, az előremutató technológiai újításokat, valamint a magával ragadó történetet, már egyik sem tudta.