Manapság ritkaságszámba megy, ha egy nagy költségvetésű film új ötletet visz vászonra. Egyre sűrűbben jelenik meg remake, reboot és regényfeldolgozás. Ennek okait már pedzegettük a streamszolgáltatókról szóló cikkünkben. Sokszor felmerül, hogy a könyv vagy a könyv alapján készült film-e a jobb. Rengeteg oka van annak, hogy ez egy sehova nem vezető, feleslegesen kreált narratíva. Ezekről szeretnék bővebben beszélni.
A továbbiakban a filmek és a könyvek alatt, a történetmesélő, szórakoztató, művészi jellegű alkotásokat értem és nem a lexikont vagy az ismeretterjesztő filmet. Egyáltalán nem azért, mert nem lennének fontosak, csupán ezek olyan objektív tartalmak, amik emiatt kevés vitára adnak okot, hiszen szimplán tényeket közölnek, amik pedig az esetek nagy részében nem képezik vita tárgyát.
Könyv vs. Film
Egy velünk élő, őseinktől hozott beidegződés, hogy az olvasás a műveltség alapja. Ez teljesen érthető, hiszen a könyvnyomtatás és a filmkészítés között több, mint 400 év telt el. A könyvnek, írott szövegnek a funkciója Gutenberg találmánya előtt, bonyolult, fáradtságos, költséges előállításukból fakadóan valóban tartogattak egy olyan, a közember számára elzárt tudást, ami jogosan képzett egyenlőségjelet a könyv és a tudás között, főleg, ha hozzávesszük azt is, hogy akkoriban a dekódolásukhoz kellő specifikus tudás sem volt hétköznapos. Persze a könyvnyomtatás és a Lumiére-fivérek által megalkotott kinematográf után még évtizedek kellettek, hogy elterjedt, már-már hétköznapinak mondható technológiákká legyenek. Azonban a kinematográf feltalálása óta eltelt nagyjából 120 év, így jogosan kérdőjelezhető meg a könyvek monopóliuma a tudás megosztás területén.
Könyv vs. Film
Egy regény olvasása során személyesen megszólítottnak érezhetjük magunkat, még ha nincs is konkrétan ilyen jellegű kiszólás az olvasottakban. A mesélő, legyen az a főszereplő vagy egy harmadik fél, kialakít egy érintettség érzetet bennünk. Mivel az olvasás egy egyszemélyes tevékenység, így már a formátumából eredően leválaszt minket a fizikai valóságról és behúz egy absztrakt térbe. Két ember közötti, írott formában megvalósuló kapcsolatról beszélünk tulajdonképpen, hiszen mind a fogyasztás, mind az alkotás egy-egy embert kíván. Természetesen vannak kivételek itt is, de ez elég ritka, főleg regényeknél. Az, hogy van egy lektor, egy szerkesztő, egy grafikus és egyéb kisegítő stábtagok a végeredményen az esetek nagy részében nem sokat változtat. Míg egy könyv megírása kitartást, komplex gondolkodást, kreativitást feltételez, úgy a befogadása is ugyanezen attribútumokat követeli meg, hogy létrejöjjön a kívánt hatás.
Az olvasó részéről ezek valójában passzív készségek, hiszen mindenki el tud képzelni egy zöld mezőt, de a kreatívabb olvasóközönség tovább gondolhatja és a szerző által leírt tájat a saját elképzeléseivel egészíti ki. Ez egy kulcsmomentum, ha regényt olvasunk. Van lehetőség tovább gondolni. Egyszerűen lehetetlen olyan aprólékosan leírni egy adott személyt, helyzetet, tárgyat, tájat, hogy azt élvezetes legyen olvasni, viszont ne hagyjon lehetőséget a személyre szabásnak. Emiatt pont olyan lesz a pozitív karakter, amilyennek mi képzelünk, vagy gondolunk egy pozitív személyt és a negatív karakter is hasonlóképpen fog testet ölteni a fantáziánkban. A szerzők egyedi stílusát adja többek között az is, hogy mennyire részletekbe menően adnak leírást. Innentől érdekes az a kérdés, hogy ki a jó író, aki sok, vagy aki kevés támpontot ad. Itt találkozik valójában a két fél (író és olvasó) személyisége. Az már ízlés kérdése, hogy ki, mit szeret jobban.
Könyv vs. Film
Ha egy film alkotójáról beszélünk, akkor rendszerint ez alatt a rendezőt értjük. Ez egyrészről érthető is, hiszen a rendező felel a stábért. A rendező utasítja a színészeket és az ő fantáziájának a szüleménye az elkészült darab. Egyértelműen ő áll a produkciós csapat élén, ha a művészi kivitelezést nézzük. Ez azt jelenti, hogy minden felelősség az övé, minden döntés az ő közreműködésével kell, hogy létrejöjjön. Azonban az elfelejtődik, hogy ő egy piramis csúcsán van és nem ő képezi egyedül a piramist. Egy írott műnél egyértelmű, hogy, ami oda van írva az a szerző tollából, billentyűzetéből származik (a lektorálás, szerkesztés stb. elhanyagolható szerepet játszik a legtöbb esetben).
Egy rendező viszont egy csapat vezetője. Nehéz róluk egy egységként beszélni, hiszen rendezője válogatja, hogy milyen metódussal készül a filmje. Ahogy például Tarantino, úgy sok más rendező is a saját írását preferálja. Ez egy kockázatos húzás, hiszen a kettő alkotási tevékenység valahol logikusan összekapcsolódik, viszont ez egy szorosabb ragaszkodást eredményez az elképzeléshez, amit írás közben kigondolt. Annyiszor átrágja fejben a történetet a konkrét megírás előtt, közben és utána, hogy nehezebben tántorítható el, kevesebb mozgásteret enged a filmen dolgozó további művészeknek. Természetesen annak az alkotónak, aki egy kész forgatókönyvet vesz át és visz tovább, neki is kialakul egy kép a fejében, hogy miként képzeli a megvalósítást, de nagyobb eséllyel enged beleszólást a kivitelezésbe. Nyilván egy jó rendező mindkét esetben bízik azok szakmai tudásában, akikkel dolgozik és teret is hagy nekik. Így vagy úgy, de a film elkészülése mögött egy csapat áll. Rengeteg kisebb és nagyobb tényező befolyásolja a végeredményt.
Egy állókép is válthat ki érzelmi reakciót az elrendezése, színvilága, minősége, tartalma, kontextusa eszközeivel. Egy filmalkotás azonban ezeknél sokkal több rétegben létesít kapcsolatot a befogadóval. Egy adott pillanatban egyszerre érzékeljük a képet, a színészek verbális üzenetét, illetve a non-verbális üzenetét, metakommunikációs üzenetét.
Jobb esetben ezekhez illeszkedik a filmzene. Zenemű hallgatása alapvetően képes hasonlóan mély érzelmi reakciók gerjesztésére. Egy filmnél azonban a zene az alapvető hangulatán kívül is képes egyéb hatáskeltésre, például ahogy az Eye of The Tiger a Rocky óta, a jelentéséből kiforgatva általában vígjátékokban van használva. Persze manapság ez egy elég olcsó és elcsépelt húzás, de alapvetően arra épít, hogy arról a számról mindenki egyből Rocky komoly és kemény jelenetére asszociál és anélkül tudnak párhuzamot húzni Stallone karaktere és az aktuális film szereplői között, hogy ezt a zenén kívül bármivel kifejeznék. Tehát a film egy vizuális és audiális élmény, kontextusba ágyazva.
Könyv vs. Film
Azon felül, hogy a film egy összművészeti alkotás, sokkal szorosabb kapcsolata van a technológiával, mint bármilyen másik művészeti ágnak. Az egyik legkönnyebben kritizálható szegmens hiszen rengeteg olyan eleme van, amit akár objektíven is meg lehet ítélni. Széles közönségnek alkotnak, a befogadása nem igényel semmilyen képzettséget azon túl, hogy nem árt, ha olyan nyelven nézzük a filmet, amit értünk vagy legalább felirat van hozzá. Egy regényt nagyjából a történetvezetése és az üzenete alapján lehet kritizálni, de ezek javarészt inkább szubjektív álláspontok. Van, aki azt élvezi, ha egy író hosszan, szépirodalmi stílusban, egyedi hasonlatokkal, részletesen mutat be egy tájat több oldalon keresztül, de van, aki a pörgős, cselekményközpontú, fordulatos műveket szereti. Természetesen az irodalomban is lehet objektív álláspontot megfogalmazni, de ez már inkább művészetfilozófiai kérdés. Egy filmnél abból a szempontból egyszerűbb a helyzet, hogy rengeteg olyan összetevője van, amit igenis lehet objektíven megítélni.
Az operatőri munka, a vágások, a színészi játék, a speciális effektek, a filmzene hatásai, a forgatókönyvírói munka stb. A filmkritikákban ezeket szokták boncasztalra tenni és a végletekig kielemezni. Azt viszont ne felejtsük el, hogy a végeredmény egy művészi alkotás, aminek az egyik végén az alkotók csoportja van, a másik végén pedig a befogadó.
Regényolvasás közben az aktuális világ, amiben játszódik a történet, szinte teljesen a képzeletünk szüleménye és az író ennek csak alig pár százalékát – jó esetben a fontos részeit – taglalja, a többi a mi feladatunk. Egy film azonban nem hagy a fizikai megtapasztalásban kérdéseket. Emiatt azt gondolhatnánk, hogy kevesebbet ad egy film, hiszen nekünk nem marad szerepünk a fogyasztása közben, de ez nagyon nem így van. Sokkal nagyobb a felelőssége a filmkészítőknek, mivel az így felszabadult energiákat le kell kötniük valahogy. Kell adni olyan kapaszkodókat, amik lefoglalják az agyunkat, amíg a film világában barangolunk.
Könyv vs. Film
Amikor esetleg arról vitatkozunk, hogy a könyv volt jobb vagy a film, tulajdonképpen arról vitatkozunk, hogy amit én, az olvasó, elképzeltem, azt a rendező és a filmes stáb nem úgy képzelte el. Az esetek nagy részében a könyvet nem tudja felülmúlni a film, hiszen a korábban elmondottak alapján sokkal személyesebb a viszony. Manapság ez azért igaz hatványozottan, mert egy könyv elolvasása jelentősen több időt vesz igénybe, mint egy film megnézése. Jelenleg az időráfordítás egy olyan ár, amit mindenki megbecsül, hiszen folyamatos időzavarban vagyunk.
Tóth András írása
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
