• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Beethoven és a mesterséges intelligenciák

Hírek

193 év után mesterséges intelligencia fejezte be Beethoven félbemaradt szimfóniáját

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Ludwig van Beethoven kétségtelenül a történelem valaha volt egyik legkiválóbb zeneszerzője, a bécsi klasszika harmadik nagy alakja Mozart és Haydn mellett, 1827. március 26-án éjjel állítólag a Bécs felett átvonuló mennydörgés hangjának közepette hunyt el, és számtalan befejezetlen művet hagyott maga után, melyek egyikét most egy forradalmian új eljárással fejeznének be.

Ahogy már sokan leírták előttünk, szinte egészen a halála pillanatáig megszállottan dolgozott, ám a húszas éveitől sokat betegeskedő zseni így is hátrahagyott egy vonósötöst, a X. szimfónia vázlatait, két kánont, két vonósnégyest és a B-dúr vonósnégyes fináléját. Miután 2020-ban lett volna a zeneszerző születésének 250. évfordulója, zenetörténészek és számítógépes szakemberek egy csoportja összefogott, hogy a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket kihasználva befejezzék azt a bizonyos X. szimfóniát.

A programban résztvevő Christine Siegert, aki a bonni Beethoven-ház archívumának vezetője, igyekezett jó előre leszögezni, hogy az elkészült műre nem tekintenek majd az életmű részeként, Barry Cooper brit zeneszerző és zenetörténész pedig – aki korábban szintén megpróbálta befejezni a szimfóniát, az MI-által készült anyagból pedig volt szerencséje hallani egy részletet – azt nyilatkozta, hogy sajnos az elkészült részlet távolról sem hangzott úgy, mintha valóban Beethovent hallgatott volna.

Az MI egyébként 730 nap alatt tanulta meg Beethoven teljes életművét, alkotási módszerét és stílusát, és több mint 2 millió hangjegyet komponáltígy a X. szimfónia végül 193 év után készült el. Az algoritmus fejlesztése Ahmed Elgam és Mark Gotham nevéhez fűződik. Az elkészült darab bemutatóját természetesen a járványhelyzet miatt tavaly el kellett halasztani, de idén, október 9-én végre bemutatásra kerül Bonnban. Azonban, ahogy a digitalhungary.hu is írja, az emberi tényező a zeneszerzésből nem zárható ki, mert a mesterségesen megkomponált szekvenciák meglehetősen monotonak, gépies hangzásúak, így a fejlesztők felkérték Walter Werzova osztrák zeneszerzőt, hogy főleg tempóváltások tekintetében leheljen némi életet a darabba.

Kapcsolódó cikkek

Lehet-e még manapság igazán jó szerelmes regényt írni?

Avagy mi a különbség a romantika és a szerelem közt?

John Williams-portré

Sessionzenészből lett Hollywood legnagyobb komponistája – 90 éves John Williams

Williams a legnagyobbaktól tanult, és túlnőtt rajtuk.

Film készül az Üvöltő szelek írójának életéből

Életrajzi film készül Emily Brontë, az Üvöltő szelek írójának életéből

A mindössze 30 élet élt nagyszerű írónő a Sex Education főszereplőjével éled újjá a vásznon.

Mesterséges intelligencia kelti életre Gustav Klimt 1945-ben megsemmisült képeit

Egyedülálló technikával sikerülhet újra életet lehelni a világháborús veszteségekbe.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Animációs filmek gyerekeknek, amiket felnőttként is élvezni fogsz

    Kicsiknek és nagyoknak – 9 animációs film gyerekeknek, amit felnőtt fejjel is élvezni fogsz

    Avagy néhány animáció, amit felnőttek és gyerekek egyaránt élvezni fognak.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. május 16.

    Egy este Albert Camus-vel a Francia Intézetben – Nyomornegyedtől a Nobel-díjig

    Albert Camus élete csupa izgalom, melyet most az Ectopolis szerzőjének út kötete segít megérteni.

    • 2022. május 16.

    Szerb Antal Utas és holdvilágának találkozása Bernardo Bertolucci Oltalmazó egével… Indiában

    Mágikus realista történet Szerencsés Dániel tollából, Csiby Gergely előadásában.

    • 2022. május 16.

    Zenei album készült Veres Attila egyik weird novellájához

    Egyedülálló kísérlet az Amerikában is olvasott író novellájához.

    • 2022. május 16.

    Film után sorozat is készül a Nobel-díjas Kazuo Ishiguro regényéből

    A mű a száz legjobb angol nyelvű regény közé is bekerült.

    • 2022. május 12.

    Eva Ibbotson szerint mindenkinek kell egy kutya (vagy inkább öt) – Könyvkritika

    Avagy mi az, ami igazán fontos az életben?