- Kovács Krisztián
- 2019. március 26. | Becsült olvasási idő: 6 perc
Sokan igyekeztek megfejteni az idén 18. évét betöltő Üvegtigris sikerét, és kultikus státuszba emelkedését. Hogy lehet az, hogy egy alapvetően rétegfilm ilyen széles közönségre tesz szert, beépül a szlengbe, és a mindennapi kultúra részévé, míg maga a Garancs-tó partján álló büfé valódi turista látványossággá válik, mindezt úgy, hogy a film történetét gyakorlatilag egy szalvéta szélére viszonylag kényelmesen fel lehetne skiccelni? Tekintve, hogy október 10-én Csuja Imrével együtt tartunk születésnapi vetítést és közönségtalálkozót, itt volt az ideje, hogy külön foglalkozzunk a filmmel!
Az Üvegtigris első része még bőven a Nemzeti Filmalap előtti kor terméke, valódi szerzői film, minden ízében nagyon magyar, nagyon fanyar, mégis kellemesen jóleső filmkoktél tele emlékezetes karakterekkel. Tekintve, hogy magáról a történetről túl sok mindent nem tudunk elmondani, és nem is érdemes, hiszen, ahogy egy Rejtő Jenő regénynél sem a sztori a fontos, úgy a karakterek mindegyike, és a köztük lévő kémia is, valamint az őket éltre keltő színészek bőven megérdemlik, hogy külön cikkben emlékezzünk meg róluk. Az Üvegtigris rendkívüli sikerét ugyanis éppen ennek pikantériája adta, a tény, hogy minden karakter önmagában egy tipikus és összetéveszthetetlenül magyar életérzés mutat be, olyan alakokat, akikkel garantáltan mi is találkoztunk már életünk során.
Főszereplőnk csak annyiban főszereplő, hogy a kellemes társaság gyűjtőhelye épp az ő általa működtetett büfé. Lali igazi szürke egér, aki szándékosan vonul ki a társadalom perifériájára, hogy ott aztán megérintse, mik is voltak azok a meglehetősen sekélyes dolgok, melyek így is hiányoznak neki. A tipikus nagyot és meggondolatlanul álmodó figura, akit sokkal inkább naiv és feltérképezetlen fantáziák vezérelnek, semmint átgondolt, és megtervezett lépések, és aki önként választott száműzetésébe is pontosan ugyanúgy bele tud szürkülni, mint az azt megelőző életébe. Mindazonáltal Lali az a figura, aki nem csupán Sanyi, de az egész brigád számára rendkívül erős összetartó kapcsot jelent, és nem feltétlenül azért, mert a csapat az ő büféje körül gyülekezik, és lejmol, hanem, mert a maga egyszerűségében egyfajta apafigurát és egyben fizikai lelkiismeretet biztosít a többiek számára. Amikor Lali a képben van, úgy érezzük, nem történhet akkora baj, mintha hiányzik róla, ezzel ennek a rögtönzött vidéki szanatóriumnak is ő lesz a felügyelője.
Cingi rokonítható egyfelől Lalival, ő a társaság talán második legjózanabb ítélőképességű tagja, aki képes olykor visszarántani a brigádot a hülyeség határáról, ugyanakkor józan bolond abban a tekintetben, hogy folyamatos identitáskeresésben van, melynek hála a maga tehetségtelenségében rengeteg mindenbe belekóstol. Szaxofon, tuba, tandem, házasság, mindegy is, alapvetően az a típusú fickó, akinek ha kiesik a kezéből a vajas kenyér, száz százalékra vehető, hogy a vajas felével hull a porba. Cingi kálváriája, hogy bár tájékozottságát tekintve is vélhetően mindenkit felülmúl a csapatban, a többiek sosem hallgatnak a szavára, kirohanásait, intelmeit már csak kancsalsága (Szarvas József által szándékosan erősen rájátszva) miatt hatványozottan sem veszik komolyan, emiatt hiába látja át olykor a történéseket, tenni nem tud ellene, és csak sodródik az árral.
Egész biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már a minden hájjal megkent üzletkötő figurájával, nos, Reviczky Gábor alakja mind kinézetében, mind modorában egyértelműen a tipikus amerikai porszívóügynökök paródiája. Gaben mindig valamilyen projektben van épp, ugyanakkor ő az egyetlen, akinek látszólag kimondva is azonosítható munkája van, emiatt egzisztenciálisan felette áll a többieknek, holott tipikusan a sárból kiemelkedett kisember alakja az övé. Reviczky a hanghordozásával, a többiekhez képest kevésbé harsány, már-már visszafogott modorával is érzékelteti, hogy magasabb státuszt képvisel, üzleti érzékével pedig nem egyszer halljuk dicsekedni, ugyanakkor sokat elárul róla, hogy mindezek ellenére is ezzel a bandával tölti minden szabadidejét, és akkor sem zavartatja magát, ha épp szó szerint áthág bizonyos íratlan baráti szabályokat, és olyan nők után kajtat, akik előtte, vagy épp még mindig, Lalival is voltak.
Róka hasonló típus, mint Gaben, csak éppen a másik véglet, az a fajta simlis, aki akár barátai kárán is igyekszik meggazdagodni, aki a semmiből akar pénzt csinálni. Bár, ahogy el is hangzik, Lalival vérrokonok, unokatestvérek, gyakorlatilag csak abban hasonítanak, hogy ugyanott tengetik a napjaikat, Róka azonban külsőségeiben is tökéletes ellentéte Lali egyszerű szürkeségének. A folyton változó hajkorona, a lelakott Zsiguli mind egy rendkívül ostoba, és egyszerű, ám meglepően leleményes embert rejt, aki bár nincs tisztában pl. azzal sem, hogy a márkát rég kivonták a forgalomból, mégis a dinnyétől a talp nélküli zokniig, mindenből képes kisajtolni némi nyereséget. Ugyanakkor Róka mintegy kritikája is a sokat látott színeszfém-tolvajoknak, hisz az első film végén ő lesz, aki kis híján, meggondolatlanul szakmája áldozatává válik, mikor gátlás nélkül olyasvalamire teszi rá a kezét, amire egyáltalán nem kellett volna.
Csoki a legtipikusabb nincstelen hippi magyar megfelelője, aki folyton kompenzálja saját fogyatékosságait, ha kell pisztollyal, ha kell, indokolatlan agresszióval, vagy még inkább némi alkohollal. Csoki, Csuja Imre alakításával legendás karakterré vált, az a fajta ember, akinek sem tehetsége, sem szorgalma nincs ahhoz, hogy változtasson saját helyzetén, így marad az álmodozás a milliók, a nők, és Amerika után, de még ez utóbbi is torzítva, némi erőltetett spanyol szlenggel karöltve jelenik meg, hogy még nagyobb legyen a kontraszt. Ugyanakkor bár Csoki a csapat talán legproblémásabb alakja, aki még egy bankrablástól sem riadna vissza, egyben éppen ennél fogva a legszórakoztatóbb is a néző számára, amikor pedig önmagáról beszél a rendőrségi kihallgatáson, az az öndefiníció csúcsa, ugyanakkor abban a rövid monológban egészen érdekes és őszinte vallomást is tesz saját személyiségéről, és annak alakulásáról, egy mondatba zsúfolva miérteket és következményeket. (Csuja Imrével készült korábbi interjúnkat itt tudjátok elolvasni.)
Sanyi, Horváth Lajos Ottó elképesztő átélésű alakításában egyfajta hűséges Sancho Panza, az ő Don Quijote-ja, Lali mellett, ugyanakkor itt felmerül a kérdés, melyikük a nagyobb bolond. Sanyi szemmel láthatóan értelmi fogyatékos, ugyanakkor egyetlen pillanatra sem érezzük, hogy nem egyenrangú tagja a csapatnak, a többiek ugyanúgy barátjuknak, és egyben groteszk módon valamiféle közös gyereknek tekintik, így aztán adja is magát a kérdés, mely végül Kamarás Iván szájából hangzik el a harmadik részben: „Itt mindenki hülye?” A válasz pedig: ”Itt? Mindenki.” Sanyi ugyanakkor a brigád legfelszabadultabb alakja, ő csak él bele a világba, gyakorlatilag mindennek és bárminek képes felhőtlenül örülni, így az ő alakjában és személyiségében jelennek meg igazán azok az érzelmek, melyeket a többiek Amerikáról fantáziálva csupán elképzelni tudnak. Ebből a nézőpontból Sanyi a legegészségesebb figurája a társaságnak, és szimbóluma annak, hogy Amerika itt van, csak a többiek mind rossz helyen keresik, csupa külsőségben, nem pedig önmagukban.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A vén mufurc, a rendmániás fociedző(nő) meg az őrült nagyi (és a többiek)
Amikor a forgatáson 100-150 ember azért van ott, hogy közösen alkossunk egy jót, azt én semmihez sem tudom hasonlítani.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?