Kovács Krisztián
2019. június 14. | Becsült olvasási idő: 6 perc

Miért válhatott a Kincsem az elmúlt 10 év legnézettebb magyar filmjévé?

Hirdetés

Több, mint két évvel ezelőtt, 2017. március 16-án mutatták a hazai mozik Herendi Gábor Kincsem című filmjét. A Magyar Nemzeti Filmalap előzetesen 3 milliárd forintos támogatást szavazott meg a Herendi és Hegedűs Bálint közös forgatókönyvéből készülő romantikus, történelmi kalandmozinak, melyre sokan már akkor legyintettek, mondván, mi magyarok többször is próbálkoztunk már mozgóképre adaptálni saját történelmünket, de a végeredmény legtöbbször meglehetősen véleményes lett. A Kincsem végül egy év alatt 456 ezer embert csábított a mozikba, és az elmúlt 10 év példátlan magyar filmsikerévé vált.

De mitől egyedi a Kincsem, ha egyedi egyáltalán? Mit tudott, amit más film nem, és vajon, ha már történelem, miért éppen a Kincsem, és miért nem a Honfoglalás, vagy a Hídember aratott ekkora, osztatlan sikert? Tekintve, hogy június 21-én újra szélesvászonra tűzzük a filmet a Lurdy Moziban, majd egy jóízűt beszélgetünk a főszerepet alakító Nagy Ervinnel, úgy gondoltuk, jó apropó ez arra, hogy egy kicsit elgondolkozzunk rajta, vajon miért válhatott az elmúlt 10 év legnézettebb magyar filmjévé Herendi Gábor alkotása.

Kincsem Forrás: ignhungary.hu

Nemzeti önérzet jó arányérzékkel tálalva

A Honfoglalás, a Sacra Corona, vagy épp a Hídember katasztrofális bukás volt (no, nem nézőszámra, inkább minőségre), úgy, hogy az egyikben még Franco Nero is szerepet kapott, és rajta kívül is mindegyikben a magyar film történetének színészlegendái vállaltak szerepet. Mindegyik film a magyarságtudat erősítése, és történelmi múltunk előtti tisztelgés okán jött létre, ám hiába a törekvések, hiába a kisebb-nagyobb szerepekben feltűnő Darvas Iván, Haumann Péter, Cserhalmi György vagy Sinkovits Imre, mindhárom film iszonyatos unalomba fulladt, amit még a kiváló színészek sem voltak képesek megmenteni a középszerűségtől. Ezen változtatott a Kincsem, mert hihetetlenül jó arányérzékkel nyúlt egy történelmi alapanyaghoz, ahogy aztán csavarjon rajta egyet, és végül elvegye a fókuszt magáról a történeti hűségről, és eltolja némileg az akció, és a romantika irányába. Az eredmény egy idehaza mindenképpen újszerű élmény lett, melyen könnyen számonkérhető a történelmi hűség részleges hiánya, ám egy valamit biztosan nem lehet rajta, nem úgy, mint a Hídemberen: unatkozni.

Kincsem Forrás: magyarnemzet.hu

A romantika

A recept egyáltalán nem új, egyik legfontosabb példája James Cameron 11 Oscar-díjjal jutalmazott 1997-es Titanic című alkotása, de idesorolható a Pearl Harbor – Égi háború, Az utolsó szamuráj, vagy épp az Ausztrália is 2008-ból. A tengerentúlon tökéletesen ismerték fel, mennyivel könnyebben eladható egy film, és milyen mély érzelmek bemutatására és a nézőben való felkeltésére képes egy nagyívű szerelmi történet, melynek csupán hátterét adják maguk a történelmi események. Az ilyen jellegű filmformátum azért is biztonságos néznivaló, mert nem igazán tartogat meglepetéseket, nem ad okot töprengésre, már az előzetest végignézve tökéletesen tisztában lehetünk vele, hogy a sztori mindössze két végpontra futhat ki: katartikus összeborulás, és „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”, vagy tragikus Rómeó és Júlia történet. Nézői igény szempontjából teljesen mindegy, melyik következik be, az érzelmi telítettség garantált, akkor pedig mit számít, mennyi idő alatt süllyed el a Titanic, hány japán kamikaze csapódik az amerikai hadihajóknak, vagy milyen gyorsan fut valójában Kincsem.

Kincsem Forrás: radio1.hu

Mintakövetés

Erről fentebb már írtam. A Honfoglalás, vagy a Hídember ott hibázott, hogy egyetlen milliméterrel sem akart több lenni, mint ami, száraz történelmi tények egymásra halmozásra a legminimálisabb nézői igény figyelembevétele nélkül, gondolván, hogy a nemzeti öntudat leghalványabb érzelmének felkeltése majd elég lesz a sikerre. De mi is ez a nézői igény? Nos, a néző érzelmi bevonása a játékba. Ez a kulcs, ahogy eggyel fentebb már részleteztem is, és ebben újított nagyot Herendi Gábor filmje, mely bármilyen meglepő, lényegében nem mutatott semmi újat, mindössze tökéletesen ültetett át hazai viszonyok közé egy Hollywoodban már tökélyre fejlesztett modellt. Számtalanszor elmondták már, hogy a filmgyártást nem kell újra feltalálni, és ha így is történik, bizonyosan nem Magyarországon következik majd ez be, így aztán jó látni, hogy végre magyar szakemberek okultak abból, milyen recept alapján válnak eladhatóvá a romantikus történelmi filmek, és volt bátorságuk alkalmazni azt.

Kincsem Forrás: szinhaz.org

Kortárs kikacsintások és a humor

Egy újabb elem, amiről Koltay Gábor, vagy Bereményi Géza tökéletesen megfeledkezett a Honfoglalás, vagy a Hídember forgatókönyvének adaptálása közben. Amennyiben egy film nem képes érzelmileg bevonni, akkor legalább legyen képes olykor megmosolyogtatni, mert tudván, mennyire kiváló és egyedi humorérzékkel áldatott meg a magyar, bizonyára Árpád fejedelem, és Széchenyi gróf is elsütött egy-egy viccet annak idején, de ha nem is ennyire direktbe, legalább helyzetkomikumba befért volna némi humoros kikacsintás az érzetre órákig tartó szenvelgések közepette. Herendi ebben érzésem szerint még túl messzire is megy. Egyrészt hibátlanul másolta le Buz Luhrmann stílusát, aki már a Moulin Rouge!, az Ausztrália, vagy A nagy Gatsby című filmjeiben is ügyesen applikálta egy letűnt kor viszonyai közé a kortárs kultúra – zene, tánc, szófordulatok, stb. – elemeit. Luhrmann esetében ez nem csupán színesítő elem volt, hanem egyértelmű vezérmotívum, éppen emiatt a Kincsemnél a Wellhello dalrészlet, vagy a tánc a bálon némileg idegenül hat, ám arra tökéletes, hogy ezáltal még szélesebb réteget szólítson meg, akiket egyébként nem hozna lázba a csodaló története.

Kincsem Forrás: 24.hu

A színészek

Ez az a rész, amiben a Kincsem talán a legjobban teljesít. Bár Andy Vajnának állítólag nem tetszett, hogy Herendi Nagy Ervint választotta ki a főszerepre, most már bátran elmondható, Blaskovich gróf szerepét egyszerűen ráöntötték, minden gesztusából árad, hogy rettenetesen felkészült a szerepre, és úgy tudja ebben a rémegyszerű történetben is rendkívül komplexé tenni saját karakterét, hogy közben mégis iszonyúan lazának tűnik. Ugyanez igaz Petrik Andreára is, aki szintén kiválóan ötvözi magában a férfiakat lenéző, öntörvényű dámát, és a gyengédségért szavak nélkül imádkozó törékeny lányt, miközben férfiakat meghazudtoló magabiztossággal vesz részt a lóversennyel járó üzleti ügyek intézésében. A Kincsem az a film, ahol gyakorlatilag senki sem lóg ki a szerepéből. Gyabronka József a jóságos fegyverhordozó gyám és barát szerepében egészen meghökkentően emberi, de ugyanilyen kiváló Scherer Péter, mint a minden hájjal megkent üzletkötő, Fekete Ernő, mint a hideg és kíméletlen császár, vagy Keresztes Tamás a fondorlatos, gerinctelen Gerlóczy szerepében. Mind-mind szenzációs választás.