Mad Max - Az igazság csarnokán innen és túl; Az út; Éli könyve

Kovács Krisztián
2020. augusztus 7. | Becsült olvasási idő: 8 perc

Világvége romantika – 6 változatos mód, ahogy Hollywood elpusztítja a világot

Valamikor, kevéssel a filmkészítés aranykora után, és a hidegháború mindennapos paranoiájának kellős közepén Hollywood időről-időre előszeretettel játszott el a világ elpusztításának vizuális gondolatával. Kezdetben ezek a filmek reflexiók voltak a társadalmi közhangulatra, vagy szatirikus elemek, mellyel a rendezők a kiforgatták a valóság ellentmondásait. Jól megfigyelhető ez a tendencia George A. Romero esetében, aki az élőholtak megalkotásával a fogyasztói társadalom kritikáját fogalmazta meg. Sajnos azonban a világvégefilmek gyártását is természetes módon érte utol a tömegtermelés elértéktelenítő hatása.

A műfajból éppen az a mondanivaló veszett el, mely többé tette a műveket egyszerű és bugyuta látványelemeknél, ahol a fő karakterek is csupán asszisztálnak a sztorivonalnak, melynek alakulására semmiféle behatásuk sincs. Ez pedig valahol törvényszerű, hisz, ahogy már megfogalmaztuk korábban, az ember imádja nézni saját világának pusztulását, ha nem így lenne, nem várná a moziszerető közeg nagy százaléka tűkön ülve a következő Bosszúállók-filmet, mely éppen arra keresi a választ, hogy a Marvel-univerzum hősei visszafordítják-e a Thanos által mért féktelen pusztítást.

Az apokalipszis és Hollywood különleges vonzalma valahol az 1950-es években kezdődött Forrás: imdb.com

Természeti katasztrófa

Íme egy valós és kézzel fogható félelemből táplálkozó zsáner a katasztrófafilmek műfaján belül. Azt már jó ideje tudjuk a napi hírekből is, hogy a természet iszonyú erejével szemben mennyire aprócska az ember, és mennyire nincs ráhatása annak alakulására, szinte törvényszerű, hogy egyik logikus és jogos félelmünk szerepet kapjon a vásznon is. Azért különösen félelmetes ez a vállfaj, mert míg egy járvány, vagy épp a technológiai szingularitás egy olyan esemény, melyet az ember is képes befolyásolni és leginkább előidézni, ezáltal megelőzni is, addig egy jégkorszak, vagy egy aszteroida becsapódása az emberen kívül és az ember felett álló természeti hatalom sajátossága, és mint ilyen, gyakorlatilag irányíthatatlan. Bár az utóbbi években akadnak már kísérletek arra vonatkozóan – különösen Kína és az Egyesült Államok kezdeményezéséből – hogy bizonyos időjárási anomáliákkal szemben megpróbáljuk némi kontrollt gyakorolni, ennek befolyásolása még bőven a jövő zenéje (bár filmben már megjelent Űrvihar címmel.)

Melyik filmet nézzem meg? Roland Emmerich ennek a zsánernek az igazi vezéralakja, noha filmjei általában teli vannak ostobábbnál-ostobább karakterekkel, és helyzetekkel, mégis képes valamiféle jóleső romantikát csempészni a darabjaira hulló világrend ábrázolásával. Elsőre mindenképpen a Holnaputánt érdemes elővenni tőle, a 2012-ben már elvetette a sulykot, amennyiben pedig még inkább visszaásunk az időben, belebotlunk persze a Deep Impactbe is, ahol egy meteor veszélyezteti a bolygót. Az Armageddont nem sorolom ide, hiszen ott Bruce Willis még idejében nyomja meg azt a bizonyos gombot.

Holnapután, Deep Impact, 2012 Forrás: imdb.com

Vírus

Ez talán még inkább kézzelfogható félelmünkből táplálkozik, mint a természeti katasztrófák vonala, ráadásul jelenleg aktuálisabb, mint bármi más. Gondoljatok bele, hogy az ókorban és a középkorban a népességet tizedelő pestisjárvány összesen közel 100 millió áldozatot követelt, de ott volt pl. a fekete himlő, mely 60 millió emberéletet követelt, és mely többek közt az éppen virágkorát élő Azték Birodalmat is képes volt megrogyasztani. Évről-évre felmerülnek újabb és újabb vírusok, a H1N1, vagy épp a madárinfluenza, és jelenleg a világot sújtó koronavírus-járvány, és hiába duplázódik meg nagyjából 7 havonta az orvostudomány ismeretanyaga, és növeli ezáltal a túlélési esélyeinket, valamint tolja ki a várható élettartamot, egy lehetséges járvány lehetősége ettől még abszolút reális veszély lehet, különösen az elmaradottabb harmadik világbeli országokban. Hollywood persze megtalálta a témában a maga potenciálját, noha elmondható, hogy általában sokkal inkább a járványt kitörését követő tömeghisztéria szociológiai és pszichológiai vonatkozásaira fókuszál, semmint az infektológia lehetséges megoldásaira.

Melyik filmet nézzem meg? Utóbbi típus, mely némileg tudományos, és ezáltal reális megközelítéssel él, meglehetősen ritka, de 2011-ből akad rá egy példánk, ez pedig a sztárok garmadáját felvonultató Fertőzés. A látványfilmek szerelmesei nem találják meg benne a számításaikat, ellenben, akit a járványok mögött álló tudományos és politikai szálak érdekelnek, odáig lesznek. Mindenképpen idekívánkozik még a Dustin Hoffmann főszereplésével készült Vírus című film, mely bár kellemes, de igazából visszhang nélkül maradt, és ki is kopott némileg a köztudatból.

Fertőzés, Vírus, 12 majom Forrás: imdb.com

Zombijárvány

Tekintve, hogy a horrorfilmek műfaján belül külön zsáner jött létre az élőholtak számára, mely ráadásul igencsak nagyméretűre hízott 2019-re, úgy gondoltam, érdemes itt is külön venni a többi, némileg reálisabbnak szánt járványtól. A zombik, mint tudjuk, eredetileg a Csendes-óceáni szigetvilág vudu szertartásaiból származik, de a popkultúrába George A. Romero emelte be őket Az élőhalottak éjszakája című filmjében még az 1968-ban, majd tíz évvel később a Holtak hajnalával fejlesztette tökélyre a témában megbúvó szatírikus potenciált. A Holtak hajnala lényegében a fogyasztói társadalom görbe tükre volt, és igazi szívfájdalom, hogy míg korábban a zsáner komolyan vehető cinizmust mutatott az ábrázolt világ felé, addig mára önmaga paródiájává vált. Ettől függetlenül a zombik ma is képesek egyfajta metaforaként működni pl. arra vonatkozóan, hogy az emberiség saját magát emészti fel azzal, hogy a halottak az élők húsával táplálkoznak, de még némi teológiai vitára is okot adhat, hiszen ahogy a Holtak hajnala 2004-es remakejében is megfogalmazzák „amikor nincs több hely a pokolban, a holtak ellepik a földet.”

Melyik filmet nézzem meg? Gyakorlatilag bármelyik Romero-film megfelelő e célra, hisz ön- és műfajdefiniáló remekekről van szó, de az utóbbi években is született néhány kimagasló (A kiéhezettek), és néhány egészen nézhető, és a zombi-kultuszhoz némi háttéranyagot is hozzáadó (Z világháború) alkotás, nem beszélve az épp folytatás előtt álló Legenda vagyok című, rendkívül hangulatos Will Smith moziról.

Resident Evil – A kaptár, Holtak hajnala, Legenda vagyok Forrás: imdb.com

Atomháború

Ezúttal ismét egy valós, és a hidegháborús paranoia évtizedeiben nagyon is kézzelfogható valóságként megélhető téma. Mint mindenki tudja, 1963-ban a kubai rakétaválság időszakában, tizenhárom napig a világ gyakorlatilag a harmadik világháború küszöbén állt, és csak egy diplomáciai fordulat mentette meg attól, hogy a vezető nagyhatalmak megnyomják azt a bizonyos gombot, de még az 1980-as években is hétről-hétre téma volt a Végzet Órájának aktuális állása. Hollywood előszeretettel képzeli el, miként nézne ki a világ egy atomháború után, és noha atomfizikusok egyetértenek abban, hogy egy ilyen esemény vélhetően minden életnek véget vetne a bolygón, az álomgyár azért nem merészkedik ilyen messzire. Látjuk az égbe szökő gombafelhőt, majd a kietlen, radioaktív pusztaságokat, melyen csontsoványra fogyott túlélők kószálnak, és próbálnak valamiféle átmeneti reménybe kapaszkodni. Meg kell hagyni, hogy ez az a zsáner, melyben Hollywood meglehetősen kreatív tud lenni, és olykor meglepően izgalmas élettel tölti meg az atomháborúban élettelenné vált világot.

Melyik filmet nézzem meg? Nehéz, mert rengeteg akad, amit ajánlhatnék. A könnyedebb, akciódúsabb szórakozást kedvelőknek egyértelműen a Mad Max széria a nyerő, aki szuggesztív élményre vágyik, neki az Éli könyvét, de még inkább a Cormac McCarthy Pulitzer-díjas regényéből készült Az út című mozit ajánlom. Ha némi maró szatírával átitatott, témába vágó filmre vágytok, akkor pedig jöhet Stanley Kubrick zseniális klasszikusa, a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni.

Mad Max – Az igazság csarnokán innen és túl; Az út; Éli könyve Forrás: imdb.com

Idegen faj inváziója

Elérkeztünk a totális fikció és a sci-fi terepére, melynek gyökerei valahol H. G. Wells Világok harca című művénél, no meg Orson Welles túlontúl is hiteles rádiójátékánál kezdődik, aminek hatására nagyjából az amerikai emberek fele elhitte, hogy valóban egy idegen civilizáció készül leigázni a bolygónkat. Az 1950-es években aztán többek közt Wells remekének mozis adaptációjával erőre kapott a zsáner, és egy komolyabb részük egyfajta allegóriaként kezelte csupán az idegeneket, legtöbbször a szovjeteknek megfeleltetve őket, jó példa erre A testrablók támadása, ahol a tökéletes emberi alakot öltő idegeneket nehéz nem a kommunizmus ideológiai terjesztőiként értelmezni. Ettől függetlenül, bár az alapkoncepció a későbbiekben sem változott, de Hollywood szerencsére igen kreatívan volt képes ehhez az egyébként eléggé kötött tematikához nyúlni. Volt itt paródia, mint a Támad a Mars!, kasszarobbantó blockbuster, mint A függetlenség napja, és csendes, már-már kamaradarab is, mint az M. Night Shyamalan-féle Jelek.

Melyik filmet nézzem meg? A Jeleket mindenképp érdemes, végre egy új megközelítését adja a koncepciónak, ahogy a dark fantasy beütésű Dark City-ire is érdemes vetni egy pillantást egyedi képi világa és hangulata miatt. Mindenképpen említésre érdemes az Amikor megállt a Föld eredeti verziója 1951-ből, valamint a Robert A. Heinlein regénye alapján készült Csillagközi invázió, mely a 90-es évek VHS-korszakának meghatározó alkotása lett.

Dark City; A függetlenség napja; Támad a Mars! Forrás: imdb.com

Technológiai szingularitás

Vissza is kanyarodunk újra egy ismét az ember által okozott, és okozható problémához. A technológiai fejlődés olyan mértékben gyorsul a mesterséges intelligenciák megjelenésének köszönhetően, mely egy idő után tökéletesen feleslegessé teszi az emberi jelenlétet. Isaac Asimov már 1950-ben megírta az Én, a robot című művét, és ezzel megalkotott egy olyan univerzumot, melyen belül a gépek önálló, ám lenézett társadalmat alkotnak, és szerepük a Robotika három törvényének hála tökéletesen alárendelődik az ember akaratának és leginkább kényelmének. Az a fajta félelem, ami megbújt Asimov novelláiban, majd a Robotuniverzumán játszódó regényeiben, gyakorlatilag a mai napig kézzelfogható, és számtalan sci-fi regény foglalkozik a témával, különböző módon kapcsolódva az eredeti koncepcióhoz, vagy épp továbbfejlesztve azt. Hollywood sem marad ki a sorból, noha kevés igazán érdemleges alkotást tud felmutatni ebben a típusban, amit viszont igen, azok valóban kiemelkednek a világvégét jövendölő tucatfilmet sorából.

Melyik filmet nézze meg? A mesterséges intelligenciák ember ellen fordulása megfigyelhető már Stanley Kubrick és Arthur C. Clarke zseniális 2001 Űrodüsszeia című művében, vagy épp az 1973-as, Michael Crichton által írt és rendezett Feltámad a vadnyugat című filmben is. Azon mozik sorában, ahol a jelenség már a teljes emberiséget fenyegeti, vagy épp el is pusztítja, egyértelműen James Cameron Terminátor-sorozata jár az élen, de a Kubrick által megálmodott, majd Steven Spielberg által megrendezett A. I. Mesterséges értelem című film is kiváló alkotás, némileg depresszív és kesernyés hangulata miatt azonban nem feltétlenül könnyű néznivaló.