2021-ben is sok sorozatot néztem, főleg az első negyedévben, ezekből válogattam ki az eddigi 7 kedvencemet, melyek között vannak újak, és vannak korábbi sorozatok folytatásai is. Elég mindenevő vagyok a témák szempontjából, egy a fontos számomra: a minőség, és az üzenet. Szeretem, ha egy sorozat megmozgat bennem valamit, elgondolkodtat, ha több leszek általa. Ez az a műfaj, amiben lehet hosszabb történeteket elmesélni, jellemeket kifejteni. Egy jó sorozat hosszan elkísér, ahogy az alábbi példák is mutatják.
A Marvel Univerzumban játszódó minisorozat Wanda Maximoff sorsát mutatja be azután, hogy a Végjátékban Vasember visszacsettintette az Univerzum eltávozott élőlényeinek a felét. Wanda megtudja, hogy szerelme, Vízió végleg halott maradt, és nem tért vissza. Gyászát úgy dolgozza fel, hogy letelepszik egy kisvárosban, és tudatával megteremt magának egy álomvilágot, ahol minden tökéletes. Ezzel azonban másokat veszélyeztet, és a különös sorozat számtalan erkölcsi kérdést felvet.
A műsor formabontó abból a szempontból, hogy minden része egy tipikus amerikai tévé show egy részeként kerül a nézők elé egészen az ötvenes évektől napjainkig. Matt Shakman rendező már korábban is minőséget tett le az asztalra, részt vett a Trónok Harca és a Nagy Katalin – A kezdetek alkotói gárdájában. Természetesen nem maradunk fordulat és izgalom nélkül ebben a tipikusnak nem mondható szokatlan sorozatban, tágítva a Marvel Univerzum világát új szereplőkkel, és korábban nem látott formavilággal. (Teljes kritikánk a szériáról ITT.)
Szintén Marvel, és szintén Disney+ sorozat a Loki, ami nem kevésbé őrült, mint a WandaVision. Loki a Végjátékban Hulk ügyetlensége miatt megszerzi az egyik végtelen követ, és ezzel egy új idővonalat és saját magából egy új verziót hoz létre. A sorozat szerint ezt az időügynökség, – aki a szent idővonalat védi, – nem hagyhatja, ezért foglyul ejtik Lokit, és megsemmisülés vár rá. Az időügynökég egy hatvanas éveket idéző irodai környezetben működik, kafkai bonyolultságú adminisztratív teendőkkel. Loki, a csínytevések istene csak kapkodja a fejét, nem akarja elhinni, hogy csapdába esett egy számára ilyen méltatlan helyen. Az egyik ügynök azonban megakadályozza, hogy megsemmisítsék, mert a segítségére van szüksége egy másik Loki-verzió fülön csípéséhez, aki az idővonalon garázdálkodik.
Többet nem is szeretnék elárulni a történetből, mert az tele van váratlan fordulatokkal. Kiváló a forgatókönyv, a látványvilág nagy hollywoodi filmeket is lepipál, változatosak a helyszínek, és agyzsibbasztó időutazásos és multiverzumos beszélgetések teszik pezsgővé ezt a pár részt. Közelebb kerülünk Loki bonyolult személyiségéhez, és az epizódokban egy összetett jellem rajza bontakozik ki, akit gyarlóságai ellenére nagyon lehet szeretni. A vége nagyot üt, és alig várom, hogy ez a fordulat vajon melyik nagy Marvel filmre lesz kihatással.
A Moszkító-part egy menekülés történet, road movie, Paul Theroux regényének újabb feldolgozása. Egy család pár napját követi végig, akiknek a nézők számára ismeretlen okból el kell hagyniuk az otthonukat. A családfő, akit Justin Theroux alakít, (aki a sorozat alapjául szolgáló regény szerzőjének az unokaöccse) egy mérnök zseni, aki a civilizációtól és a digitális világtól távol, egy farmon él feleségével és két kamasz gyermekével. Egy nap váratlanul megtalálja őket az FBI és egy viharos összepakolás után Mexikó felé veszik az irányt. A sorozat odaszögez a székhez, minden rész egy más kaland, más rendezővel, de egységes hangulatvilággal.
Átkelünk a családdal a sivatagon az USA és Mexikó között, vendégei leszünk egy drogbárónak, és kincsvadászattal futunk versenyt az idővel egy mexikói nagyváros forgatagában. Gyönyörű a film fényképezése, szinte érezzük a székben a szagokat, a meleget a bőrünkön, a négy főszereplő játéka, egymás közti dinamikája pedig lenyűgöző. Folyamatos a feszültség, feszítenek a kérdések minket nézőket a menekülés miértjeiről, és annak kapcsán, vajon sikerül-e végül megérkezniük a vágyott rejtekhelyre. Sajnos az első évaddal nem zárul le a történet, de így is érdemes belevágni.
A Calls című sorozatot azért válogattam be, mert szokatlansága miatt megérdemli, hogy megemlítsem, no meg alapvetően nagyon vonzódom a rejtélyes történetekhez. A 9 részes minisorozat pusztán telefonhívásokból áll. A képernyőn csupán színes vonalak futnak, valamint a hívások helyét, és a hívó felek neveit jelzik feliratok. Az első részeknél még nem érezzük, hogy azok koherens egységet alkotnának, de lassan kiderül, hogy a történet egy anomáliáról szól, mely torzulást okoz az időben. Ennek az oka néhány hátborzongató beszélgetés, amikor a hívó és a hívott fél nem ugyanabban az idősíkban tartózkodik. Milyen sokan szeretnénk tudni, hogy gyerekünk vajon boldog felnőtt lesz-e, vagy beszélnénk valakivel, aki már nincs az élők sorában.
Amikor azonban ez lehetővé válik, már messze nem tűnik annyira természetesnek, és inkább a hideg futkos tőle a hátunkon. Segít ebben a borzongató érzésben, hogy Fede Alvarez, a sorozat alkotója korábbi alkotásai nagyrészt horrorfilmek voltak. Különleges élmény pusztán egy beszélgetést hallgatva elképzelni a szereplőket, vagy csak a hangsúlyaik alapján a lelkiállapotukat. A sorozat rövid, akár egy-két este alatt ledarálható, és aki vonzódik a rejtélyekhez, és nyitott a formabontó próbálkozásokra, az bátran vágjon bele.
Ezt a sorozatot még a pszichiátria alapjai órán mutatta nekünk egy tanárunk, hogy segítségével prezentálja az autizmus jellegzetességeit. A sorozat egy család életét mutatja be, és idén érkezett el a záró évadához. A főszereplő Sam, egy ASD-vel (autizmus spektrum zavar) élő gimnazista. A világot az ő szemüvegén keresztül látjuk, és ez sokszor okoz humoros pillanatokat, melyeket megható momentumok váltanak fel. Húga, Casey tehetséges futó, ezért ösztöndíjat kap egy elit gimnáziumba, ahová nehezen illeszkedik be. Édesanyja mindennapjait a fiú betegségének rendeli alá, igazi helikopter szülőként repkedi körbe. A sorozat indulásakor Sam úgy dönt, hogy barátnőt szeretne, és ezzel elindul az önállósodás, leválás útján. A négy évad sok családi helyzetet mutat be, amelyek abszolút tipikusak. Ami a csavar a szokásos tinisorozatokhoz képest, hogy az eseményeket egyszerre láthatjuk a saját, és egyszerre Sam szemüvegén keresztül. Ez sokszor olyan kérdéseket vet fel bennünk, hogy mi a normalitás, és mitől függ az, hogy normálisnak tekintünk-e egy-egy emberi reakciót.
A negyedik, záró évad gyönyörűen elvarrja a korábban megkezdett szálakat. Több évados sorozatban igazán ritkán látni ilyen szép fejlődésíveket, és követhető koncepciót arra, hogy egy kerek egész történetet kapjunk. Láthatjuk, ahogy az anya fokozatosan beismeri, hogy rá már nincs szükség, ahogy a munkamániás apuka először szabadságra megy, ahogy a lánytestvér megküzd a nemi identitásával. És ahogyan a főszereplőnk autistaként megtanulja legyőzni önmagát olyan célokért, amit mindennél fontosabbnak tart. Az Atypical egyszerre megható és vicces, az epizódok telis-tele humorral, megengedő emberséggel. Egyszerre tudja élvezni kamasz és a felnőtt, jó szívvel ajánlom mindenkinek 16 év felett.
A Dickinson egy furcsa hibrid sorozat, én imádtam, de nem ajánlom azoknak, akik nehezen viselik a műfajok keveredését. Akik azonban bírják, hogy egy irodalmi sorozat révén, versekkel tűzdelt, viktoriánus kori, de fekete rap zenével és Billie Eilish zenéjével aláfestett Amerikába tegyenek egy utazást, azok most rögtön kezdjék el nézni. 2019-ben jött ki az első, és idén láthattuk a második évadot. Emily Dickinson versei a kötelező irodalom részeit képezik az USA-ban, nálunk nem lehet kapni a köteteit, egyedül könyvtárból tudtam beszerezni. Versei ösztönösek, zsigeriek, különösek. Inkább sejtjük őket, mint értjük.
Az ő fiatalkorát dolgozza fel szabadon a Dickinson című sorozat, ahol Hailee Steinfeld játssza Emilyt. Itt is egy család életébe leshetünk bele, Emily bátyja, húga és a szüleik egy amerikai kisvárosban élnek, ahol a nők helye a szalonokban és a konyhában van. Az, hogy Emily költő, egyáltalán nem tetszik az édesapjának. Emily küzd a szerelemmel, a benne felbuggyanó szavakkal, keresi a lét és a felnőttkor értelmét. A zenék, a konfliktusok abszolút maiak, a kosztümök, a díszlet teljesen korhűek. A részek intenzívek, impulzívak, tele költészettel, fülbemászó zenékkel, és csodálatos vizualitással. Egészen biztos vagyok benne, hogy az amerikai fiatalok másképp viszonyulnak a sorozat hatására Emily Dickinson verseihez, szóval én nagyon szívesen néznék egy ilyen sorozatot akár Petőfiről vagy Adyról is.
A sorozat a Férjem védelmében (Good wife) című széria spin-offja, igazi tárgyalótermes ügyvédi sztorik kerülnek terítékre, ezért aki szeret a jog útvesztőiben barangolni, annak kötelező darab. A sorozatban Diane Lockhart (a csodálatosan sokarcú Christine Baranski) ügyvédnő történetét követhetjük attól a pillanattól kezdve, hogy megtudja, Trump lett az elnök. 2017 óta minden évben kijön egy új évad, az idei a cikkem írásakor még csak a 8. résznél jár. Bár távoli a példa, de nekem a South Parkot juttatja eszembe, mert minden részben valami aktuális jelenséggel foglalkozik, és teszi ezt nagyon őszintén és kreatívan. A párbeszédek sziporkázóak, a színészek lubickolnak a szerepükben, a forgatókönyv írók előtt emelem a kalapom.
Az idei évadot is azért szeretem, mert úgy foglalkozik aktuális közéleti kérdésekkel, hogy megvizsgálja több oldalról, és legtöbbször nem foglal állást, csak bemutatja, hogy milyen aspektusai vannak a home office-nak, a túlterhelt covidos kórházaknak, a fake news-nak, a Black Lives Matters mozgalomnak. A sorozat emberi konfliktusain és tárgyalótermi szituációin keresztül rápillanthatunk, milyen kérdések izgatják az alkotókat a mai Amerikával kapcsolatban. Hogyan tud egymás mellett létezni a republikánus és a demokrata, és hol van az igazság a jogalkotásban és a joggyakorlatban. Kérdésfelvetései sokszor provokatívak és gondolkodásra, vitákra késztetnek.
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?