Tudtad, hogy az összeesküvés-elmélet fogalma valamikor a John F. Kennedy amerikai elnök 1963. november 22-i meggyilkolását követő néhány évben épült be a köztudatba, majd indult világhódító útjára? Azokban a viszontagságos években a CIA bohózatba illően kapkodó nyomozást folytatott a merénylet felderítéséért, melynek keretében az elkövetkező Johnson-adminisztrációtól kezdve a maffián és Fidel Castrón át a kommunistákig szinte mindenkit meggyanúsítottak.
Hogy mi az igazság, az még most, lassan 60 évvel később sem tisztázott – hiába a 2017-ben a Trump-adminisztráció titkosítás alól feloldott dokumentumai – és kijelenthető, hogy ez az esemény olyannyira megihlette a hollywoodi producerek, rendezők és forgatókönyvírók agytekervényeit, hogy nincs olyan év, amikor ne jelentkeznének valamilyen összeesküvés-elméletet leleplező filmmel. Ezek egy része persze pusztán a fantázia szüleménye, míg mások történelmi eseteket dolgoznak fel több-kevesebb sikerrel. Íme most 7 divatos összeesküvés, melyekkel vélhetően már te is találkoztál.
Gondoltam, illő a legnépesebb kategóriával kezdeni, ami egyébként a legtágabb halmaz is rögtön, hiszen mind a kormány, a kormányban helyet foglaló magasrangú tisztviselők, egyes nyomozóügynökségek, azok alkalmazottai, vagy akár egyéb állami fenntartású szervek is állhatnak a konteók mögött. Kétségtelenül az egyik legnépszerűbb példa lehet Alan Pakula zseniális filmje, a politikai és riporteri drámák alfája és csúcsa, Az elnök emberei, ahol a mindössze néhány évvel korábbi Watergate-botrány eltusolására tett kísérletet igyekszik felderíteni két rettenthetetlen újságíró, az ügybe pedig sorra buknak bele a Fehér Ház belső körének legmagasabb rangú vezetői, a sor végén pedig maga az elnök, Richard Nixon áll.
Ha a sort azon művekkel folytatjuk, melyek a fantázia termékei, óhatatlanul eszünkbe jut A mandzsúriai jelölt az agymosott amerikai katonákkal, a Nyolc tanú, mely több szemszögből zúdítja ránk, és mélyíti el folyamatosan a felsővezetőkkel kapcsolatos gyanakvásunkat, A közellenség, ahol Will Smith mit sem sejtő ügyészének nyomába az összes amerikai nyomozati szerv együttesen szegődik, no és persze nem lehet kifelejteni Robert Ludlum nagyszerű trilógiájából készült remeket, Jason Bourne történetét.
Az Egyesült Államokban valami megtört a lakosság szívében, mikor napvilágra került a Watergate-botrány, és a tény, hogy az elnök saját kénye-kedve szerint értelmezheti az ország törvényeit, holott ez már csak az út vége volt, melynek bizalmatlan mivoltát valahol 1971-ben már a Pentagon-iratok botránya, és így a Vietnámi-háborúval kapcsolatos súlyos hazugságok indították el. Azok az amerikai állampolgárok, akik korábban vakon megbíztak az általuk választott adminisztrációban, itt érezték meg először, hogy a politikusok sem mások, mint ők maguk, gyarló emberek, akik önös érdekeikért bármit hajlandóan megtenni, vagy épp feláldozni mások, leginkább a kisember kárára. Összetört egy eszményi kép, és ezt legjobban Oliver Stone 1996-os Nixon című filmjében a főszereplő fogalmazza meg Kennedy portréja előtt állva a fináléban, mikor azt mondja a festménynek: „Ha rád néznek, azt látják, akik lenni akarnak, ha rám néznek, azt amilyenek valójában.”
Ez a kategória valahol George Orwell 1984 című regényénél született meg, de már Aldous Huxley Szép új világ című disztópiájának környékén kezdett körvonalazódni. A diktatúra kitűnő eszköz arra vonatkozóan, hogy az állam önhatalmúlag megmondja a mindennapok emberének, miről, mit kell gondolnia. Ilyen esetekben teljes felügyeletet gyakorol minden egyes tömegtájékoztatásra alkalmas csatorna felett, ami felett nem tud, azt pedig egyszerűen kizárja az ország határain túlra.
Az állam általában fenntart egy államrendőrséget (korábban félelmetes szóval élve halálbrigádoknak nevezték őket, leginkább a Közép- és Dél-Amerikai térségben), mely szintén megközelítőleg korlátlan hatalommal bír annak elbírálásában, kit bélyegez az adott rendszer ellenségének. Mindezek prototípusa egyértelműen Orwell regénye, melynek mintájára épült fel aztán a Christian Bale főszereplésével készült Equilibrium című film, az Alan Moore zseniális képregényén alapuló V, mint Vérbosszú,
Miután a diktatúra az amerikai értékrenddel messzemenőkig szembenálló fogalom, és az imperialista országokban sokáig a kommunizmus jelképe is volt (hiába segített épp a CIA sokszor a diktatúrák kiépítésében, úgy Panamában, mind az afrikai Kongóban), így ezek a filmek arra is hivatottak, hogy az ehhez hasonló személyi kultuszból és önkényuralomból táplálkozó rendszerek iránti félelmet, és undort mélyítsék el.
E vállalatok törekvései – még a rengeteg esetlegesen karitatív jellegű szolgáltatás mellett is – természetesen a profit növeléséről szólnak. Leginkább gyógyszergyárak, dohány és alkoholgyártók, brókercégek, az autó- vagy a hadiipari beszállítók állnak a sötét ügyletek, és konspirációk hátterében.
A Rendes fickók a detrioti autókereskedők konteóját ábrázolja, melyben nem számít az emberélet, a Krízispont számtalan nagy név közreműködésével a 2008-as világválság kipattanásának éjszakáját mutatja be, és a folyamatot, ahogy brókerek játszadoznak milliók megtakarításaival.
A sci-fi területén a 80-as évek elején William Gibsonnak hála született meg a cyberpunk fogalma, mely már tudatosan épít a nagyvállalatok iránti ellenérzésekre és félelemre, és melyben az országokat már nem kormányok, hanem cégek uralják. Jó példa erre a Szárnyas fejvadász, vagy épp a Robotzsaru, melyben egy ipari és haditechnikai eszközöket gyártó vállalt készül átvenni a rendőrség szerepkörét úgy, hogy tudatosan szítja az utcai bandákban a rendőrökkel szembeni ellenérzést és erőszakot.
2018-ban pattant ki a botrány a Vatikán által eltusolt, pedofíliagyanúba keveredett papokkal kapcsolatban, és ne feledkezzünk meg róla, hogy ez már messze nem az első ilyen eset volt, ahol a klérus falként zárt össze az egyház kétes ügyeit kinyomozni kívánó oknyomozó újságírók előtt, és ennek hála éveken keresztül asszisztált fiatalok megrontásához. A legjellegzetesebb eset a Boston Globe nyomozása és cikke volt 2002-ben, mely több, mint nyolcvan papot gyanúsított meg fiatalok molesztálásával, a perek során pedig több ítélet is született, az esetről pedig 2015-ben Spotlight címen forgattak kitűnő filmet, mely tökéletesen bemutatja, mennyire zárt közösség az egyház, és milyen érzékenyen védelmezi tagjait a külvilágból érkező egyébként jogos támadásokkal szemben is. De nem ez az első és egyetlen film, mely olyan összeesküvésekről beszél, melyek alapjában rengetik meg az átlagember egyházba vetett bizalmát.
Ha láttad a Szigorúan bizalmas című filmet, mely James Ellroy kiváló regényét veszi alapul, pontosan tudod, milyen állapotok uralkodtak az 50-es évek Amerikájában, ami a rendőrségi korrupciót, és az egyes felsővezetők mindenhatóságát illeti. Ez történetesen nem fikció, számos kultúrtörténeti dokumentum, és korabeli beszámoló megerősíti, hogy a rendőrség annak idején belülről rothadt, ez pedig mindent meghatározott.
Hálás téma a hollywoodi álomgyárnak, tökéletes krimi alapanyag, ahogy a korrupt rendszerrel szembeszegülő jó zsaru igyekszik felderíteni az esküjüket megtagadó kollégái ármánykodásait.
Hollywood igen tudatosan használja ki ezt a klisét, a Hideg nyomon című Dennis Lehane adaptációban, a Denzel Washingtont a második Oscar-díjához juttató Kiképzés, a mára klasszikussá érett Serpico, Al Pacino zsigeri alakításával, no és persze Az utca királyai, ahol Keanu Reeves esik áldozatul annak a korrupt rendszernek, melynek ő maga volt a végrehajtója.
Ez már valamivel specifikusabb, millió különböző motivációt felvonultató lehetséges konspiráció. Akad, ahol egy elborult ideológia áll az összeesküvés mögött, erre kiváló példa Ira Levin regényéből Gregory Peck főszereplésével készült A brazíliai fiúk, ahol a Peck által életre keltett Josef Mengele Hitler-klónok létrehozásával építené fel a jövő Negyedik Birodalmát, miközben zsidó nácivadászok loholnak a nyomában.
Ezek a kisebb csoportosulások valahogy mindig a társadalom peremén egyensúlyoznak, céljaik, valódi törekvéseik legtöbbször ködösek, és megfoghatatlanok, ez a misztérium pedig elég, hogy alapanyagot biztosítsanak filmes szuperprodukciókhoz. Nem ritka, hogy egy-egy film egyébként létező szélsőséges csoportosulást ábrázol, ám céljait elnagyolja, és kiforgatja a hatás kedvéért, jó példa erre A brazíliai fiúk, ahol Mengele csapata akarva-akaratlanul is a neonáci csoportok allegóriájává válik. A kisebb, radikális csoportok szekciójához sorolnám azokat a filmeket is, ahol az adott csoport konkrétan terrorista szervezetnek minősíthető, ezek általában akció, vagy kémfilmek, mint amilyen a Tom Cruise magánbirodalmába épülő Mission Impossible-sorozat, különösen az általam leginkább kedvelt Fantom Protokoll és a Titkos nemzet alcímű epizódok.
A végére hagytam az eddigieknél jóval elrugaszkodottabb összeesküvések-elméleteket, melyek leginkább idegen, értelmes civilizációkhoz kötődnek akár közvetve, akár közvetlenül,
Szintén az emberek közé beépült idegenek témakörét járja körül egy kevésbé ismert film, mely szintén a 90-es évek VHS-korszakának gyöngyszeme volt, a még mindig fiatal Charlie Sheennel a főszerepben. Ez az amúgy kiváló és élvezetes alkotás a borzalmas magyar címfordítóknak hála itthon Galaktikus támadás címen futott, de ennél jóval híresebb, és egyébként szórakoztatóbb példa ugyanezen nyomvonalon haladva a Men In Black sorozat, mely néhány évvel ezelőtt már komplett trilógiává bővült. A három filmből igazán csak az első emlékezetes, a többi inkább kellemes néznivaló üres délutánokra, de jól leképezi az alapjául szolgáló képregénnyel együtt, mennyire tart is az ember attól, hogy egyszer valami intelligensebbel kell szembesülnie, mint amilyen ő maga.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?