• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!

Film

Kis lépés az embernek – 9 film az űrutazásról és űrkutatásról

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Az űr a legvégső határ” – ahogy a Star Trek-ben halljuk; egy határ, mely felé évtizedek óta vágyik és törekszik az emberiség, és mely nem véletlenül így vagy úgy, de időről-időre megihleti Hollywoodot is, akiknek a film eszközeinél fogva megvan az a lehetőségük, hogy elmesélhetnek igaz történeteket, de a fantáziát segítségül hívva olyan messzire is elmerészkedhetnek, amilyen messzire a jelenleg az emberiség számára rendelkezésre álló technika még nem teszi lehetővé. Íme most tíz film Hollywoodból az űrutazásról és az űrkutatásról.

2010 – A kapcsolat éve

Túlságosan is egyszerű lett volna egy ilyen listát Stanley Kubrick időtlen remekművével, a 2001 Űrodüsszeiával nyitni, így inkább annak kevésbé emlékezetes, de így is kiváló folytatását vettük elő Roy Scheider és Helen Mirren főszereplésével. Peter Hyams alkotása kilenc évvel a Discovery eltűnése után veszi fel a fonalat, és új információk alapján közös amerikai-orosz expedíció keretében igyekszik az elveszett űrhajósok nyomára bukkanni, és megtudni, mi is annak a rejtett üzenetnek a jelentése, melyet Bowman parancsnok utolsó szavaival hagyott.

2010 A kapcsolat éve

2010 A kapcsolat éve

Földi űrutazás

Ismét Peter Hyams a rendezői székben, ezúttal azonban egy közismert összeesküvés-elméletet igyekszik prezentálni a vásznon, igaz, némileg allegorikus jelleggel. A Capricorn One legénysége ugyanis elsőként indul a Mars meghódítására, ám az űrhajósokkal nem sokkal indulás előtt közlik, hogy valójában nem lesz semmiféle űrutazás, az egészet stúdióban veszik majd fel, és úgy kommunikálják, hogy megtörtént. Az űrhajósok, akik a végtelen meghódítására törtek, persze nem nyugszanak bele a történtekbe, és eltervezik, hogy felfedik a világ előtt az igazságot.

Földi űrutazás

Földi űrutazás

Az igazak

Tom Wolfe regényének adaptációja a Mercury-program bátor űrhajósainak történetét dolgozza fel, akik az elsők voltak az amerikai űrprogram történetében, akik a szovjetekkel vívott űrversenyben az égbe indultak. Bár az igazi űrhajósok legtöbbje kifejezetten utálta a filmet, mely szerintük nem csupán a bajtársak közti versengést torzította el, de negatívan ábrázolta sokuk személyiségét, ráadásul a repülésre való felkészülést is eltúlozta, ettől függetlenül számos kritikus minden idők legjobb űrfilmjének nevezte, mely a tőle telhető leginkább autentikus módon mutatta be a pilóták mindennapjait.

Az igazak

Az igazak

Apollo 13

A szerencsés kudarc krónikája Ron Howard filmje, mely igazi sztárparádé keretében (Tom Hanks, Ed Harris, Bill Paxton, Kevin Bacon, Gary Sinise) mutatja be a kis híján tragédiába torkollt 13-as Apollo missziót, melyben csak a NASA szakemberei, és persze jó adag szerencse játszott közre abban, hogy űrhajósaik visszatérhettek anélkül, hogy leszálltak volna a Holdon. Az Apollo 13-at a kritikusok Az igazak óta a legjobb űrhajós filmnek titulálták, Howard és Tom Hanks a mai napig a kedvencei közt említi, utóbbi például ennek a hatására hozta tető alá producerként A végtelen szerelmesei című sorozatot.

Apollo 13

Apollo 13

A számolás joga

Egy film, melyben tulajdonképpen a főszereplők nem emelkednek fel a Földről, hiszen ezúttal sokkal inkább az űrhajósok életét befolyásoló háttérmunkát ismerhetjük meg azon afroamerikai nők segítségével, akik a Mercury-program során a NASA alkalmazásában álltak. Így aztán A számolás joga bár az űrkutatásról szól, és arról, hogy ez nemre és bőrszínre tekintet nélkül közös eredmény, rengeteget mond az 1950-es és 1960-as évek amerikai faji szegregációjáról és annak feloldásáról olyan kiválóságokkal a főszerepben, mint Octavia Spencer és Kevin Costner.

A számolás joga

A számolás joga

Gravitáció

Alejandro Gonzáles Inárritu rendhagyó kamaradrámája a világűrből George Clooney, de főleg Sandra Bullock jutalomjátéka, mely elsőként igyekezett a lehető legélethűbben bemutatni az űrbéli viszonyokat, és mindazokat a nehézségeket, melyekkel az asztronautáknak meg kell küzdeniük. Persze a tudomány oldaláról így is kapott hideget-meleget, az ugyanakkor tény, hogy lenyűgöző, és nézőként is egészen átélhető vizuális élményt nyújt, a felszín alatt pedig egy kifejezetten csendes lélektani monodráma bontakozik ki.

Gravitáció

Gravitáció

Csillagok között

A haldokló földet, és így szeretett családját maga mögött hagyó egykori pilóta versenyfutása az idővel, és új világok meglelését célzó felfedezőútja egy féreglyukon keresztül. A Csillagok között Christopher Nolan ambiciózus űreposza, mely a család fontosságán, a tudomány léptékeinek felismerésén, és az űr és a világmindenség megérthetetlenségén át rengeteg réteget érint, egy egészen kiváló Matthew McConaughey-vel, aki hihetetlen természetességgel egyensúlyoz az aggódó, és visszatérni vágyakozó családapa, és a bolygó megmentőjének szerepe közt.

Csillagok között

Csillagok között

Kapcsolat

A rendkívül népszerű, ismeretterjesztő munkáival világhírnévre szert tett csillagász, Carl Sagan egyetlen megjelent regényéből készült mestermunka 1997-ben. A főszereplő, Ellie Arroway üzenetet fog a világűrből, melyben egy idegen faj egy gép tervrajzait sugározza felénk, amit megépítve képesek lehetünk elképzelhetetlen csillagközi távolságok leküzdésére, és így találkozhatunk velük. Az alaptörténet azonban egészen másfelé kanyarodik, mint elsőre gondolnánk, és olyan jelentőségteljes társadalmi jelenségekbe torkollik, mint a vallás és a tudomány viszonya, a hitünk ereje, vagy éppen a demagógia felszámolása, mindez Jodie Foster, Matthew McConaughey és James Woods tolmácsolásában.

Kapcsolat

Kapcsolat

Az első ember

Ryan Gosling 2018-ban Damien Chazelle filmjében bújt Neil Armstrong bőrébe, hogy bemutassa annak az embernek a magánéleti vívódásait, és szakmai ambícióit, aki először tette idegen égitestre a lábát. Gosling kiválóan hozza a veszélyt rezignáltan és hidegen tudomásul vevő asztronauta figuráját, akinek éppen természeténél fogva jóval nehezebb megbirkóznia családja elvárásaival, mint az űr kihívásaival, és aki a világ legfontosabb expedíciója közben lesz képes végleg feldolgozni szeretett kislánya elvesztését.

Az első ember

Az első ember

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Wednesday, a sorozat /Forrás: https://www.euronews.com/culture/2022/11/30/wednesday-beats-stranger-things-to-become-netflixs-biggest-english-language-show/

Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

A rémesen vicces Addams-feldolgozás

Legendás állatok. 3. /Forrás: https://www.digitalspy.com/movies/a675773/fantastic-beasts-3-4-5-release-date-cast-plot-news-trailer/

Lesz-e folytatása a Legendás állatok és megfigyelésük-sorozatnak?

A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. szeptember 6.

    Középfölde kisokos – 5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    • 2022. szeptember 1.

    Hollywood hercegnőjére egy igazi herceg is felfigyelt – 40 éve hunyt el Grace Kelly

    A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.

    • 2022. augusztus 26.

    Betűkből filmet – Hollywood aranykorának 7 világhírű forgatókönyvírója

    Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.

    • 2022. július 19.

    Gondolatok a jövőből – 9 csavaros sci-fi, amit látnod kell

    Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.

    • 2022. július 8.

    Öt órai tea és fényezett családi ezüst – A Downton Abbey világa

    Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?