Sokszor eszembe jut, vajon a régi jó dolgok valóban annyira jók voltak-e, annyival többet adtak-e az embernek? Vajon a régi filmek, Hollywood aranykorának alkotásai, színészi alakításai, történetei megállják-e a helyüket a mai napig? Nos, aki olvasta az Elfújta a szélről tett megemlékezésünket, nyilván sejtheti a választ, de azért ez közel sem ennyire fekete-fehér. Akadnak filmek, melyek becsületesen és elegánsak képesek öregedni, mondhatni inkább nemesednek, mint korosodnak, és persze akadnak, melyeket jobbára csak az emlékeink szépítenek meg.
Ugyanez igaz a színészi alakításokra is, James Stewart a Szédülésben számomra ma is emlékezetes, James Mason Nemo kapitány szerepében szintén, Clark Gable felejthetetlen Rhett Butlerként, ahogy Marlon Brando és Vivien Leigh is A vágy villamosában, vagy épp Ingrid Bergman a Casablancában. És ha már Casablanca, mindenképpen illeszkedik a sorba a mai napin már 64 éve elhunyt Humphrey Bogart, akinek viszonylag rövid pályája telis-tele van karakter- és énazonos szerepekkel, és aki épp emiatt a cinikus férfiasság megtestesítőjévé, Hollywood egyik legnagyobb legendájává válhatott.
Az utánozhatatlan kalap és kabát Forrás: medium.com
Bogart a kortársak elmondásai alapján különös, olykor szűkszavú, de nagyszívű, a barátaiért mindig kiálló, határozott, és olykor túlontúl is őszinte alak volt. Tekintve, hogy saját bevallása szerint is kevés gyengédséget kapott a szüleitől, felnőttkorában ő maga is hasonlóképp viselkedett, kívülről rendkívül tüskés, zárkózott ember benyomását keltette, talán éppen ezért álltak olyan jól neki kezdetben a gengszter, majd később a cinikus magánhekus szerepei.
Legjobb barátai, John Huston, Spencer Tracy, vagy épp Katherine Hepburn mind állítják róla, hogy az általa ikonikussá tett szerepek éppen attól váltak olyan egyedivé, és maradandóvá, mert Bogart mindvégig képes volt önazonos maradni a figurák bőrében. Alakjai megvetik az igazságtalanságot, olykor kíméletlenül őszinte, mégis tépelődő alkatok, akik nem restek a magabiztosság álcája mögé rejteni a saját maguk által gyengeségként definiált érzelmességüket. Amilyen egyszerű, mindennapi emberek voltak ők, olyan volt maga Bogart is, akinek a csillogás, a hírnév, a díjözön mind-mind csupán velejárója, sem pedig dicsősége volt ennek a pályának.
Egyik ikonikus filmje Ingrid Bergmannal, a Casablanca Forrás: time.com
Bogart, amint – többek közt a Dashiell Hammett regénye alapján készült A máltai sólyom kapcsán – Hollywood aranykorának férfiideáljává vált, és lehetősége adódott megválogatni választott szerepeit, valahogy mindig ráérzett azokra a karakterekre, melyek tovább mélyítették annak a különös, távolságtartó, mégis rendkívül határozott férfinak a képét, mely kialakult róla. Az olyan mozik, mint a legendás Casablanca, a Hosszú álom, A Sierra Madre kincse, vagy épp a Key Largo mind alátámasztották elképesztően mély elhivatottságát szakmája iránt.
A legendák szerint Bogart sosem késett egyetlen forgatásról sem, a forgatások megkezdésekor már 100%-os volt saját szövegtudása, és bármilyen magánéleti, vagy egészségügyi problémák is kínozták, nem hagyta, hogy azok a legcsekélyebb mértékben is nyomott hagyjanak alakításán. Végtelenül tisztelte a közönségét, élvezte, mégis óvatosan bánt a bizalmukkal, és igyekezett minden erejével kiszolgálni őket.
Oscar-díjas alakítása az Afrika királynőjében Forrás: www.nytimes.com
És valóban, sok elismerésre érdemes jellemvonása közül kétségkívül kiemelkedett végtelen türelme. Bogart tulajdonképpen 1941 táján futott csak be igazán, hiszen 42 éves volt már, mikor egyazon évben megjelent a Magas Sierra, és A máltai sólyom, mely a legnagyobb sztárok közé katapultálta. 45 évesen, az Ernest Hemingway regényéből készült Szegények és gazdagok forgatásán találta meg az igazi szerelmet, filmbéli partnere, Lauren Bacall oldalán, 49 éves volt, mikor megszületett első gyermeke, és miután már gyakorlatilag mindene megvolt, még szakmai pályafutását is megkoronázta.
1951-ben jelent meg pályafutásának legnagyobb sikerét jelentő filmje, az Afrika királynője. Ezt nem én mondom, Bogart is ezt tartotta saját maga csúcsteljesítményének, a Belga-Kongóban forgatott romantikus-háborús dráma az egyik legkiválóbb a műfajában, mind Bogart, mind filmbéli partnere, Katherine Hepburn kimagasló alakítást nyújt, Bogart pedig egy évvel később, 53 évesen végre átvehette az Oscar-díjat is, mint a legjobb férfi főszereplő.
Bogart, Bacall, és első gyermekük Forrás: nypost.com
A korszak legünnepeltebb csillaga gyakorlatilag egész élétében erősen ivott, és cigarettázott, aminek folyományaként 1956-ban nyelőcsőrákot diagnosztizáltak nála. Számtalan műtéten esett át, de a segítség későn érkezett, halál előtti napokban a tőle megszokott sokatmondó szűkszavúsággal csak annyit mondott az őt meglátogató barátjának, Spencer Tracynek, mikor pontosan tudta, hogy ez lesz az utolsó találkozásuk: „Viszlát, Spence.” Kesernyés humorát persze a legvégsőkig megtartotta, függőségéről és betegségéről csak annyit mondott: „Sosem lett volna szabad whiskyről martinire váltanom.” Környezetéről és a világról pedig így gondolkodott: „Az a baj a világgal, hogy mindenki le van maradva pár itallal.”
Életéből színdarab is készült, és olyan nagyságok emlékeztek meg róla filmjeikben, mint Jean-Luc Godard, Woody Allen, vagy épp a krimiíró, Lawrence Block. Miután neve gyakorlatilag egybe forrt a film noir műfajával, ha manapság egy ködös utcán vonuló szikár alakot képzelünk el, amint egy bűnügy felderítésén dolgozik, fejében enyhén félrebillentett kalappal, alighanem ma is Humphrey Bogart arcát látjuk magunk előtt. Ez pedig minden egyébnél ékesebb bizonysága annak, milyen fontos alakja is volt a filmtörténelemnek, és mennyire halhatatlan is az a kép, amit ő, fáradtságos, és kitartó munkával épített fel, miközben megtette azt, amire valóban csak a legnagyobbak képesek. Megmaradt annak az egyszerű embernek, aki a zajos sikerek előtt is volt.
Bogart és az Oscar-díj Forrás: globalimages.art
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
