Tóth András írása…
A streamszolgáltatók, mint például a Netflix, Amazon, Hulu, HBO Go stb. az elmúlt évek alatt elképesztő mértékű térhódításba fogtak. Itthon előszeretettel hasonlítják egy online videótékához ezeket a tartalomszolgáltatókat, de ennél jóval komplexebb a működésük és portfóliójuk. Ahhoz, hogy megértsük népszerűségüket, meg kell érteni, hogy milyen erőhatások dolgoztak a társadalomban és a technológia területén, amikor sok éves (évtizedes) munkájuk meghozta gyümölcsét. Mivel Magyarországon a Netflix a legelterjedtebb, így a továbbiakban rájuk fogok fókuszálni.
A televíziónak, ahogy a rádiónak is korábban több volt a funkciója, mint a puszta szórakoztatás. Kezdetben egy-egy csatorna volt és azok műsorai inkább kezdetleges szárnypróbálgatásnak tűntek, mégis lekötötte az embereket az újdonság varázsán túl is. Egy szociológiai kutatás hasonlóságot mutatott ki az ember szociális életében betöltött szerepe szerint a (tábor)tűz és a TV között. Családi, baráti, társasági rítussá lett a fénylő, villódzó jelenség bámulása.
A technológia fejlődése nem csak a műsorgyártóknak kedvezett, hanem a tartalomfogyasztóknak is. Az ipari versengés elérhetővé tette egyre nagyobb rétegnek a készülékeket, ahogy a több csatorna jelenléte okozta versenyhelyzetből is csak profitálni tudott a nagyérdemű. Megindult a hajsza a nézőkért. A győzelemhez viszont pénz kell, így a teljes műsoridő kitöltése hozta magával a reklámpiac terjeszkedését. A délelőtti műsorsávok értékesítése átmeneti megoldást hozott a csatornák számára. Az internet hétköznapivá válásával azonban sokan úgy számoltak, hogy elhozza a klasszikus TV nézés végét.
Meglepő módon nem így lett, hiszen amellett, hogy évtizedes berögződés a híradóból és egyéb riportműsorokból való tájékozódás, a sportközvetítések és a kikapcsolódás, mint fogalom összeforrt a TV-vel. Mindezek mellett volt a csatornáknak egy olyan adu a kezükben, amivel a mozik nem tudták felvenni a versenyt. A sorozatok. Eleinte a sorozat, mint formátum inkább volt marketing eszköz, mint tartalomgyártás. A könnyed, egyszerűen követhető, külsőségeiben szép, de amúgy semmitmondó tartalomnak egyetlen célja, a mérési számok felturbózása volt.
Megcélozták az akkor még mindig egy komolyabb réteget alkotó, háztartásbelikből és bejárónőkből képződött fogyasztót. A háziasszonyt a délelőtti műsorsávban győzködték a legújabb késkészletről, a bejárónő pedig egyértelműen a szappanoperák célpontjai voltak. A szappanoperákból később sci-fi és sitcom sorozatok lettek, majd meghaladva az őseiket és csak formájában követve azokat, váltak olyan sokrétűvé és mindent magába foglalóvá, mint ahogy most gondolunk rájuk. Az internet elterjedése ugyan nem tudta helyettesíteni a csatornák kínálatát, de a torrentezés és online film/sorozatnézés leszűkítette a bevételszerzési lehetőségeiket, hiszen nagyjából csak a premierekkel tudtak igazán profitot termelni. Egy minőségi produkcióhoz, akár megvásárolják, akár saját gyártású, tőke kell, amit a szebb napokat is megélt kereskedelmi csatornák egyre nehezebben tudtak fizetni, így még több reklámnak kellett helyet szorítani.
Ezzel együtt a fiatalok körében egyértelműen kimutatható, hogy a klasszikus értelemben vett TV nézés egyre kevésbé érhető tetten. Ez a csatornáknak különösképpen mélyre megy, hiszen hiába gyártanak/gyártatnak le egy kiváló műsort, azért nem fog senki előfizetni a csatornára, ha eddig nem volt előfizető, mert sokkal egyszerűbbek, olcsóbbak és kényelmesebbek az internet által nyújtott megoldások. A marketing ügynökségek, reklámozók és a csatorna között a nézőszám, előfizető szám jelenti a tárgyalási alapot.
Azonban a csatornák visszaéltek a nézőik kiszolgáltatottságával és minden erkölcsöt, filmművészeti szempontot félretéve adták el a nézőit és tették egyre nézhetetlenebbé, élvezhetetlenebbé programjukat. Ezek egyértelműen a kereskedelmi csatornákra jellemzőek elsősorban. Ne legyenek kétségeink, messze vagyunk attól, hogy bármelyik csatorna komolyabb gazdasági problémával szembesüljön, hiszen az évtizedes csatározások következményeképp a valódi versengés már a múlté.
Amíg a TV inkább a vetélkedők, showműsorok, szappanoperák, azaz a könnyed szórakozás színtere volt, addig a mozi a nagyszabású, lehengerlő élmény központjává vált. Később hozzátársultak különböző szokások, akárcsak a TV-nél. A produkciós cégek, filmgyártók mindig is a jegyeladásból éltek legfőképp, így egyértelműen a keresőképes réteg volt a célcsoport. Azonban a kezdetekhez képest a társadalomban és a technológiában bekövetkező változások okán a keresőképes célközönség a 30-as, 40-es korosztályról a 20-as éveikben járó fiatalokra tolódott.
Ez a folyamat még most is tart. A TV sajátja volt a sorozat, a mozié pedig az egész estés film. A jegyeladásokból származó bevételeket tovább tudták tornázni felfelé az utólagos értékesítési lehetőségekkel (VHS, DVD), illetve a TV csatornákkal tudtak egyezkedni a sugárzási jogokról. A kalózkodás, másolás persze a filmgyártókat rengeteg bevételtől fosztotta meg, de még így is elterjedtebb maradt az eredeti film megvásárlása. Az internet és ezzel együtt a torrentezés elterjedése viszont sokkal szűkebb keretek közé szorította a produkciós cégeket, ahogy azt tette a csatornákkal, sorozatgyártókkal is.
Az utóértékesítésre már támaszkodniuk nem igazán lehet, így egyértelműen a jegybevételekre kell koncentrálniuk. Mára eljutottunk oda, hogy a legnagyobb költségekkel rendelkező filmek (Avatar, Felhőatlasz stb.) a szakma és/vagy a közönség elismerése ellenére is rendre buknak meg. Elért Hollywood és a mozikultúra elért egy olyan végpontot, amin túl képtelen akárcsak egy nullszaldós filmet összehozni. Ez nem azt jelenti, hogy nem gyártanának olyan filmet, ami profitot termelne, csak arról van szó, hogy elérték a plafont. Hiába alkot valaki egyedülállót és próbál ki valami újat, ha egy bizonyos pontnál magasabbak a költségei, akkor biztos bukás.
Mindezek azt eredményezik, hogy Hollywoodban megnyugodni látszik az eddig zavaros, pezsgő víz és már csak jól bevált receptek alapján főznek. Patikamérlegen mérik ki az összetevőket és igyekeznek mindenkit egyszerre kiszolgálni. Kiveszni látszik a kísérletezés, a progresszió Hollywoodból és egyre jobban hajaz egy üdítőital gyártó vállalat hatalmas gépezetére, ami mindig ugyanolyan a recept alapján dolgozik, de eladják, mint életérzést. Az tud hosszútávon sikeres lenni, aki ugyanazt a terméket képes becsomagolni úgy, hogy ne tűnjön fel, hogy ez ugyan az, mint amit eddig fogyasztottunk.
Szerencsére vannak még csodálatos színészek, rendezők, forgatókönyvírók, akik szinte önállóan működhetnek, de sajnos ők a kivételek, abszolút nem ez a jellemző. Viszont a fiatal tehetségek, akik követhetnék a fent említett kivételeket, már egyszerűen nem rúghatnak labdába, hiszen túl nagy a kockázat. Ahhoz, hogy sokan elmenjenek megnézni egy új filmet, elengedhetetlenek a húzónevek. Mind a színészek, mind a filmkészítők részéről. A promóció, a marketing és a bulvár szerves része lett a filmiparnak, hiszen egyrészt ki kell tűnni valahogy a filmdömpingből, másrészt minden létező alkalmat meg kell ragadni, hogy az éppen gyártás alatt lévő filmről szó legyen.
Jelenünkben, amikor az életünk minden részlete arról szól, hogy mivel tudsz időt spórolni, amikor a reklámokból is az ömlik, hogy mivel tudsz időt spórolni és mindenkit az frusztrál szét, hogy mivel tudna időt spórolni, akkor igen nehéz rávenni az embereket, hogy menjenek el megnézni egy filmet egyszerűen azért, mert az jó. Kell hozzá valami plusz, vagy a rendező, vagy a színészgárda, de a puszta tartalom, a minőség önmagában már nem jövedelmező.
Amikor már azt érezhette a médiapiac, hogy ki lett súlyozva a pálya és minden lap le lett osztva, akkor jött a Netflix és megkavarta az egészet. Azt azért nem lehet mondani, hogy a semmiből jöttek volna, hiszen a cég maga 1997 óta jelen van a filmkölcsönzési piacon. A most ismert Netflix 2010-ben jelentkezett be azok sorába, akik egy új irányvonallal kívánják megostromolni a nemzetközi piacot. 2012 óta az is nyilvánvaló, hogy a sajátgyártású kontentek versenyében szintúgy részt kívánnak venni. A több, mint 10 éves tapasztalat e területen kifizetődni látszik.
Ez az időszak elegendő volt ahhoz, hogy észrevegyék azokat a fiatalokat, akik már alapvetően máshogy viszonyulnak a tartalomfogyasztáshoz. A XXI. század betegsége, az időzavar, a görcsös kényszer, hogy képben legyünk mindennel egyszerre emészti a társadalom nagyrészét, de főleg a fiatalokat. Azzal, hogy centralizálták mind az aktuális, mind a klasszikus, régi sorozatok tárhelyét és ezt egy olcsó, egyszerű és nem utolsósorban legális módon tették, egyértelmű volt, hogy csak időkérdése a térhódítás. Nem csak egy új platformot, hanem egy új formátumot is létrehoztak.
Az új formátum az, hogy nincs kimondott formátum. Észre lehet venni persze sémákat a Netflix Original (sajátgyártású tartalom) filmeknél, sorozatoknál, de korántsem olyan kötöttek, mint egy klasszikus film vagy sorozat esetében. Míg egy önálló (az az előzmény nélküli) film, amit multiplexekben játszanak szinte kizárt, hogy a 2 órás játékidőt meghaladja és egy TV csatornának írt és gyártott sorozat pedig általában 20-25 perces, addig a Netflix, működéséből adódóan, egyelőre korlátok nélkül engedheti a kreatív szakembereket dolgozni. Meg van a lehetőségük arra, hogy egy történetet úgy írjanak meg, ahogy csak akarnak. Sokkal nagyobb teret engednek a művészi szabadságnak és ez láthatóan egyre vonzóbb a szakmabelieknek is.
Egy színész karrierje, amennyiben tartalmazott fix sorozat szerepet, az általában vagy az elején, vagy a végén volt. Elterjedt attitűdnek számított, főleg az idősebb színész generáció körében a sorozat színészek lenézése. Ha szívünkre tesszük a kezünk a sok kivétel ellenére, azért a számok alapján ez valahol érthető is volt. A Netflix azonban elhozta azt a megbecsülést a sorozatoknak, amit már régóta megérdemeltek. Megmutatták, hogy lehet máshogy is. Ráadásul reklámok nélkül, amik amellett, hogy roppant irritálók, teljesen érthetők is a csatornák szempontjából, hiszen fedezni kell a kiadásaikat.
A legnagyobb probléma azonban azzal van, hogy szinte teljesen élvezhetetlenné tesz bármilyen jellegű filmművészeti alkotást. Amíg az írók, a rendezők, a színészek, a stábtagok azon fáradoznak, hogy a saját eszközeikkel érzéseket, reakciókat váltsanak ki és atmoszférát teremtsenek, addig 15 percenként egy színes, harsány reklám keresztbe húzza a fáradtságos munkájukat. Reed Hastings, az egyik alapító, büszkén hangoztatja, hogy fontos csapást mérnek a torrentezőkre és ez kétségtelenül így is van. Egyértelmű azonban az is, hogy nem csak a torrentoldalak szenvedik meg a Netflix térhódítását.
Az FX és a Turner cégcsoport, akik alá olyan csatornák tartoznak, mint a TNT vagy a TBS, komoly lépést tettek annak érdekében, hogy ne túrja ki őket a Netflix és a többi streamingszolgáltató. A nézeteltérés magja az, hogy a Netflix egy új és teljesen más rendszerben működő szereplő, így logikusan más tárgyalási alapjuk van. Mivel a stúdiók és a TV csatornák évek óta, ha nem évtizedek óta, üzletelnek egymással, ezért ott már le lettek játszva a meccsek és kialakultak olyan szokások, mint például, hogy a csatorna által berendelt sorozatok költéségeinek 60%-át a csatorna, míg a maradék 40%-ot a stúdió állja.
A versenypiac hozadéka, hogy a nagy hal megeszi a kisebbet, de egy idő után már a nagy halak csak egymást harapdálják minden különösebb eredmény nélkül. Egy olyan szektor, ami ennyi ideje gyakorlailag stagnál, ott akkora cégmonstrumok képződnek, amik nem tudnak reagálni időben a piac ilyen mértékű változására. Azért nem kell azt gondolni, hogy pár év múlva véget ér a kábel TV-s korszak. Reed Hastings szerint is ez még évtizedekbe telik. Egyelőre a Netflix és a néző között egy win-win helyzet alakult ki. Kétségtelenül a minőségi műsorok, filmek, sorozatok elérhetők egy hónapig nagyjából 2 db mozijegy áráért, viszont ne felejtsük el azt sem, hogy addig tud életben maradni a Netflix, amíg terjeszkedik és nő.
Ezzel el is értünk az első komoly akadályhoz. Ahogy elkezdték az európai terjeszkedést, hamar világossá vált, hogy az Európai Unió médiát szabályozó törvénykezése nem állt készen a Netflix-re. Jogilag nem igazán tudják egyelőre besorolni, ráadásul Amerikában a kontent ,,bérlésen”, kontentgyártáson túl internetszolgáltatóként is szerepet vállalnak. Valós félelem, hogy az Unió keményen szabályozni fogja a működésüket, aminek mi, nézők leszünk az elszenvedői. Azonban e baljóslat nélkül sem egyenes az út a paradicsomba, hiszen ha eléri az előfizetők számában a plafonját, akkor döntenie kell, hogy merre tovább. Arról nem is beszélve, hogy a vetélytársai komoly küzdelemre hívják ki őt. Egyelőre szerintem élvezzük azt, hogy végre több olyan szereplő van a piacon, aki valóban a figyelmünkért verseng és teszik ezt minőségi tartalommal, reális árakon.
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?