Korábban foglalkoztunk már világhírű írókkal, és azzal, vajon ők mely regényeket tartják kedvenceik közt, és látva munkásságukat, milyen következtetést vonhatunk le, a kedvencek mennyiben befolyásolták saját művészetüket. Már akkor is beláthattuk azt, hogy egyes művészeti élményeink kitörölhetetlenül bevésődnek a tudatalattinkba, így jól elkülöníthető nyomokat hagyva az elődök kézjegyei felfedezhetőek saját gondolkodásunkban, és saját művészetünkben is.
Nincs ez másként a sokszorosan díjazott, és körülrajongott, világhírű rendezőkkel sem, ők is elkezdték egykor a pályát, nekik is voltak elképzeléseik és kedvenceik, és ezek a kedvencek akarva-akaratlanul is befolyással bírtak saját szemléletük kialakítására. Részleteiben feltárni persze nem tudjuk a milliónyi hatást, mely ott vibrál műveikben, de teszünk azért egy röpke kísérletet, hogy bizonyos, elődöktől ismerős motívumokat elkülönítsünk.
Elsőként nézzük meg az idén frissen rendezői Oscar-díjjal kitüntetett Guillermo Del Torót, aki számtalanszor bizonyította már, hogy szívesen dolgozik fantasy és horror elemekkel, és szeret különböző szörnyeket életre kelteni, ezt láthattuk a Pokolfajzat első két részében, a Bíborhegy és A Faun labirintusa című filmekben, nem beszélve a végül aranyszobrot fialt A víz érintéséről, ráadásul hosszú évek óta időről-időre felüti fejét a pletyka, hogy végre elkészíti Az őrület hegyei című H. P. Lovecraft adaptációt. Talán senki sem lepődik meg, ha azt mondom, Del Toro kedvenc filmjeinek listáján előkelő helyen szerepel Friedrich Wilhelm Murnau kultikus 1922-es filmje, a Nosferatu, mely az első mozgóképes adaptációja Bram Stoker Draculájának, és természetesen nem hiányozhat az 1931-es Frankenstein sem, melyben Boris Karloff keltette életre a teremtményt. A fojtott atmoszférára az egyik legjobb gengszterfilm, az 1990-es Nagymenők, illetve Hitchcock zsenije, A gyanú árnyékában is magyarázatot adhat.
Abszolút kedvenceim közt szerepel a Ponyvaregény már életében legendássá lett rendezője, aki sokak szerint túlértékelt alakja Hollywoodnak, de valljuk be, az, hogy személye és művészete vitákat vált ki, csak megerősíti, hogy valami kézzelfoghatóan eredetit alkot. No persze, neki is vannak kedvencei. Természetesen Quentin Tarantino-ról van szó, akinek filmjeiben használt hosszú, nehéz és feszültséggel teli snitteket bizonyára kedvenc háborús, filozófiai mondanivalóval sűrűn átszőtt kedvencéből az Apokalipszis Mostból, vagy kedvenc westernjéből, A jó, a rossz és a csúf című kultikus moziból vette.
És akkor még nem beszéltünk a kifinomult leszámolási jelenetekről, melyekkel szintén bőkezűen bánik, és melyek ihletője egy szintén klasszikus film, a Taxisofőr volt.
És, ha már emlegettük a Nagymenőket, és a Taxisofőrt, érdemes megnézni, hogy e filmek rendezőjének, Martin Scorsese-nek melyek voltak a kedvencei. Nos, talán nem lepődünk meg túlságosan, ha azt mondom, hogy
A 2001 Űrodüsszeia alkotója, Stanley Kubrick korának kétségtelenül legmegosztóbb, szakmája iránt legelkötelezettebb, és leginkább perfekcionista rendezője volt. A már említett, Arthur C. Clarke-al közösen írt sci-fi, vagy a Ragyogás, esetleg az Acéllövedék mind-mind magán hordozza Orson Welles Aranypolgárának érzületét és kísérletező mivoltát, de a Kubrick által rajongott svéd Ingmar Bergman filmjeinek hatását is, köztük az 1957-es A nap vége című filmét is. Kubrick egy interjúban mindezeken kívül John Huston filmjét, A Sierra Madre kincsét nevezte még meg kedvenc filmjei közt.
Korunk egyik legkedveltebb rendezője kétségtelenül Christopher Nolan. Az általa rendezett Batman-trilógia a képregényfilmek kimagasló alkotása, akárcsak az Eredet, a Dunkirk, a Csillagok között, vagy a Memento. Nolan mindig hangsúlyozza a párbeszédek fontosságát, talán ezért is egyik kedvenc filmje a Tizenkét dühös ember, a filmtörténet egyik legjobb kamaradrámája. Nolan ugyanígy erős a visszafogott atmoszférateremtésben, ezt talán Terence Malick-től tanulta, akinek 1998-as Az őrület határán című háborús filmje szintén listája előkerülő helyén szerepel. Ugyanígy nagy rajongója az egyik legkultikusabb német rendező, a Metropolis készítőjének, Fritz Lang pályafutásának, akitől leginkább a Dr. Mabuse végrendelete című, 1933-ban megjelent filmet kedveli.
Hollywood jelenkorának egyik legkeresettebb rendezőegyénisége Denis Villeneuve, akinek a Sicariot, az Érkezést, a Szárnyas fejvadász 2049-et, és a hamarosan bemutatásra kerülő Dűne filmet is köszönhetjük.
Villeneuve megint csak szeret visszafogott, de rendkívül hangsúlyos és atmoszférikus képekkel dolgozni, ez ugyanúgy jellemzője Nolannak és Cuarónnak is, de még inkább következő kedvencének, Lars Von Trier-nek, akitől a Dogville című filmet szerepelteti saját listáján.
Természetesen említenünk kell Steven Spielberget, akit a kritikusok mind a mai napig képtelenek lefelejteni a legjobb rendezők listájáról, de persze Spielberg sokat dolgozott, és sokat alkotott azért, hogy ez így legyen, és ő is a nagy klasszikusoktól tanult. Kedvenc filmjei közt ott van az Aranypolgár Orson Wellestől, Alfred Hithcock remeke, a Psycho, valamint Francis Ford Coppolától természetesen a Keresztapa-trilógia első része.
Összességében elmondható, hogy a hatás az eredménytől nem választható el élesen. Amit korábban elmondtunk világhírű írók esetében, az most is igaz. Amit magunkba szippantunk, különösen fiatalon, az vélhetően már egész pályánk során végigkísér, és bár hatások közben is érnek, melyek alkalomadtán eltolják a fókuszt egyik, vagy másik irányba, a fő irányvonalak és törekvések nem változnak, és szinte teljesen mindegy, mely művészeti ágat is vesszük szemügyre. Lassan-lassan az látszik, hogy már nem születnek önmagában új irányok, új ösvények, egyszerűen csak a régieket bővítjük és frissítjük folyamatosan. Ez persze egyáltalán nem probléma, mert mindez nem csupán alkotás, de mintegy főhajtás is a nagy tanítómesterek előtt.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?