Kovács Krisztián
2022. március 16. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hollywood-i akták 60. – Nagymenők (1990)

Bátran kijelenthető, hogy az idén épp 50 évvel ezelőtt bemutatott A Keresztapa című film új zsánert hozott létre, mert bár korábban is akadtak filmek, melyekben kisebb-nagyobb mértékben feltűnt a szervezett bűnözés, ez volt az első alkotás, mely annak működéséről, történetéről és szereplőiről igyekezett hiteles képet formálni úgy, hogy arra gyakorlatilag még maga a maffia is áldását adta. Persze néhány kritika – különösen A sebhelyesarcú című film megjelenése után, mely egy másik narratívát közvetített – leírta, hogy mind Mario Puzo regénye, mind Francis Ford Coppola filmadaptációja némileg romantizálta a gengszterek világát, és lényegében, ha nincs ez a nézőpont, Martin Scorsese sem készíti el a Keresztapa tökéletes ellenpontját.

Scorsese a 80-as évek második felére már Hollywood egyik legelismertebb rendezőegyéniségévé vált, olyan alkotások sorakoztak a filmográfiájában, mint a Dühöngő bika, a Taxisofőr vagy az Aljas utcák, 1986-ban aztán ő is elkészítette saját gengszterfilmjét, A pénz színéért pedig végre az Akadémia is elismerte az álomgyár élő legendáját, Paul Newmant, és neki adta az aranyszobrot. Scorsese akkoriban azt tervezte, eltávolodik a szervezett bűnözés tematikájától, így aztán megkezdte régóta dédelgetett filmterve adaptálását, melyből a Krisztus utolsó megkísértése sarjadt, ugyanakkor bármennyi időt is áldozott bibliai témájának, úgy tűnt, valósággal üldözik a gengszertörténetek.

Nagymenők (1990)

Nicholas Pileggi 1985-ben adta ki Wiseguy: Life in a Mafia Family című kötetét, mely a bűnözőből FBI informátorrá lett Henry Hill történetét mesélte el. Scorsese nem olvasta a könyvet, csupán egy kritikát róla, mikor anyagot gyűjtött A pénz színéhez, de aztán a Krisztus utolsó megkísértése előkészületei alatt végül megvette magát a könyvet is, ami olyannyira elnyerte a tetszését, hogy megmásította korábbi elképzelését a maffia zsáner hátrahagyásáról, és végül kizárólag azért a Krisztus utolsó megkísértésébe fogott bele, mert arra már összegyűlt a pénz, a forgatási helyszíneken pedig lekötött időpontokkal bírt.

Scorsese-nek nem egyszerűen tetszett a könyv, el volt ragadtatva tőle, amit alátámaszt, hogy mikor először beszélgettek telefonon Pileggi-vel, a rendező annyit mondott: „Egész életemben erre a könyvre vártam”, mire Pileggi azt felelte: „Egész éltemben erre a telefonhívásra vártam.”

Pileggi és Scorsese végül úgy döntöttek, senki mást nem vonnak be a forgatókönyvre adaptálásba, és már aközben is a szkripten dolgoztak, hogy Scorsese Marokkóban forgatta Krisztus-filmjét. Erre meg is volt minden lehetőségük, ugyanis nem a szokványos formát követték, hanem az eredeti könyvet felosztották 12 szegmensre, és külön-külön dolgoztak rajtuk, epizódokból alkotva újra a történetet, amitől azt remélték, hogy új ritmust és dinamikát ad majd a filmnek. Igyekeztek minden jelenetet a lehető legtömörebben megírni, amitől az egésznek szikár stílusúnak és pörgősnek kellett lennie, elhagyva a Keresztapa-típusú melankóliát. Persze a neveket megváltoztatták, hogy ne kelljen számolniuk a még élő családtagok reakciójával, és a címet is átírták, tekintve, hogy Brian de Palmának 1986-ban jött ki egy Wise Guys című filmje.

Scorsese és színészei megbeszélése

Scorsese számára nem volt kétséges, hogy ezúttal is Robert de Niro-t hívja meg az egyik főszerepre, olyannyira, hogy a rendező csak akkor kezdte el összekalapozni a pénzt a filmre, miután maga mellett tudta a kétszeres Oscar-díjas színészt.

Ray Liottát maga De Niro javasolta Henry Hill szerepére, mert nagyon megtetszett neki az 1986-os Valami vadság című filmben nyújtott alakítása. Liotta nagyon tisztelte Scorsese munkásságát, és imádta Pileggi könyvét, nem volt kérdés, hogy elvállalja a szerepet, amiért egyébként komoly harc folyt a castingon, felmerült Sean Penn , Alec Baldwin , Val Kilmer, és Tom Cruise neve is, a stúdió ráadásul állítólag Eddie Murphy mellett tette le a voksát. Végül De Niro ajánlása döntötte el a kérdést. A Dühöngő bika sztárja egyébként nem csupán Pileggi-vel konzultálta végig a felkészülést, de felkereste magát Henry Hill-t is, akitől az általa megformált figuráról kért további információkat, hogy minél autentikusabb hatást érjen el.

A Warner 25 millió dollárt biztosított a projekthez, a forgatás pedig 1989 tavaszán és nyarán zajlott Queens-ben, New Jersey-ben és Long Island-on. Scorsese-nek a kész forgatókönyv kapcsán pedig akadt még egy zseniális húzása. Az olvasópróbákra csak egy erősen vázlatos verziót vitt magával, és ezt adta a színészeknek, melyben jobbára csak a jelenetek körülírása és a beszédtémák szerepeltek, majd arra kérte a többieket, hogy improvizáljanak. Mindent felvett, jegyzeteket készített, és a színészek legtöbb mondatát belefogalmazta a végső forgatókönyv verzióba, tulajdonképpen hagyva, hogy ők maguk alakítsák ki az általuk megformált szereplő személyiségét. De Niro később zseniálisnak nevezte a húzást, hisz az egész összhatás ettől sokkal zsigeribb és nyersebb lett, ami passzolt Scorsese eredeti elképzeléseihez, hogy a film legyen „hideg és érzéketlen”. Persze a vágásnál így is el kellett távolítania néhány véres filmkockát, mert különben csak a legszigorúbb besorolást kaphatták volna, de ennyit hajlandó volt feláldozni a cél érdekében.

A forgatás szünetében

A Nagymenők premierjére a 47. Velencei Filmfesztiválon került sor, ahol Scorsese rögtön megkapta a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlán-díjat, majd a film 1990. szeptember 21-én mutatkozott be 1070 amerikai moziban, és a nyitó hétvégéjén összesen 6,3 millió dollárt gyűjtött, bevételi számai pedig a következő hétvégéken sem csökkentek jelentősen, mivel a nézők vitték a film jó hírét, így végül majdnem 50 millió dollárig jutott csak az Egyesült Államokon belül, megduplázva költségvetését. Roger Ebert, Pulitzer-díjas filmkritikus négyből négy csillagot adott rá és az év legjobb filmjének nevezte, valamint azt írta róla a Chicago Sun-Times hasábjain, hogy „sosem készült ennél csodálatosabb film a szervezett bűnözésről… igen, a Keresztapát is beleszámolva.” Gene Siskel, a Chicago Tribune-ben úgy foglalta össze: „Elsőrangú, az év filmje, Pesci pedig kiemelkedő.”

Vincent Canby a The New York Times-ban azt írta: „A legjobb Scorsese-film, egyetlen felesleges jelenet sincs benne.” Hasonlóan lelkes volt a Newsweek hasábjain David Ansen: „minden ropogós másodperce a törvényenkívüliség energiájától vibrál”, míg Richard Corliss a Time-ban annyival intézte el: „a filmtörténelem utóbbi időszakának legjobb két és fél órája a film.”

Az Akadémia is díjazta Scorsese remekművét, igaz, jobbára jelölésekkel, amiből hatot is begyűjtött a Nagymenők, de csak Jose Pesci vihette haza az aranyszobrot, ugyanakkor ez mit sem von le a film erényeiből. Nem hiába, manapság is ezt szokás Scorsese magnum opusának tekinteni, pedig a rendező számos klasszikust tett le az asztalra, arról nem beszélve, hány és hány különböző filmes szakember inspirálódott később a Nagymenőkből.

Így készült a film

David Chase bevallotta, hogy sosem készült volna el a méltán népszerűn Maffiózók sorozat, ha nincs a Nagymenők, de a teljesség igénye nélkül kedvencei közt emlegette Luc Besson, Johnny Depp, Quentin Tarantino (szerinte a Kutyaszorítóbant és a Ponyvaregényt egyaránt meghatározta Scorsese műve) és Paul Thomas Anderson is, aki a Boogie Nights című filmje kapcsán használta inspirációs forrásként. Bár a folytatás ötlete sosem merült fel, az AMC 2012-ben úgy döntött, hogy felkéri Pileggi-t egy sorozatváltozat megírására, aki végül az Esküdt ellenségek széria írójával, Jorge Zamaconával karöltve el is készítette a szkriptet, de a csatorna végül nem rendelte be a szériát, ami valljuk be, nem feltétlenül baj. A Nagymenők sikerének és kultstátuszának eléréséhez feltétlenül szükség volt a forgatókönyv-rendező-színészek kombinációjára ott és akkor, amit egész egyszerűen lehetetlenség lenne bármilyen formában is reprodukálni ma.

Pileggi – bár arra számított – végül nem tudott, és nem is igazán akart megragadni Hollywoodban, hiába jelölték Oscar-díjra a forgatókönyvét, és végül ezen túl csupán egyetlen szövegkönyvet írt, azt is Scorsese-nek az 1996-os Casino-hoz, barátságuk a rendezővel viszont kitartott, és Pileggi producerként részt vett többek közt a 2019-es Az ír című film promotálásában is.