- Ectopolis
- 2019. október 7. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc
Tóth András írása…
2018 november elsején megjelent a Freddie Mercury életét feldolgozó Bohemian Rhapsody, de szerencsére bő félévvel később az Elton John életét bemutató film, a Rocketman is mozikba került. Megkerülhetetlen a két film összevetése, hiszen azon felül, hogy nem sokkal egymást után jelentek meg, a filmen belül és kívül is rengeteg szál köti őket össze, mi pedig úgy gondoltuk, látva, olvasva és hallva az eddigi kritikákat, hogy érdemes közelebbről is megvizsgálnunk, vajon melyik legendás alak ül most az „angol trónra”.
Talán elsőre úgy tűnhet, hogy egy életrajzi film elkészítése írói szempontból egyszerűbb vállalkozás, de ez a két film megmutatta, hogy ez téves elgondolás. Persze, a történetírás része kimarad, vagy legalábbis lerövidül, viszont ez inkább akadály, mint segítség. Meghatározni és szelektálni egy ember életére legnagyobb hatást kifejtő eseményeket, személyeket már önmagában kockázatos feladat, mivel még a társadalomtudományokban is sokszor vita tárgyát képezi, hogy a szociális környezet miként és mennyire hat egyénekre és mi az, ami fontosabb összetevő egy élet során. Egy általános érvényű, közönségfilmet legyártani valaki életéből lehetetlen vállalkozás.
Míg például az N.W.A. tagjai életéből csináltak egy biográfiai filmet, de a szakmai, zeneipari vonatkozásáról megcsinálták a The Defiant Ones-t (ami mondjuk inkább Dr. Dre-ről szól), és milyen jól is tették. Két külön szempontból vizsgálták meg ugyanazokat az eseményeket. Egy ember személyiségének, karakterének alakulását még csak-csak meglehet mutatni, de elkerülhetetlen, hogy így valaki másról alakuljon ki torz kép. A Rocketman kapcsán például Elton szülei, főleg az apja, nem tűnnek jó embernek, de nem szabad azt gondolni, hogy nem voltak azok, hiszen annak is valószínűleg volt oka, hogy ők azok lettek, akik. Egy biográfiai film tulajdonképpen egy ismeretterjesztő film, de kevesebb ténnyel és több hatáskeltéssel, valóságferdítéssel. Ahogy egy dokumentumfilmtől sem gondoljuk azt, hogy paleontológusok, történészek, fizikusok leszünk, úgy egy ilyen alkotás után se gondoljuk, hogy megérthetjük a főszereplőnket teljes egészében, de jó esetben egy nagyobb, komplexebb képet kapunk és kontextusba tudjuk helyezni.
Míg Freddie Mercury csak 17 évesen került Angliába, addig Elton John ott nőtt fel. Ezenkívül viszont kísértetiesen hasonlít a két történét, Mercury korai halálát leszámítva. Dexter Fletcher vette át Bryan Singertől a rendezői széket a Bohemian Rhapsodyban miután Bryan Singer-t kirúgták. A Rocketman-t viszont az elejétől ő jegyzi. További érdekes kapcsolat a két film között, hogy Freddie és Elton kortásak voltak, sőt, mi több, barátok, így fel is merült Fletcherben, hogy egy snitt erejéig felbukkanhatna Rami Malek a Rocketmanben, de végül sajnos elvetették az ötletet.
Ahogy a ’70-es, ’80-as években a zeneiparban versenyzett a két legenda, úgy most életrajzi filmjük állt egymás mellett rajtrácshoz. A kapcsolat az alkotások között tovább mélyül, ha szembesülünk azzal, hogy John Reid, akit inkább a Rocketmanban látunk, egyben a Queen menedzsere is volt. A családi hátterük rájuk gyakorolt hatása is megdöbbentően hasonló volt és a coming-outhoz vezető út is egy házassággal (Mercury esetében mennyasszonnyal) volt kikövezve. A hasonlóságok viszont csak a valóságban léteznek, a két film között fényévnyi a különbség.
A két alkotás között egyértelműen megmutatkoznak az írói szándék különbségei. Míg a Bohemian Rhapsody úgy próbál drámát építeni, hogy egy másodpercre sem szeretne ellenérzéseket kelteni a film bármely szereplőjével kapcsolatban, addig a Rocketman, nevéhez hűen egy glitteres, hangos, kápráztató rakétával repít el minket egy utazásra. Nem bocsátkoznék találgatásokba, hogy mi okozta a Bohemian Rhapsody felszínességét, pedig sokat írnak arról, hogy ez a zenekar nyomására történt így. A néző szempontjából lényegtelen. Egy sivár, kétdimenziós karakterekből felhúzott alkotás, ami tulajdonképpen egy képeslap mélységével rendelkezik.
Reginald Kenneth Dwight Elton Johnná válása egy, a lehetőségekhez képest, kerek, egész utat mutat be. Ezzel ellentétben Farrokh Bulsara lényegében kimaradt a Bohemian Rhapsodyból. Teljesen érthetetlen karakter, aki valamiért hihetetlen magabiztos és a film elejétől kezdve ő Freddie Mercury. Persze próbálják a névhasználattal érzékeltetni a különbséget, de ez édes kevés. Mi sem szemlélteti jobban az írói szándékok közötti különbséget, mint az, hogy miként álltak a legendás zenei alakok viselt dolgaihoz. A Bohemian Rhapsody nem merte bevállalni a kockázatot, hogy olyan dolgot állítsanak a filmben, ami egy picit is rossz fényben tüntetné fel Mercury-t. Persze az, hogy már nem él némileg árnyalja a dolgot.
Mind Freddie Mercury, mind Elton John beleesett a sztárélet szinte elkerülhetetlen csapdájába. Sajnos évente veszítünk el legendákat az alkohol és egyéb tudatmódosítószerek okozta közvetlen vagy közvetett halálokok miatt. A közemberek tömegeiről nem is beszélve. Rengetegszer felmerül ilyen esetekben a kérdés, hogy ugyan mi elől menekülhetnek azok, akiknek ennyi pénzük van? Nyilván e kérdés elől úgy farolt ki a Bohemian Rhapsody, mintha a Halálos Iramban egyik tunning autója lenne. Szerencsére a Rocketman némi bepillantással szolgált. Természetesen nem ez volt a fókusza a filmnek, de tulajdonképpen a narratíva miatt mégis e köré összpontosult a történet.
A Bohemian Rhapsody arra sem vette a fáradtságot, hogy egy-két ivós jeleneten és egy tovasuhanó kameraképen túl foglalkozzon a témával. Én egyenesen felháborítónak tartom, hogy a filmben bemutatott Paul – aki mellesleg az egyetlen negatív karakter a történetben – felelősségévé teszik Freddie alkohol és drogproblémáit, majd, miután kikerül a képből, úgy tesznek, mintha mindezek csak úgy elmúltak volna. Ez alatt a zenekar tagjai, ahogy az egész filmben, csak csendben ültek a háttérben és a legkisebb gesztust sem mutatták Freddie felé, hogy segítsenek neki.
Megkerülhetetlen téma a homoszexualitás, főleg, ha erről a két legendáról van szó. Mondjuk a Bohemian Rhapsody mégis megpróbálta. Ahogy egy egész történetet akart elmesélni korrajz nélkül, úgy igyekezett kivenni a hangsúlyos témák élét is. Kétszer lepakizták és talán kétszer lebuzizták Mercury-t, abból az egyik mondjuk Roger Taylor volt. Még vizuálisan is kerülték a korrajzot, ezért van nagyjából minden jelenet beltéren. A Rocketman, azonban sokkal nyersebben foglalkozik azzal, hogy Elton hogyan élte meg és, hogy a társadalom hogyan élte meg. Természetesen lehetett volna mélyrehatóbban boncolgatni, de legalább rányitotta az ajtót olyan kérdésekre, amivel alapvetően kényelmetlen foglalkozni. Elszomorító, hogy az elmúlt 40 évben nem sokat változott a társadalom hozzáállása.
Sokat hallottam emberektől, akik látták a Rocketman-t, hogy visszatetszőek voltak a szexjelenetek. Nem tudom, mit vártak egy Elton John-ról szóló filmtől, de még így is szerintem helyén volt kezelve a téma. Ami ,,szexjelenet” az ízléses, de nincs ezzel kitöltve az idő, viszont amikor fontos, akkor jelen van. Nem lehet elégszer leírni, hogy a Bohemian Rhapsody mennyire megúszásra játszott. Nem mellesleg én rosszabbul voltam a film pátoszos, csöpögős hangvitelétől. Mondjuk tény, ami tény, közel sem fog akkora díjesőben részesülni a Rocketman, mint a Bohemian Rhapsody. Ilyen világot élünk.
A Bohemian Rhapsody egy felszínes, hatásvadász képeslap, ami filmként akarja magát eladni. A zenekar tagok megúszásra játszottak, szinte úgy csinálnak az egész film alatt, mintha ők ott sem lettek volna. Ez jellemző mindenkire, hiszen a történésekbe látszólag senkinek sincs beleszólása, csak sodródnak a cselekménnyel. Gyermeteg dramaturgia és elképesztő hazugság az, hogy minden felelősséget rá lehet húzni valakire. Paul, akiről amúgy egy film alatt jóformán azt sem tudjuk meg, hogy miért van ott Freddie mellett (amúgy a menedzsere volt), viszi el az egész balhét és az eltűnésével csodálatos módon minden rendbe jön. Tegyük félre, hogy a valóságban mennyire nem így történtek a dolgot, de egy szintén már nem élő emberre ráhúzni a vizes lepedőt, mindenképpen visszataszító.
Erről a filmről egyből a Halálos Iramban-széria jutott eszembe. Ugyanaz az a hatásvadászat, karakter nélküli történetmesélés és a család szó folyamatos ismételgetése, mindenféle valós mélység nélkül. Sem a függőségeiről, önpusztításáról, sem homoszexualitásáról nem esik érdemben szó, de még a szüleivel való konfrontálódás is két jelenet alatt, mindenféle magyarázat nélkül megoldódik. Az egész alkotást jól leírja az első jelenetek egyike, amiben az apjával vitatkozik. Egy heves vita kezdetét érzékeljük amikor az apja szemére veti, hogy ugyan ő mire ment azokkal az elvekkel, amiket számon kér rajta. Hát ezt nem tudjuk meg, mert nem derül ki, hogy az apja mivel foglalkozik, vagy, hogy élnek, semmi nem derül ki az égvilágon, de még Mary, a mennyasszonya vagy Paul, a főgonosz sincs megírva, csak odavannak biggyesztve biodíszletnek.
Rami Malek alakítása kétségtelenül lenyűgöző és a Live Aid realisztikus megvalósítása is fenomenális, de ezen felül több említést nem érdemel szerintem a film. Az pedig, hogy a legjobb vágásért járó Oscar díjat is megnyerték, egyenesen röhejes. Itt egy videó, amin valaki összeszámolta, hogy egy egyszerű jelenet, amiben leülnek egy asztalhoz és beszélgetnek, hányszor lett megvágva. Később a vágó egy hosszabb interjúban kifejtette ennek az okát, ami a rendezőváltáson túl még több behatásnak az eredménye, de ez a végeredményen nem változtat.
A Rocketman legnagyobb erénye számomra, hogy Elton John személye nem csak a főszereplő, hanem az egész film maga Elton John. Én nem szeretem a musical-t, egy-két kivétel van persze, de összességében kevés az igényes, koherens, történetmesélő musical, legalábbis szerintem. Egyrészt a musicalszerű megvalósítás már megfogott, hiszen Elton amellett, hogy zenéket szerzett, betétdalokat is előszeretettel komponált. Másrészt csodálatos az egész film felépítése. Az egyik szálon egy terápiás beszélgetésen meséli el az életét és eleinte sokat hazudik. Ahogy egy szenvedélybeteg, még ha van betegségtudata, akkor is hajlamos nem csak másoknak, de magának is hazudni.
A másik szálon megmutatják a ,,valóságot”. Végig kísérhetjük, hogy Reginald Wright-ból Elton John lesz. A beszélgetések alkalmával, ahogy felhagy a hazudozással és szépen, lassan elhagyja a jelmezét, megismerjük az Elton John maskara alatt megbúvó Reginald Wright-ot. Végül egy köntösben, puszta valójában ül a többi ember között, mint, aki egy közülük. A film végére tisztán látszott, hogy az írói szándék nem a díjzápor, vagy Elton életének eufemizálása volt, hanem átadni azt az üzenetet, hogy minél nagyobb valakin a maskara, annál több keserűség és bizonytalanság lapulhat meg alatta.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?