• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Ken Watanabe

Film

Karrier külföldiként Hollywoodban? – Színészek, akiknek sikerült

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Az Egyesült Államokban járva az egyik kint dolgozó ismerősünk azt mondta, Amerikában egy dolgot nem szabad: lustának lenni. Ha hajtasz, ha szorgalmas vagy, ha mindig keresed a lehetőséget, és ezt látják is rajtad, vélhetően mindig meglesz a napi betevő. Érdekes, hogy bár itt az utca emberéről beszéltünk, mindez Hollywoodban sincs másként, és egy olyan zárt közeg, mint az Egyesült Államok szórakoztatóipara – mely alapvetően szeret külön világként tekinteni önmagára – és kirekeszteni mindent, mely nem csillagos-sávos lobogó alatt született, kőkemény munkával – no meg a szerencsefaktor segedelmével – mégis elérhető.

A minap egy beszélgetésben jött fel a téma azokról a külföldi sztárokról, akik megvetették a lábukat Hollywoodban, és bár először azt gondoltuk, még egy tízes listát is nehezen tudnánk felállítani, végül fejből, papír nélkül is közel negyven névnél álltunk meg, bizonyítván a fenti bevezetőben felállított tézist. Következzék most egy rögtönzött lista tehát olyan külföldiekről, akik Hollywoodról álmodtak, és akiket Hollywood végül a keblére is ölelt.

Tchéky Karyo

A törökországi születésű francia színészt általában akciófilmek rosszarcú főgonoszaként ismerhetjük, ezt a szerepet alakította a Bad Boys első részében, de szerepelt többek közt az 1492 – A Paradicsom meghódítása vagy a Nikita című filmekben, sőt, láthattuk tudósként A magban, vagy ép jövőlátóként a Nostradamus főszerepében is.

Tchéky Karyo

Tchéky Karyo

Jürgen Prochnow

Az idén már a 78. életévét taposó német színész Wolfgang Petersen 1980-as, kultikus A tengeralattjáró című filmjével szerzett hírnevet magának, és akárcsak Karyo, számtalanszor alakított negatív figurát pl. Az elnök különgépében, a Dredd bíróban, vagy A Da Vinci kódban, és bár játszott az Oscar-esőben fürdő Az angol betegben is, számtalan B-kategóriás alkotás is ott szerepel a filmográfiájában.

Jürgen Prochnow

Jürgen Prochnow

Gal Gadot

Az izraeli modellből lett színésznőt még csak most kezdi igazán felfedezni magának az álomgyár, és bár majdnem Bond-lány lett A Quantum csendjében, a nevét igazán a Halálos iramban-franchise, és még inkább Wonder Women szerepe tette fel Hollywood térképére, legközelebb vélhetően a DC második Csodanő-filmjének főszerepében tűnik majd fel.

Gal Gadot

Gal Gadot

Ken Watanabe

A japán színész, aki hazájában már a 80-as években híres volt szamurájszerepeiről, majd legyőzte a leukémiát is, a 2003-as Az utolsó szamurájjal szerzett hírnevet Hollywoodban, és emellé egy Oscar-, és egy Golden Globe-díj jelölést is, azóta pedig olyan alkotásokban láthattuk, mint a Batman: Kezdődik, a Levelek Ivo Dzsimáról, az Egy gésa emlékiratai, az Eredet vagy a Godzilla.

Ken Watanabe

Ken Watanabe

Max von Sydow

Sydow idén töltötte be 90. életévét, egykoron ő volt Ingmar Bergman kedvenc színésze, pályafutása egyik csúcsa A hetedik pecsét. Amerikában Az ördögűzővel szerzett hírnevet, aztán dolgozott Olaszországban Marcello Mastroiannival, és epizódszerepekben tűnt fel olyan vitatott, vagy épp kasszasiker hozó alkotásokban, mint a Dűne, a Különvélemény, a Viharsziget, vagy épp a Csillagok háborúja 7. epizódja, Az ébredő erő.

Max von Sydow

Max von Sydow

Stellan Skarsgård

A svéd színész 1988-ig a stockholmi Nemzeti Drámaszínházban dolgozott, aztán egyik első amerikai szerepében rögtön a Vadászat a Vörös Októberre című filmben tűnt, néhány évvel később pedig esélyes volt a Schindler listája főszerepére. Emellett is olyan filmekben látható, mint a Good Will Hunting, a Karib-tenger kalózai, a Mamma Mia, de szerves része a Marvel-filmuniverzumának is, mint az eredetileg a Thor-filmekben feltűnt tudós, Erik Selvig.

Stellan Skarsgård

Stellan Skarsgård

Benicio del Toro

A lista első, de nem utolsó Oscar-díjasa a Puerto Rico-ban született színész, aki már a Közönséges bűnözőkben is maradandót alakított, az aranyszobrot pedig végül 2000-ben a Traffic mellékszerepe hozta el neki. Később aztán feltűnt a Sin Cityben, A galaxis őrzőiben, a Csillagok háborúja 8. epizódjában, és a Sicario mindkét részében, sőt, eljátszotta kedvenc történelmi karakterét, Che Guevarát is.

Benicio del Toro

Benicio del Toro

Melanie Laurent

A bájos francia színésznőről kevesen tudják, hogy kipróbálta már magát rendezőként és forgatókönyvíróként is, de nyilván filmszerepeiről ismerünk rá először. Bár a mai napig visszajár forgatni Franciaországba saját anyanyelvén is, hollywood-i karrierje is beindult Quentin Tarantino Becstelen Brigantyk című filmje után, mely elvezette a Kezdők, és a Szemfényvesztők főszerepeihez is.

Melanie Laurent

Melanie Laurent

Noomi Rapace

A Svédországból származó színésznőnek ma már saját filmgyártó cége van, holott a filmvásznon csak 10 évvel ezelőtt tűnt fel, mint A tetovált lány eredeti svéd változatának főszereplője. Azóta aztán Guy Ritchie beválogatta a Sherlock Holmes – Árnyjátékba, Ridley Scott a Prometheus egyik főszerepét bízta rá, Brian De Palma pedig a Gyilkos vágyakban dolgozott együtt vele.

Noomi Rapace

Noomi Rapace

Brendan Gleeson

Gleeson ma már Hollywood egyik legjobb karakterszínésze, pedig miután Írországban eljátszotta Hamletet és III. Richárdot, kis híján inkább tanárnak állt a színművészet helyett. Azóta persze sikerfilmek armadájának mellékszerepe fűződik a nevéhez, mint a Trója, a Mennyei királyság, az Erőszakik, vagy A holnap határa, de ő játszotta Alastor Mordon professzort is a Harry Potter-filmekben.

Brendan Gleeson

Brendan Gleeson

Marion Cotillard

Kis gondolta volna, hogy a Taxi-filmek után egyszer ő lesz a jelenkor legfelkapottabb francia színésznője. Miután 2008-ban elnyerte az Oscar-, Golden Globe-, és BAFTA-díjat a Piaf című film főszerepéért már őt keresték meg szuperprodukciók szerepeivel, így láthattuk az Eredet, a Közellenségek, az Éjfélkor Párizsban, vagy A sötét lovag – A felemelkedés című filmben, de azóta is sűrűn visszajár anyanyelvén forgatni Franciaországba.

Marion Cotillard

Marion Cotillard

Djimon Hounsou

Hounsou Beninben született, 13 évesen emigrált Párizsba, aztán hamar feltűnt Steven Spielberg Amistad című filmjében, mint az egyik rabszolga. Végül Russel Crowe oldalán a Gladiátor mellékszerepe hozta meg számára az áttörést, majd 2004-be az Amerikában című filmért jelölték Oscar-díjra. Szintén látható volt még A sziget, a Constantine, a Véres gyémánt, A galaxis őrzői, a Halálos iramban, az Aquaman, a Marvel kapitány, vagy a Tarzan legendája című mozikban is.

Djimon Hounsou

Djimon Hounsou

Léa Seydoux

A fiatal francia színésznőnek szintén Quentin Tarantino adta meg a hollywoodi kezdőlökést, amikor mellékszerepet kínált neki a Becstelen Brigantykban. A korábban csak hazájában, anyanyelvén foglalkoztatott különleges szépségű Seydoux-t azonnal keblére ölelte az álomgyár, és olyan filmekben tűnt fel, mint a Robin Hood, a Mission Impossible – Fantom Protokoll, a Grand Budapest Hotel, vagy a Spectre alcímű James Bond-film.

Léa Seydoux

Léa Seydoux

Mads Mikkelsen

Korának legtehetségesebbnek tartott dán színésze számtalan dán mozifilmben és televíziós drámasorozatban tűnt fel, mielőtt bemutatkozott Hollywoodban, a félresikerült Artúr király című filmben. Ezt követte első emblematikus szerepe a Casino Royalban Daniel Craig ellenfeleként, ám leghíresebb karaktere mégis a lenyűgöző intelligenciájú Hannibal Lecter az azonos című sorozatban, de ő volt Doctor Strange ellenfele is a Marvel hős első önálló filmjében.

Mads Mikkelsen

Mads Mikkelsen

Alicia Vikander

Korunk egyik legtehetségesebb fiatal színésznője Svédországban kezdte karrierjét, ám a térképre a 2012-es Anna Karenina tette fel, és indította el azon az úton, mely végül 2016-ban, egy mindössze 28 évesen, A dán lány mellékszerepéért odaítélt Oscar-díjban csúcsosodott ki. Vikander azóta olyan filmekben volt látható, mint az Ex Machina, Az U.N.C.L.E. embere, vagy a Jason Bourne, de ő lett az új Lara Croft is a Tomb Raider legújabb változatában.

Alicia Vikander

Alicia Vikander

Peter Stormare

Stormare igazi ezerarcú zseni, fizimiskájának hála ugyanúgy játszott már kolumbiai drogbárót, mint orosz űrhajóst, és mindemellett jegyzet zenész és drámaíró, tehát több szempontból is rendkívül sokoldalú művész, akiben még Ingmar Bergman is óriási tehetséget látott. Stormare elképesztően hosszú filmográfiájában olyan alkotások szerepelnek, mint a Jurassic Park – Az elveszett világ, a Fargo, A nagy Lebowski, a Csokoládé, A fegyverek szava, a Constantine, a Különvélemény, de feltűnt A szökés és a Monk – A flúgos nyomozó című sorozatokban is.

Peter Stormare

Peter Stormare

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Wednesday, a sorozat /Forrás: https://www.euronews.com/culture/2022/11/30/wednesday-beats-stranger-things-to-become-netflixs-biggest-english-language-show/

Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

A rémesen vicces Addams-feldolgozás

Legendás állatok. 3. /Forrás: https://www.digitalspy.com/movies/a675773/fantastic-beasts-3-4-5-release-date-cast-plot-news-trailer/

Lesz-e folytatása a Legendás állatok és megfigyelésük-sorozatnak?

A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. szeptember 6.

    Középfölde kisokos – 5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    • 2022. szeptember 1.

    Hollywood hercegnőjére egy igazi herceg is felfigyelt – 40 éve hunyt el Grace Kelly

    A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.

    • 2022. augusztus 26.

    Betűkből filmet – Hollywood aranykorának 7 világhírű forgatókönyvírója

    Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.

    • 2022. július 19.

    Gondolatok a jövőből – 9 csavaros sci-fi, amit látnod kell

    Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.

    • 2022. július 8.

    Öt órai tea és fényezett családi ezüst – A Downton Abbey világa

    Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?