• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
A szakasz (1986)

Film

  • 2022. február 24. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hollywood-i akták 58. – A szakasz (1986)

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Idén lesz harminchat éve, hogy bemutatták Oliver Stone négy Oscar-díjjal jutalmazott háborús drámáját, A szakasz-t (1986), amely elsők között fogalmazott meg konkrét és kőkemény bírálatot az USA vietnámi beavatkozásával szemben. Többek között ezért, és a közelgő Oscar-szezon apropóján néztem újra ezt a hollywoodi klasszikust, s ástam magam bele az un. „vietnámi háborús mozi” zsánerébe.

Elképesztő, hogy mennyire változatos ennek a majd tizenhárom évig tartó erőszakos intervenciónak a műfaji filmes fejlődésmenete. Így még mielőtt Stone filmjére rákanyarodnék, röviden vázolnám a Vietnámi háború filmes feldolgozásainak szerteágazó irányait, ezzel is mintegy alátámasztva A szakasz kiérdemelt helyét a klasszikusok között.

A szakasz (1986)

A szakasz (1986)

Az hogy mennyire igaz – a demokratikus rendszerekre éppúgy, ahogy az autoriter rezsimekre – az a Lenintől származtatott mondás, miszerint „A művészetek közül számunkra legfontosabb a film”, jól megfigyelhető a vietnámi háborút véleményező filmek fejlődését alaposan végig követve.

Az Egyesült Államok Kennedy elnöksége alatt lépett be hivatalosan az indokínai félszigeten zajló háborús eseményekbe, ám majd tizenhárom évnyi sikertelen anyagi, és katonai támogatás után, ez a beavatkozás több mint egy évtizedre romba döntötte a nyugati demokrácia bástyájának önbizalmát. Olyannyira, hogy nem is nagyon készültek(hettek) direktbe a kormányzat felelősségét, no pláne a katonai jelenlét értelmét firtató mainstream alkotások.

Persze az amerikai filmipar indirekt módon, és allegóriák formájában (ez Jancsó munkásságához viszonyítva erős kifejezés, tudom) már a háború alatt próbált reflektálni a vietnámi traumákra. A M*A*S*H (1970), a Johnny háborúba megy (1971) vagy A 22-es csapdája (1972) korábbi háborús tapasztalatokat, eseményeket értelmeztek át, s ezzel kritizálták a mindenkori amerikai militarizmust és átvitt értelemben a délkelet-ázsiai beavatkozást.

Mégis döntően az USA ’73-as háborúból való kilépéséig, két műfajban, a westernben és a zombifilmekben, jelentek meg legnagyobb számban a vietnámi háborút kritizáló alkotások. Az előbbiekben filmtörténészek felfedeztek egy erős közös motívumot, jelesül valamennyi ilyen filmben a történet alapmotívuma, hogy egy általában angolszász férfiakból álló csoportot küldetése idegen területre viszi. Ezen az idegen területen pedig a csapat egy ismeretlen kultúra tagjaival kerül konfliktusba. Ám ellentétben olyan klasszikus westernekkel, mint a Vera Cruz (1954), vagy A hét mesterlövész (1960), ezeknél a filmeknél a csapat az agresszor, hódító militarista képében tűnik fel, s a cselekmény valamennyi esetben a beavatkozás jogosságára van kifuttatva. Opportunista antihősök, pénzéhes zsoldosok, zsarnokok, valamint torzult személyiségű gyilkosok, ezzel lehetne jellemezni a Sam Peckinpah által is vietnami háborús allegóriaként értelmezett Vad banda (1969) hőseit is. Hiszen egy támadó, vagy beavatkozó háború célja, mint azt a történelemből bár megtanulhattuk, az emberi jogok védelmének álságos maszkja mögött mégis csak a haszon szerzés valamilyen módja.

A színészek a forgatási szünetben

A színészek a forgatási szünetben

A háború lezárását követően, majdnem az évtized végéig a Vietnámmal foglalkozó filmek eltűntek. A hatvanas évek végén induló új-hollywoodi rendező nemzedék más műfajok felé fordult, – Coppola: A keresztapa I-II ’72-74, Spielberg: A cápa ’75, Harmadik típusú találkozások ’77, Scorsese: Taxisofőr ’76, Malick: Mennyei napok ’78 – s főleg az egyén és a társadalom egzisztenciális viszonyával foglalkoztak filmjeikben. Illetve ez időben készültek azok a bűnös, neurotikus nagyvárosi drámák, amik a vesztes háborúból is eredő politika iránti bizalmatlanságot, a társadalmi csoportok közötti feszültséget, és az igen gyakori korrupcióból fakadó rossz közbiztonságot vették górcső alá. Olyan ikonikus mozikra gondolok, mint a Piszkos Harry filmek, a Serpico’73, Kánikulai délután ’75, A keselyű három napja ’75, Kék gallér ’77.

A hetvenes évek utolsó éveiben viszont újra lendületre kaptak a vietnámi háborúval foglalkozó filmek. Csakhogy ezek a munkák már történelmi pozíciójukból fakadóan is gyakran a vietnámi háború borzalmainak feldolgozhatatlanságát tárgyalták. Ám ez a „hirtelen” visszatalálás a vietnámi témájú filmekhez cseppet sem volt független az USA ’80-as évekbeli politikai fordulatától. Függetlenül attól, hogy már a reagani fordulat előtt készültek posztvietnámos filmek, – lásd, A szarvasvadász (1978), Hazatérés (1978), Apokalipszis most (1979) – a legtöbb ilyen témájú film az 1980-as évek Hollywoodjából került a mozikba.

Ezek az alkotások a korábbiakban már szóba került elődeiknél sokkal direktebb hangnemben kritizálták a harcokat, és ábrázolták adott esetben a háborús traumától sújtott egyén tipródásait. Azokról a csillagháborús kvázi propaganda filmekről most nem beszélek, amik kevésbé a tárgyi hűség, és az állam történelmi felelősségének bemutatására törekedtek.

A fiatal Johnny Depp

A fiatal Johnny Depp

Oliver Stone A szakasszal 1986-ban régóta dédelgetett filmtervét váltotta valóra, mely film tulajdonképpen elsők között mert erős bírálatot megfogalmazni, az USA Vietnámmal kapcsolatos bűneit felmutatva. És ez Stone kameráján keresztül nem csak a naturalista kamerahasználatnak, és a dzsungelben való majd három hónapos forgatásnak volt köszönhető, hanem mert saját vietnámi élményeiből rakta össze a filmet. Ugyanis Stone főszereplőjéhez, Chris Taylor-hoz (Charlie Sheen), hasonlóan 1967-ben önkéntesnek jelentkezett az indokínai félszigeten zajló harcokba.

A rendező tehát egy újonc szemszögéből tárta a nézők szemei elé a háború poklát. Érdekes választás a háborúról mit sem tudó, naiv Taylor szerepére az a zöldfülű Charlie Sheen, aki a film forgatásakor alig múlt 21 éves. Hiszen édesapja (Martin Sheen), Coppola hasonló erejű Apokalipszis most c. szintén vietnámi háborús filmjében, a háború borzalmaitól már meggyötört önpusztító életmódot folytató Willard kapitányt alakítja. Ami túl a családi párhuzamon, azért is érdekes, mert a Taylor-t felkaroló Elias őrmester (Willem Dafoe) karaktere mintha hordozná Willard kapitány önpusztító, a háborúban megrekedt idősebb katona vonásait.

Valamint a két film bizonyos karaktereiben, – úgy, mint Willard/Elias, vagy mondjuk Kurtz ezredes/Barnes őrmester – azért vélhetünk hasonlóságot felfedezni, mert Stone hasonló célokat tűzött ki filmjével, jelesül, hogy szembesítse a nézőt azzal, hogy a valódi harcot a katonák a háborús stressz következtében nem az ellenséggel, hanem saját magukkal vívják.

Ezen körülményeket a rendező rendkívül szuggesztív módon, mint már említettem naturalista szemmel ábrázolta, a végletekig kimerült katonák, a rekkenő hőségben, az átláthatatlan dzsungel sűrűjében teljesen kivetkőznek magukból, s őrült gyilkosokká válnak. Oliver Stone filmje ettől is különbözik az akkoriban készített sematikus mozis értelmezésektől, hogy vállaltan liberális érzelmei mellett, már nyíltan mer a vietnámi szerepvállalás ellen szót emelni, sőt lelkiismereti okokat is pedzeget, úgy egyénileg, mint társadalmi/politikai/állami szinten.

A három főszereplő

A három főszereplő

A Charlie Sheen által alakított főhős belső narrációi időről-időre kiemelik számunkra a morális tanulságot, aminek köszönhetően az idő múlásával a film kissé didaktikusnak hat. De ezt talán beszámíthatjuk a hollywoodi mainstream logikájának, amihez azért Stone filmje nem csak játékidejével, – szemben a Szarvasvadász, Az apokalipszis most három órás eposzi hosszával – de a jól körülhatárolt antagonista/protagonista karakterek elválasztásával is hozzájárult.

Ezt a markánsan hollywoodi filmes szerkesztést ellensúlyozandó, Stone filmjét egy visszatérő dallamtól eltekintve, – Samuel Barber melankolikus Adagio vonósokra c. művéből egy részlet – teljesen megfosztotta a zenei aláfestéstől, ezzel is növelve a dzsungel viszontagságai között szenvedő katonák kiszolgáltatottságát.

A szakasz vezérmotívuma, annak ellenére, hogy fentebb már említettem, hogy a rendező Taylor közlegény perspektívájából tárja elénk a történetet, mégsem az újonc katona háborús gyötrelme, meghasonulása. Hanem az Elias és Barnes karakterei között feszülő örökös ellentét, ami a film narratív síkján túl, s ezt a rendező érzékletesen ki is emeli, a mindenkori háborús gépezet két őselemét képviselik, mely összecsap egymással minden egyes háborúban, úgy, mint a bestiális kegyetlenség és a végsőkig kitartó humanizmus.

Sok helyen lehet róla olvasni, hogy az amerikai társadalom még a mai napig nem heverte ki Vietnám traumáját, ez is lehet az oka, hogy a mai napig készülnek ezzel foglalkozó filmek, melyek ha csak részben is, de Oliver Stone mozijának köpönyegéből bújnak elő. Úgy gondolom, A szakasz bemutatása óta példaként lebeg mindazok szeme előtt, akik emberközeli és reális képet akarnak kapni az amerikaiak szempontjából erről a véres és idegeket próbáló háborúról.

A szakasz (1986)

A szakasz (1986)

Kapcsolódó cikkek

Ismeretterjesztő road movie készült a magyar El Camino-ról

A film május 16-tól online is megtekinthetővé válik.

Denzel Washington a Kerítések forgatásán

A kamera másik oldala – 15 világhírű színész, aki rendezőnek állt

Avagy tehetségek, akik a kamera mindkét oldalán sikerrel állták meg a helyüket.

Szeptemberben jön magyarul az Oscar-díjas Will Smith memoárja

A kötet idehaza is megjelenik még idén szeptemberben.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Olvass klasszikus hazait! 2.0 – Újabb 10 halhatatlan regény a XX. századi magyar irodalomból

    Avagy újabb 10 klasszikus, mely nélkül értelmezhetetlen a magyar irodalom jelene.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. május 23.

    A kamera másik oldala – 15 világhírű színész, aki rendezőnek állt

    Avagy tehetségek, akik a kamera mindkét oldalán sikerrel állták meg a helyüket.

    • 2022. május 16.

    Kicsiknek és nagyoknak – 9 animációs film gyerekeknek, amit felnőtt fejjel is élvezni fogsz

    Avagy néhány animáció, amit felnőttek és gyerekek egyaránt élvezni fognak.

    • 2022. május 12.

    Hollywood királynőjét Hollywood sem tudta megzabolázni – 115 éve született Katharine Hepburn

    A színész, a nő, a legenda, aki önmagában Hollywood történelme.

    • 2022. május 10.

    Formálódó idővonalak – 7 film, mely újraírta a történelmet

    Avagy betekintés Hollywood alternatív idősíkjaiba.

    • 2022. május 4.

    Hollywood-i akták 65. – Holt költők társasága (1989)

    Avagy ragadd meg a napot, ahogy csak Robin Williams tudta.