Kovács Krisztián
2022. március 24. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hollywood-i akták 61. – Haragban a világgal (1955)

James Dean neve és alakja popkulturális fogalommá érett, holott ő maga mindössze három filmben szerepelt életében, és mikor az igazi népszerűség ráköszöntött, már nem is volt életben. Vadonatúj Porsche 550 Spyder sportautójával 1955. szeptember 30-án épp egy autóversenyre tartott, amikor az országúton karambolozott, és a helyszínen életét vesztette. Népszerűsége egy hónappal később kezdett meredeken felfelé ívelni, akkor jelent meg ugyanis a vásznon farmerben és jellegzetes piros dzsekijében, mint a szomorú tekintetű Jim Stark, akinél tökéletesebben egy személyben senki sem testesített meg egy tinédzserré érett teljes generáció mindennapos frusztráltságát.

Dean mindössze 24 éves volt halálakor, annak az ösztönös, a karakterét végletekig átélő színészgenerációnak lehetett volna oszlopos tagja, melynek királyaként Marlon Brando-t botrányai ellenére is élete végéig tartó mély tisztelet övezte kollégái részéről. A sors tragikuma, hogy Dean elementáris, egész vásznat betöltő jelenlétét csupán három alkotásban élvezhetjük, ám ezek közül is egyértelműen kiemelkedik Nicholas Ray filmje, mely vélhetően sosem ér el kultikus státuszt, ha főszereplőjének bőrébe nem a később rocksztárként imádott színész bújik. Hollywood-i akták sorozatunk 61. epizódjában a Haragban a világgal.

Haragban a világgal (1955)

Robert M. Lindner amerikai pszichológus nevére vélhetően ma már senki sem kapja fel a fejét. Lindner a Cornell Egyetemen végzett, aztán az 1940-es évek elején lett Pennsylvaniában a Lewisburg Szövetségi Büntetés-Végrehajtási Intézet egyesített pszichiátriai-pszichológiai osztályának vezetője. Itt szerzett tapasztalatai alapján írta meg, és adta ki 1944-ben Rebel Without A Cause: The Hypnoanalysis Of A Criminal Psychopath című munkáját, melynek megfilmesítési jogát pár héttel a kötet megjelenése után vásárolta meg a Warner Bros., mikor merőben új történeteket keresett az éppen tomboló film noir-láz, és felfutóban lévő szandálos történelmi filmek divatja közepette. Az ugyanakkor a kezdetektől világos volt, hogy a történetet ebben a formában a hatályos törvények nem engednék képernyőre, így aztán a stúdió végül csupán a címet, és a lélektani vonalat használta a kötetből, de az is jobbára évekig csak kallódott egyik íróasztaltól a másikig.

1949-ben világos tervek mutatkoztak arra, hogy történetet rendelnek a címhez, ám nem találtak megfelelő forgatókönyvet, és annak csupán egyes szegmensei jártak kézről-kézre, miközben fiatal színészeket hívtak be olvasópróbára teljesen feleslegesen. Az egyik ilyen olvasópróbán Marlon Brando kezében van a forgatókönyv korai változata, a felvétel pedig megtekinthető A vágy villamosa 2006-ban kiadott DVD-változatának extrái között. Az 1950-es évek elején aztán Nicholas Ray kezdett foglalkozni a történettel, ötletei alapján pedig később a West Side Story-val nemzetközi hírnévre szert tett Irvin Shulman készítette el a végső változatot, melyet aztán Stewart Stern fésült össze kész anyaggá.

Ray csupán a főszerepeket alakító fiatalokban nem volt biztos, amíg a fülébe nem jutott James Dean neve, aki akkor épp John Steinbeck Édentől keletre című regényének adaptációját forgatta.

Az ikonikus jelenet felvétele

Ray elutazott a forgatásra, és amikor szembesült vele, mennyire átélt alakítást nyújt a kamerák előtt Dean a becsvágyó, ugyanakkor rendkívül érzékeny Cal Trask szerepében, azonnal felajánlotta neki a szerepet. Natalie Wood rengeteget lobbizott érte, hogy őt válasszák Judy szerepére, de Ray kételkedett benne, hogy Wood-hoz illene a lázadó, vad tini szerepe, ugyanakkor talomban tartotta a lányt. Azokban a napokban történt, hogy Wood barátaival egyik éjjel autóbalesetet szenvedett, és mikor Ray meghallotta, mi történt, azonnal a kórházba sietett. Wood félálomban feküdt a fájdalomcsillapítók miatt, de fél füllel hallotta, ahogy az orvos Ray-jel beszélget, és „ördögi, fiatalkorú bűnözőknek” nevezi őket. Erre állítólag Wood felült az ágyon, és azt mondta: „Hallottad, minek nevezett Ray? Most már megkapom a szerepet?”

Dean az Édentől keletre forgatásáról rögtön a Haragban a világgal forgatási helyszínére érkezett, és mint később kiderült, ezzel a szereppel Dean nem csak önmagát és saját, meglehetősen rövidke művészetét definiálta végleg mindössze második nagyjátékfilmjében, de egy egész korszak, és generáció bálványává emelkedett.

„Megragadta az ifjúságnak azt a pillanatát, melyben egyszer mindannyian megpróbáltuk kitalálni, kik is vagyunk valójában.” – mondta róla Dennis Hopper, és kevesen foglalták össze ennyire tökéletes a Haragban a világgal című filmben nyújtott alakítását.

Nicholas Ray egyeztet a színészeivel

Egyrészt a film az első olyan alkotás volt, mely nyíltan beszélt az amerikai tinédzserek mindennapi életéről, a felnőtté válás feszültségéről, a bimbódzó szerelmekről, alakulóban lévő barátságokról és ellenségképekről, és mindez a sok tucatnyi jelenség egyetlen ember, James Dean alakján keresztül öltött testet. A világháború borzalmaiból csak közvetve, vagy úgysem részesülő, tinédzser és fiatalkorba lépő generáció úgy érezte, Dean a vásznon kimondja mindazt, amit ők maguk gondolnak, a beilleszkedés nehézségét, az életkezdés fájdalmát, a pillanatot – ahogy Hopper is fogalmazott – mikor megpróbáljuk megtalálni önmagunkat. Stark szerepe alighanem akkor is legendát, és bálványt csinált volna Deanből, ha nem jön a tragikus baleset.

A Haragban a világgal 1955. március 28-tól május 26-ig forgott, többnyire Los Angelesben, Santa Monicában, és a Warner nem különösebben foglalkozott vele, alapvetően B-filmes projektnek tekintette, ehhez kapcsolta a költségvetést is, így a film fekete-fehérben készült. Jack L. Warner, a stúdió vezetője akkoriban nézte meg az Édentől keletre végső vágását, mielőtt az kikerült volna a mozikba, és lenyűgözte Dean alakítása, úgy vélte, ő lehet a jövő nagy sztárja, ezért aztán azonnal felhívta Ray-t, leállíttatta a forgatást, majd arra kérte, hogy kezdje újra az egészet, de ezúttal színesben.

Így tehát a Haragban a világgal kifejezetten Dean miatt kaphatta meg az akkor vadonatújnak és költségesnek számító CinemaScope formátumot, és mikor a már így újraforgatott jelenetek vágatlan verzióját Warner szemügyre vette, azt mondta Ray-nek, hogy igazi mérföldkő, amit csinált.

Wood és Dean a forgatáson

Dean a Haragban a világgal után azonnal az Óriás forgatására sietett, miközben Ray filmjén már az utómunka folyt. 1955. október 27-én került a mozikba, és a kritikusok magát a filmet meglehetősen fanyalogva fogatták, Dean teljesítményéről viszont a legtöbben ódákat zengtek. Dean akkor már közel egy hónapja nem élt, Indiana államban, a fairmounti temetőben helyezték örök nyugalomra két héttel a bemutató előtt.

Jack Moffitt, a The Hollywood Reporter írója sem volt elájulva a filmtől, Dean és Wood alakítását dicsérte, akárcsak Ray rendezését, de erősen megkérdőjelezte a film által ábrázolt, és amögött meghúzódó ideológiát, és bírálta azt a túlzott általánosításáért. Ugyanez volt a problémája Bosley Crowther-nek is, a The New York Times rettegett kritikusának, aki szerint a film csupán egy karikatúrát rajzolt fel a fiatalok mindennapjairól, és Dean játéka sem nyűgözte le, mert szerinte minden egyes rendülését Marlon Brando-ról másolta.

Szögesen ellentétes véleményen volt Robert J. Landry, a Variety kritikusa, aki szerint Dean alakítása épphogy megszabadította a karaktert a Brando stílusára annyira jellemző modorosságtól. Bár a film egyértelműen Dean miatt lett világhírű, végül ő volt az, akit még jelölni sem jelöltek Oscar-díjra érte (vélhetően azért sem, mert akkoriban posztumusz ez nem volt általános eljárás, bármilyen is volt az alakítás), de Ray, valamint Wood, és a másik mellékszereplő Sal Mineo szintén gazdagodott egy jelöléssel, igaz, díjra egyikőjük sem tudta váltani. Akárhogy is, a film ma is Dean ikonikus alakítása miatt híres és időtálló, ő maga hihetetlen érzékenységgel nyúlt szerepeihez, a szakmához, és a kollégákhoz, és három parádés szerepét látva lesz igazán fájó veszteség ostoba és rendkívül korai halála.

„Olyan veszteséget okozott, melyet a filmszakma nem engedhet meg magának. Elképesztő érzékenysége, és képessége ezek kifejezésére, azt hiszem, hihetetlen filmeket eredményezett volna” – mondta róla barátja, Elizabeth Taylor. Halála pillanatában két élő szerződésen szerepelt a neve, az egyik az MGM-hez, a másik a Warner Bros-hoz kötötte. Előbbinél a Valaki odafönt, utóbbinál A balkezes pisztolyhős főszerepe várt volna rá. Végül mindkét film kortársával és barátjával, Paul Newmannel készült el, akinek ezek indították be igazán a karrierjét.