Kovács Krisztián
2018. november 20. | Becsült olvasási idő: 6 perc

Igaz történet alapján – Mi a valóság a filmes fikció mögött?

Hollywood szeret túlozni, alighanem ezen a kijelentésen nem veszünk össze. Ahogy azon sem, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró, nem igaz? Utóbbival mélységesen egyet tudok érteni, ezért éreztem mindig görcsös tudásvágyat, amikor egy film elején azt a feliratot olvastam: „igaz történet alapján”. Mert hollywoodi filmek esetében ez nekem mindig gyanús, az álomgyár bármennyire is úgy gondolja, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró, számára valahogy ez mégis édeskevés.

Ezért aztán fogja az egyébként rendkívül életszagú sztorikat, és önhatalmúlag csavar rajtuk egyet, mondván ez szükséges a dramaturgia kiteljesedéséhez. Pedig ez hazugság, a néző becsalogatásához, és a katarzis eléréséhez szükséges, de kérdem én, ha végigtekintesz az alábbi listán, és elolvasod, mely filmek milyen fontos tényezőket hallgattak el előlünk, nem fogod-e úgy gondolni, hogy ezek a történetek éppen eléggé működőképesek lettek volna nyers valóságukban is? Mert szerintem igen, szerintem John Nash története, Oskar Schindleré, vagy az Amityville-i tragédiáé pontos és történelemhű alakjában sokkal árnyaltabb, és sokkal emberibb képet mutathatott volna. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ezek rossz filmek, sőt, mindössze azt mondom, hogy ahol igaz történetre hivatkoznak, ott érdemes körbeszaglászni, mert vélhetően még annál is drámaibb történetre bukkansz a felszín alatt.

Eddie, a sas

Dexter Fletcher filmje szívhez szóló történet az álmainkhoz való ragaszkodásról, és arról, hogy nem kell a legjobbnak lennünk abban, amit igazán szeretünk csinálni. A film persze, megint csak a drámai hatás fokozásának érdekében torzít néhány helyen, és úgy ábrázolja Eddie-t, mint aki a semmiből, rövid idő alatt készül fel az olimpiai síugrásra, ezzel mintegy degradálva is némileg a sportolók felkészülését. Valójában Eddie egész ügyes síelő volt, és évek óta készült, hogy kijuthasson a játékokra, 10-12 órát gyakorolt naponta, és a filmmel ellentétben – ahol kapott egy ellentmondásos, báty-szerű edzőt maga mellé – mindvégig egyedül készült a megmérettetésre. Hugh Jackman karaktere, akinek szintén kijut a drámai beteljesülés a film végén, egyébként tökéletesen fiktív karakter, Bronson Peary nevű síugró nem létezett, alakján keresztül azonban hitelesebben bemutatható Eddie végtelen elszántsága az olimpiai indulásra. A film nem tesz említést Eddie húgáról sem, pedig az olimpikon sokat segített rajta, többek közt, mikor a nőnek rákos megbetegedése volt, ő vállalta a csontvelődonor szerepét is.

Valóság cs. fikció

A visszatérő

A Leonardo DiCaprio-nak végre Oscar-szobrot fialó, erőt próbáló elkészültéről is híres film Hugh Glass, egy prémvadász történetét tárja elénk, aki tűzön-vízen át igyekezett megbosszulni fia halálát, túlélve egy medvetámadást, és embertelen körülmények közt átküzdve magát Alaszka kietlen és fagyos vadonján. Nos, Alejandro Gonzalez Inarritu kiváló, de korántsem kiemelkedő filmje számos ponton ferdíti el a történelmi eseményeket. Kezdjük ott, hogy bár Hugh Glass létezett, akárcsak a csoportja legtöbb tagja, pl. a nagy ellenség, és a filmben fia gyilkosaként ábrázolt John Fitzgerald is, a valóságban egyáltalán nem volt gyermeke, így a film alapkonfliktusa rögtön megbukik. A medvetámadás ugyan megtörtént, ám a fagyhalállal nem kellett hősünknek dacolnia, mivel maga a prémvadászat is nyáron indult, kellemes 15 fokos hőmérsékletben. Bár társai valóban magára hagyták Glass-t, mindez azért történt, mert halottnak hitték, és miután visszatért, a valóságban még meg is bocsátott annak a John Fiztgeraldnak, akin a filmben bosszút áll.

Valóság cs. fikció

A rettegés háza

Az Amityville Horror több kötetre és két filmre rúgó történetét talán mindenki ismeri. A Lutz család olcsón vásárol egy házat, ahol korábban egy Ronald nevű fiú lemészárolta az egész családját. Különös és rémisztő jelenségek, vélhetően szellemjárás korbácsolja az idegeiket, így Lutzék 28 nap után el is hagyják újdonsült lakhelyüket. Érdekes módon azonban pár éven belül történetüket eladják, és megjelenik mind könyv, mind filmalakban, aztán pedig óriási sikert arat. A film persze horrorként tálalta a sztorit, a valóság azonban ennél árnyaltabb. Egyrészt a család, aki Lutzék után költözött a házba, semmiféle furcsa jelenséget nem vett észre, ahogy az utánuk következő lakók sem, márpedig a ház a mai napig magántulajdonban áll, és ahogy eddig, most is egy család él benne. Másrészt létezik egy szalag, melyen William Weber, az eredeti mészárlást elkövető, és azóta is börtönben ülő Ronald DeFao ügyvédje készített, és amelyen állítólag hallani, amint megbeszéli a Lutz-család fejével az átverést, kiszínezve a történetet, miként tudná azt szenzációként és kísértetjárásként eladni, amiből aztán mind az 1979-es, mind a 2005-ös film sarjadt.

Valóság cs. fikció

Schindler listája

Bizony, az 1993-as kultikus, bár kissé megkopott klasszikus is torzít néhány helyen, hiába vitt haza 7 Oscar-díjat a következő évi gáláról. A ferdítések itt leginkább a fő- és címszereplő Oskar Schindler alakjához kötődnek, akit bár a mai napig tisztelnek az általa megmentett túlélők, azért nem hallgatják el azon tényeket sem, melyeket Spielberg filmje igen. Köztudott volt, hogy Schindler szereti a nőket, angol dohányt szívott, szerette az italt, különösen a francia konyakokat, és méretre szabott öltönyben, selyemingben járt-kelt a munkásai közt. Amit viszont a legjobban szeretett, az a pénz volt, és állítólag ez játszotta a főszerepet a zsidó munkások alkalmazásában is. A film ráadásul szinte említést sem tesz Schindler feleségéről, Emilie-ről, aki talán még férjénél is többet tett a túlélőkért, aki folyamatosan lejárt hozzájuk, és gondoskodott róla, hogy mindig legyen mit enniük. Eleve munkásaiért nem Schindler fizetett drágakövekkel, hanem Emilie, noha tény, hogy Schindler náci berkekben jól csengő neve miatt sem szorgalmaztak intézkedéseket ellenük.

Valóság cs. fikció

Életravalók

A 2010-es évek egyik legnagyobb közönségkedvenc története is ferdít bizonyos pontokon. A szegény fekete srác, és a gondozása alatt álló milliomos mozgássérült fehér férfi története olyan változásokon ment keresztül, míg eljutott a vászonig, melyek jobbára ahhoz kellettek, hogy még nagyobb kontrasztot teremtsenek a két főszereplő figurája közt. A valóságban Driss ugyanis nem fekete volt, hanem arab, és Algériából származott, úgy hívták Abdel Sellou. A férfit négy éves korában elválasztották a szüleitől, így került Franciaországba, borzalmasan nehéz felnövéstörténete pedig igencsak megkeményítette a férfit, aki messze nem volt olyan komikus alkat, mint az Omar Shy által életre keltett alteregója. A film nem számol be arról sem, hogy Sellou mennyi anyagi kárt okozott munkaadójának, ugyanis annak több luxuskocsiját is elvitte engedély nélkül, és nem is egyet tört össze közülük. Az egyik Jaguarral olyan frontálisan ütközött, hogy bár ő megúszta a balesetet, a beszámolók szerint a kocsiból csak a slusszkulcs maradt épen.

Valóság cs. fikció

Egy csodálatos elme

A Nobel-díjas matematikus John Forbes Nash életének kritikai- és közönségkedvenc feldolgozása is ferdíti némileg a valóságot. Nash-t korszakos lángelmeként ábrázolja a film, ami többé-kevésbé igaz is, de mint tudjuk, minden éremnek két oldala van, és a film tökéletesen elfeledkezik Nash hibáiról, és emberi oldalának sötétebb árnyalatáról. A 70-es években Nash-t skizofréniával diagnosztizálták, ami természetesen tudományos pályafutására is rányomta a bélyegét. Állítása szerint csak emiatt hozakodott elő különböző elrugaszkodott elméletekkel az antiszemitizmusról, melyek megbotránkoztatták a közvéleményt. A film nem számol be Nash legidősebb fiáról, aki egy korábbi párkapcsolatából született, és akiről évtizedekig hallani sem akart. Többször titulálták homoszexuálisnak, mely állításokat nyíltan sosem tagadott, noha ezt felesége megtette helyette. Életének ezen ellentmondásos pontjait konkrétan egyáltalán nem tárgyalja Ron Howard filmje.