Amikor olyan rendezővel van dolgunk, mint Tim Burton, akkor vagy nehezen találjuk a jelzőket, vagy egyszerre húszat is fel tudunk sorolni. Az ő alkotásaira egyszerűen nem mondhatjuk azt, hogy egy „jó kis egyestés film”, amolyan „könnyed limonádé”, hiszen filmjei alapjaiban hordozzák azt a fajta csöppet sem hétköznapi látásmódot, amiért én személy szerint odavagyok.
Tim Burton puszta megjelenésével a régmúlt korok őrült tudósait idézi. Nemcsak kinézete, de filmjeinek főszereplői is különcök, akik a normálistól kellő távolságban tudhatják magukat. Burton sokszor elborult filmjei tulajdonképpen éppen annyira térnek el a hétköznapitól, a megszokottól, mint ahogy a rendező maga. De a normális egyébként is unalmas, nem igaz?
A különc, Tim Burton
Tim Burton kultikus, különc és csöppet rémisztő stílusát mára jó néhány film fémjelzi. A fél világ tudja, vagy legalábbis sejti, mi is a Tim Burton-stílus, de nem volt ám ez mindig így. A siker neki sem jött könnyen, mondhatni reménytelen kezdetnek nézett elébe. A California Institute of the Arts-ban tanult, amely többek között a Disney kegyeit is élvezte. Bár ez egész jól hangzik, ám nem volt zökkenőmentes a hollywoodi álomgyár és Burton kapcsolata. Végül mégis a stúdiónál maradt, ugyanis zöld utat kapott saját projektjei megvalósításához. Ennek keretén belül született meg a mindössze hatperces, zseniális atmoszférájú, tulajdonképpen önéletrajzi ihletési kisfilmje, a Vincent. Bár a tehetségét elismerték, alkotása semmilyen formában nem illett bele a Disney giccses és harsány világába.
A Vincent után nem sokkal később született meg Frankenweenie története, amely történetesen egy gyerekhorror (már ha létezik ilyen műfaj, bár Burton világában valószínűleg igen). A történet szerint egy kertvárosi fiú, Victor elveszíti a kutyáját és egyben legjobb barátját, ám Frankestein professzor tudományát felhasználva sikerül visszahoznia a halálból háziállatát. A története és a látványvilág miatt kénytelen-kelletlen, de magasabb korbesorolás alatt végezte a film. A Disney-nél itt be is telt a pohár, és páros lábbal rúgták ki a rendezőt, hiszen szerintük olyanra pazarolta a stúdió pénzét, amelyet még csak le sem lehet vetíteni gyerekeknek.
Az idő végül Burtont igazolta, a Disney pedig verhette a fejét a falba, hogy hagyott elmenni egy ilyen tehetséget. A rendező már karrierje elején olyan kultikus személyeket tudhatott maga mellett, mint a horrorírók királya, Stephen King. Kinget a kezdetektől lenyűgözte Frankenweenie története (ez nem is véletlen, hiszen a sztori gyakorlatilag egy Frankenstein és Állattemető egyveleg), így egyből beajánlotta az akkor még ismeretlen rendezőt a Warner Brothers egyik producerének.
Első rövidfilmje, a Vincent
Én személy szerint, ha ilyen különc személlyel találkozom, mint amilyen Tim Burton is, szeretek kicsit szétnézni a gyerekkorában. Vajon mi válthatta ki ezt a sokak szerint talán beteges látványvilágot és különc felfogásmódot? Én a pici Burtont leginkább egy sötét szobában kuksolva és Edgar Allan Poe novellákat olvasva tudom elképzelni. Ha még vannak olyanok, akik hasonlóképpen gondolják, mint én, akkor jó hírrel szolgálhatok, mert nem tévedtünk nagyot. Burton maga is kicsit (vagy inkább nagyon is) hasonló volt szereplőihez, gyerekkora nagy részét magányosan, egy sötét szobában rajzolgatva töltötte. Az elképzelésemmel ellentétben nem volt egy kifejezett könyvmoly, helyette inkább a rajzaiba temetkezett.
Rendkívül zárkózott volt, és az iskolai teljesítménye is hagyott kívánni valót maga után. A legenda szerint éppoly sápatag és különc figura volt már gyerekként is, mint későbbi filmes karakterei, nem igazán találta a helyét a hollywoodi álomgyár napbarnított közegében. Filmek iránti rajongása azonban már idejekorán megmutatkozott, imádta a szörnyfilmeket, amikor pedig kidugta az orrát sötét szobájából, akkor temetőkben császkált és B-kategóriás horrorfilmeket nézett. Tulajdonképpen predesztinálva volt, hogy egy ilyen zárkózott fiúnak, aki a négy fal között érzi igazán jól magát, semmi esélye sincs, hogy híres rendező legyen a harsány és extrovertált Amerikában. Ám a sors, na és mi nézők másképpen döntöttünk…
Tim Burton világa és esendő karakterei
Tim Burton egy olyan figura, akinél nemcsak a belbecs, de külcsín is toppon van. Számtalan története végül horrorisztikus formában manifesztálódott, olyan szinten magán viselve a rendező kézjegyét, hogy letagadni sem lehetne. Példának okáért a Karácsonyi lidércnyomás vagy a Halott menyasszony tökéletesen példázza a rendező horror iránti fanatizmusát. Ez előbbi például a szeretet ünnepéből készít egyfajta horror-mesés bohózatot. A történet szerint Halloween városában Rosszcsont Jack megunja folyamatos borzongással és ijesztgetéssel járó munkáját, ezért ellátogat Karácsony városába, ahol teljesen magával ragadja a Mikulás munkája. Elrabolja hát a nagyszakállút, és beáll a helyére, így Rosszcsont Jack jóvoltából a szokásos ünnepi ajándékok helyett levágott fejű rongybabák kerülnek a karácsonyfák alá.
Bár cikkünk főszereplője kétségkívül a horrorfilmek alázatos rajongója, valójában kevés olyan filmje van, amely teljesen ebbe a kategóriába sorolható. Horrorisztikus elemeket tulajdonképpen majdnem minden egyes alkotása tartalmaz, ám ezek sokkal inkább tekinthetők egyfajta habókos módon újra mesélt gótikus történeteknek, mint horrornak. No, azért a kivétel erősíti a szabályt, Az Álmosvölgy legendája tulajdonképpen egy az egyben imádott filmkategóriája mintapéldája, amelyben a műfaj teljes fegyverarzenálja felvonul: baljós jelenetek, borongós képi világ, na és bőségesen folyó vér.
Tim Burton világa és esendő karakterei
Mindennek oka van, így az sem véletlen, hogy Burton filmjeinek főszereplői olyanok, amilyenek. Gyakran magányos, a társadalomból kiszorult személyek, akiknek semmi helyük a Disney sokszor giccstől csöpögő tündérmeséiben. Burton meg sem kísérli feltenni magának a kérdést, mi az, hogy normális. Hiszen mi is ez a fogalom tulajdonképpen? Valami, amit a társadalom egykor elfogadott? És, mit teszünk azokkal, akik nem illenek bele a rendszer formálta keretekbe? Bár komoly filozófiai kérdések ezek, és vélhetően órákig eldiskurálnánk róluk, az egyszerűség kedvéért maradjunk a rendezőnél, még ha szorosan nem is választható el ezektől a kérdésektől.
Bár Burton karakterei első látásra talán félelmetesek – gondoljunk Ollókezű Edward-ra vagy Rosszcsont Fredre – valójában nagyon is esendő figurák. Karaktereinek különcsége készítőjük személyiségéből ered, hiszen, ahogy a fentiekből is láthattuk, a rendező maga is nyíltan vállalja hétköznapitól eltérő gondolatvilágát. Talán éppen ezért fordul ilyen túlcsorduló empátiával főszereplői felé, akiket a társadalom szimplán csak furcsának bélyegez.
Bár több filmje is hasonló húrokat pendít meg, mégis talán az Ollókezű Edwardban mutatkozik meg ez leginkább. Az ollókezekkel megajándékozott/megvert különös fiú, Edward egy álmos, amerikai kisvárosban kezdi életet. Bár elsőre talán kiközösítésre tippelnénk, az amerikai mini-társadalom éppen ellenkezőleg reagál, ugyanis fenntartásokkal bár, de befogadja a különös fiút. Ám ez az empátia nem éppen őszinte szándékból fakad, sokkal inkább olyasféle érzelemből, amely egy bazári majom felé irányulhat. Amikor ugyanis Edward már nem hajlandó a közösség kénye kedve szerint viselkedni, ellene fordulnak, mintegy tökéletesen mintázva az amerikai álom kétszínűségét. A rendező finom eleganciával és kellő érzékenységgel nyúl azokhoz a karaktereihez, akikre a többség zavartan néz, példázva ezzel az emberi világ normarendszerének buktatóit. Rémálomszerű világával, elborult karaktereivel egy zárt univerzumot kelt életre, ahol a szürreális humor megengedett, kérlelhetetlen különcsége és nyers kreativitása pedig végül utat váj magának Hollywood giccslepte, felszínes forgatagában.
Tim Burton világa és esendő karakterei
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
