Hírek

3 millió eurórért kelhet el egy korábban elutasított Tin Tin kalandjai képregényborító

Hirdetés

A múlt – pontosabban egyes jól zárható asztalfiókok – értékes kincseket rejtenek. A minap egy közel 400 éves eredeti Shakespeare-kiadás került elő egy könyvtárból Salamancában, most pedig egy 80 éves világhírű képregény eredeti borítójáról szólnak a hírek, mely hatalmas összegért kerülhet kalapács alá.

A kalapács alá kerülő mű közel 50 évet hevert egy fiókban

A kalapács alá kerülő mű közel 50 évet hevert egy fiókban

Hergé, a Tin Tin kalandjai című világszerte ismert – és többek közt Steven Spielberg által is rajongott – képregény szerzője a főhőséről szóló ötödik album, A kék lótusz borítóját 1936-ban készítette el, és küldte el a kész képregénnyel együtt a szerkesztőjének. A kiadó azonban azt mondta, a színhasználat miatt túlságosan drága lenne tömegesen kinyomtatni, így egy teljesen új, egyszerűbb változatot javasolt belőle. Hergé nem kérte vissza a rajzot, így a szerkesztő, Louis Casterman odaadta hétéves fiának, Jean-Paulnak, aki összehajtogatta, és eltette a fiókjába.

A rajz állítólag 1981-ig ugyanabban a fiókban feküdt, amikor Jean-Paul megtalálta, és megkérte az idős szerzőt, hogy dedikálja neki, ami végül meghiúsult, Hergé két évvel később, 1983. márciusában elhunyt, és végül újra csak 1991-ben bukkant fel a rajz, amikor a Hergé Alapítvány kölcsönkérte, hogy egy a szerző életének szentelt kiállításon mutassa be a nagyközönség előtt.

Az egyébként mindössze 34*34 centiméteres rajz kapcsán a brüsszeli Artcurial aukciós ház vezetője, Eric Leroy elmondta a The Guardiannak, hogy aki megkaparintja majd a nagyjából 3 millió eurós aukciós árért, úgy érezheti, hogy a „Szent Grált” tartja a kezében. A kék lótusz eredeti borítóját október 2-án állítják ki Brüsszelben, majd novemberben Párizsba viszik, és ott kerül kalapács alá.

Kapcsolódó cikkek

Crichton dedikáláson

Nyughatatlan úttörő volt a popkultúra polihisztora – Michael Crichton-portré

Vészhelyzet, Jurassic Park, Wesworld. Íme az ember és az örökség a címek mögött.

Irodalom

2020. 10. 23.

Jubileumi kötet érkezik hamarosan, és az Ectopolis.hu mutatja majd be az olvasóknak

Új Jóbarátok-album érkezik a legnépszerűbb 100 epizód történetével

Az albumot ráadásul november 11-én a Holl Nándorral és Nyírő Beával együtt mutatjuk be az olvasóknak.

Hírek

2020. 10. 23.

Matthew McConaughey önéletrajza novemberben jelenik meg

Magyarul is megjelenik Matthew McConaughey járvány alatt írt memoárja

Karácsonykor már mi is elolvashatjuk az Oscar-díjas színész megemlékezését karrierjéről.

Hírek

2020. 10. 22.

Jack Kerouac (1922-1969)

Jack Kerouac, a beat pápája, és a művész hobó, aki csak szabad akart lenni

A beatnemzedék atyja, és a kísérleti próza zászlóvivője.

Irodalom

2020. 10. 21.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Jubileumi kötet érkezik hamarosan, és az Ectopolis.hu mutatja majd be az olvasóknak

Új Jóbarátok-album érkezik a legnépszerűbb 100 epizód történetével

Az albumot ráadásul november 11-én a Holl Nándorral és Nyírő Beával együtt mutatjuk be az olvasóknak.

Hírek

2020. 10. 23.

Laurence Olivier után Armie Hammer a főszerepben

Újabb feldolgozás készült Daphne du Maurier világhírű pszichológiai thrilleréből

Kérdés, az új változat fel tud-e nőni 1940-es Alfred Hitchcock adaptációjához.

Hírek

2020. 10. 22.

Matthew McConaughey önéletrajza novemberben jelenik meg

Magyarul is megjelenik Matthew McConaughey járvány alatt írt memoárja

Karácsonykor már mi is elolvashatjuk az Oscar-díjas színész megemlékezését karrierjéről.

Hírek

2020. 10. 22.

Denis Villeneuve és Jake Gyllenhaal az Ellenség forgatásán

Jake Gyllenhaal főszereplésével készül sorozat Jo Nesbø regényéből

A rendező pedig a a jövőre csúsztatott Dűne-film, és a Szárnyas fejvadász 2049 direktora.

Hírek

2020. 10. 21.

Meglepő eredményt hozott egy különös amerikai kutatás

Tudományos kutatásokkal derítették ki, melyik a legfélelmetesebb horrorfilm

A projekt ráadásul igencsak meglepő végeredményt hozott egy relatíve ismeretlenebb film győzelmével.

Hírek

2020. 10. 21.

Facebook közösség