Tegdes Péter
2020. november 18. | Becsült olvasási idő: 5 perc

A bűnügyi regény, ami két szék között a pad alá esett – Könyvkritika

Kevés olyan kortárs krimi van, melynek a fülszövegétől annyira lázba jönnék, mint ami a 21. Század Kiadó gondozásában megjelent Lucy Foley Vadászparti című könyvének hátoldalán olvasható. Még arról is elfeledkeztem, hogy egy elsőkönyves szerzőről van szó, aki (a Vadászpartit leszámítva) még nem tudta bizonyítani tehetségét és helyét a bűnügyi irodalom már amúgy is túlzsúfolt piacán, amiből persze egyébként is nagyon nehéz kitűnni.

Néhány jóbarát, akik egy évtizeddel korábban az Oxfordi Egyetemen ismerkedtek össze, kibérelnek egy elhagyatott helyen lévő, exkluzív szállót, hogy itt ünnepeljék az újévet. Nem közösen szervezik a többnapos hepajt: a baráti társaság legújabb tagja, Emma a rendezvény- és hangulatfelelős, aki görcsösen akarja bebizonyítani, hogy helye van a kiforrott baráti társaságban. Az összejövetel máris egy bakival indul: kiderült, hogy a faházakban nemcsak ők, hanem egy külföldi házaspár is szállást foglalt, ám ez még csak a kisebbik probléma: az újév ugyanis egy gyilkossággal kezdődik; valaki nemcsak szarvasokra, hanem emberre is vadászott.

Lucy Foley: Vadászparti

Ennyi infóból egyből Agatha Christie-re és azokra a krimikre gondoltam, amiknek a stílusa mára teljesen kikopott az irodalomból, egy igazi „zárt szoba” rejtélyre, ahol a gyilkos a jelenlévők közül kerül ki, esély sincs egy külső, ismeretlen elkövetőre. Itt nem a DNS-minták és laboreredmények oldják meg a bűnesetet, hanem a szürke agysejtek, gondoltam magamban, tudat alatt pedig Sherlock Holmes A sátán kutyájának komor, ijesztő helyszíne is felrémlett bennem – valami ehhez hasonló borzongásra számítottam. Nagy elvárásokkal nekiindulni egy könyvnek mindig veszélyes, ilyenkor lehet ugyanis a legnagyobbat csalódni is. Utólag visszagondolva igazán naiv voltam, amikor attól féltem, egy Christie-koppintásról lesz szó, mivel hogy a könyvről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy a krimi királynőjének nyomdokaiba lép.

Sem stílusilag, sem a bűneset összetettségét, fondorlatosságát, sem a nyomozás fordulatait tekintve semmi köze sincs Christie-hez.

Egyértelmű és semmi mással nem kárpótolható csalódást okozott, hogy a könyv a kortárs, többnyire angol krimikre jellemző szerkezetet kapott: a különböző szereplők szemszögéből tárul fel előttünk a történet. Ez akár még izgalmas, sőt, egyedi is lehetett volna, ha minden szereplő egyenlő mértékben érvényesül, ez azonban nem így történik. Többek között Emma, a baráti társaság már fentebb említett, legújabb tagja, Miranda, a csípős nyelvű, szexi femme fatale és a vadászhelyen dolgozó, vérszegény Heather olvasatából ismerhetjük meg a történetet. És ha már ennyire kritikus voltam a szerkezettel, egy nagy pozitívumot lehetetlen lenne letagadni: az, hogy kit öltek meg csak a mű legvégén derül ki, ami kétségtelenül plusz feszültséget ad a könyvnek: nemcsak azt találgathatjuk, ki a gyilkos, de azt is, ki az áldozat.

Lucy Foley: Vadászparti

A fentiekből olvasás közben azt a következtetést vontam le, hogy a baráti társaság meleg párja, és az a páros, akik már (a társaságban egyedüliként) szülők is, és csecsemőjüket is magukkal hozták, annyira nem lehetnek relevánsak a gyilkosságban. A hely vadőre, Doug azonban egy elég gyanús figura, hát persze, hogy a gyakorlott krimiolvasó pont ezért nem fog rá gyanakodni.

A Vadászparti többnyire azért izgalmas és feszültséggel (valamennyire) átitatott történet, mert, ahogy fentebb is írtam, nem tudni, kit öltek meg.

Ezzel a csellel valamennyire meghaladja az átlagos kortárs krimiket, egyedibb, olvasmányosabb. A karakterek ábrázolása és kidolgozatlansága azonban sokat visszavesz az élvezeti élményből.

Nem a különböző szemszögből történő ábrázolás a történet egyetlen sablonos megoldása. A szereplők gazdagok és szépek, amitől egy részüknek felsőbbrendűségi komplexusa is van, persze belül mindannyian feszengnek valami miatt, belső konfliktusukat pedig alkohollal és droggal próbálják palástolni. Úgy tűnik, mint egy 2000-es évekbeli, tinédzsereket célzó szappanopera alapsztorija? Talán azért, mert többnyire olyan is.

Lucy Foley: Vadászparti

Szerencse, hogyha már a fülszövegen nem is, a borítón szereplő, hihetetlenül kegyes kritikák és vélemények felett átsiklott a szemem. A könyv elolvasása után nem igazán érzem őket jogosnak, nálam legalábbis semmivel sem nyújtott többet a könyv a többi mostanában megjelent kriminél.

A Vadászparti mintha valahol megállt volna félúton, hogy a mélybe zuhanjon. Bár az alapfelállás a klasszikus krimik világát idézi, a történet kibontása és megvalósítása a mai sztenderdek szerint íródott.

Igazságtalannak érzeném ugyanakkor túlságosan lehúzni a könyvet, aki még csak most ismerkedik a krimivel, vagy nem havi, inkább csak két-háromhavi rendszerességgel vesz bűnügyi regényt a kezébe, vagyis még nem gyakorlott (és kritikus) krimiolvasó, valószínűleg élvezni fogja, ami az év vége, szilveszter felé közeledve csak még időszerűbbnek érződik, hiszen maga a sztori is ekkor játszódik. Igen, ezzel arra célzunk, hogy karácsonyi ajándéknak sem utolsó, ha valaki még csak most ismerkedik, vagy éppen, hogy csak ráharapott a bűnügyi regényekre. Azoknak azonban, akik Christie-regényeken nőttek fel, inkább azt tanácsolnánk, válasszanak mást.