Kövess minket a Facebookon! Kövess minket az Instagramon! Kövess minket a YouTube-on! Iratkozz fel az Ectopolis hírlevelére!

2020. április 5., vasárnap

Film

Marlon Brando, az öntörvényű színészóriás, akinek senki sem parancsolt

2019. július 14.
Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Hirdetés

Lázadó, öntörvényű zseni, magának való színészóriás, a magány nagykövete, a Keresztapa, akit egyaránt csodáltak férfiak és nők, és akit egyaránt érdekeltek férfiak és nők, aki 3 házasságból, 9 gyermeket nemzett, és aki hozzáállásával új iskolát teremtett a XX. század színművészetében; akinek egyetlen mozdulatában, gesztusában több tehetség rejtőzött, mint egész generációk teljes életművében, és akiről Jack Nicholson azt nyilatkozta, ha egyszer meghal, minden egyes színész eggyel feljebb kerül a képzeletbeli ranglistán.

Brando az a fajta egyéniség volt, akit lehetett gyűlölni, amiért szinte lehetetlen együtt dolgozni vele, vagy épp isteníteni, mert a vásznon és a színpadon egyaránt úgy mozgott, és beszélt, mint egy színészisten, de egy dolgot nem lehetett: nem figyelembe venni. Ha Laurence Olivier volt a színészkirály, akkor Brando az a pökhendi herceg, akit sosem érdekelt igazán a hatalom, vagy, hogy jót tegyen, egyszerűen csak lubickolni akart abban, amihez igazán értett, és mindabban, amit tehetsége magával hozott. A valaha élt egyik legnagyobb színészre emlékezünk.

A fiatal és feltörekvő Brando

A fiatal és feltörekvő Brando

A New York-i Actor’s Studio

Brando mindenkinél szabadabban – ha alkalmaznák a fogalmat a színművészetre – mondhatni posztmodern módon nyúlt a szerepeihez, és egész attitűdjét is ez határozta meg, ehhez pedig egy 1947-es alapítású önképzőkörben találta meg a megfelelő alapokat. A Konsztantyin Sztanyiszlavszkij módszereit követő iskola legfontosabb tanítása, hogy kerüli a pózokat és manírokat, valamint arra ösztönzi saját diákjait, hogy a szerepek megformálásához saját élettapasztalataikat, és gesztusaikat használják fel a minél természetesebb hatás elérése kedvéért. Bár ma már ez nem hangzik újdonságként – Magyarországon is sok követője akad, köztük Kern András, vagy Csuja Imre – az 1950-es évek elején valóban ez jelentette a színművészet posztmodern oldalát.

 

A Lee Strasberg drámatanár vezette társulat felerősítette diákjaiban az improvizatív készségeket, sőt szorgalmazta azok rendszeres és módszeres használatát, saját érzéseik, érzékeik összpontosításának kiaknázását. A felkészülés egy-egy darabra sokkal inkább hasonlított egy pszichoterápiás csoporthoz, önhipnózishoz, vagy még inkább egy szupervízióhoz, melyben Brando tökéletesen elsajátította annak tényét, hogy egy szerep nem ott kezdődik, ahol az ember belebújik egy másik ember bőrébe, hanem sokkal korábban. A XX. század második felében többek közt Daniel Day-Lewis alkalmazta tökéletesen ennek eszköztárát, ún. method acting néven, de ezt az iskolát a nagyközönség számára Brando művészete mutatta meg.

Leghíresebb szerepe, A keresztapa

Leghíresebb szerepe, A keresztapa

Út a csúcsra

Azok után, hogy Brando igen fiatalon megkapta Stanley Kowalski szerepét A vágy villamosa Broadway-darabjában, Elia Kazan úgy érezte, nem tud elképzelni senki mást a filmadaptáció főszerepében, kizárólag Brando-t. A film elképesztő sikert aratott, tizenkét Oscar-jelöléséből nyolcat díjra váltott, a közönség pedig a jövő egyik legnagyobb filmsztárjának nevét volt kénytelen megtanulni: Marlon Brando. A filmek, a jelentős szerepek pedig sorban jöttek, a Viva Zappata, az Oroszlánkölykök, vagy a Lázadás a Bountyn, és persze egy újabb közös munka Kazannal, A rakparton, mely meghozta számára a szakma legnagyobb elismerését, a legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrot.

Brando pedig nem állt meg itt, 1972-ben magára öltötte két leghíresebb szerepét A keresztapa, valamint Az utolsó tangó Párizsban című filmekben, majd néhány évvel később jött az Apokalipszis most, három ikonikus szerep, és egy újabb Oscar-díj, melyet már nem volt hajlandó személyesen átvenni. Brando ezekben a remekekben teljesen alámerült az általa játszott szerepekbe, hihetetlenül karakteres alakításokat hozva, noha azonosulásai olykor-olykor egészen riasztó formát öltöttek, leginkább azért, mert Brando nem volt képes, sőt, elutasította, hogy idomuljon bárkihez, és ragaszkodott hozzá, hogy minden esetben önmagából játsszon.

Az utolsó tangó Párizsban

Az utolsó tangó Párizsban

Nehéz szerepek nehéz embert követelnek

Brandoról igen hamar elterjedt a nézet, hogy nehéz természetű ember, kiszámíthatatlan kedéllyel, akivel emiatt rendkívül nehéz együtt dolgozni. Ha úgy esett, vérig sértődött, vagy épp erőszakosan akarta keresztülvinni akaratát a stábon, máskor végighisztizte a forgatást, ha nem tetszett neki valami, és mindezek mellett irreálisan magas összegeket kért egészen parányi szerepekért is. Mindeközben persze magánéletében is olyan volt, mint a filmvásznon: kezelhetetlen, és szenvedélyes. Számtalan férfival és nővel volt rövidebb-hosszabb viszonya, egyesek szerint imádott orgiákon részt venni, egyik házasságból ugrott a másikba, és összesen 9 vérszerinti és 4 adoptált gyermek felett bábáskodott kisebb-nagyobb sikerrel.

 

Mindeközben szakmai munkáit tekintve is botrányt botrányra halmozott, Coppola szerint a Keresztapában nem volt hajlandó megtanulni a szövegeit, ragaszkodott hozzá, hogy ösztönből játsszon, a szerepéért neki ítélt Oscar-díjat nem volt hajlandó személyesen átvenni, Az utolsó tangó Párizsban forgatásán pedig olyannyira beleélte magát az erőszakos amerikai férfi szerepébe, hogy a rendező, Bernardo Bertolucci nyomására kis híján valóban megerőszakolta partnerét, Maria Schneidert. És akkor még nem beszéltünk a családi tragédiákról, arról, hogy fia, Christian, lelőtte Cheyenne nevű húgának vőlegényét, mert őt okolta a lány drogproblémáiért, és miközben Christian a büntetését töltötte, Cheyenne öngyilkos lett. Ezt a tragédiát Brando soha nem bocsátotta meg magának.

Apokalipszis most!

Apokalipszis most!

Brando, a legenda

Brando kapcsán a legfontosabb tulajdonság, amit mindenki emleget vele kapcsolatban – a feltétlen tehetségén túl – az önazonosság. Hogy soha, semmilyen körülmények közt nem adta fel magát, vagy az általa meghatározott, olykor kifejezetten szélsőséges elveket, és ezáltal egész generációk számára határozta meg a követendő irányvonalat. Többek közt miatta választotta a színészetet Al Pacino, Harvey Keitel, Barbra Streisand vagy épp Johnny Depp, míg Brando maga jóbarátját, Jack Nicholsont jelölte meg saját maga szellemi örökösének.

Élete vége felé Brando egyre inkább bezárkózott saját világába, elhízott, depresszióba és saját függőségeinek mocskába merült, a két Oscar-díjat nyert színészóriás utolsó éveit Los Angelesben töltötte, egy apró garzonlakásban, ahol mértéktelenül falta a silány minőségű gyorskaját, míg 2004. július 1-én, 80 éves korában végül utolérte a halál. De még ezeket a kínkeserves utolsó éveket is úgy élte le, ahogy egész addigi életét, nem törődött senki véleményével, nem érdekelte, mit gondolnak róla, és még az olyan fércművekben vállalt szerepei, mint a Dr. Moreau szigete is megvillantottak valamit abból a karizmából, tehetségből és önazonosságból, mely egészen karrierjét, és életét meghatározta. Mert Brando olyan öntörvényű zseni volt, akinek valóban senki sem parancsolt; időnként még önmaga sem, és ezzel válhatott a valaha volt egyik legnagyobbá.

Larry Kinggel 1985-ben

Larry Kinggel 1985-ben

Kapcsolódó cikkek

Robin Williams idén már hatodik éve, hogy nincs köztünk

2020. április 3.

Hírek

Hat évvel a halála után indul Youtube-csatorna Robin Williams legjobb pillanataival

A hiánypótló csatornára az első hetekben már 250 ezren iratkoztak fel.

Az ember és a világvége vonzalom

2020. április 2.

Film

Világvége-történelem – Az ember, a popkultúra, és az apokalipszis

Az eljövendő apokalipszis, ahogy mi látjuk, látni akarjuk és ábrázoljuk.

Steven Spielberg virtuális filmklubot indított

2020. április 1.

Hírek

Steven Spielberg online filmklubjában hollywoodi sztárok mesélnek hollywoodi filmekről

Egy egészen kiváló ötlet, ami nem csak a színészeket foglalja le, de szórakoztató is.

Amikor a művészet és a pornográfia közt elmosódik a határvonal

2020. április 1.

Film

5 kultikus film, mely a pornográfia határát súrolta, vagy át is lépte

Bertolucci-tól Lars von Trier-ig, rendezők, talán túlságosan merész koncepciókkal.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Az ember és a világvége vonzalom

2020. április 2.

Film

Világvége-történelem – Az ember, a popkultúra, és az apokalipszis

Az eljövendő apokalipszis, ahogy mi látjuk, látni akarjuk és ábrázoljuk.

Amikor a művészet és a pornográfia közt elmosódik a határvonal

2020. április 1.

Film

5 kultikus film, mely a pornográfia határát súrolta, vagy át is lépte

Bertolucci-tól Lars von Trier-ig, rendezők, talán túlságosan merész koncepciókkal.

Zodiákus (2007)

2020. március 30.

Film

Hollywood-i akták 12. – Zodiákus (2007)

Az amerikai kriminalisztika hírhedt esete David Fincher kezében.

Akira Kurosawa (1910-1998)

2020. március 27.

Film

A megelevenedő japán történelem krónikása – 110 éve született Akira Kurosawa

Az ember, akivel a nyugati világ azonosította a távol-keleti filmgyártást.

A különc, Tim Burton

2020. március 24.

Film

Kolonc különcök a normalitás ellen – Tim Burton groteszk világa

Ezúttal a különcökkel szimpatizáló rendező világában barangolunk.

Facebook közösség