• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Filmek, melyek újraírták a történelmet

Film

Változó idővonalak – 7 film, mely újraírta a történelmet

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Egyesek szerint a „mi lett volna, ha?” nemes egyszerűséggel a legfeleslegesebb kérdés a világon, melyet csak feltehetünk magunknak, mégis akár egy-egy csendesebb pillanatában kétlem, hogy a legtöbben ne gondolkoztunk volna el rajta életünk döntései és azok következményei kapcsán. Az irodalom, vagy épp a filmművészet is megtette ugyanezt, olyannyira, hogy az egy idő után önálló műfajjá terebélyesedett, mely leágazott a sci-fi és a történelmi regények vonulatából, és melyben olyan szerzők alkottak, mint Philip Roth, Ben H. Winters, vagy épp Harry Harrison.

Olykor persze kifejezetten nehéz különbséget tenni a sci-fi, és az alternatív történelem közt, de a kulcs valahol az általunk ismert múltban történt gyökeres változásnál van, mely egészen más irányba tolta akár a jelenünket, a jövőnket, vagy épp a nem túlságosan távoli múltunkat. És bizony a kérdés érezhetően Hollywood fantáziáját is izgatja, így aztán össze is gyűjtöttünk most hét alkotást, mely belenyúlt a múlt szövetébe, és némileg újraírta az általunk ismert történelmet.

Filmek, melyek újraírták a történelmet

Filmek, melyek újraírták a történelmet

Vörös hajnal

Charlie Sheen és Patrick Swayze egyik korai alakítása 1984-ből, mely aztán 2012-ben egy meglehetősen semmitmondó remake-t is kapott. A John Milius rendezte eredetiben egy csapat szovjet katona száll le egy coloradói kisváros mellett a hidegháború időszakában, és azonnal megkezdődik az invázió, mely természetesen az egész országra kiterjed. A mai szemmel kissé képtelen történet a hidegháború vége felé tökéletesen megfogható félelmeket jelenített meg, és egy addig nem igazán látott alternatívát mutatott a harmadik világháború kitörésére, mindezt ráadásul egyszerű tanulókból gerillaharcosokká váló fiatalok szemén át, akik látszólag mindent elveszítenek egyik pillanatról a másikra. Milius filmje rendkívül feszült dráma, a felnőttéválás keserű krónikája, mely pőrén jeleníti meg a háborús áldozatok értelmetlenségét.

Vörös hajnal

Vörös hajnal

Watchmen – Az őrzők

Az Alan Moore és Dave Gibbons által a 80-as évek végén megalkotott képregény műfajának egyik csúcsa, nem véletlenül választották be minden idők 100 legjobb angol nyelvű regénye közé. Az újrateremtett 80-as években az Egyesült Államokat a már ötödik ciklusát teljesítő Richard Nixon irányítja, az átlagemberekből lett szuperhősök tevékenysége tiltottnak számít, miközben a világ az atomháború okozta mindennapos paranoiában él. Ebben a közegben meggyilkolnak egy egykor a politikai elithez is közel álló egykori szuperhőst, akinek a halála előre nem látható eseményeket indukál. Zack Snyder adaptációja egészen a fináléig hűen követi Moore és Gibbons képregényét, és lényegében tartalmát, és mondanivalóját tekintve mindvégig szolgálja az alapanyagot, kiváló karakterválasztások, és korhű látvány jellemzi, mely alaposan szembemegy a képregényfilmekről szőtt sztereotípiákkal.

Watchmen - Az őrzők

Watchmen – Az őrzők

Becstelen Brigantyk

Bár általános meggyőződés, hogy Quentin Tarantino legjobb filmje a Ponyvaregény, a Becstelen Brigantyk igencsak közel van hozzá. A Brad Pitt főszereplésével készült alkotás a mester összetéveszthetetlen stílusjegyeit megtartva egy főleg zsidókból álló nácivadász alakulat útját követi nyomon, akik sorsa összefonódik egy a családja meggyilkolása után Párizsba menekült lány bosszújával, és végül egy Adolf Hitler elleni – Tarantinótól megszokott – brutális és véres végkifejletbe torkollik. A Becstelen Brigantyk nem csupán végtelenül szellemes dialógusai, vagy épp fordulatai miatt emlékezetes, de mindezen túl ott van még a szerepében lubickoló, és alakításáért Oscar-díjat nyert Christoph Waltz is, akinek minden apró gesztusát, minden megnyilvánulását egyszerűen öröm nézni a vásznon.

Becstelen brigantyk

Becstelen brigantyk

District 9

Neill Blomkamp 2009-es filmjének múltjában egy gigászi űrhajó érkezik a Dél-Afrikai Köztársaságba, Johannesburg fölé, az idegenek pedig megmentésre várnak. Évtizedek múlva a rovarszerű lények menekültekként élnek a város külkerületében, a kormány pedig épp egy zárt telephelyre igyekszik telepíteni őket, ami természetesen megannyi konfliktussal jár. Blomkamp az apartheid időszakának allegóriáját nyújtja át a nézőnek, ami nem véletlenül vált kultfilmmé, hiszen társadalomkritikaként, egyedi hangvételű sci-fiként, és a kiváló alakítást nyújtó Sharlto Copley-nak köszönhetően bizarr karakterdrámaként is értelmezhető, ahol ráadásul a történet lendületét látszólag megtörő áldokumentumfilmes elemek is kiválóan szolgálják a dramaturgiát. Nem hiába, az alig 30 millió dollárból készült alkotás világszerte megnégyszerezte a bevételét.

District 9

District 9

Apollo 18

A valóságban az Apollo-program a költségvetés átcsoportosítása miatt az 1972 decemberében visszatért Apollo 17 után megszakadt, hogy a NASA inkább az űrsikló-programra, és a Skylab terveire fókuszálhasson, a 2011-es Gonzalo López-Gallego által rendezett kézikamerás áldokumentumfilm azonban eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha a 18-as is eléri a Holdat. A film szerint a küldetés teljes kudarccal, az asztronauták halálával, a holdkomp és a parancsnoki modul felrobbanásával zárult, melyet eltusolt a NASA, ám az itt látható ál-archív felvételek lerántják a leplet az okokról, melyek hátterében egy különös, idegen entitással való találkozás húzódik meg. Az Apollo 18 az Ideglelés, a Cloverfield, vagy a Rec jól ismert kézikamerás fordulatait hozza, némileg kiszámítható, és vonatott történetvezetéssel, ám pénzügyileg így is sikeres volt, gyártási költségét végül megötszörözte.

Apollo 18

Apollo 18

Harmadik Birodalom

Robert Harris magyarul Führer-nap címen megjelent regényének adaptációja 1994-ben készült el Rutger Hauer főszereplésével. Az egyébként alacsony költségvetésű tévére szánt alkotás kellemes meglepetést okozott, mert bár nem követte mindenben hűen a regény cselekményét, az ábrázolt világ, kiegészülve Hauer kiváló alakításával, elvitte a hátán. A történet szerint a náci Németország győzedelmeskedett a második világháború európai hadszínterén, majd békét kötött az Egyesült Államokkal, és a Szovjetunióval. A noiros beütésű sztoriban megvalósult Adolf Hitler álma, és Albert Speer nagyszabású építményei láthatóak szerte Berlinben, a nép pedig 1964-ben a Führer közelgő születésnapi ünnepségére, a nemzeti ünnepre készül. Ebben a társadalmi közegben esik meg egy magasrangú náci párttag meggyilkolása, mely beindítja a cselekményt.

Harmadik Birodalom

Harmadik Birodalom

Fekete Amerika

Desmond Nakao viszonylagos ismeretlenségben ragadt filmje is egy alternatív Egyesült Államokba vezet el minket a Ponyvaregény sikerének köszönhetően az A-listás hollywoodi sztárok közé visszakerülő John Travoltával a főszerepben. A film egyes hazai forgalmazóknál Feketén-fehéren címen is fut, és lényegében a rasszizmus témakörét járja körbe, egy érdekes alternatív csavarral, itt ugyanis a feketék nyomják el a fehéreket, mely aztán olyan eseményeket indukál, mely a kisembert az egész életét felforgató végzetes döntésre sarkallja. Nakao célja a filmmel az volt, hogy hűen bemutassa, mennyire nem a bőrszín a döntő, mert az egyetlen, ami képes megváltoztatni minket, hogy aztán embertársaink életére törjünk, az a hatalom, és a hatalmat adó pénz. Bár a film a bemutatásakor megbukott, manapság alighanem aktuálisabb, mint 1995-ben volt.

Fekete Amerika

Fekete Amerika

Kapcsolódó cikkek

A Vaják világa és a jogi szimbólumok

A farkas és az oroszlán – A Witcher-univerzum és a jogi szimbólumok kapcsolata

Sapkowski univerzuma, ahogy számos fantasy, a középkori szimbólumrendszerekből is merít.

George Lucas, Akira Kurosawa és Steven Spielberg

Steven Spielberg cége sorozatot készít Akira Kurosawa klasszikusából

A vihar kapujában 1951-ben meghozta az áttörést, és a világhírt a japán rendezőnek.

Imposztor (2022)

El kellett vennem a fényedet, hogy jobban láss! – Filmkritika

Pinczés Dávid filmje bizonyítja, hogy csak egy jó forgatókönyv kell, meg két kiváló színész.

Élőszereplős mozifilm készül a Macskarisztokratákból

Csak remélni tudjuk, hogy jobban sikerül, mint az Oroszlánkirály.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    A Vaják világa és a jogi szimbólumok

    A farkas és az oroszlán – A Witcher-univerzum és a jogi szimbólumok kapcsolata

    Sapkowski univerzuma, ahogy számos fantasy, a középkori szimbólumrendszerekből is merít.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. január 28.

    A farkas és az oroszlán – A Witcher-univerzum és a jogi szimbólumok kapcsolata

    Sapkowski univerzuma, ahogy számos fantasy, a középkori szimbólumrendszerekből is merít.

    • 2022. január 24.

    Amikor a valóság vált horrorrá – 40 éve történt az Alkonyzóna-tragédia

    Vic Morrow és két gyerekszínész veszítette életét aznap.

    • 2022. január 20.

    Sok sebből vérzik a CGI-mánia, mégis ez a filmgyártás jövőjének valósága?

    Filmes fórumok, Facebook kommentek, baráti beszélgetések gyakori témája az egyre elharapódzó CGI használat.

    • 2022. január 18.

    Hollywood-i akták 55. – Lenni vagy Nem Lenni (1942)

    A szatíra történetének egyik remekműve épp idén lesz 80 éves.

    • 2022. január 17.

    Hollywoodi konteók – Az amerikai filmek 7 divatos összeesküvés-elmélete

    Kitől tartanak az álomgyár alkotói, és miként jelenik ez meg a filmvásznon.