
- Kovács Krisztián
- 2019. július 4. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
A pszichológia a megfelelő kezekben halálosabb lehet, mint a legkorszerűbb fegyverek, nem hiába, ahogy más tudományág, úgy a lélektan esetében is csak idő kérdése volt, mikor fedezi fel magának Hollywood, ami azonban az igazán érdekes az az, hogy miként használja fel, és építi be saját világába? Nos, maradjunk annyiban, hogy meglehetősen kreatívan, hiszen az álomgyár ugyanúgy izgalmasan plántálta a pszichológiát sorozatgyilkost mozgató horrorba, egyszerű kamaradrámába, hátborzongató természetfeletti thrillerbe, de még földönkívüli összeesküvés nyomában kajtató sci-fi sorozatba, és képregényadaptációba is.
Az már egy másik kérdés, hogy a filmesek mennyire használják hitelesen a pszichológiai tanokat, de hozzáteszem, ez nem lehet követelmény egy játékfilm esetében, melyeknek a 90%-a fikciós elemekre épül, így ezt eszem ágában sincs természetesen számon kérni. Nézzünk akkor most 6 kiváló karaktert, 6 kiváló színész tolmácsolásában, akik sokak tettek azért, hogy a pszichológia az alkotóművészet keretei közt a lehető leghitelesebb formában jelenhessen meg a nagyközönség előtt.
A leghíresebb szereposztásában Anthony Hopkins által ördögi precizitással életre keltett kannibál sorozatgyilkos, civilben pszichiáter egyenesen Hollywood történetének egyik legnagyszerűbb és legnépszerűbb filmes gonosza. Elképesztő intelligenciája, megnyerő modora, széleskörű tájékozottsága, és félelmetes szakmai felkészültsége egy velejéig romlott, beteg lelket takar, akit bár több, valóban létezett sorozatgyilkos alakjából (Ed Gein, Albert Fish, Ted Bundy, Jeffrey Dahmer, stb.) gyúrtak össze, mégis rendkívül elevennek hat. Lecter a rendfenntartó erők számára éppen végzettségénél fogva hihetetlenül veszélyes ellenfél, hiszen pontosan ismeri a rendőrség működését, ismeri a kiskapukat és módszereket, így a széria bizonyos epizódjaiban már-már valamiféle természetfeletti lénynek hat, miközben kicsusszan a nyomozók kezei közül.
Hannibal Lecter
Sokunk kedvenc FBI-ügynöke éppen pszichológiai képzettségének köszönhette, hogy az FBI központ egyik eldugott, aprócska irodájába száműzték, és olyan esetek jutottak neki osztályrészül, melyeken mindenki más csak nevetett. Szerencsére Mulder nem csupán az emberi lélek jó ismerője, de egy sajnálatos gyermekkori trauma miatt ő maga is érintett, többek közt ezért is választotta épp a pszichológiát. E tudománynak hála képes szélesebb spektrumban gondolkodni, és látni a problémákat, megérteni az FBI által kikérdezett túlélők, tanúk és gyanúsítottak lelkivilágát, emiatt nyugodtan mondhatjuk, hogy munkájának valódi specialistája, még akkor is, ha olykor saját főnökei akadályozzák minden rendelkezésükre álló eszközzel. Persze olykor ő is elveti a sulykot, bizonyos helyzetekben meglehetősen kényszeres viselkedést mutat, mely azonban messze nem személyiségzavarból, sokkal inkább túlfejlett igazságérzetéből fakad.
Fox Mulder
Sobel jól menő pszichiáter, akinek csendesen csordogál az élete méretes családi házában, gyermekével és feleségével, amíg egyik nap az a szerencsétlenség nem éri, hogy épp a helyi maffia feje, Paul Vitti (Robert de Niro) állít be hozzá kezelésre. Sobel mindent elkövet érte, hogy jó pszichiáter módjára megkíséreljen külső szemlélő maradni, és ne vonódjon be túlságosan páciensei életének tragédiáiba, de ez messze nem olyan egyszerűen fenntartható állapot, ha a páciensnek fegyvere, és elképesztő befolyása van az alvilágban. Sobel még akkor is igyekszik megmaradni terapeuta szerepében, mikor már golyók röpködnek körülötte, szakmája iránti elkötelezettsége jól kiviláglik tetteiből. Azonban több ponton hibázik, nem csupán bevonódik páciense ügyeibe, de a két férfi közt szoros barátság szövődik, ami azonban nem jelent akadályt számukra ahhoz, hogy szedett-vedett módon is, de folytassák a megkezdett, és közben jelentősen félresiklott terápiát.
Ben Sobel
Crowe gyermekpszichológus, aki maga is irtózatos traumát hordoz magában. Egykori páciense saját otthonában kísérelte meg meggyilkolni őt és feleségét, Crowe pedig hiába kitűnő pszichológus, épp azon dolgozik, hogy a történeteket követően újra képes legyen felvenni a fonalat, és visszahelyezkedni a hivatásába, valamint rendbe tennie kapcsolatát. Segítségére egy leendő páciense siet, egy kisfiú, akit édesanyja szerint bizarr tévképzetek gyötörnek, elmondása szerint látja a halottakat. Crowe úgy fordul segítő szándékkal a fiú felé, hogy közben saját terápiájaként is felhasználja a gyermeket, mely etikai szempontból erősen kifogásolható, és ahogy fenti kollégái, úgy ő is erőteljesen kiesik a szerepéből, miközben saját hitbéli és szakmai meggyőződéseivel is meg kell küzdenie. Mindenesetre, ismerjük a végeredményt, és azt is, hogy a fiú és Crowe együttes erőfeszítései végül eredményre vezetnek.
Malcolm Crowe
Vagy, ahogy a legtöbben ismerik, Harley Quinn, Gotham egyik rémálma, és Joker, Batman legnagyobb ellenfelének barátnője. Quinzel eredettörténetére az 1994-es Mad Love című képregény adott választ, ebből kiderül, hogy a korábban már gonosztevőként megismert nő korábban ígéretes fiatal pszichiáterként dolgozott az Arkham Elmegyógyintézetben, és itt nyílt lehetősége kezelni Jokert, akibe aztán halálosan beleszeretett, és segített megszöktetni. Eleve érdekes kérdés, hogy egy fiatal, törékeny női pszichiátert mennyire érdemes egy vérszomjas, és általában férfi bűnözőkkel kibélelt elmegyógyintézetben alkalmazni, de látva Quinzel utóéletét, és átállását a bűnözés oldalára, talán a kezdetektől lehetett benne valamiféle betegesnek tűnő vonzódás, vagy érdeklődés a bűnöző ember kórképe és pszichológiai mintái iránt. Annál is inkább, mert Joker társaként Quinzel olykor ördögibben viselkedett, mint Batman legrettegettebb főellensége.
Harleen Frances Quinzel
Az HBO saját gyártású sorozata, mely elképesztően hangos sikert aratott Magyarországon rendkívül egyszerű élethelyzetből indul ki: pszichológus és páciens beszélget egymással. A beszélgetések során aztán szépen lassan bontakoznak ki mind az átlagember, mind a terapeuta magánéleti, családi, vagy munkahelyi problémái. Szembesülünk számtalan megkapó történettel, András pedig túlnyomó többségében kiválóan helytáll, és még kiválóbb kérdésekkel vezeti rá betegeit az adott élethelyzetek megoldásaira, de ő maga sem tudja kivonni magát az alapvető emberi érzések alól, így történhet meg, hogy vonzalmat kezd érezni egyik páciense iránt, vagy majdnem megüti egy másik páciensét, sőt, ő maga is begyűjt egy pofont, miközben lassan felszínre kerülnek saját emberi gyarlóságai is. Ezek azonban – bár szakmai és etikai szempontból erősen kifogásolható cselekmények – szinte mindig egy-egy másodpercig tartanak, de jól rávilágítanak arra, hogy még a legjobb pszichológusnak is szüksége van egyéni terápiára, és arra, hogy folyamatosan dolgozzon önmagán.
Dargay András
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?