- Kovács Krisztián
- 2021. szeptember 23. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Hány és hány olyan filmet sorolhatnánk, melyeket a moziipar bukásra ítélt, melyet néhány hét után a filmszínházak eltávolítottak kínálatukból, és amit végül a televízió, no meg a VHS- és DVD-kölcsönzők mentettek meg, és tettek széleskörben kultfilmmé. A legegyszerűbb példa rögtön az imdb.com szavazói szerint jelenleg a világ legjobb filmjeként hivatkozott A remény rabjai, mely csúnyán elhasalt a mozipénztáraknál, hogy aztán mára általános imádat övezze. 1999 egyik totális filmes bukása is hasonló sorsra jutott, noha nem produkált akkora diadalmenetet, mint Frank Darabont filmje, de aktualitása a mai napig megkérdőjelezhetetlen.
Mike Judge nevét vélhetően mindenki a két tapló, Beavis és Butt-head alakjával azonosítja, azonban jóval többet tett ő le a popkultúra asztalára, mint a két metálrajongó senkiházi. Ami bizonyos – és jelen cikkünkben tárgyalt film témájából és hangvételéből is következik – Judge egyáltalán nincs jó véleménnyel a kapitalizmusról, az Egyesült Államok társadalmi berendezkedéséről, vagy a gazdasági piac működéséről, és vélhetően egyetlen másik alkotásában sem sikerült ezt olyan látványosan kifejezésre juttatnia, mint 1999-ben megjelent remekében. Hollywood-i akták sorozatunk 49. epizódjában a Hivatali patkányok.
Mike Judge 1991-ben megalkotott egy négyrészes animációs sorozatot Milton címmel, melynek epizódjait a Saturday Night Live reklámblokkjai alatt adta le az MTV. A Milton címszereplője egyszerű irodai dolgozó volt, aki keménykezű és elmebeteg elvárásokat támasztó főnöke keze alatt sínylődött. Felépítésében és karaktereiben legalább olyan könnyű, de korántsem könnyed, mint a Beavis & Butt-head, ugyanis leginkább a kapitalizmus árnyoldalára igyekezett reflektálni. Peter Chernin vezette akkoriban a 20th Century Foxot, aki hatalmas rajongójává vált a Miltonnak, így aztán megkereste Judge-ot azzal az ötlettel, nem volna-e kedve egész estés, élőszereplős filmmé bővíteni a négy szkeccs világát.
Judge-nak 10 millió dolláros gyártási költséget ajánlottak, ami azonnal meggyőzte a rendezőt annak ellenére, hogy kezdetben elképzelése sem volt róla, milyen formába is öntse az ötleteit. Első körben a cselekményt a Wall Streetre akarta helyezni, a filmet pedig Terry Gilliam Braziljának stílusában képzelte el, de Chernin azt mondta, szó sem lehet róla, az egyszerű átlagemberek életéről és mindennapi megpróbáltatásairól meséljen inkább. Judge persze közben még megalkotta a King of the Hill sitcomot 1996-ban, és előtte 1993-tól pedig a Beavis & Butt-head szériát, mely akkora sikert aratott, hogy Judge még egy egész estés filmet is készíthetett belőle, mielőtt még egyáltalán befejezte volna az Office Space munkacímen futó forgatókönyvét.
A stúdió már 1997-re le akarta forgatni a filmet, egyfajta ellenpontnak gondolták az olyan nagyszabású produkciókra reakcióul, mint a Titanic, vagy a Szigorúan bizalmas, de Judge még mindig a szövegkönyvet finomítgatta, ami azért is különös, mert a Fox elnöke, Tom Rothman már 1996-ban azt mondta az első szövegverzióra, hogy „a legragyogóbb munkahelyi szatíra”, amit valaha is olvasott. Az első színész, akit megtaláltak a produkcióhoz David Herman volt, akinek annyira tetszett a szkript, hogy szándékosan kirúgatta magát a MADtv-ből, mert az egyébként nem engedte volna el, csakhogy csatlakozhasson Judge produkciójához. A Fox tudta, hogy a költségvetés nagy sztárok leigazolására nem lesz elég, így aztán, mikor bemutatták a Good Will Huntingot, de a film még nem kezdte meg igazi diadalútját, Ben Affleck és Matt Damon leigazolása is felmerült.
A stúdió persze szeretett volna egy ismertebb nevet is, akár mellékszerepben, így kapta meg az akkor már a Jóbarátokkal országos hírnevet szerzett Jennifer Aniston is a forgatókönyvet, aki leginkább ügynöke unszolására mondott igent a szerepre. A filmet végül jelentős csúszással, 1998 májusában kezdték forgatni Dallasban, de már a harmadik napon jöttek a fennakadások. A rekkenő, közel 40 fokos hőségben Austintól nem messze a mexikói erdőtüzek füstje szinte fehérre festett az eget, ami tönkretette az előzetes beállításokat.
Judge persze magasról tett arra, amit kértek tőle.
A forgatási és vágási munkálatok viszontagságai után Judge-nak volt még egy problémája. A marketingesek elkészítették a film – mára szintén legendássá érett – poszterét a „post-it emberkével”, de a rendező úgy vélte, ez nem fejezi ki megfelelően a film szellemiségét, és egyszerűen „ócska Office Depot reklámnak” nevezte. A Fox feje, Rothman persze később már nyíltabban beszélt a marketing hiányosságairól, melyek közt megemlítette, hogy miután Jennifer Aniston meglehetősen kicsi szerepet kapott, nem tudták feltenni a plakátra, hogy a neve bevonzza az embereket a mozikba, ráadásul,
Igaza volt, bár ez a film kereskedelmi menetelésének nem használt. A Hivatali patkányok 1999. február 19-én debütált 1740 amerikai moziban, és a nyitóhétvégéjén összességében a nyolcadik legnézettebb film lett, és 4,2 millió dolláros hasznot termelt. A második hétvége már ennek töredékét produkálta csak, azonban a stúdió abban reménykedett, hogy majd szájhagyomány útján felfedezi magának a közönség. A kalkulációk hasztalannak bizonyultak, a filmre egyre kevesebb jegyet váltottak, amikor pedig március végén bemutatták a Mátrixot, a legtöbb mozi le is vette a kínálatából. Világszerte 12,2 millió dollárt hozott össze végül, ami épp csak meghaladta a gyártási költségét.
Bár a The New York Times, vagy az Entertainment Weekly nem volt oda érte, és kevéssé értékelték Judge humorát – ami szerintük működött animációban, élőszereplős kivitelben nem működik – ellenben a Pulitzer-díjas filmkritikus, Roger Ebert a Chicago Sun-Times-ban a lehetséges 4 csillagból hármat adott neki, és az év egyik abszolút pozitív meglepetéseként aposztrofálta a Hivatali patkányokat. Az igazi siker pedig még hátra volt.
A Hivatali patkányok viszonylag hamar kultstátuszba emelkedett, a nézők az átlagember mindennapjainak, saját mindannapjaiknak viszontagságait, és az azok elleni lázadást látták Judge filmjében, ez pedig bőven elégnek bizonyult. A népszerűséget jelzi, hogy a filmben látható piros tűzőgép a film megjelenésekor még nem létezett, de rajongói kérésre az azt gyártó Swingline végül kiadta piros kivitelben, amit csak úgy kapkodtak a boltok polcairól. A Miltont alakító Stephen Roottól azóta is gyakran kérnek autogramot tűzőgépre. Különös, hogy hiába a hatalmas népszerűség (10 évente általában még Hivatali Patkányok-közönségtalálkozóra is sor kerül Judge és a főszereplők részvételével), a központi karakterek közül sajnos senki sem futott be komoly karriert. Ha Jennifer Anistont nem számítjuk, Ron Livingstone vitte még a legtöbbre, feltűnt számos sorozatban, többek közt Az elit alakulatban is, de David Herman például manapság már szinte csak szinkronszínészként dolgozik, Ajay Naidu-nak pedig csupán pár felejthető epizódszerep jutott az elmúlt 21 évben.
Különös összecsengés, de mintha valóban létezne valamiféle transzcendentális kapocs a színészek és filmbéli karaktereik közt, de akárhogy is, kevés keserédesebb, és viccesebb, geggé érő párbeszédekkel, és groteszk alakokkal felvértezett film készült, mely pellengérre állította a kapitalizmus által táplált amerikai álmot. A Hivatali patkányoknál számos filmszatíra ért el népszerűbb státuszt, de kevés az, mely a mai napig ekkora aktualitással bír.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?