A csütörtöki Nomozóklubot olvasva megszűnik a világ minden baja – Könyvkritika

Valahol a délkelet-angliai Kent grófság lankáin, egy minden luxussal felszerelt idősek otthonában, számtalan jobbnál jobb program várja a bentlakókat. Azonban négy jóbarát zumba és wellness helyett inkább másféle szenvedélynek hódol: hetente egyszer összeülnek, hogy megoldatlan bűnesetekről beszélgessenek. Ők a Csütörtöki Nyomozóklub. Bár lassan a nyolcvanadik évüket tapossák, Elizabeth-nek, Joyce-nak, Ibrahimnak és Ronnak még bőven maradt pár jó lapja életük lassan véget érő bridzs-játszmájában.

Amikor holtan találnak egy helybéli vállalkozót és mellette egy különös fényképet, a Nyomozóklub hirtelen egy valódi nyomozás közepén találja magát. Miközben sokasodnak a holttestek és mélyülnek a rejtélyek, sikerül-e a szokatlan csapatnak még időben a tettes – vagy akár tettesek – nyomára bukkannia? Természetesen két rendőrnyomozó is teszi a dolgát, de ez hőseinket a legkisebb mértékben sem hátráltatja…

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

Az Agave Könyveknél megjelent A csütörtöki Nyomozóklub (The Thursday Murder Club) az elmúlt év egyik legnagyobb angliai könyvszenzációja volt, filmjogait Steven Spielberg vásárolta meg, ráadásul ez az eddig csak tévés személyiségként ismert Richard Osman első könyve. Vajon minek köszönheti a könyv az elsöprő sikert?

Csak semmi brutalitás, angolok vagyunk!

A cozy crime műfaját itthon Agatha Christie Miss Marple-történeteiből vagy az olyan sorozatokból ismerhetjük, mint a Bad Tölz-i kopó: meghitt környezet, összeszokott közösség, amatőr nyomozó, viszonylag szelíd bűntény és tettes – ez cozy, azaz meghitt, kellemes közeg, nem skandináv. Ennek megfelelően kedélyesen lassú maga a történet is. Ami különleges és szokatlan, az Osman sziporkázó humora. Mégpedig a vérbeli angol humorról van szó, ami csak rezzenéstelen fapofával elmondva hat igazán. Például amikor az öreg farmer odaadja a nyomozóknak a családi fotóalbumot, és előzékenyen figyelmezteti őket, hogy többnyire birkákat látnak majd a képeken. Alig van bekezdés, ahol az olvasó ne érezne leküzdhetetlen késztetést a kuncogásra – még a könyv végi köszönetnyilvánítást is beleértve!

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

A kies Kentben, arany alkonyon

Nem csak a magyar olvasó tekinthet némi irigységgel az idilli szépségű tájba helyezett, régi apácazárdából átalakított luxusotthon lakóira, akiknek múltjából nem is mindig világos, miből engedhetik meg maguknak a már-már fényűző életet. Osman azonban zseniálisan fonja az öregedés keserűbb oldalát is a történetbe. A magas kor minden átka – a demencia, a testi leépülés, a gyász – nagyon is valóságos veszélyként követi a négy főszereplőt, s míg más krimikben helikopteres üldözéseken vagy kommandós rajtaütéseken izgulhatunk, itt egész szokatlan és nagyon emberi oldalról fonja be a feszültség a történetet. Az öregséggel együtt jár az emlékezés és a nosztalgia is. Anglia mozgalmas évei – élükön a Thatcher-korszak káoszával – csak a szereplők megszépült emlékein keresztül, a mindent bearanyozó nosztalgián átszűrve jelennek meg. A Brexit és koronavírus (a könyvet a pandémia tavalyi csúcsán adták ki) fel sem merül.

A csütörtöki Nomozóklubot olvasva megszűnik a világ minden baja, hiszen a Coopers Chase idősotthon meghitt világában nem számít többé. Mintha az olvasás idejére mi is beköltöznénk ebbe a meghitt és biztonságos kisvilágba, amihez hozzájárul az is, hogy a remekül megírt karaktereknek köszönhetően hamar igazi barátainkként tekintünk a négy amatőr (és a két profi) nyomozóra.

No meg a könyv talán legszimpatikusabb karakterére, Bogdanra, a mindenhez értő lengyel szakira, akinek tört angolságát remekül adja vissza Orosz Anna végig szellemes fordítása.

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

A szerelem sötét sírverem

Osman mély empátiával írja le a szereplők múltját, s természetes, hogy az idős szereplők életében előkerülnek a régmúlt szerelmek és az élőktől való végső búcsú.

A könyv végig ügyesen egyensúlyozik a jó értelemben vett érzelmesség és a hatásvadász szentimentalizmus között, de szerelem ügyében kissé átbillen az utóbbi felé. Sőt, egy ponton bele is esik egy fájdalmasan fantáziátlan klisé csapdájába.

Némely könyv végi jelenetnél már szinte hallani is a felsíró hegedűket Spielberg jövőbeli filmjéből, amik jelzik, hogy ez az a rész, amikor el kell pityeredni. Remélhetőleg mégsem ez fog megmaradni az olvasóban, hanem a történet kikacsintós, egyszerre elegánsan fanyar és ellenállhatatlan humora.

Kapcsolódó cikkek

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

A boncolás titkos művészete – Könyvkritika

Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!