Kaposi Ildikó
2021. március 23. | Becsült olvasási idő: 7 perc

Lélektani dráma, krimi és képregényfilm – Traumafeldolgozás Marvel módra

A Marvel univerzum filmjeit és sorozatait elsősorban nem az érzelmek intenzív megélése miatt nézik millióan. Ami először beugrik, ha ezekre a blockbusterekre gondolunk, az a minőségi látvány, az akció, és a kaland. Pedig a Marvel univerzum gyakran foglalkozik az elmúlással, és a veszteség feldolgozásával. Mint ahogyan a népmesék, vagy a Disney rajzfilmek sem indulhatnak másképp, mint valamelyik szülő halálával, hiánnyal, bánattal. Ezek az archetipikus történetek pont arról szólnak, hogy hogyan dolgozza fel a hős a hiányt, hogyan lesz több általa. A WandaVízió című sorozat végső soron Wanda gyászáról szól, és a feldolgozás útjáról. Egyszerre lélektani dráma, rejtélyes krimi, és egy új főgonoszt felvonultató képregényfilm.

WandaVízió

A Marvel Univerzum, mint ahogyan a nevéből is ered: a csodával foglalkozik; minden film alapja valahol egy mesei alapfeltevéshez kapcsolódik. Egy bajbajutott hős keresi a megoldást, ebben segítenek a bajtársai, és közben számtalan akadályt kell küzdelmesen legyőzniük. A legfőbb akadály pedig sokszor belül található, és az egyik ilyen nehézség a gyász, ami bosszút, vagy önpusztítást okozhat. Amerika kapitány gyászolja a 40-es évek korszakát, a Fekete Párducban T’Challa gyászolja a szeme láttára meggyilkolt apját, Thor az édesanyját, majd az édesapját, Űrlord az anyukáját, és még sorolhatnám. A veszteség aztán Marvel módra hatalmas méretet ölt, és Thanos egy csettintéssel eltörli az élő Univerzum felét. A Végtelen háború cím akár erre is utalhat; a halállal szemben végtelen a harcunk, sosem ér véget, és Gilgamestől kezdve ezzel a feloldhatatlan problémával számtalan hős kényszerült megküzdeni már.

A bánat egy olyan érzelem, mely piszok erős, és minden egyes néző képes átérezni. Mikor elkezdték forgatni a sorozatot, még nem tudhatták, mennyire sok ember traumatizálódik majd, és mire elkezdik sugározni, sokkal többen élik át ugyanazt, mint Wanda. Cikkemben elsősorban a traumafeldolgozás megközelítésében szeretném bemutatni a sorozatot, mert nagyon vonz a történet egyetemes, mindenkire érvényes szála. Válaszaival a nézőnek is próbál utat mutatni: hogyan lehet túllépni az ésszel felfoghatatlan veszteségeken?

A Végtelen háború, és a Végjáték kollektív nagyívű történetében bújik meg Wanda egyéni gyásza, melyet a Marvel most egy 9 részes minisorozatban dolgozott fel.

Wanda gyerekkorában elveszíti szüleit, majd bosszúból beáll a Hydrához, és titkos kísérletekkel szuperhőst faragnak belőle. De ez sem elég ahhoz, hogy megmentse ikertestvérét: Pietro-t látjuk meghalni az Ultron korában. Wanda később szerelembe esik Vízióval, ami önmagában is érdekes, hiszen mind a ketten az elmekőhöz kötődnek. Majd az emberiség védelme érdekében meg kell ölnie szerelmét, aztán végignézni, ahogy Thanos visszatekeri az időt, hogy ő ölhesse meg Víziót a kőért. Ezután Wanda porrá válik, és amikor visszatér, Vízió már nincs mellette. Egyedül marad fojtogató gyászával, és kilátástalanságával.

WandaVízió

De rendelkezik valamivel, amivel mi átlagemberek nem; szuperereje van. Ez az erő és a magány arra készteti, hogy egy meglévő várost és annak minden lakóját az elméje segítségével a saját idealizált kisvárosi élete részévé változtasson.

Elmenekül egy nem létező valóságba, így kerüli meg azt, hogy szembesüljön a fájdalommal, és ürességgel, amivel képtelen megbirkózni. Leegyszerűsítve: csak boldog akar lenni, és megvan a hatalma ahhoz, hogy ennek az illúzióját megteremtse.

Tegyük fel magunknak a kérdést, mi mire lennénk képesek a szeretteinkért? Ahogy a legvégén az egyik karakter közli Wandával: ha nekem is meglett volna az erőm hozzá, én is visszahoztam volna azt, akit elvesztetettem. Mit tennénk, ha mi vezetnénk azt a villamost a klasszikus villamosdilemmában, és választanunk kellene egy ember között, akit szeretünk és öt ember között, akit nem is ismerünk?

Már az Amerika kapitány: Polgárháborúban kiderül, hogy a szuperhős-bánat nem mindig mutatkozik meg erkölcsileg igazolható módon. De mi van akkor, hogyha egy szuperhős traumafeldolgozásának áldozatai ártatlan emberek, akiknek semmi köze nincsen a konfliktushoz? Ezzel a kérdéssel is szembenéz a sorozat. A WandaVízió eléri, hogy a néző is megsajnálja Wandát, és ne az elnyomó gonoszt lássa benne, hanem az esendő nőt, akit sajnálni kell. Már Thanos alakja és motivációi is jó tananyag lenne egy erkölcsfilozófia órán, de azt gondolom, hogy Wanda esete is felsorakozhat a több rétegű karakterek közé. Amit tesz: rossz, de ő maga nem az.

WandaVízió

Fontos üzenet még a kompetens női szereplők mozgatása. Az érzelmek alapvetően a női attribútumhoz tartoznak, és mindenki, aki valamilyen módon előre viszi a cselekményt ebben a történetben, az nő. Monica, aki kétszer is bemegy a falon túlra, hogy meggyőzze Wandát arról, hogy átérzi a fájdalmát, de abba kell hagynia az illúzió fenntartását. Igazi, empatikus segítőként van mellette. Darcy, aki tudósként érzékeli a sitcomok közvetítését, és végig jó és releváns meglátásai vannak a helyzetről, majd jókor és jó helyen jelenik meg, mikor szükség van rá. És végül Agnes, aki szomszédként mindig kéznél van, így válik nélkülözhetetlen szereplővé.

A nők erejének bemutatása most egyértelmű hollywoodi irányvonal, ezúttal azonban nem mesterkélt, és közel sem erőltetett.

Sokat gondolkoztam, hogy miért a sitcomokat választották az alkotók a kerettörténethez, és azt gondolom, hogy lényegében jól átgondolt választásról beszélhetünk. A kerettörténetek minden részben más idősíkban játszódnak, az ötvenes évektől a 2010-es évekig. Ez mutat egyfajta időbeliséget a gyászfeldolgozásban, a tudatosításban, megidézi az „idő minden sebet begyógyít” alapelvet is. Ebben az időszakban fontos még a nők szerepeinek folyamatos változása is. Az ötvenes években Wanda még egy otthonülő tökéletes háziasszonyt játszik, míg a 2010-es éveket utánzó részben már tréningruhában van, alig várja, hogy lepasszolja valakinek a gyerekeit, hogy megtalálja önmagát. A főcímek azon túl, hogy nagyon szellemesen idézik az adott kor sorozatainak világát, megmutatják Wanda lelkiállapotát, és a dalok szövegeire is érdemes odafigyelni. Az első rész dalocskájában elhangzik, hogy egy varázslatos lány a nagyvárosból a kisvárosba költözik a férjével, akivel olyan szerelemben osztozik, mint senki más. Ez a szerelem a kulcsa tulajdonképpen mindennek.

WandaVízió

Az ötödik rész bevezetője már megmutatja Wanda múltját is; gyerekkori képeket láthatunk róla, amit előrevetíti, hogy itt több traumáról van szó, nem csupán férje elvesztéséről. A szöveg pedig a következő: „Lesznek napok, amikor nem tudjuk merre tovább, amikor a dolgok szétesnek majd, de együtt kitaláljuk majd, mert szeretjük egymást.” Ismét megidéződik a legyőzhetetlennek megélt szerelem. Az első rész után birizgál bennünk a rejtély: mi ez, mit is nézünk tulajdonképpen? Annyira más, mint egy szuperhős film, de mégis ott vannak az utalások, a főszereplők képességei, szóval jó helyen járunk, ez valóban egy képregény sorozat, ugyanakkor valami nagyon disszonáns. A végén meg is kapjuk a választ, miért éreztük, hogy valami nagyon nincs rendben, amikor az illúzióról lehull a lepel, és Wanda meglátja a szoba körül a filmstúdiót. A sorozat egy remek lehetőség arra, hogy szerepet játsszon, hogy más legyen, mint ami igazából.

Wanda nem teljesen titokban cselekedett, a televíziós adás lehetett tudattalan segítségkérés is. Egyedül képtelen volt megküzdeni a fájdalmával, az, hogy kívülről kapott segítséget, megkönnyítette a dolgát. A történet kétharmadánál, amikor Vízió szembesíti Wandát azzal, amit tett, elindul az aktuális sitcom végét jelző stáblista. Nagyon nem illik ide, hiszen éppen egy fontos beszélgetés zajlik, de ez épp olyan, mint amikor a homokba dugjuk a fejünket egy fontos beszélgetésnél. Amikor tudjuk, hogy mi vagyunk a hunyók. Nagyon finom szimbolika. Wanda elméje elindította a vége feliratot, nem akar szembesülni a kérdéssel; nézőként szeretnénk ugyan hallani, mit mond Vízió, de nehéz figyelni a lényegre a bugyuta zenétől.

Gyönyörűen megmutatja ez a jelenet azt, amikor el akarunk kerülni egy kellemetlen helyzetet. Pont ezt csinálja az elménk. A stáblista valaminek a végét jelzi, le akarja zárni ezt a beszélgetést. Kizárni a valóságot.

WandaVízió

Az utolsó előtti rész sitcomos bevezetőjében már nyoma sincs a családi idillnek, csak a Wanda szó tűnik fel különböző formákban. Ez a rész már az önfeltárás, elfogadás szakasza. Amikor az általa kreált valóságból kiszól egy riporter hangja: „Mit gondolsz, nem ez az, amit érdemelsz?” Wanda lefagy, nem érti, honnan jön ez a hang, aminek nem szabadna megszólalnia. Majd szimbólumként megjelenik a pince, és egy ajtó, ami a múltba vezet. Nincs mese, muszáj szembesülni, elindulni a tudattalanban elfojtott fájdalmak feldolgozása felé. Itt is feltűnik egy, a rendszeresen megjelenő furcsa tévés hirdetések közül, – melyek csemegék a Marvel rajongóknak – egy depresszió elleni szert reklámoznak.

A hirdetés felhívja a figyelmet arra, hogy a depresszió ellen (ami a gyászfeldolgozás utolsó előtti szakasza) a legjobb a Nexus, aminek mellékhatása az érzések megélése, a szembenézés az igazsággal és a saját sorsunk kézbevétele. Így érkezünk az utolsó részhez, ami már az elfogadásról szól. Ez az epizód mentes a kreált sorozatos kerettől, Wanda minden szinten megérkezik a való világba, külső ellenséggel kell harcolnia, és végleg le kell számolnia belső démonjaival. Végül pedig képletesen, és szó szerint is elindul a gyászfeldolgozás útján.

WandaVízió

Az üzenet egyértelmű, és ebben az évben talán aktuálisabb, mint a korábban bármikor: a bánat mély hatással van ránk. Ha nem uraljuk, akkor az fog uralni bennünket, és könnyen mérgezővé válhat.

A néző megélheti azt, hogy a leghatalmasabbak sem mentesülnek az érzés alól. Az igazi hőstett ebben a sorozatban nem az, amikor az utolsó részben az égen repkednek a villámok a köpenyes szuperhősök között, hanem az, amikor Wanda elérkezik a gyász utolsó szakaszába: az elfogadásba. Amikor megáll a romokon, ami eddig az idealizált, és képzelt otthona volt, felveszi a fekete kapucnit, és képes elsétálni azok mellett az emberek mellett, akiknek fájdalmat okozott. Képes volt áldozatot hozni, és elindulni a gyógyulás útján. A végső üzenet pedig egyértelmű: a gyász tulajdonképpen a szeretet megőrzése.