Koczó Olivér
2021. július 20. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hollywood-i akták 45. – A zálogos (1964)

Nagy rendezői életművek forognak úgy közszájon, hogy csupán az egyes pályák legtöbbet járatott csúcstermékeit ismerik a nézők tömegei. Ezek a rossz mechanizmusok vezetnek sajnos sokszor ahhoz, – nem tagadva természetesen, hogy létezhetnek kevésbé jól sikerült darabok is, amik ennél fogva okkal maradnak ki a kánonokból – hogy a különböző filmes tematikájú műsorok, internetes fórumok, és pláne a tv-szolgáltatók csak a klasszikusnak elkönyvelt filmekkel foglalkoznak.

Kubrick-tól nyilván mindenki ismeri a 2001: Űrodüsszeia-t és az Acéllövedék-et, de megkockáztatom az 1956-os Gyilkosság című noirt, vagy az első világháborús drámát A dicsőség ösvényei-t már jóval kevesebben. Ahogy Scorsese-től is a Nagymenők, a Casino, és nyilván a Wall Street farkasa a legtöbb mozinézőnek ismerősen cseng, ellenben a Lidérces órák (1985), vagy a Kundun (1997) már közel sem. De ilyen, kevésbé ismert kiváló filmek – A kötél (1948), Idegenek a vonaton (1951), A tévedés áldozata (1956) – szerzője Alfred Hitchcock is, akinek a Szédülés, a Psycho, vagy a Madarak filmtörténeti jelentőségű klasszikusok.

A zálogos (1964)

Valami hasonló minta figyelhető meg Sidney Lumet filmes pályával kapcsolatban is. Lumet a fent megemlített rendezőkhöz hasonlóan az amerikai filmkészítés nagy bölénye volt, akinek nevével olyan filmklasszikusok forrtak össze, mint a 12 dühös ember, a Kánikulai délután, Gyilkosság az Orient expresszen, vagy akár a Hálózat. Mégis a majd hatvanéves rendezői pályája számos egyébként kiváló alkotását a közönség alig, vagy egyáltalán nem ismeri. Ilyen elfeledett remekmű véleményem szerint, a továbbiakban megidézni kívánt alkotás is, az 1964-es A zálogos.

Csupán zárójelben jegyeznék meg egy fél lábon álló összefüggést, a fentebb említett valamennyi szerző – leszámítva Scorsese-t a 2006-ban bezsebelt Oscar díjával – úgy vált az egyetemes és a hollywoodi filmkészítés ikonjává, hogy több tucat Oscar-jelölésük közül egyet sem váltottak díjra.

Sidney Lumet olyan rendező hírében állt, aki a színészekkel rokonszenves, imádja a dialógusokat, gyorsan és pontosan dolgozik. Rendezői pályáját a CBS-nél kezdte, majd a 12 dühös ember (1957) kritikai sikere után váltott a mozizásra. Pályafutása során évente készített új filmet, ami figyelembe véve a majd hatvan éves karrierjét tetemes szám. Már játékfilmes debütálása is egy irodalmi adaptáció volt, amit közel fél tucat színmű megfilmesítése követett, Lumet a modern amerikai dráma szinte valamennyi szerzőjétől vászonra vitt valamit.

A zálogos (1964)

A zálogos a fiatalon elhunyt Edward Lewis Wallant 1961-ben megjelent regénye alapján készült, mely film a hollywooditól eltérő filmkészítési stílusa miatt, a tengerentúli mozis megújulás egyik előképének is nevezhető. A film független produkcióként készült, amit az egyébként exploitation mozik gyártójaként elhíresült American International Pictures forgalmazott, és több rendezőnek is felajánlották.

Stanley Kubrick nem találta elég izgalmasnak, ezért utasította vissza, Karel Reisz a túl közeli családi traumák okán nem kívánta megrendezni, de Franco Zeffirelli is visszadobta a lehetőséget. Így került a rendezői székbe végül Lumet.

A történet középpontjában a koncentrációs táborok poklát megjárt Sol Nazerman áll, aki Lengyelországban egyetemi professzorként dolgozott, de a háború után Amerikába menekülve Harlemben egy zálogházat üzemeltet. A zálogos miután mindenét (hitét, szeretteit, egzisztenciáját) elvesztette, minden érzelmet tudatosan kigyilkol magából. Robotszerűen éli életét, a zálogházba betérő különös alakokra – a művészet és a tudomány viszonyán elmélkedő öreg négerre, a nyomorúságában felkínálkozó fekete prostituáltra, a szomszédos ifjúsági szervezet adomány gyűjtőnőjére – mind fittyet hány. Ahogy asszisztensét a latino Jesus Ortizt is meglehetős közönnyel kezeli. Ám miután világossá válik számára, hogy a zálogházát finanszírozó Rodriguez a bordélyházából befolyó összeget nála mossa tisztára, megszólal az emlékek mélyén megbúvó emberi lény, aki ellenzi a „szennyből és rémületből származó pénzt”. Az idáig elfojtani kívánt emlékek hírtelen olyan erővel törnek felszínre, hogy Nazerman idegösszeroppanást kap, s ez még csak a szerencsétlen események katalizátora.

A zálogos (1964)

A film azt mutatja be már-már francia újhullámos montázs technikákat is használva, hogy milyen rettentő mértékben nehezedik az egyénre a jelenben továbbélő múlt. Lumet maga sem titkolta, több vele készült interjúban elárulta, hogy nagy hatással voltak rá Alain Resnais filmes megoldásai, konkrétan A zálogos-hoz hasonló témát feldolgozó Szerelmem, Hiroshima, és a Tavaly Marienbadban.

A zálogos sok tekintetben első, ez volt ugyanis az első hollywoodi holokauszt film, amely egy túlélő szemszögéből próbálta meg elmesélni a traumákat. Továbbá ez volt az első film, amely az 1930-ban elfogadott Heyes-kódex cenzúrabizottságától megkapta az engedélyt, hogy meztelen női alakot mutasson.

Sidney Lumet eleinte kizártnak tartotta, hogy Rod Steiger játssza Sol Nazerman szerepét, mondván a színész túl intenzív a szerepre, csakhogy miután Steiger leült a rendezővel, s tudatosította benne, hogy pontosan érzi a szerep súlyát, hogy mennyire komolyan kell eljátszani, Lumet végül örömmel bólintott rá. Talán az is közrejátszhatott a hirtelen jött rendezői enyhülésben, hogy Laurence Olivier és Kik Douglas is visszautasították a címszerep lehetőségét. Steiger egyébként annyira komolyan vette a szerepet, hogy a hitelesebb karakterformálás érdekében még a fejét is leborotválta.

A zálogos (1964)

A film lassú sodrása ellenére Lumet kifejezetten jól adagolja a feszültséget fokozó jeleneteket, hogy a majd kétórás film végére az önsajnálatba menekült Nazerman szomorú tragédiája egy izgalmas mini-krimibe csapjon át. És ahogy már említettem a filmben kimagaslóan fontos elem a montázs, ugyanis ezek a flashbackekkel tűzdelt jelenetek azok, melyek segítenek megértetni a nézővel Nazerman apátiáját. A sorra felvillanó emlékképeket a film feléig a zálogos próbálja elnyomni, nem mer, vagy csupán nem akar szembenézni saját démonaival, ezt a rendező időben is érzékelteti, ahogy halad a történet előre, úgy lesznek egyre hosszabbak a felvillanó emlékképek is.

A film zenéjét Quincy Jones szerezte, akinek lágy bossa nova hangzású kompozíciója teljesen elidegeníti a nézőt. A zenék mégis jól passzolnak a film témájához, mert a történet ez által is kap egy plusz aktuális réteget.

A zálogos (1964)

A jelen és a múlt párhuzamát nem csak a montázsokkal, de a filmben megjelenő szimbólumokkal is érzékeltetni óhajtja a rendező. Így nem véletlen, hogy a saját maga által választott közeg, a zálogház is – köszönhetően a rengeteg zárnak, a rácsoknak és a szűk folyosóknak – egy börtön, vagy láger emlékét idézi. Ez a fajta önrabosítás is Sol Nazerman sorstragédiáját húzza alá. Ahogy a film két legszuggesztívebb jelenete, az első amikor Nazerman Jesus kérdésére „árulja el a titkát, mitől ért olyan jól a maga fajtája az üzlethez?” egy dühödt monológgal válaszol, ami közben Steiger alakítását figyelve egy apró hitleri póz is felfedezhető. Ezt a jelenetet a rendező Nazerman dominanciáját (gőgjét, vagy sértettségét) kiemelendő, alsó kameraállásból mutatja. Míg a másik jelenet épp fordítva, a zálogházas és Rodriguez alá-fölé rendeltségi viszonyát felső gépállásból látatja. Nazerman ebben a jelentben döbben rá, hogy saját közönye épp olyan bűnbe vitte, mint ami az ő életét is tönkretette.

Rod Steiger-t nagyon bántotta, hogy a film egyetlen Oscar-jelölését nem tudta díjra váltani – ugyanis az arany szobrot, talán még ma is érthetetlen módon, Lee Marvin a Cat Ballou legendája című western vígjátékban nyújtott alakításával orozta el előle.