- Kovács Krisztián
- 2021. szeptember 8. | Becsült olvasási idő: 7 perc
Mihez is kezdhetne egy srác, aki rendező apától és forgatókönyvíró anyától született, és akinek nővére is a színészetet választotta? Könnyű lenne azt mondani, hogy Jacob Benjamin Gyllenhaalt születése determinálta az általa választott pályára, noha színészi alakításait, rendkívüli átalakulásait, és egyre érettebb és sokszínűbb szerepformálásait látva nehéz is elképzelni őt egy a filmművészettől teljesen idegen területen. A színpadi színészként is igen aktív Gyllenhaal mindig is odafigyelt rá, hogy változatos forgatókönyvekre mondjon igent, így aztán filmográfiája is igencsak sokszínű, melyben ugyanúgy akad kasszarobbantó blockbuster, mint csendes művészfilm, az ugyanakkor minden esetben elmondható, hogy jelenléte még egy látszólag középszerűbb filmet is képes kiemelni a szürke tömegből. Összegyűjtöttük most a mi kedvenc Gyllenhaal-filmlistánkat, íme!
A film, mely előtt még a szakma is értetlenül húzta fel a szemöldökét, mikor Gyllenhaalt még Oscarra sem jelölték alakításáért, márpedig a pszichopata Lou Bloom kétségkívül karrierje egyik ékköve. A színész lesoványodva és alig-alig pislogva játszotta el az egyszerű tolvajból manipulatív hírvadásszá váló kisember figuráját, aki törtető és senkit sem kímélő magatartásával érte el, hogy még egy nagy tévé csatorna hírigazgatóját is képes legyen sakkban tartani, a hatóságok pedig hiába lihegtek a nyomában. Bár Dan Gilroy filmje mondanivalójában nem sokat tett hozzá az egyébként is gátlástalanul szenzációhajhász média ábrázolásához, Gyllenhaal ördögi alakítása egymagában elvitte a hátán a filmet.
Gyllenhaal mindössze 19 évesen, és már legalább féltucat filmen túl volt, mikor megkapta az Októberi égbolt okos és ambiciózus gimnazistájának szerepét, aki bármit megtenne, hogy kiszabaduljon az álmos bányászvárosból, melyben él, és elkerülje sorsát, hogy ugyanazt az életet kelljen leélnie, mint az apjának. Gyllenhaal fantasztikus párost alkot a filmben a szigorú apját alakító Chris Cooperrel, konfliktusaik mindennaposak és átélhetőek, az ember pedig könnyes szemmel szurkol a fiataloknak, hogy sikerüljön kilépniük szüleik árnyékából. Gyllenhaal itt már megmutatta azt a komoly és komplex játékot, mely aztán fiatalon a Donnie Darko-ban érte el a csúcsát.
Ang Lee filmje Annie Proulx novelláját vitte vászonra, mely leszámolt a cowboyokat érintő maszkulin mítoszokkal. Jake Gyllenhaal és Heath Ledger párosa lenyűgöző, az egymás iránti érzéseiket és vágyaikat megélő családapák és férfiak intim és ellentmondásos története ez, egy katartikus szerelmi dráma, melyben a felek a társadalmi elvárások és saját akaratuk kettős csapdájában vívódnak. A Brokeback Mountain a szívszorító gyötrelem filmje, egy olyan világot ábrázol, melyben annak szabályszerűségeinél fogva sosem lehetsz az, aki, és ezt mind Gyllenhaal, mind Ledger elementáris alakítása foglalja keretbe.
David Fincher már-már dokumentarista megközelítésű filmje az 1960-as évek végén, és 1970-es évek elején tevékenykedő Zodiákus gyilkos történetét igyekszik mélységeiben is feltárni, miközben mégis inkább a gyilkos nyomában loholó rendőr, újságíró és karikaturista megszállottságát és e furcsa szenvedély, vagy meggyőződés lélekromboló erejét mutatja be. Gyllenhaal a szürke kisember, aki megsejti a nagy igazságot, és akiről csak sejtjük, mi motiválja, hogy versenybe szálljon a hatóságokkal a gyilkos kilétének felfedésében, ezúttal épp visszafogottságában kiváló, személyisége, és belső meggyőződése pedig épp az ügy előrehaladtával nyílik ki egyre jobban és jobban.
Richard Kelly formabontó filmje 2001-ből mára kultstátusznak örvend, nem csupán csavaros története, jellegzetes zenéje, és hibátlan atmoszférája miatt, de nem utolsósorban Gyllenhaal addig legerőteljesebb alakításának hála is. A színész ezúttal is egy gimnazista bőrébe bújik, akárcsak az Októberi égboltban, azonban egészen más stílusjegyekkel ruházza fel a karakterét. A képzeletet a valósággal egyre inkább összemosó zűrös kamasz, Donnie alakján át a felnőtté válás számos jellegzetességét képes kidomborítani a felelősség súlyától az első komoly szerelem emésztő erejéig, mi pedig nem tudjuk, hogy sajnáljuk-e főszereplőnket, vagy szánjuk-e magatartásáért, de hogy a stáblista után sem szabadulunk tőle, az egészen biztos.
Gyllenhaal pályafutásában jóval kevesebb visszhangot kapott alkotás, pedig a rendezői székben Denis Villeneuve ült, aki a Nobel-díjas portugál író, José Saramagó regényét vitte vászonra. A társadalmi kapcsolatait leginkább tisztes távolságtartással megélő, és egyre inkább elmagányosodó főszereplőnk élete nagyot változik, amikor egy filmben megpillantja saját maga hasonmását, mely aztán furcsa és leküzdhetetlen vágyat kelt életre benne, hogy találkozzon a „másikkal”. Saramagó több síkban értelmezhető történetét Villeneuve tökéletesen ültette át a vászonra, a film hangulata szinte beeszi magát az ember bőre alá, nem utolsósorban Gyllenhaal miatt, aki ezúttal egészen finom eszközökkel képes megjeleníteni a saját világa biztonságában és működésében csalódó férfi karakterét.
Ismét egy kevéssé ismert alkotás a Gyllenhaal-filmográfiából, mely a 2013-as Bostoni Maraton befutójánál történt robbantásnak, valamint az egyik túlélőnek állít emléket. Jeff Baumann a mezőnyben résztvevő testvérét várta a rajtnál, amikor észrevett egy gyanús alakot, aki nem sokkal később felrobbantotta a pokolgépet, melynek ereje letépte Jeff mindkét lábát. A férfi mégis sokkos állapotban, a kórházba szállítás közben adott pontos leírást a merénylőről, akit ez alapján sikerült elfogni, Jeff pedig hőssé vált az emberek szemében. Gyllenhaal megformálásában Jeffnek azonban nem csupán új életet kell kezdenie, és megtanulnia lábak nélkül élni, de a trauma árnyékéban kénytelen megküzdeni saját hősmítosza fojtogató felelősségével is.
Az eredetileg divattervezőként dolgozó Tom Ford 2016-ban készítette el második nagyjátékfilmjét. Az Éjszakai ragadozók igen súlyos darab, mind boncolgatott témáit, mind hangvételét tekintve, melynek forgatókönyvét át- és átszövi a főszereplők egymás életére gyakorolt hatása, melyet egy olyan fullasztó dinamika működtet, hogy az komolyan megviseli még a nézőt is. Ford filmjében mindenki a helyén van, a forgatókönyv mellett egyértelműen a színészi gárda viszi a prímet, ahol Gyllenhaal mellett olyanok domborítanak, mint Amy Adams, Armie Hammer, Aaron Taylor-Johnson, Michael Sheen, vagy az alakításáért Oscar-díjra is jelölt Michael Shannon.
David Ayer 2012-es Az utolsó műszak című filmje kétségkívül a valaha készült egyik legjobb zsarufilm, koncepciója és megvalósítása révén pedig elképesztő realizmussal viszonyul a közrendőri szervek mindennapi munkájának bemutatásához. A realisztikussághoz kétségtelenül hozzátartozik a két főszereplőt alakító Gyllenhaal, és partnere, Michael Pena, akik valódi rendőröktől hosszú hónapok alatt tanulták meg az utca törvényeit, és a reakciókat a bűn világára, így minden egyes rendülésük egészen tűéles képet fest arról, milyen rendőrnek lenni a város legkeményebb környékén, ahol szerencsétlen esetben bármelyik nap lehet az utolsó.
Antoine Fuqua filmje messze van attól, hogy a legjobb sportfilmek közt emlegessék, meglehetősen egyenetlen színvonalú alkotás a felesége elvesztése után a poklot megjáró, és a kislányáért valósággal feltámadó profi ökölvívó kálváriájáról, ám Jake Gyllenhaal alakítása itt is megér egy misét. Az Éjjeli féregre közel húsz kilót fogyó színész ezúttal nagyjából tizenöt kiló izmot pakolt magára, hogy hiteles legyen a karakterben, átalakulása már-már Christian Bale-t idézi, ráadásul ugyanolyan hiteles vérszomjas ringharcosként, mint elesett férjként, és aggódó apaként, olykor akár egyetlen jeleneten belül. Nagy kár, hogy maga a film összességében nem tudott felérni Gyllenhaal nagyságához, mert abban az esetben újabb sportfilmklasszikus születhetett volna.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
