• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Ma Rainey

Filmkritika

A blues nagyasszonyának portréja lett Chadwick Boseman hattyúdala – Filmkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

A Ma Rainey az egyik legjobb és egyben legszomorúbb film, amit hosszú ideje láttam. Jó, mert csodálatosak benne a fények, a látvány, a zene azonnal magával ragad, a történet is megfog és nem ereszt. És szomorú – és dühítő – sok minden, amit a filmbeli karakterek mondanak el, magukról, az életükről és történik is pár olyan dolog a másfél óra alatt, amitől az embernek bőszen szitkozódni támad kedve… És szomorú, mert ez Chadwick Boseman utolsó filmje. És szerintem élete legjobb alakítása is – nem véletlenül kapta meg érte posztumusz a Golden Globe-ot, és jelölték Oscar-díjra.

Ma Rainey

Ma Rainey

Az alapsztori önmagában egyszerű: egy kis, chicagói stúdióba várnak egy afroamerikai énekesnőt és az együttesét, hogy lemezre vegyék azokat a blues dalokat, amik olyan közkedveltek voltak abban az időben az Egyesült Államokban, és amelyek híressé tették az énekesnőt. A zenekar meg is érkezik… illetve csak hárman a négy főből, a zongorista, a nagybőgős és a trombitás. A negyedik, a Boseman által alakított Leeve csak később csatlakozik, csodálatos új cipőiben, és új tervekkel eltelve: átírta Ma dalainak kísérőzenéjét, jobbra, ritmusosabbra, amire jobban lehet táncolni. Ígéretet is kapott a stúdió vezetőjétől: ha szerez embereket – egy saját bandát –, akikkel feljátsszák a dalokat, akkor lemezre rögzítik őket. Így hát boldog, reményteli, és amíg a stúdió alagsorában a zenészek az énekesnőre várnak, újságot olvasnak, próbálnak, beszélgetnek, viccelődnek, lassan elkomorul a hangulat, ami majd Ma érkezésével éri el a mélypontját.

Mert Ma nem egy finomkodó alkat. Amikor az autója karambolozik a lemezfelvétel előtt egy fehér sofőr kocsijával, és a rendőr őt vonja felelősségre, nekimegy a rendőrnek is. A stúdióban a két tulajdonos többféle ötlettel is előáll, a dalok sorrendjére vonatkozóan, vagy Leeve zenéjével kapcsolatban, de bármit kérnek is, Ma válasza mindenre: nem.

Viola Davis Ma Rainey szerepében

Viola Davis Ma Rainey szerepében

Ahogyan a filmbeli karakter meg is fogalmazza, miért ilyen kemény, és miért nem fogad el bármilyen változtatást, vagy hogy őt kihagyva döntsenek a zenéjéről:

„Fel akarják venni a hangom, hogy aztán azt játssza minden csicsás rádió, de egy kólát sem bír venni nekem. (…) Nem is törődnek velem. Csak a hangom kell nekik. Ezt már megtanultam. Úgy bánnak velem, ahogy én akarom, hiába esik nehezükre. Mindenféle jelzővel illetnek a hátam mögött. Mindennek tartanak, csak embernek nem. Nem tehetnek semmit, mert még nem kapták meg, ami kell nekik. Ahogy bekerül a gépbe a hangom, úgy kezelnek majd, mint egy szajhát, és arrébb állnak. Akkor már nem leszek hasznukra.”

És sajnos, ahogy olvastam, ez valóban így igaz. A XX. század elején megszokott dolog volt az Egyesült Államokban, hogy a fehér tulajdonú stúdiók vezetői szerződéssel megszerezték az afroamerikai énekesek és zenészek dalait, amiket aztán fehér művészekkel vettek fel lemezre, egyrészt minimális árat fizetve a feketéknek a szerzői jogokért, azután meg szinte lehetetlenné tették a számukra, hogy hozzájuthassanak a dalokért járó jogdíj összegéhez.

Ma Rainey egyébként valóban élt, és valóban énekelt fel lemezre dalokat Chicagóban, de a filmben ábrázolt események nem történtek meg. Ma eredeti neve Gertrude Pridgett volt, és Georgiában született 1886-ban. A szülei vándorló csoporttal járták az országot, és Ma gyerekként velük énekelt, majd később fellépett cirkuszokban is. Bluest 1902-től énekelt, és az első lemezfelvételei 1923-ban készültek, amikor már 20 éves előadói gyakorlatra tett szert. Népszerűsége akkora volt, hogy valóban a blues anyjának nevezték. És bár a filmbeli zenekar tagjai fiktív figurák, Mának valóban volt egy saját zenekara.

Ma és a zenekara, balról jobbra: Ed Pollack, Albert Wynn, Thomas A. Dorsey, Ma Rainey, Dave Nelson és Gabriel Washington 1923-ban.

Ma és a zenekara, balról jobbra: Ed Pollack, Albert Wynn, Thomas A. Dorsey, Ma Rainey, Dave Nelson és Gabriel Washington 1923-ban.

Ma életéről 1981-ben Sandra Lieb írt könyvet, Mother of the Blues: A Study of Ma Rainey címmel. 1982-ben született meg August Wilson színdarabja, a Ma Rainey’s Black Bottom, amely kitalált történet arról, hogyan vették fel Ma dalait 1927-ben egy kis stúdióban. Ebből a darabból született aztán a film, amelyet George C. Wolfe rendezett, és Ruben Santiago-Hudson írt. A producerek Denzel Washington, Todd Black és Dany Wolf voltak. A főszerepet Viola Davis alakítja, akit a szerep megformálásáért szintén Oscar-díjra jelöltek. A dolog érdekessége, hogy a színésznőnek ez a második olyan szerepe egy filmben, amit Wilson egy darabja alapján írtak (Kerítések; 2016), amivel el is nyerte akkor az Oscar-díjat.

A film forgatása 2019. július 8-án kezdődött Pittsburghben, ahol a város egyes részeit a díszletekkel az 1927-es kinézetű Chicagóvá alakították át. A forgatás 2019. augusztus 16-án fejeződött be, és Boseman az utómunkák során hunyt el, 2020. augusztus 28-án. A forgatás ideje alatt is kapott kezeléseket a rák ellen, de erről a munkatársai közül senki sem tudott. Viola Davis később azt nyilatkozta, látták rajta a forgatási szünetekben, hogy kimerült, de ahogy újabb felvételt kezdtek el, Bosemanről eltűnt a fáradtság minden nyoma, és teljes átéléssel vetette magát a munkába.

És bár valóban szörnyen le van soványodva – főképp, ha összevetjük például a Fekete Párducban látott alakjával -, Boseman teljes átéléssel alakítja Leevet, énekel, táncol, nőket csábít el, nevet, majd olyan mély tragédiát is feltár, hogy a nézőnek végleg elmegy a kedve a nevetéstől. Elképesztően jól játszik kürtön – bár az igazi Leeve alapvetően trombitás volt.

Chadwick Boseman Leeve szerepében

Chadwick Boseman Leeve szerepében

És ott van Viola Davis, aki szintén elképesztő alakítást nyújt, sminkkel és műfogakkal földöntúlian elcsúfítva. A színésznőt én A segítség című filmben láttam először, ahol egy magányos, a háttérben meghúzódó, boldogtalan cselédet alakított, aki egy fehér családnál főz, mos, takarít – és nem mellékesen, a szülők helyett a gyereket is neveli -, és aki végül, több cselédtársa segítségével alaposan felforgatja a fehér családok életét, teljesen megérdemelten, teszem hozzá. (Azért a szerepéért is jelölték Golden Globe- és Oscar-díjra is.) Ahhoz képest itt egy kőkemény, keserű asszonyt játszik, aki kissé már kiégett, boldogtalan, de a zenét imádja, és aki nem ereszti, amit fáradságos munkával elért. A színésznő tartott a szereptől, a leginkább attól, hogy nem fogja tudni olyan jól elénekelni a dalokat, ahogyan Ma tette eredetileg, mégis, ahogy elolvasta a forgatókönyvet, tudta, hogy el akarja játszani a szerepet.

„Úgy gondolom, [August Wilson, a darab szerzője] megragadta a feketék humorát. megragadta a humorunkat, a sebezhetőségünket, a tragédiáinkat, a traumáinkat. És emberivé tett minket. És engedte, hogy megszólaljunk.”

Fotó Ma Rainey-ről

Fotó Ma Rainey-ről

A két főszereplő végül nem nyert Oscar-díjat a szerepük megformálásáért. A legjobb férfi főszereplő díját Anthony Hopkins vitte haza a The Father, míg a női főszereplőét Frances McDormand, A nomádok földje című filmben nyújtott alakításáért. Bár még egyik filmet sem láttam, ismerve a két színész munkáját, úgy vélem, mindketten megérdemelten nyertek. A Ma Rainey végül két díjjal vigasztalódhatott, a legjobb jelmez és a legjobb smink kategóriában, úgy gondolom, szintén megérdemelten. Anthony Hopkins egyébként a videóban, amiben köszönetet mondott, Bosemannek ajánlotta a díjat, aki szerinte is túl korán távozott közülünk.

Kapcsolódó cikkek

Hollywood-i akták 49. – Hivatali patkányok (1999)

Vérbeli kapitalizmuskritika a Beavis & Butt-head alkotójától.

Space Jam: Új kezdet (2021)

Az új kezdet az új végzet, avagy egy igazán felesleges folytatás – Filmkritika

Gyerekkorunk egyik kedvenc filmjének folytatásában valami félrement.

Kate (2021)

Tökös-csajos arcletépés, avagy könnyű Katát harcba vinni – Filmkritika

Netflixen debütált az év akciófilmes meglepetése?

Kulisszatitkokat feltáró dokumentumsorozat készül George Lucas életművéről

A széria többek közt az Industrial Light & Magic születését is körbejárja.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Varga Csaba Béla

    Varga Csaba Béla: Afganisztán megkerülhetetlen, ha valakit érdekel e térség története és múltja

    Varga Csaba Béla segít megértenünk, mi is zajlik jelenleg a Közel-Keleti országban.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. szeptember 23.

    Az új kezdet az új végzet, avagy egy igazán felesleges folytatás – Filmkritika

    Gyerekkorunk egyik kedvenc filmjének folytatásában valami félrement.

    • 2021. szeptember 22.

    Tökös-csajos arcletépés, avagy könnyű Katát harcba vinni – Filmkritika

    Netflixen debütált az év akciófilmes meglepetése?

    • 2021. szeptember 21.

    Gúnymese hős nélkül, avagy az Artúr-mondakör egy marginális története frissen, korszerűen – Filmkritika

    Akinek a történetét mások írják, avagy a gúnyról.

    • 2021. szeptember 20.

    A végtelen magány filmje lett Enyedi Ildikó új alkotása – Filmkritika

    Enyedi Ildikó vitte filmre Füst Milán világhírű regényét. Sajtóvetítésen jártunk.

    • 2021. szeptember 9.

    Toxikómikus élményeim, azaz közönségfilm heroinistákról – Filmkritika

    Felemás élmény a Szabó Győző életrajzi könyvén alapuló film, bivalyerős alakításokkal.