- Kovács Krisztián
- 2021. május 11. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Egyáltalán nem gondolom, hogy egy filmadaptáció kiváltana egy regényt; sok esetben látjuk, hogy változik a történet, változnak a karakterek, olykor még a koncepció, sőt a mondanivaló is, ami nem véletlen: az irodalom és a filmművészet két különböző terület, emiatt egyáltalán nem is baj, ha olykor nincs átfedésben egymással, egyszerűen csak tudni kell mindent a helyén kezelni. Ugyanakkor az is világos, hogy egy-egy kötelező olvasmányban – már csak a kötelező jellegéből adódóan is – könnyű elakadni, és bár a regényt nyilván nem pótolja a film, talán abban segít, hogy átlendülj a holtpontokon.
Összegyűjtöttük most hét kötelező olvasmány, hét adaptációját, melyeket egyébként a művekről függetlenül is érdemes egyszer megtekinteni, némelyik mára igazi klasszikusnak számít. A kötelezőkből a Veress Pálné Gimnázium honlapján található olvasmánylistákból merítettünk.
Kötelezők a filmvásznon
Kétségtelen, hogy nem Homérosz műve az irodalomórák legnépszerűbb darabja, ami azért furcsa, mert filmként mindig egy hihetetlenül látványos és epikus kalandként jelenik meg. Mi most a mű 1954-es Odüsszeusz című változatát választottuk, melyben a bátor hős szerepébe az akkor már Hollywood A-listás sztárjának számító Kirk Douglas bújt, de feltűnt a filmben még Anthony Quinn is, a forgatókönyvért pedig többek közt az Oroszlánkölykök című világháborús eposzáról ismert Irwin Shaw felelt. A legendás Dino De Laurentiis produceri felügyelete mellett forgó adaptáció szépen belesimult az álomgyár aranykorának divatos kosztümös-szandálos filmjeinek sorába, és bár a két főszereplőn túl gyakorlatilag szinte csak olasz színészek szerepeltek benne, akkora sikernek bizonyult, hogy a Paramount stúdió az elkövetkező években számos görög mitológián alapuló műnek adott zöld utat, Hercules alakja például két éven belül két adaptációt is kapott.
Kirk Douglas Odüsszeusz szerepében
A teremtmény kétségtelenül a popkultúra része, tulajdonképpen Boris Karloff-nak hála már azelőtt az volt, hogy a popkultúrát nevén nevezték volna, a legnagyszabásúbb adaptációját viszont alighanem 1994-ben kapta meg, mikor a Shakespeare-feldolgozásairól ismert Kenneth Branagh saját főszereplésével álmodta azt vászonra. Az igazi kuriózum mégsem ő, hanem a teremtmény bőrébe bújó, szinte a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Robert de Niro, akinek színészi zsenialitása mellett Mary Shelley szörnyetege valóban egy érzékeny, meg nem értett, az emberi gyarlóságnak áldozatul esett kívülállóvá vált, ráadásul az egész film megvalósítása rendkívül autentikusnak tűnik, a hangulat pedig kellően komor és baljós. Nem hiába, a film végül kifejezetten nagy siker lett, kvázi párban Francis Ford Coppola két évvel korábbi Dracula-adaptációjával, és végül közel megháromszorozta a gyártási költségét. Tartom magam hozzá, hogy máig ez Mary Shelley regényének legjobb adaptációja.
Robert de Niro, mint a teremtmény
Emily Bronte regénye kétségtelenül az egyetemes irodalomtörténet egyik legnagyobb klasszikusa, melynek elbeszéléstechnikai megvalósításai messze megelőzték korukat, és egyben igazi kihívást jelentettek a filmes szakembereknek. Felsorolni is nehéz, hány különböző mozgóképes adaptációja létezik, 1939-ben már Laurence Olivier főszereplésével álmodták filmre, és még a szürrealista film koronázatlan királya, Luis Bunuel is készített belőle adaptációt, Heathcliff szerepében pedig megfordult Ralph Fiennes, Charlton Heston, és Ian McShane is. Rendkívül hangsúlyos és markáns történet, aminek gyakorlatilag minden feldolgozása hűen követi a regény cselekményét és narratíváját, így lényegében majdnem mindegy melyiket választjuk, ám ha szívesen időzünk el a 19. századi hangulatban, akkor érdemes valamelyik sorozatadaptációra sort keríteni, így akár a 2009-es ITV-változatra is, melyben Tom Hardy bújt a főszereplőnk karakterébe.
A regény 1992-es változata Ralph Fiennes és Juliette Binoche főszereplésével
Alighanem senkinek sem kell bemutatnunk a Kertész Imrének 2002-ben irodalmi Nobel-díjat hozó regényt, Köves Gyuri rettenetes történetét Auschwitz és Buchenwald koncentrációs táboraiban. A 2005-ös adaptációt általánosságban nem szerette a közönség, ami lehetséges, hogy hangulatának, vagy témájának is szólt, pedig igazi szupercsapat bábáskodott felette. Kertész Imre maga adaptálta filmre saját regényét, a rendezői munkálatokért Koltai Lajos felelt, operatőrként Pados Gyula koordinálta a produkciót, a zenei aláfestést pedig a világhírű Ennio Morricone szolgáltatta. A film egyébként akkoriban a magyar filmek legjének számított, 2,5 milliárd forintból készült, és soha ennyi szereplő nem fordult meg magyar produkcióban, valamint soha korábban nem építettek ekkora díszleteket, melyekben végeredményben közel 10 000 statiszta fordult meg a felvételek során.
Nagy Marcell Köves Gyuri szerepében
Sir Arthur Conan Doyle orvosként dolgozott, és puszta unaloműzésből teremtette meg világhírű detektívjét, a bűnügyi regények egyik alfapontját. Összesen négy regényt és több tucat novellát szentelt a karakternek, a regények közül kétségtelenül A sátán kutyája a legkomplexebb, legsikerültebb darab, melyet nem hiába rengetegszer adaptáltak filmvászonra. Az általunk legjobbnak tartott feldolgozás 1959-ben született Terence Fisher rendező keze alatt, aki a később a Csillagok háborúja Tarkin kormányzójának bőrébe is bújt Peter Cushingnak adta Sherlock Holmes szerepét, míg Sir Henry Baskerville-t egy nem kevésbé híres színész, a későbbi Dooku gróf, és Szarumán, Christopher Lee keltette életre. Ez az adaptáció adja át talán a legjobban az eredeti regény gótikus horrorba hajló, ködös és borongós hangulatát, kiváló díszletekkel, és kosztümökkel egészítve ki az egyébként is csavaros forgatókönyvet.
Peter Cushing, mint Sherlock Holmes
William Golding lényegében e regényéért érdemelte ki 1983-ban az irodalmi Nobel-díjat. Különös, hogy manapság már szinte mindenhol kötelező olvasmánynak számít, holott 1954-es megjelenésekor érdekvédő szervezetek a könyv betiltásával fenyegetődztek. A mű később többek közt Stephen King kedvencévé is vált, és 1963-ban kapta meg első, még fekete-fehér filmadaptációját, melyet aztán 1990-ben követett a második. A két film közt szerencsére nagy különbség nincs, mindkettő hűen követi a regény cselekményét. Nem könnyű élmény – Golding maga később már nem lelkesedett annyira saját regényéért – olykor egészen megrázó, fojtott hangulat jellemzi, ahogy a történet apró, gyermeki léptekkel halad a tragikus végkifejlet felé, felfedve az emberi lélek valódi természetét megszabadulva a társadalmi szabályszerűségek rabigájából.
A legyek ura a vásznon
William Shakespeare legnépszerűbb drámája a szerelmi történetek definitív műve, mely legalább annyira feldolgozást ért már meg, mint az Üvöltő szelek. Olyanok álmodták vászonra, mint Franco Zeffirelli vagy George Cukor, de készült belőle szovjet, argentin és spanyol adaptáció is. Mi most az 1996-os, Baz Luhrmann által készített modern változatot ajánljuk, mely a cselekményt kiszínezi némileg a modernkor vívmányaival, egyfajta furcsa romantikus maffiatörténetté téve Shakespeare remekét, mely egyébként a változásoktól eltekintve megtartja a maga történeti kohézióját, és még az sem tűnik fel a vásznon, hogy egyébként a szerelmespárt alakító Leonardo DiCaprio és Claire Danes kifejezetten utálták egymást a forgatáson. A film nagy siker lett, megháromszorozta a gyártási költségvetését, noha az egyesek szerint feleslegesen felcukrozott külsőségek számos kritikust kiborítottak a bemutatót követően.
Claire Danes és Leonardo DiCaprio
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
